Meglehetősen ritkán járok már csak úgy gyalogosan az utcán, csak ha különösen jó okom van rá. Általában a saját kocsimban vagy portálokon keresztül közlekedem, csak mert megtehetem és kivételes, hogy most mégis gyalogosan jöttem. Az embereim tájékoztattak egy szinte már szektáról a kerületemben, bár még kis létszámú és nem köthetők egymáshoz a mondénok által a ténykedésük, de nem hagyhatom elburjánzani a dolgot. Kétlehetőségem van: az uralmam alá hajtom vagy eltaposom az egészet. Nem maradhat így. A raktár épület régi, elhagyatott és mocskos, nem őrzi senki, és még a közelébe sem megy az, aki még élni akar. Tipikusan olyan hely, ahol az ilyesmit el tudom képzelni. Kicsit hallgatózom, de semmi mozgás vagy pisszenés. Vállat vonva megyek beljebb, nem tud semmi sem meglepni. Bent nem túl nyomokat találok, valaki itt él vagy itt tölti az ideje nagy részét. Nem is baj, ha most nem találkozom senkivel, akit kérdőre lehet vonni, legalább elhelyezhetek néhány megfigyelő varázslatot későbbi használatra. Akkor lesz némi képem, mivel van dolgom, vagy valamerre el tudok majd indulni. Azért még teszek egy kört, hogy találok-e még valamit, amikor hangokat hallok az egyik sötét sarokból.
Nincs kedve sehol lenni, és céltalanul gombolyog a városon keresztül, könnyű füstfelhőként a mondénok szeme előtt, mégsem veszik észre. Kage nyűgös, nincs kedve az emberi követőihez sem, és nem akar újabb szemeket gyűjteni és leginkább azt a nőt keresi, akit múltkor véletlenül meglepett egy holttest felett, ahogy jóízűen falatozott belőle. A város szélén egy elhagyatott roskadozó épület áll, és arra felé sodortatja magát a széllel, itt találtak rá és szívesen visszajár, holott van lakása és megvan mindene amit csak akarhat. Elvetemült halandók egy csoportja isteníti és mindenben a kedvére tesznek, akár még... úgy is ha lenne rá igénye, de őt a szex nem elégíti ki, csak átmeneti élvezet számára. Felejthető és nem köti le hosszabb ideig. A romok között bolyong, és könnyed léptei nem vernek viszhangot, démoni lény, nem kell a földre nehezednie, és így hamar észre is veszi a boszorkánymestert. Nem szereti ezeket a félvér lényeket, és nem sokkal ezelőtt meg is ölt egyet. Nem volt olyan erős, de valahogy erre a világra hívta őt, és Kage nem akart a boszorkánymester hálójában sínylődni így megtörte az átkot amivel távol tartotta magától, és átharapta a férfi torkát. Ennek is könnyedén megteszi ha kell. A férfi felé néz, és kékfehér pillantása megjelenik, ahogy sápadt arca is. Lassan bontakozik ki a sötétségből, ami otthont ad neki. - Mi dolgod itt boszorkánymester? - kérdezi kellemesen reszelős hangján, hiszen torkában a morgás is utat tör, mint valami veszélyes vadállatnak. Kage némán figyel, élettelen szemekkel, és mozdulatlanul. Vihar előtti csend ez, a harc előtti néma pillanatok egyike.
Nem aggódom, hogy valaki rajtam ütne és valahogyan nem tudnék kiutat találni belőle. Egy bizonyos kor felett már nem az évek száma a mérvadó, hanem a saját tapasztalat és ez esetben szinte mindig én vagyok a nyerő. Nem vagyok matuzsálem, de elég idős vagyok, hogy a fiatalok közül kiemelkedjek és szociális státuszom sem olyasmi, amit el lehet hanyagolni. Sokan nem is a mágiám miatt félnek tőlem, hanem a befolyásom miatt. Belépek és kutatom a sötétséget valamilyen élőlény után. Fel vagyok készülve vámpírokra, esetleg farkasokra, de leginkább démonokra. Bár azok nem állnak le a mondénokkal ilyen szinten összeszervezkedni, nincs ahhoz nekik türelmük. Az elméletem viszont megcáfolódni látszik, amikor egy példány emelkedik ki a sötétből. Megállok a tér közepén, amit bevilágít a beszűrődő utcalámpa fénye. Bár remekül látok a sötétben a sárkányszememnek köszönhetően, mégis biztonságosabb, ha a fényben maradok. Persze van rajtam egy védelmi varázslat is, amit szinte mindig magamon tartok, segít, hogy az első csapást, amit kapnék, kicsit visszafogja és adjon nekem reagálási időt. Zsebre vágom a kezem és úgy válaszolok. -Azt keresem, aki szektát épített ki Bronxban. Te lennél az? -nézek le rá, hiába ő a magasabb. Így kompenzálom a kisebbségi komplexusomat, jelentsen fel érte, akinek van arra ideje, mert nekem nincs. Vad és fiatalnak tűnik, aki még nem tudja, miért is jó neki együttműködni boszorkánymesterekkel. Meglátjuk hamarosan, mennyire fiatal és hogy mit akar velem kezdeni, most hogy betolakodtam a területére.
Morcoskodva lézeng a kietlen épületben és nem is számít senkire, de mégis megzavarják a nyugalmát, és messziről megérzi hogy egy boszorkánymester az. Vicsorogva szisszegve fejezi ki ellenérzését, de még nem támad, annál azért óvatosabb és tudja hogy az ilyen kétes, félvér népség érdekesnek találja a maga fajta eidolon démonokat akik képesek emberi alakot ölteni és azt kedvükre változtatni ha úgy tartja kedvük. Gyanakvóan pislog fehérkék szemeivel, és észreveszi a számára nyilvánvaló démoni jegyeket a férfin. Bár egyáltalán nem feltűnőek, és van valami idegesítően ijesztő a kiállásában amitől Kage csak ideges lesz. Gomolyfelhővé válva kerüli meg a másikat, és előtte ölt ismét alakot. - Én csak rombolni tudok, nem építek semmit - szisszeni a választ, hiszen nem hazudik. A kultusz bár köré épült, mégsem ő akarta így, hanem sokkal inkább azok az ostoba mondének, akik a szárnyuk alá vették Kagét, és cserébe megtett néhány gyilkosságot, de olyasmit is amit nem kellett volna. Az a másik boszorkánymester... Meg akarta őt láncolni. Meg akarta fosztani a szabadságától, miután véltlenül idézte ide. - Menj el innen, boszorkánymester. Ez nem a te tereped... - figyelmezteti Kout megint.
Kívülről is felmértem az épületet és a környékben nincsen semmi élő, csak az, ami belül van, de az sem igazán. A démonok nem tartoznak a sík élőlényei közé, de mégis valami hasonlónak szoktuk mi, boszorkánymesterek érzékelni. Innen, közelebbről már nagyon is látszik, miféle szerzet, akivel összeakadtam. Valahol is meg is magyarázza a szektát, hiszen bámelyik másik árnyvilági fajnak több esze van, mint hagyja ezt megtörténni, hiszen ha rájönnek a nephilimek, nem hagyják tovább élni, akárki is volt a felbujtó. De egy démon… Neki teljesen mindegy az ilyesmi. -Eidolon lennél? -döbbenek rá, amikor már láthatom a sötétben. A sárkányra hajazó szemem jól alkalmazkodik a sötéthez és így már ki tudom venni, milyen fajta. Hirtelen sokkal érdekesebb lett ez a kis hatalomdemonstráció. Egy eidolon sok olyasmit is meg tud tenni, amit más fajok nem és nekem ez roppantul hasznos lehet. Azt hiszem, nem csak elűzni fogom a területemről, hanem az uralmam alá is akarom hajtani. Kis szerencsével a kezemben tartott pórázával térhetek haza. -Nagyon is az én terepem, azért vagyok itt. Én vagyok Bronx főboszorkánymestere és nem hagyom, hogy felügyelet nélküli démonok garázdálkodjanak a területemen, és mondénokat tartsanak maguknak. Azonnal hagyj fel vele -mondom ki kerek-perec, mit is akarok tőle elsősorban. Fiatal és meggondolatlan, tehát ha eleget hergelem, nekem fog támadni és akkor megköthetem mágiával. A démonok talán veszélyesebbek, ha dühösek, de annál könnyebben kicselezhetőbbek is. Csak egy kis ügyesség kell. Nyomatékosításképpen felemelem fél kezemet, amiben már mágia gomolyog zölden. Az az én színem a méregzöld.
Kezdőlap
