Be vagyok zárva mint egy kutya. Egyszer már megpróbáltam megszökni, de a hajamnál fogva lettem haza ráncigálva, nagyon kellemes volt... Pedig végre lenne célom, lenne ami motivál, erre elveszi, mert jajj mi lesz veled. Egy részem már úgyis halott, nem mindegy? Oké mesélt durva dolgokat, de miért ne próbálhatnám ki én is, nem kell üvegbúra alatt tartani, mint egy ritka virágot. Minden árok parton, nőnek a kurvák... Tele vagyok dühvel és keserűséggel, és már nem bírom a házban, ezért szinte kirobbanok és rohanni kezdek, ahogy csak tudok. Nekem ez jutott a gyorsaságom. Ezt kell kihasználnom, ha bármit el akarok érni. Körbe rohanok a ház körül, akármilyen bazi nagy is és közben érzek egy számomra még ismeretlen energiát, és pont előtte állok meg halkan fújtatva. Megmozgatom a végtagjaim és csak most nézek felé .
- Á hello, te vagy az a néma gyerek, ugye? Mindig egyedül kuksolsz itt? - kérdezem és lassan elindulok felé, de le is huppanok a fűbe, hogy legyen köztünk egy két méter.
- Én Hayde vagyok és fogságban. Jah, szar az élet - mondom bólogatva és közben alaposan megnézem magamnak. Mennyi idős lehet?
- Zavar, ha így beszélek? Van valami kis barátnőd? - kérdezem, mert nem szoktam kertelni, felesleges. És ha már rab vagyok legyen valami szórakozásom. Talán még nem is volt nővel a története alapján... Csupa lehetőség.

Úgy tűnik, tényleg néma szerencsétlen, legalábbis tényleg eltelik pár perc mire reagál bármit is. Felvonom a szemöldököm és elnevetem magam.
- Tudod egy kis csajszi akivel hú de szeretitek egymást, meg néha dugtok és azt hiszitek, hogy ez jó - válaszolom bólogatva hozzá egyet és kérdőn pillantok rá, de szerintem fogalma sincs miről beszélek.
- Mert találkoztam valakivel, akivel apa nem akarja, hogy találkozzak, de nem indokolja meg rendesen, hogy miért - mondom mérgesen és lenézek a kezemre, amin szép kis heg maradt.
- Persze, hogy most nem vagy egyedül, mert itt vagyok - mondom nagy bölcsességemet és figyelem, ahogy tépkedni kezdi a füvet.
- Figyelj, csak pofázni akarok egy sort, azt csá, előttem aztán nem kell elrejtened az indulataidat - szusszanok egyet és körbe nézek. Olyan nyugi van itt, szinte fájdalmasan nagy a csönd. Ebben előjönnek az elrejtett gondolataim, amiket nem akarok, hogy eljőjjenek.

Figyelem az arcát és egyértelmű, hogy fogalma sincs miről beszélek és ez azért vicces. Halkan kuncogok és hátra simítom a hajamat.
- Szerintem sem jó én már próbáltam, persze én fiúval, de tényleg nem éri meg. De amikor benne vagy nem tudod, hogy nem jó, mert elvakít a szerelem, meg minden faszság - mondom nagy művészen előadva magam és halkan nevetek - Dúlnak a hormonok és csak arra vágysz, hogy vele lehess... De szerencsére a szexhez nem kell, hogy párkapcsolatod legyen, bár azt mondják, hogy ha szerelmes vagy akkor jobb a baszás. Hát nem tudom... Egyáltalán tudod mi a szex? - nézek rá fürkészőn és sejtem a választ. Már előre örülök annak, hogy felvilágosíthatom. Milyen sokkoló lesz neki ezt hallani. Magamban kuncogok, ahogy elképzelem a döbbent ijedt fejét, de a végén majd rá jön, hogy jó ez. Legalább ennyi öröme lehet és én is elfoglalom magam, amíg be vagyok zárva ide.
- Milyen bölcs vagy... De nem ismered az apámat. Ha így is van, nem kell egyből megkéselni - dühödten fújok egyet és megrázom a fejem. Egy pillanatra a kezemre nézek, amin szép kis heg maradt.
- Ejtsük ezt a témát. Jobb ha nem beszélünk róla, mert csak mérges leszek, ahhoz meg most nincs kedvem - vigyorodom el és közelebb ülök hozzá, hogy végre megláthassam, mit bámul annyira ez a szerencse csomag. Vagyis konkrétan mellé telepszem le, hogy alig 10 centi van köztünk. Hallgatom a fejemben szóló gondolatait és nem bírom kitör belőlem a röhögés.
- Na persze... ő mond esténként mesét, hogy el tudj aludni? Csak beképzeled magadnak, mert már nem bírod a magányt - méghogy természet anya... de azért vicces, ahogy bele tudja élni magát szerencsétlen.
- Jó neked, én meg tudnék most ölni valakit. De hát mikor nem? Tombolni most nincs kedvem, amúgy meg inkább te hallgass meg, válaszolni legalább tudsz. Valami egész máshoz lenne kedvem - felé fordítom a fejem és féloldalasan elmosolyodom. Úgyse veszi a célzást, de legalább vicces fejet fog vágni.

Úgy ugrik odébb, mintha legalábbis az életére akarnék törni.
- Nem vagyok leprás, ne ijedezzél - nézek rá és kedvesnek kéne lennem ahhoz, hogy megbízzon bennem, de ez most valahogy nem megy.
- Majd meglátod - mondom sejtelmesen és elvigyorodom. Jó szórakozás lesz megtanítani őt az élet motorjának mikéntjére.
- Sok minden. Az izgalom, amikor mindketten tudjátok már, hogy mi lesz a vége, de még ott lebeg köztetek, hogy ki fogja kezdeni... aztán az érintés, amikor megtalálod a másikon azt a pontot, és módot, amitől annyira beindul, hogy őrülten jó lesz az este, mert képtelen neked ellenállni. Na meg persze én az irányítást is szeretem, a manipulálást, hogy csak rám és semmi másra nem tud gondolni a srác csak és kizárólag rám. De persze a csúcspont, amikor elmész és akkor minden kitörölődik belőled, csak az érzés marad. Főleg ha jó a partner, akkor észveszejtő tud lenni - röviden, tömören és szépen fogalmazva, azt hiszem ennyi. Figyelem az arcát és jót mulatok rajta. Kis tudatlan, de ne aggódj én megtanítalak mindenre.
- Persze, hogy nem amíg nem tudod, hogy milyen érzés. Ha volt valami nagyon jó érzésed az életben azt szorozd meg 100-al és akkor talán sejted, hogy milyen. De ha van valami, amit nem hagyhatsz ki az életben, akkor az a szex. Meg eleve bennünk van mint ösztön, a farkasodban is, mert a fajfenntartás belénk van kódolva - mondom és halkan szusszanok. Tényleg semmit nem tud, ez azért nagyon para. Egy ideig még nézem aztán elfordítom a tekintetemet és a hátam mögött megtámasztom magam a kezeimmel. Újra hallom a hangját, de csak keserűen elnevetem magam.
- Annak már mindegy. Ha van is lelkem akkor leginkább egy feketelyukra hasonlít. Elnyel mindent és nem tudni, hova tűnnek benne a dolgok - mondom halkabban és ha valamiről, hát erről pont nem akarok beszélni.

Látszik rajta a hányinger és ez mulattató.
- Figyelj ez csak egy része a dolognak, és nem mindenkire jellemző. Pl. itt van ez a Carol. Tuti, hogy ő is össze fog feküdni Nichoval, már mennek a fogadások, hogy mikor, de ők szereik egymást. És a szerelmes szexben az a lényeg, hogy a másiknak jó legyen, hogy kifejezzék az érzéseiket - magyarázom és halkan szusszanok. Nekem ilyenben ritkán és régen volt részem - Asszem tényleg olyankor a legjobb - mondom halkan és én is a füvet kezdem tépkedni, mint valami hülye.
- Jah persze, és honnan tudod, hogy mire van szükséged, ha nem ismered és nem is akarod megismerni a világot. Itt nyomatod a nagyon bölcs gondolataid, miközben azt sem tudod, hogy kell lehúzni a klotyót - összeráncolom a homlokom és legyintek egyet. Mindegy is, az ő dolga, de egyszer úgyis bebizonyítom neki, a saját bőrén fogja megtapasztalni, hogy ez jó.
- Ha egyedül élsz ugyan úgy elásod magadban a lehetőséget, mint amiről beszélsz. Ha tényleg ilyen kurva sokáig élünk, akkor nem élhetsz örökké így. Ez nevetséges. Annyi jó dolog van. Elhiszem hogy szeretsz itt meditálni, de ez nem élet - nézek rá és azt hiszem egy kicsit megsajnálom a szerencsétlent. Figyelem, ahogy elindul és fújok egyet.
- És nem engednél be, mi? Mert egy romlott lény vagyok, aki hozzád mert szólni, nehogy belehalj - morgom tele iróniával, de nem mozdulok csak konokul tépkedem tovább a füvet.

Teljesen kiakad, annyira cuki, hogy csak vigyorogni tudok rajta és az ajkamba harapok, hogy ne röhögjem ki. de nem bírom sokáig, ahogy megszólal hangosan felkacagok és annyira nevetek, hogy még a könnyem is kicsordul.
- És ha azt mondanám, igen? Mit csinálnál? - kérdezem, amikor már meg tudok szólalni és még mindig a hasamat fogom, vagy épp a szememet törölgetem a nevetéstől - Utána, te akarnád, hogy zaklassalak, drágám - nézek rá mindenttudóan elmosolyodva. Vagdossa magát, de hát mindenkinek kell valami hobbi, én ezt nem vitatom.
- Ó tényleg, de ha azt gondolok amit akarok, akkor gonosz szörnynek vagyok titulálva... De mindegy, nyugodtan tarthatsz romlott ringyónak engem nem zavar, már megszoktam - vonom meg a vállam és bennem egy cseppnyi indulat sincs, vele ellentétben. Hallgatom a kifakadását és valóban csak egy sebzett kisfiút látok magam előtt semmi többet.
- Nem mondtam, hogy nem tetszik, csak nem értem. Nem is vagy kíváncsi... Lehet csak én vagyok olyan hülye, hogy mindent meg akarok tudni és tapasztalni, bele őrülnék, ha itt kéne üldögélnem egész nap. Pedig most ez van. Itt ez a kibaszott nagy város, ahol nem ismerek senkit, és nem is mehetek, hogy megismerjek bárkit is. Tőlem ugyan úgy elvették az életem, mint tőled a sajátod - hát ez van, öcsi, ne legyél már ilyen beszari. Hanyatt dőlök a fűben és nézem a lassan felém közelítő, apró esőcseppeket, amik aztán hűvösen érkeznek a bőrömre. Csöpörög.
- Amúgy a baszásig el kell jutni, nem biztos hogy addig bírnád, de egy próbát megérne. Na benne vagy? Ígérem utána elmegyek - ülök föl megint, majd felállok és figyelem. Övé a döntés, igazából nem akarom meg erőszakolni, bár látok benne fantáziát, de még nem, szóval ha nem akarja, akkor szimplán bemegyek, hogy valami anyagtól aztán jobban érezzem magam, de ezt neki nem kell tudni.

Nem válaszol csak elbújik... De mit vártam, itt mindenki menekül és sajnálja magát. Csak nyalogatják a sebeiket mint a veszett korcsok. Elfintorodom és visszasétálok a házhoz az egyre jobban megeredő esőben. Mért is gondoltam, hogy most nem leszek teljesen hülyének nézve? Nem is értem, itt mindenki mindent jobban tud, mindenki elhiszi, hogy bántani akarják, miközben csak beképzelik maguknak. Becsapom magam mögött az ajtót és meg sem állok a szobámig. Lesöprök mindent az asztalomról és egy leszállópályányi fehér por csíkot húzok az asztalra, amit aztán fel is szívok.

Köszönöm a játékot!