Annyira nem vagyok még erre kész... Pedig már mikor kitűztük az időpontot és milyen régóta tervezzük az esküvőt, mégis a hányinger kerülget reggel óta. Úgy vágott fejbe hajnalban a tudat, hogy ma van az esküvőm és végleg elkötelezem magam, mint egy tonnás bontógolyó és egy hordányi abaddon démon. Mégsem kerülhetem most már el, hiába futnék el legszívesebben a világ végére. Aludni egyáltalán nem tudtam, a stressz miatt olyan rossz rémálmaim voltak, hogy egyáltalán nem akartam visszaaludni a harmadik után. Ilyenkor normális esetben felkeltenék valakit, vagy elfoglalnám magam addig, míg megint el tudok aludni, de annyira zsibadt voltam, hogy még arra sem tudtam figyelni, ami a kezeim között volt. Jobbnak láttam csak bámulni a plafont és valamilyen módszer szerint megszabadulni az izomgörcstől a tagjaimból. Valamelyest működött is, ezért nem voltam egy idegroncs, mire hivatalosan kikeltem az ágyból. Azt hiszem még Ruko sem volt teljesen ébren akkor, amikor eltűntem a fürdőszobában összeszedni magam, hajat mosni, zuhanyozni és mosakodni. Egy szál fekete hálóingben kerülök elő a fürdőből egy jó órával később, remélve, hogy a nemsokára férjem már ébren van és tudunk beszélni. Elkezdeni öltözni talán még korán van, bár őt belevarázsolni abba a ruhakölteménybe lesz egy kisebb csoda, ezért is egyeztünk meg, hogy segítünk egymásnak öltözni. Senki más nem tudja ráadni a fűzőt és az abroncsot, nekem pedig még biztosan szükségem lesz a támogatásra. Így is érzem, hogy ma még lesz egy pánikrohamom, ő talán tud segíteni, hogy minél tovább bírjam, vagy ne legyen annyira rossz. Túl sok lesz ez nekem... -Jó reggelt -köszönök, ahogy a fésűmért nyúlok, hogy még félig nedvesen kigubancoljam a fekete sörényemet. A ruháink a szekrényen lógnak szépen bezsákolva és még az irányába sem tudok nézni most. Inkább figyelmen kívül hagyom, amíg csak lehet. Nem vagyok elég szép, hogy ennyire megmutassam magam, ahhoz túl sok rajtam a heg és sérülés. Még mindig éktelenkedik rajtam egy szép nagy lila folt a vállamon, ahol tegnap előtt falhoz csapott egy démon. -Remélem neked nem görcsöl annyira a gyomrod, mint nekem -próbálok valami beszélgetés félét kicsikarni magamból, hátha az eltereli egy kicsit a figyelmemet a helyzetről. Olyan jó lenne, ha ki tudnám kapcsolni az agyamat a következő néhány órára. Csak az tartja bennem a lelket, hogy olyanok fognak körülvenni, akikben megbízom, mások véleménye pedig nem számít.
Esküszöm az előbb még éjjel volt. Alig sikerült elaludnom, már fel is ébredtem hogy valamit elfelejtettem. Vagy nem? Nem tudom. Körülbelül ilyen stílusban telik az éjszakám, és szerintem Theát is sírba tettem már a forgolódásommal mert amúgy nyugodt alvó vagyok, és ha elalszom úgy maradok reggelig, ma éjjel... szinte elfáradtam az alvásban is. Mikor felébredek Thea nincs mellettem már, de a csobogás hangja jelzi hogy éppen fürdik, így én még visszaalszom egy fél órára, és mikor előkerül a szexi fekete hálóingjében akkor pillantok végigrajta. - Jobbat, jobbat - nyögöm egy ásítással ahogy áthengeredek az ágy másik felébe ahol ő szokott aludni és ha az ágy szélére ül akkor átölelem az oldalát. - Az enyémet is megfésülheted... - ha van kedve, és elpillantok a ruhaköltemény felé amit fel kell majd vennem. Te jó ég, és minden angyal! Meg fogok halni. - Ezt nem állítanám, de hogy nem aludtam sokkal többet mint te az igaz... - szusszanom bele az oldalába, és nagy nehezen felkelek annyira hogy mellé üljek az ágyon. Akad rajtam is egy két zöld folt, még az egyik vadászatom eredményeként. Teljesen megszokott jelenség. - El se hiszem hogy már itt tartunk... - sóhajtok fel ahogy a tenyerembe támasztom az arcom és előrehullik a hajam. Én tegnap este mostam meg, így ma már nem kell, bár zuhanyozni mindenképp fogok, hogy felébredjek kissé, de kell egy pár rúna majd. Többek között, meg egy fél levél nyugtató is. - Nyugi, túl leszünk rajta és házaspárként már sérthetetlenek leszünk a klávé szemében és visszaadhatjuk nekik ezt szemétséget - mosolyodom el, mert körülbelül csak ez éltete, és az hogy polgárpukkasztani fogunk ezzel a ruhával. Rajtunk kívül csak a parabatai-aink tudnak róla, és Ruruka ki is röhögött ahogy először szóba került, aztán meglátta a ruhámat és közölte hogy basszam meg de jó nő lennék. Ezzel azóta is szívja a vérem olykor. Ha már parabataiok... - Remélem Caleb nem készül semmiféle botránnyal. Ha beleszól az esküvőbe és esküszöm nem állok jót magamért - sóhajtok, mert tudom mennyire utál engem. Mondjuk az érzés kölcsönös, szóval...
Ez a nap kellene a nagy napomnak lennie, de nem vagyok normális fiatal nő, aki hozzámegy élete szerelméhez. Az én házasságom kényszerített, pedig nem is a közelkeleten vagyunk és elég egyértelműen európai vagyok. Ilyet nem tehetnének csak úgy velünk, ennél fejlettebbnek kéne lennünk. Egyikünk sem aludt sokat, abban biztos vagyok, de én előbb adtam fel és mentem el zuhanyozni. Már a szinte teljesen száraz hajamat fésülve kerülök elő és látom, hogy ő is magához tért valamennyire. -Akkor ülj föl... -válaszolok, ahogy leülök az ágyra mellé és hagyom, hogy átöleljen. Jól esik az érintése, kicsit eltereli a figyelmem az előttem álló napról. Imádom a haját, egész nap tudnék vele játszani, készséggel megfésülöm neki, csak így fekve nem fog menni. -Legalább nem vagyok egyedül vele -Messziről látszik rajtam, hogy rosszabb állapotban vagyok, mint amúgy szoktam lenni, de legalább a zuhany segített valamennyit és smink is fog, hogy elfedje az álmatlan éjszaka nyomait. -Én sem tudom, pedig mennyit szerveztük -valahogy még mindig nem tudom teljesen elfogadni, hogy mostantól nem Coldstone leszek és hivatalosan elveszítem a szabadságomat. És hogy megint látni fogom a szüleimet. Egyiket sem akarom igazán. Legalább egy olyan emberhez fogok hozzámenni, aki jól bánik velem és szeretjük egymást. Ezt az utóbbit sem hittem volna el, ha egy éve valaki az arcomba vágja. -Jó lesz, csak legyünk már túl rajta -sóhajtok, ahogy befejezem a saját hajam kigubancolását és áttérek az övére. Óvatosan húzogatom a fésűt, hogy véletlenül se fájjon neki. Már nem érdekel a Klávé, de az már sokkal jobban megijeszt, hogy hogyan fogom túlélni ezt a napot. Már a gondolattól is a hányinger kerülget és akkor Ruko klausztrofóbiájáról nem is gondoskodtunk. -Azt ígérte, nem fog semmit csinálni és elvileg be is tartja, ha tekintettel van rám. A szüleimtől jobban félek. Nem akadályoznák meg az esküvőt, de nem ez az egyetlen trükk a tarsolyukban -Befejezem a fésülést és a homlokomat nekidöntöm a vállának. Nem akarok itt lenni és nem akarok belegondolni, miket fognak mondani rólam és nekem a szüleim. Egész életemben előlük menekültem és most megint szembe kell velük néznem. Mit nekem házasság, mikor itt vannak ők is.
Tárgy: Re: Ujjamra a gyűrű - Ruko & Thea Szomb. Dec. 08, 2018 12:18 am
What the hell is happening with me?
Thea & Ruko
Ennek a napnak leginkább meg sem kellene történnie, de ha már így alakult legalább azért hálás vagyok egy olyan nőt kapok, aki tudja milyen vagyok. Véletlen volt ugyan, de mégis... valahol szerencsések is vagyunk, és vettük a fáradtságot hogy megismerkedjünk az esküvő előtt, és ne csak idegenekként álljunk egymás mellett. Közelebb gördülök hozzá, macskás eleganciával és fel se veszem hogy egy két helyen fájnak a zúzódásaim. Majd elmúlnak, és ha fáj az jó, azt jelenti hogy élek. - Hai, hai... - morgok valamit, ahogy erőt veszek magamon és felülök hogy a hajammal tudjon játszani. Tudom hogy szereti, mert tipikus keleties. Sötét, sűrű és egyenes, amiért minden második nő ölni tudna. - Ie. Nem vagy. Azt hiszem még sosem fáradtam el alvásban ennyire, mint most - sóhajtok fel ahogy hagyom hadd fésülgesse a hajamat hiszen szeretem amikor az ő vékony kis ujjai játszanak fekete tincseimmel. - Igen. Még olyan távoli volt, most meg... hirtelen itt van és nem tudok vele mit kezdeni. Vártam és mégsem - sóhajtok fel ahogy felé fordulok. Tudhatja hogy vártam mert mégiscsak egy fricska lesz a Klávé felé, de mégse mert sosem akaródzott igába hajtani a fejem, pláne nem egy európai nővel. Mondjuk leginkább semmilyennek sem, engem nem erre találtak ki hogy családom legyen. - Hai, én is ezt mondom... - sóhajtok fel ahogy könnyedén átölelem és adok egy puszit az arcára. Mindkettőnknek nagyon hosszú lesz ez a nap. - Tudod, ezerszer inkább a szüleid képébe mászok, csak ne kéne lemenni oda és ne kellene ennyi hülyeségnek megfelelni. Bár legalább örök élmány marad hogy volt rajtam egy komplett menyasszonyi ruha is - sóhajtok fel aprócska mosollyal, hiszen ez oly kevés vigasz. Már szereztem emberi nyugtatót, és biztos hogy be kell majd vennem néha egy szemet. A gyors zuhanyzás után, törülköző szoknyában jövök vissza, és nagy sóhajjal állok meg a ruha előtt. - Na jó. Kezdődjön a kihívás... - de egyenlőre csak nézegetem a ruhát, mert már kétszer szétszedtük odavissza hogy hogyan is kell majd ezt viselnem, és ő hogyan fogja. Trükkös jószág.
Számomra ez a nap a gyász napja is lesz, nem csak a boldogságé. Persze boldog vagyok, hogy Rukoval házasodom össze és összekötjük az életünket, hiszen szeretjék egymást, de ezzel elvesztem azt a maradék kis szabadságomat. Már nem látom ezt akkora tragédiának, mint amikor megtudtuk a hírt, hiszen azóta rájöttem, Ruko nem fog lekorlátozni, sokkal inkább támogat olyan módon, ahogyan szükségem van rá, de a saját fejemmel még nekem is nehéz szót érteni. Talán idővel meg is tudom magam győzni, hogy igazam van. A fürdéssel végeztem és sokkal jobb állapotba már nem tudom magam varázsolni vízzel, tehát inkább a hajamat kezdem fésülni. Még ki is kell vasalni, mert magától van egy kis hulláma, amit ma nem akarok bele. Majd akkor tűzöm csak fel a hajam, amikor rajtam lesz a szoknya és nem a vőlegényemen. Az Angyalra, mit fog még szólni a násznép a ruhához... Gyorsan végzek a saját loboncommal, ezért áttérek Rukoéra és finoman húzogatom benne a fésűt. Legalább elfoglalom a kezeimet. -Észrevettem, hogy te is forgolódtál. Nem keltettelek fel? -Folyamatosan ki-be sodródtam álomból, nem tudom megmondani, mennyire mocorogtam az este és zavartam őt közben. Mi van, ha miattam nem aludt? És ha neheztel rám, emiatt? -De ma túlleszünk rajta és nem kell többet foglalkozni vele, minden visszatér a normális kerékvágásba -Már amennyire bármi normális nálunk. Csak azért adok hálát az égnek, hogy így békén fognak minket hagyni és legalább a kevés barátunk körében történhet a ceremónia. Ez nagyban megkönnyíti számomra a dolgot. Elveszem a kezeim, ahogy felé fordul és az ölembe ejtem a fésűt. -Túl leszünk és nem lesz semmi baj -sóhajtok én is amolyan megnyugtatásul mindkettőnk, ahogy belebújok az ölelésébe és visszahúzom egy rövid csókra. Minél közelebb akarom őt érezni magamhoz, úgy talán túlélhetem a mai napot. -Tudom. Valahogyan majd lesz -Az utóbbi pár hétben, aohgy szerveztük az esküvőt, ezt ismételgettem, mint valami mantrát. Ha valahogy lesz, akkor nem lehet sehogy és ezzel el tudtam csendesíteni egy kicsit a véremben vibráló folytonos idegességet. -Nagyon tetszik neked az a ruha -mosolyodom el. Számomra vicces, hogy ennyire izgatott egy hatalmas szoknya miatt, miközben Caleb közelébe még inget is alig tudok vinni, mert nem szereti a fölöslegesen kényelmetlen dolgokat. Amíg Ruko eltűnik zuhanyozni, én a hajam egyenesítéséhez fogok hozzá és még csak véletlenül sem hagyom a gondolataimat elkalandozni a rossz irányba, inkább halk énekléssel foglalom el magam. Már majdnem készen vagyok, amikor a vőlegényem ismét megjelenik, így csatlakozom hozzá. -Kezdd el egyedül, mindjárt jövök és segítek -Ellépek mellőle, hogy letegyem a hajvasalót, és visszatérek mellé, hogy én is elkezdjek öltözködni. Nekem közel sem tart addig felkapkodni az inget és az öltönyt, mint őt belevarázsolni az abroncsos szoknyába. Előbb ledobom az ágyra a hálóingemet és véletlenül sem fordulva a tükör felé veszem fel gyorsan a ruhadarabokat.
Hosszúnak ígérkezik ez a nap, és nem is igazán bírtam pihenni, mert egész éjjel álom és ébrenlét között lebegtem, és ezen most még Thea sem tudott segíteni, mert néha képes vagyok elaludni úgy hogy a hajába temetkezem, de ma éjjel ő is csak odavissza forgolódott. Ránk fog férni legalább három energiarúna fejenként, mert különben kidőlünk a ceremóniák egyikén, és nem lesz belőle semmi. Figyelem ahogy eltűnik a fürdőben, és én is úgy teszek lassan mint aki ébren van és megdörzsölöm az arcomat. Az ágy szélén kómázok még, és végigpillantok a testemen, és szinte már fel sem tűnik mennyi sebhely és rúna éktelenkedik rajta. Az Angyal jeleit viseli dicsőség. - Nem miattad történt. Egész éjjel rémálom és ébrenlét között lebegtem, és volt valami olyasmi is hogy meg akartál enni az esküvő végén. Ugye nem vagy imádkozósáska titokban? - vonom fel a szemöldököm kis mosollyal, hiszen nem feltételeznék ilyesmit, de elég valósághű álom volt. Elnyomok egy ásítást és közelebb húzódom. - Hai, és legalább leszállnak rólunk a Klávé vénjei is, de addig éljek ezt még egyszer leverem rajtuk - morgok és képes lennék egyszemélyes háborút is indítani ellenük ha ezzel segítenék magamon, de ennek az ügynek már úgyis vége, és a házasságkötés meglesz, de biztos nem fogom hagyni hogy másokkal is így bánjanak. Kevés elveim egyike hogy mindenki maga dönthesse el, hogy akar-e párt. Én nem akartam, és csak az Angyalnak köszönhetem hogy nem egy tipikus nyafogós nőt kaptam el, aki boldog családról álmodik, mert nekem soha nem volt, és nem is lesz olyan. - Már szereztem Xanaxot is - hiszen mindent meg teszek hogy elkerüljem a pánikrohamot a Néma Várostól. Nem esett jól az az egyhetes elzárás, még akkor sem ha esetleg tényleg jogos lett volna, de egyáltalán nem emlékszem rá hogy miért kerültem oda de tudom hogy nem bírtam megmaradni utána sehol, és az üvegházba költöztem. - Hai, sosem volt rajtam ennyire extravagáns ruha és elképesztő varrónőd van hogy megcsinálta hogy mindketten viselhessük egyszerre - mosolyodom el hiszen ez a mi kis fricskánk a Klávénak, de nem szólhatnak bele, hiszen a közelezettségnek eleget teszünk, és sokan nem néznék ki belőlem ezt a humort hogy hajlandó vagyok szoknyába bújni csak hogy képen röhögjem őket. - Tudod mennyire vártam már hogy a képükbe nevethessek emiatt a nevetséges rendelet miatt - sóhajtok ahogy a ruhához lépek és egy kifejezetten erre az alkalomra vásárolt alsóba bújok, és aztán a harisnyába hogy ne kelljen később ezzel szenvedni. Azután a magasított csizmát veszem fel, mert abroncsal esélyem sem lenne később erre. A fekete-vörös-arany ruha pedig mindent tükröz, ahogy az aranyszínű öltöny is, amibe épp Thea gombolja be magát. - Szexi vőlegény leszel - kuncogok, hiszen cserélünk majd, én ebben nem bírom ki egy két óránál tovább de szerencsére nem is kell, és könnyen ki tudok majd szabadulni belőle ha kell.
Gyorsan lezuhanyzok és megmosom a hajam, hogy ennyivel is előrébb legyünk, de közben igyekszem nem figyelni az időt. Tudom, hogy elkésni nem fogunk, de nem is akarom magam idegesíteni azon, még pontosan hány perc van vissza a ceremóniáig. Törékeny a fejemben a mostani viszonylagos békesség és kevés kell csak, hogy megboruljon, ezért minden elsajátított technikát alkalmazok, amit csak tudok, hogy megőrizzem. -Akkor jó. Nem tudok róla, de javíts ki, ha tévednék -mosolyodom el és megnyugszom egy kicsit, hogy nem neheztel rám. És az Angyalra a mosolya… Nagyon sokmindent megtennék azért a mosolyért és kevés ilyen apró dolog tud ekkora hatást gyakorolni rám. -Szerintem nem is kell egyedül megtenned. Elég sokan hőbörögnek a Klávé miatt mostanság -Legalábbis egyre többet hallom a fiatalabbaktól, mennyire elegük van a mostani felsőbb vezetésből. Amúgy sincs már túl nagy hatalmuk Idrisen kívül, csak próbálkoznak megtartani, amilyük még van. Vagy változtatnak maguktól, vagy megváltoztatjuk őket mi. Hiszen most már hivatalosan Intézetvezetők és Házasok leszünk, ha akarnak sem tudnak kivonni most már a forgalomból. Még csak gyerekeink sincsenek, akikkel lehet zsarolni, mint Lightwoodékat. -Jól van. De szólj, ha bármi baj van, ahogyan én is szoktam - Kegyetlen volt a Klávétól, hogy lezárta Rukot egy hétre Néma Városba, még ha tényleg el is vesztette a fejét. Azután láthatóan nem tudott a négy fal között meglenni, amíg el nem felejtette valamennyire az incidenst, de azóta sem tud túl sokáig megmaradni odalent. Főleg én szoktam oda járni, ha valamire szükség van a Néma Testvérektől. -Nagyon ügyes lány és ő is élvezte a kihívást. Meg imádta, hogy tényleg unisex-et csinálhat, amit tényleg férfi és nő is viselni fog, nem csak egyik vagy másik -Halálba áradozott nekem a barátnőm, annyira lelkes volt, hogy csak pislogtam rajta, de végtelenül aranyos volt, hogy úgy tetszik neki. Ruko humora nem éppen hétköznapi, de úgy tűnik vevők rá az emberek, legalábbis senki sem sértődött még meg, amikor nem akarta. -Tudom… -Egyikünknek sem tetszett a parancs, hogy mi ketten házasodunk, akármi van, de ezzel most meglesz a magunk kis bosszúja. És senki sem szólhat egy szót se, mert nem hagyományos ruhákban leszünk, mert ettől függetlenül eleget teszünk a Klávénak. -Te pedig csinos menyasszony -igazgatom már csak a kézelőimet, mikor befejeztem az öltözést és odalépek hozzá, hogy segítsek az abroncsot és a szoknyát felvenni neki. Mi meg a hagyományok, nincs olyan Isten vagy angyal, hogy én Ruko nélkül készülődjek egy ilyen fontos napra. Hagyom, hadd vegye fel egyedül az inget és az ujjakat, majd a fűzőnél ismét segítek, de a lehető leglazábbra hagyom, hadd kapjon levegőt. Nem mindenki szokott hozzá az egész napos fűzőhasználathoz, mint én.
Türelmes vagyok, Thea után nekem is le kell gyorsan zuhanyoznom, hogy elűzzem a rossz álmokat és a fáradtságot mert ma minden csepp erőmre szükségem lesz és minden egyes óvintézkedést megtettem ami csak eszembe jutott a napokban. Mondén gyógyszert is kerestem hátha az segíthet az angyali rúnák mellett. Megvakargatom a tarkómat és ahogy Thea előjön a fürdőből végignézek rajta. Sosem gondoltam volna hogy egyszer házasságra adom a fejem, és minden porcikám tiltakozik ellene, de mégis... Legalább egy olyen nőt veszek el aki megérti mi a a sötétség amit el kell viselnem, és mi az amivel minden percben harcolok. - Ha mégis az vagy, akkor te vagy a legdögösebb imádkozósáska akit láttam - teszem hozzá, de valahogy nehezemre esik jókedvűnek lenni de a mosolya elég melegséget ad és tudom hogy nem leszek egyedül. El kell fojtanom az indulataimat hogy ne kezdjek el tombolni az egész képtelen helyzeten. A szavaira kissé elhúzom a számat. - Tudom. Emiatt kedvelem a fiatal árnyvadászokat, akik szembe röhögték az egészet és bizonyos szempontból nagyon is bátornak tartom Clarissát és a barátait - teszem hozzá ahogy rápillantok sötét szemeimmel. Nem tudok megnyugodni ahogy belegondolok mi vár rám még ma. - Mindenképpen. Túl fogjuk élni valahol. Csak a lenti részt kell kibírni utána már jobb lesz a felszínen... És Ruru is ott lesz - teszem hozzá bizakodva, mert ő is sokat tud javítani az önuralmamon és azon hogy ne kezdjek el ok nélkül gyilkolni. Mióta bezártak az egyik föld alatti cellába nem szívesen teszem be a lábam a Néma Testvérekhez önszántamból. Minden egyes porcikám tiltakozik ellene. - Azért örülök hogy ha már így alakult, akkor te vagy az - szorítom meg kicsit a kezét ahogy mögé lépve ölelem át. Nem vagyok sokkal magasabb nála, de épp csak látom magam a tükörben mögötte. - Remélem is. Utána viszont te leszel a szép menyasszony - adok neki egy apró csókot, és aztán felveszem a többit is. Az abroncsot és az ing ujjakat, és az ing részt a kézelő dísszel. Jöhet a fűző is. - Csak úgy Kedvesem, hogy levegőt is kapjak, jó? - nyögök fel ahogy az első húzás ér.
Nem lesz a mai nap egyszerű, hiszen mind a kettőnknek megvan a maga mentális gyengesége, ami meg fogja nehezíteni a dolgot. Rukonak a Néma Város maga a pokol a föld alatti szűk termeivel, és nem segít rajta az az egy hét sem, amit bezárva lent töltött. Nekem pedig a tömeg és a szüleim közelsége nem fog jót tenni, miközben a lehető legtávolabb lennék mindkettőtől. De ott leszünk egymásnak és a parabatai-aink is nekünk. Már ha nem verekednek össze a sok feszültség közben... -Reméljük azért nem fogom a fejedet leharapni, kár lenne érte, akkor nem gyönyörködhetek benne -próbálkozom visszaflörtölni, de szerintem valahol félrecsúszott a dolog, mert nem úgy érzem, hogy ezt így szokás. Kicsit nekidőlök, hogy erőt gyűjtsek a naphoz. Nehéz lesz. -Az biztos, hogy bátrak, de a fiatalságuk miatt a tapasztalat még hiányzik. Egy-két év és teljesen az övék lesz a nephilim világ -Ezt már így előre látom, pár éven belül aki nem velük lesz, az ellenük és jobb lesz ettől az egész fajtánknak. Nem is sajnálom igazán, hogy velük együtt az egész rendszer elfogadóbb lesz, egyáltalán nem fog nekünk ártani. Talán még a meg is menthet minket a kihalástól. -Caleb is segíteni fog nekem, csak bírd ki őt, kérlek. Szigorúan rászóltam, hogy csak ma ne csináljon semmit, ezt túl kell élnünk. Remélem túl is tudja tenni magát az érzésein -Sóhajtok, mert nem csak a dolog lesz maga nehéz, de az sem boldogít, hogy a parabatai-om és a vőlegényem a legkisebb mértékben sem jönnek ki egymással. Értem, hogy mindkettő jót akar nekem, értem, hogy mindketten meg akarnak védeni, de azzal csak rontanak a helyzeten, hogy nem tudnak egy kicsit sem összedolgozni. Csak szeretni akarom őket és kész. -Nálad jobbat én sem kívánhatnék. Hozzuk ki a legjobbat a helyzetből -bújok hozzá, ahogy hátulról átölel és egy pillanatra lehunyom a szemem. Lassan véget ér a rémálom, a több hónapnyi szervezés és az álmatlan éjszakák, többet nem tudnak ártani nekünk. -Kész is vagy, ennyi volt -Csak kettőt húzok az egész fűzőn, a lehető legkevesebbet, hogy tartson is, de Rukonak se okozzon fájdalmat. Nekem már lehet akármilyen szoros, amíg nem acélmerevítős, még harcolni is tudok benne, de ez nem mindenkire igaz. Neki csak a fő ceremónia alatt kell hordania a ruhát, utána már az enyém lesz az abroncsos terep, ő pedig visszakaphatja a férfi ruháit. -Te mit kezdenél a helyemben a loboncommal? -teszem fel a kérdést, ahogy már megkötöttem a fűző csomóját és elengedtem őt. A hétköznapokban csak leengedi a haját, ahogyan én is szoktam, de nem tudom, ilyen jeles, kiöltözős alkalmakkor mit szokott vele csinálni. Hiszen én most férfi vagyok, úgy is akarok tenni.
Kezdőlap
Gyorsan lezuhanyzok és megmosom a hajam, hogy ennyivel is előrébb legyünk, de közben igyekszem nem figyelni az időt. Tudom, hogy elkésni nem fogunk, de nem is akarom magam idegesíteni azon, még pontosan hány perc van vissza a ceremóniáig. Törékeny a fejemben a mostani viszonylagos békesség és kevés kell csak, hogy megboruljon, ezért minden elsajátított technikát alkalmazok, amit csak tudok, hogy megőrizzem.
