Tárgy: You wanted me? - Akasha & Zerdella Csüt. Szept. 28, 2017 12:45 am
Akasha & Zerdella
Végre hazaérhetek, mára végeztem a munkával és elegem volt mindenből. Komolyan, közeledek a kétezer felé, de még mindig képesek néha felhúzni mondénok és csodálkoznak, ha a szemükbe mondom, milyen hülyék tudnak lenni. Mostanában beálltam a fél éjszakás munkarendre, még nappal, már estefelé csinálom a papírmunkát, telefonálgatást, emailezést és hasonlókat, aztán mikor már lement a nap, mehetek a terepre is megbeszélni és utasítgatni. Így működik, szóval jó ez nekem egyelőre, amíg tovább nem lépek a piac változásával. Beérek végre a hotelba, még mindenkinek köszönök rendesen, akinek kell, de utána addig megyek, amíg meg nem találom a bátyámat. Ő amúgy sem annyira szociális, így valószínűleg egyedül lesz és nekem sem kell másokkal foglalkoznom. És a másik ok, amiért őt keresem és nem apát az az, hogy megígértem, Akashával is töltök egy kis időt. Tudom, hogy Paris kiakasztja és nem is akárhogy és nincs kivel megbeszélje az ellenérzéseit. Nos, erre vannak a jóérzésű kishúgik, nem? Megállok az ajtaja előtt, immár a magassarkúmmal a kezemben és kopogok. Vagy tudja, hogy én vagyok, vagy nem, engem nem érdekel, belépek két perc után akkor is, ha nem szólt ki és nem hallok semmi olyat, amiért ne léphetnék be. -Szia Akasha, remélem nem zavarok -azért legalább ennyi udvariasságot megadok a formának.
Ültem a kedvenc csepp alakú fotelemben, amely a plafonról lógott le, külön nekem készítették, rendelésre, mert sajnos a standard darabokba nem tudtam behajtogatni magam, a magasságomnál fogva. Puha és kényelmes. Az ablakomon bámultam ki, ez volt az egyetlen darab az ágyamon kívül ami még nem került elszállíttatásra innen. Zsigerből elutasítottam az egészet. ZErdellánál legalább volt beleszólásom a dologba, egy ideje figyeltem, amikor megkértem az apámat, hogy változtassa át, sokáig ellenállt a gondolatnak, én nem lettem volna képes rá, nem bíztam magamban. Ott voltam, angliában abban a csökött agyú boszorkány üldöző országban, ott ahonnét a druidák eszméi indultak, és hova jutottak? Borzalmas. Ott volt az a nő, aki mindenkinek próbált segíteni, hellyel közzel, saját erején felül, és akkor az egész falu ellenük fordult. Amit aztán velük tettek, minden volt, csak nem szép és nem mesébe illő. Csak az atyám iránti tiszteletem volt az, ami visszafogott, de jó néhány embert így is megbüntethettem. Nem, mészárlást nem rendeztem, mert magunkra vontuk volna a figyelmet, egyszerűen csak sorra megbűvöltem a falu lakóit, hogy különböző időpontokban essenek egymánsak, a másik vagyona miatt, vagy a szebb birkái miatt. Ilyen egyszerűek ezek az emberek, mind a mai napig. Azért egynek a vérét vettem, erről Richard is tudott, de nem tette szóvá. Megérdemelte, mindketten tudtuk, hogy megérdemelte. Amikor Zerdella átváltozott, én is ott voltam, figyeltem ahogy előbújik, és megteszi az első lépéseket, ott voltam a háttérben, és segítettem apámnak. Szerencsére Zer igazán értelmes volt emberként is, és volt egyfajta képessége, apánk valahogy kifogta a jósolni képes egyedeket azt hiszem, itt vagyok én, Zer, és Paris, tudom ,hogy a tükrökkel ügyködik. Tudtam, hogy Zergével ha találkozom, a képembe fogja mondani, hogy gyerekesen viselkedem, de tőle nem vettem rossz néven, sőt. Adtam a véleményére és meg is hallgattam és megfontoltam a meglátásait. Neki is jó érzéke volt ehhez. Én pedig? A sors akaratával szemben indultam el, tudtam, hogy fájdalom a jussa azoknak akik ellenállnak ennek. Még amikor átváltoztam tudtam ,hogy egy nő is a családunk tagja lesz, hiszen láttam, gyönyörű nő, és a vámpírsággal csak még gyönyörűbb lett. Sokáig epekedtem utána, de szerintem csak a szépsége miatt. Szoros, családi kötelék alakult ki köztünk. Az ölemben a telefonom szólt, zenét hallgattam, klasszikust. Igazság szerint nem akartam innen elköltözni, apám mellett akartam maradni, nyugton is szerettem volna lenni, de Paris jelenléte miatt a költözést láttam a legreálisabbnak. Távol a Hoteltől nyugtom lehet tőle. Remélem. Whiskey-s pohárból kortyolgattam a véremet, és a zene ütemére doboltam a lábamon. Lépteket hallottam kintről, ismerős lépteket, végre hazatért! Még megvártam az utolsó akkordokat a zenében, és elrejtettem az arcomra kitörő örömöt, ő volt az egyetlen akinek atyámon kívül nem bántam, ha nem kopog. - Gyere. – a hangom halk volt, de tudtam, hogy így is hallja, kikapcsoltam a telefonomat és beejtettem a párna és a bútor oldala közé. Egy sötét nadrágot és egy sötét színű inget viseltem, amelynek a gombjai igen lazára voltak hagyva. Nem keltem fel a helyemről, ott maradtam, vagy ideül az ölembe Zer, vagy leül a földre, ahogy jónak látja, vagy az ágyamra, ebből nem fogok problémát csinálni. A húgomat körüllengte az emberek mámorító illata, a prédák szaga, de ott volt alatta a sajátja is. Ezer közül felismerném. - Rég láttalak. – nincs neheztelés a hangomban, hiszen örülök, hogy láthatom, csak tényként közöltem. – Gyakrabban is összefuthatnánk, bár… a megrendeléseid biztos lefoglalnak. – na jó, egy kis féltékenység mégis a felszínre bukkan, amiért a munka fontosabb mint a család. - Sok minden történt a legutóbbi találkozásunk óta. – ha felém jön, én a karomat nyújtom az irányába, mintegy kérve, hogy jöjjön közelebb. A fotelem egyébként sem fog leszakadni a mennyezetről, erősen lett rögzítve, és elbír két személyt is. A szobában egyébként sötét volt, egyetlen gyertya ontotta magából a fényt, a fürdő irányából. Akartam ,hogy ideüljön és kibontsam a haját, hogy eltüntessem azt a fránya kontyot a fejéről.
Elegem lett mára mindenből és elvonulni a világ elől legjobban Akasha szobájában lehet, lévén hozzá nem mernek csak úgy bejárkálni mindenféle hülye kérdéssel, kéréssel. Hozzám bezzeg rendszeresen beesik valaki valamivel, hogy feltartson, hiába mondom, hogy erre más jobban tud válaszolni és nekem dolgom van. Az az átkozott anya természetem, néha nagyon megnehezíti a dolgomat hosszú távon. De szeretek mindenki fölött bébiszitter lenni, a régi időkre emlékeztet, csak ne lenne ennyire fárasztó. De mindegy is, most szünetem van, nem érdekel. Kopogok, majd a válasz után belépek, bevágom a cipőmet a sarokba és már ülök is a bátyám ölébe, ha már olyan hívogatóan nyújtja felém a karját. Hozzá bújok, belélegzem az illatát, nekem ott most tökéletesen jó. -Igencsak lefoglalnak, de tudod csak egy emelettel vagyok odébb, ha néha felemeled a segged, te is meglátogathatsz engem -böködöm meg az arcát óvatosan, mert én azt megtehetem bárki mással ellentétben. Igaz, hogy én is látogathatnám őt többször, de könyörgöm, ugyanabban a hotelban lakunk, néha ő is felmászhatna hozzám, nem olyan nagy dolog. -Például mi? Azt is elmesélhetnéd, hogy minek költözöl el. Ugye nem Paris miatt? -Valószínűleg megint belenyúltam a lényegbe, de a bátyám szereti a körülményes megoldásokat, amik neki kényelmesek, de néha nagyon nehezen néz szembe a problémáival. Pontosan tudom, hogy nem szereti Parist, mert emlékezteti a fájdalmas múltjára, de erről nem szegény gyerek tehet. Akkor is, ha a reinkarnálódása, akkor is, ha csak véletlenül pont ugyanúgy néz ki. Paris új izgalmakat hozott az élerünkbe, aminek én csak örülni tudok. Hiányzott innen egy gyerek, de én vagy Akasha nem öleltünk volna be senkit.
Zerge hajlamos volt felettem is bébiszitterkedni, holott sosem kértem, bár jólesik a törődése, hangosan mégsem vallanám be neki, sem másnak. Noha tudom,hogy érzi, hogy szeretem őt, és jól esik ahogy viselkedik velem. Ezt igyekszem apró dolgokban is kifejezni iránta, hogy például az ölembe csücsülhet, szeretem a közelségét. Attól függetlenül, hogy remete életet élek, vannak bizonyos igényeim, ilyesmi a testi kontaktus is. Az sem zavar, hogy az arcomat böködi, játékosan, erre mosolyogva pillantok fel rá, és macskásan dörgölöm oda az arcom a vállának. A pillanatnyi csendben még közelebb húzom magamhoz és elfészkelődöm én is. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy Paris is itt legyen köztünk, noha a legnagyobb vágya, hogy elfogadjam. De… nem megy ez olyan könnyen, mint ahogyan azt mások gondolják. Az egyértelmű kérdés hallatán megmerevedtem kissé, és teljesen hátradőltem a tojás végébe, így vagy ülve maradt az ölembe Zer, vagy velem együtt dőlt hátra. Élesen szívtam be a levegőt és felsóhajtottam. - Miatta, igen. – kár is tagadnom, úgyis tudja, hiszen ismer. Tudja, hogy mennyire tartózkodó és visszahúzódó vagyok. - Jobb így, mindkettőnknek. Nekem ő, túl intenzív, figyelemhiányos. – suttogom halkan. – Sok. és… túlságosan hasonlít arra a képre. – amit magam sem értem, hogy miért őriztem annyi éven át. Talán, hogy emlékezzek a múltamra, arra, hogy sose feledjem el, hogy honnan indultam, mert sokan elfelejtik, és ezután válnak nagyravágyókká, olyasfélékké, akik sokkal többet akarnak, mint amit elbírnak. Nem akartam ebbe a csapdába esni. - Egyébként találtam egy helyet, bent a szárazföldön, part-menti ház, alig vannak fények, rá lehet látni New Yorkra is, de a csillagok, ott a régi pompájukban csillognak! – suttogom vágyakozva. igen, időnként álomvilágban élek, az esetek többségében, mert a csillagok vonzanak, bárcsak lehetne űrutazó vámpír, engem igazán érdekelne más világok felfedezése, s közben a hőn szeretett csillagjaim közt utazhatnék bolygóról bolygóra. Talán egyszer eljön annak is a z ideje, hogy benépesítsünk más bolygókat az emberekkel, még több táplálékforrás gyanánt. Egyébként ehhez hasonló elrugaszkodott gondolatokról beszélek. Időnként kicsit előrébb láttam a többieknél, megláttam különböző jövőket, hogy ha így tennének az emberek, akkor mi lenne, ha pedig amúgy, akkor hogyan alakulhatnak a dolgok. De, hogy a saját jövőmet képtelen legyen megváltoztatni. - Pár napja, itt járt és, jövendő mondó rohamot kaptam, pont amikor itt volt, csak azért, mert annyira szembe akarok menni az univerzummal. – suttogtam halkan. Zerge tud a rohamaimról, noha miután már ő született igen kevés volt, addigra tudtam kontrollálni az erőmet, a hirtelen érzelem kitöréseket is leredukáltam, én voltam maga a zen nyugalom mintaképe, pont az ilyen pár nappal ezelőtti esetek elkerülése végett.
Tárgy: Re: You wanted me? - Akasha & Zerdella Szer. Nov. 29, 2017 11:34 am
Akasha & Zerdella
Akasha néha úgy viselkedik, mintha egy külön állatfaj lenne, nem is vámpír. Imádom a bátyám, szeretjük egymást, de néha olyan szinten a csillagai között jár, hogy alig lehet lehozni onnan. Néha pont ezt csodálom benne és tartom végtelenül aranyosnak, de máskor képes az őrületbe kergetni vele. Persze ez nem egy rossz tulajdonsága, de attól még nem is lennék a testvére, ha néha nem idegesítene. Az összepakolt, szinte teljesen üres szobát végignézve teszem fel az egyértelmű kérdést, hogy képes-e az öcsénk miatt elköltözni. Hátradőlök vele, és a vállára hajtom a fejem. Én is élvezem, ha egy kis időt együtt tudunk tölteni és megérinthetem. Másoknál ez idegen és még az egy teremtőtől származó vámpírok is ismeretlenekként kezelik egymást, nálunk viszont olyan szoros a kötelék, amit ritkán látok. A válaszra megmasszírozom az orrnyergem. Lehet, hogy a bátyám nagyon öreg már és ennek megfelelően tulajdonképpen remete, de attól még tudnia kellene, hogy ne idegesítse magát a fiatalokon. Pláne ne a hirtelen kapott testvérünkön. -Tudom, hogy hasonlít, de attól még próbáld őt megérteni. Elhanyagolt gyerek egy rossz családból, apa összeszedte, végtelenül szereti, vannak testvérei, de a bátyja elutasítja, anélkül, hogy a nevén kívül bármit tudna róla. Képzeld magad a helyébe, téged nem zavarna, ha lerázna a testvéred mindig, ha beszélni akarsz vele. Igen, Paris pörög és néha direkt idegesítő, de ilyenek a kistestvérek -sóhajtok, mert pontosan tudom, hogy milyen, ha sok gyerekkel élsz együtt. Mikor még ember voltam, a falunkban a rengeteg gyerek együtt játszott, tanult és nőtt föl, vagyis sok olyan testvérem volt, akik nem is voltak a testvéreim. Akashának nem volt ilyenben része. -Akasha, imádlak, de egész New York egy nagy fényszennyezés, esélytelen, hogy lásd a csillagaid a talajszintről -rázom lassan a fejem. Néha annyira a felhők felett van, hogy nem gondol az ilyen apró dolgokra. Lehet, hogy minden mást számításba vesz mindig, hiszen alapos, de a csillagai egy másik tészta. -Jaj, sajnálom, nem tudtam ott lenni és segíteni. És apa még mindig nincs itthon. Nagyon rossz volt? Mi történt? Mesélj már! -böködöm meg a vállát, mert többet akarok tudni, én mindig mindent akarok tudni. -És mi a jóslat, hogy annyira ellene mész? -kíváncsiskodok, mert remek dolog, hogy mind a hárman értünk az ilyesmihez, de egymáséba elég ritkán látunk bele, és ez amúgyis amolyan magándolog.
- Jó de, apa meg se kérdezett róla, hogy mit szólok hozzá! – csattantam, halkan, dacosan, igen, olyan vagyok most mint egy kisgyerek magam is. Nem azért viselkedem így, mert jól esik, egyszerűen csak össze vagyok zavarodva, és inkább elzárkózom, így, a magányban könnyebb elviselni ,hogy bővült a család. Legalábbis nekem. De, mindig is furcsán működtem. - Nem itt New Yorkban, hanem kijjebb… a kontinensen. – böktem ki halkan. – Ott van sok erdő, és természetvédelmi terület is. Ott jó lesz , még ha nem is egyértelműen sivatagos táj, de Nevadáig nem akarok menni a sivagatért, és a nyugalmamért, annyira távol nem akarok lenni tőletek. Megnyugtat Zerge közelsége, a fejemet a vállának dörgölöm, és jó ideig csak így ülök, és elmerülök a gondolataim közt. Tényleg nem gondoltam olyan távol lenni a családomtól, hiányozna Zerge ölelése, és a jelenléte. - Tudod… tudod… - ismételtem magam, mint egy elromlott gramofon. – Láttalak titeket, te, apa, és ő. Jól elvagytok, ti hárman, ott van az új nőstény is, aki felképelt. Boldogok vagytok, de én nem vagyok veletek, nem látom magam. – dörzsölöm a homlokom a vállába.- Lehet, hogy azért nem látom magamat, mert…nem vagyok ott…? Félek, hogy ő az…aki elhozza a vesztem, más…de ugyanaz a külső. Zaklatottan sóhajtottam fel, és döntöttem a hátam a bútor mélyedésébe. - Akkor már inkább én hagylak itt titeket és figyellek távolról benneteket. Idős vagyok már ehhez a világhoz, kissé talán túl…zárkózott. A jóslat is zavaros, túlságosan… zavaros, saját magam sosem látom benne… De amikor titeket látlak, a jövőben… és nem vagyok ott… -bekucorgok a tojás alakú bútorba és lehunyom a szemem. - Elfáradtam a menekülésben, de nem hagy időt, hogy nyissak, hogy én lépjek… ő…túl fiatal még, amikor pedig rosszul voltam, és a migrénes jóslás jött rám, ő ott volt, kis híján eltörtem a nyakát, velem maradt. Majdnem olyan jó volt mellette lenni, mintha Richard is ott lett volna. – mindketten tudjuk, hogy miért olyan, amilyen a másik jelenléte a számunkra, mert olyan mintha az atyánk itt lenne velünk, hiszen ő teremtett minket. Velem maradt, az ágyamba támogatott, és ha kellett hozott vért, szó nélkül. Tényleg láttam rajta, hogy aggódik értem. Az a borzasztó,hogy a hangja is kissé hasonlít az övére, de az illata teljesen más. Csak…furcsa a hastánchoz való vonzalma… mintha egy része az Ő része is benne lenne. – a bátyámé, a fáraóé. - Mindenesetre, volna kedved berendezni azt a villámat esetleg? Vagy… a tetőtéri lakosztályt? – nem lesz bajom, olyanok az ablakok, amik nem engedik be a napfényt, és nappal ki se lehet nyitni azokat. idő zár van rajta. Amint megérkezik a hajnal, bezáródik. - Nem mehetek el innen, amíg atyánk nincs itthon, és nekem kell felügyelnem a klánra. – nem hagyhatom cserben őket, ezzel arra akartam célozni. Máspd sorban pedig érdekel az új nő is, akit én vettem fel, mármint én engedtem meg neki ,hogy maradjon itt.
-Apa azt csinál, amit akar, tudod jól. Akkor is beölelte volna, ha nemet mondasz, téged ismerve erősen tiltakoztál volna. Szerintem csak meg akart óvni ezzel, hogy nem a tiltakozásod ellenére ölelte be. Nem jobb egy kicsit így? -Tudom, hogy az apjával szemben nagyok az elvárásai és nehezen viseli az ilyesfajta változást. Próbálom őt is megérteni, de nekem sosem volt problémám az elengedéssel. Ha azt mondod, hogy holnap összeomlik a társadalom, akkor kihajítom az ablakon a laptopom és a telefonom és barlangba költözöm, hogy utána onnan vadásszak vándorló emberekre, és mindezt egy darab szívfájdalom nélkül. Persze van, amihez ragaszkodom, de a hosszú életemben annyi mindent kellett vagy akartam hátrahagyni, hogy már nem nagyon hat meg, ha még valami ott marad. A jelen folyton változik, akkor miért kardoskodjak ellene? -Tényleg olyan messzire akarnál menni? Még ha nem is a sivatag, a kontinens nincs közel -kérdezem hitetlenkedve, ahogy magamra fordítom a pillantását. Egészen eddig sosem mentünk túl messzire egymástól, még utazni sem utaztunk túl sokat vagy túl sokáig. Mindig együtt voltunk, erre most elköltözne? Valahogy ezt nem tudom elhinni. Sosem hagyná el az apját, vagy engem, de főleg apánkat. Ennyire kétségbeesett lenne? -Francokat nem vagy, csak nem szelfi módban van a mentálkamerád. Ha te fényképezel, ritkásan látod magad a képen tudod -magyarázom, miközben a haját simogatom. Hülyeség, hogy ne lenne velünk, vagy Paris kiszorítaná. Apa azt nem hagyná, ahogyan én sem. Olyan nincs, hogy Akasha ne legyen velünk és punktum. -Tudom, hogy nehéz, de azért ne add fel, mert bizonytalan vagy. A jövő sosem biztos, nekünk kéne tudnunk leginkább -hagyom, hadd vonuljon kicsit visza, de azért nem hagyom abba a boldogítását. -Ez azt jelenti, szeret téged és bízik benned, hogy a bátyja nem fogja bántani. A hasonlóságok pedig csak véletlenek is lehetnek. Annyi ember van már a világon, hogy mindenkinek van legalább hét kiköpött hasonmása. Miért van ha Paris is csak ilyen? És nem kell tőle félned? Nem lenne kényelmesebb? -próbálok rávilágítani valami racionálisabb lehetőségre. Igen, ő a legjobb jós közöttünk, de néha vannak sokkal egyszerűbb megoldások is, mint például, hogy mi is pont olyan esendőek és hülyék vagyunk, mint a mondénok. Csak kicsit idősebbek vagyunk náluk, ez minden. Remélem ez majd segít Akashának valamit. -Persze, ha ezt szeretnéd -mosolyodom el melegen. Örülök, hogy még mindig szereti az ízlésemet és akarja, hogy ott legyen a kezem nyoma, még ha el is költözik innen. -Igaz, nem maradhat a klán őrizetlenül. Így legalább lesz még egy kis időnk együtt, mielőtt elmész. Meg átgondolhasd egy kicsit a dolgokat -bólogatok, hiszen apa még mindig nem jött haza. Nagyon elhúzódik az az utazás, most már lassan túlságosan is.
Kezdőlap
Végre hazaérhetek, mára végeztem a munkával és elegem volt mindenből. Komolyan, közeledek a kétezer felé, de még mindig képesek néha felhúzni mondénok és csodálkoznak, ha a szemükbe mondom, milyen hülyék tudnak lenni. Mostanában beálltam a fél éjszakás munkarendre, még nappal, már estefelé csinálom a papírmunkát, telefonálgatást, emailezést és hasonlókat, aztán mikor már lement a nap, mehetek a terepre is megbeszélni és utasítgatni. Így működik, szóval jó ez nekem egyelőre, amíg tovább nem lépek a piac változásával. 
