A bálon nem volt lehetőségem arra, hogy Kanaméval komolyabb témáról akár egy szót is váltsak, na nem mintha sajnáltam volna, hiszen a falnak is füle van. A megjegyzésem után amit az ifjúra tettem a pillantásom magáért beszélt, és láttam, hogy ő veszi is az adást. Igen, tudok mesélni a kölyökről, az apjáról és a beölelőjéről is, nem vitás, de azt jobb szeretném négyszemközt megtenni, ha lehet. Találkozóra invitáltam tehát, azt is meghagyva, hogy egyáltalán nem zavar, ha nem egyedül érkezik, hiszen tudom, neki is megvan az a helyettese, akit mindenbe beavat. Az ő részéről az Nassyr, az enyémről Akasha, bár egyelőre nem hívattam a fiamat. Amúgy is régen beszélgettünk, hát miért ne tölthetnénk kell kis időt egymás társaságában srácok nélkül... már ha Paris nem rongyol be éppen azért, mert a bátyja megint ki akarja nyuvasztani. Nyomatékosan megkértem mindegyiküket, hogy ha lehet, pár óráig ne menjenek már egymás agyára, mert nem érek rá velük foglalkozni. A tárgyalót rendeztettem be lakájosabban, hogy azért ne azt a hú de hivatalosak vagyunk érzést keltsük a vendégben, lévén ha valaki tudja ki vagyok valójában, az pont Kaname. Kényelmesen elhelyezkedem, míg rá várok, szeretek előbb érkezni, távol áll tőlem a státusz szimbólumnak azon formája, hogy mert én megtehetem, még kések is, és a vendéget váratom meg. Ami szükséges volt bekészíttettem, köztük a jó minőségű vértől kezdve mindent. Sosem lehet tudni, néha mi is ráfanyalodunk valami másra. Az öltözékem sem éppen arról árulkodik, hogy merev tárgyalásra készülök, sőt, inkább baráti társalgást tükröz. Az öregek között van egy olyan szokás, ha egymást meginvitálják, akkor többnyire úgy teszik és úgy veszik, hogy a másik fél is hazaérkezik.
Kivételesen nem üzleti látogatásra készülök a Dumort hotelbe, hanem egy magán jellegű találkozóra, így nem is esek túlzásokba. Richard közel kétszer olyan idős mint én, és az lenne a csoda ha nem ismernénk egymást valamelyest. A karácsonyi bálon tett egy érdekes megjegyzést, de sajnos a fiatalok zsongása miatt nem volt alkalmunk kettesben beszélgetni így hát megbeszéltünk egy privát találkozót, és mivel ő az, akinek információja van, ő lesz a házigazda. Fél órán belül elkészülök a tollászkodással, és egy fekete nadrágot vettem fel, egy egyszerű krémszínű felsővel, amire egy könnyű dzsekit veszek. Ez nem üzlet, és kényelmes viseletem is azt fogja jelezni hogy emberként, ráérősen érkezem. Viszont kényelmesen, így kocsival érkezem meg a Dumort hotel elé, és sétálok be. Tudom hogy Richard pontosan tudja hogy mikor érkezem meg, és az egyik tárgyalóba kísérnek. Kereken öt perccel korábban lépek be az ajtón mint kellene, de őt nem tudom megelőzni. - Richard, öreg barátom - mosolyodom el ahogy kiszúrom az egyik fotelben, elég figyelem felkeltő jelenség. Beljebb lépek, és üdvözlésre nyújtom a kezem. - Köszönöm a meghívásodat, örömmel jöttem meglátogatni - szólalok meg ahogy átesünk a formaságokon és végül vele szemben helyezem magam kényelembe. Nem félek, semmi okom nincs rá, még akkor sem ha egyedül érkeztem. Nassyr tudja hol vagyok, de nem hoztam magammal.
A mai napra mindent lemondtam amit csak lehetett, és igen, simán bevetettem azt az opciót, hogy ezt bármikor megtehetem anélkül, hogy bárkinek joga legyen hőbörögni. Ha vannak jogok amikkel néhanapján élek, az pontosan ez, és ha valaki meg akarja kérdőjelezni a döntésemet, csak tessék, két meglett korú vámpírral találják szemben magukat. Hogy ülve fogadom Kanamét és ez pofátlanság lenne? Dehogy, hiszen amint belép, fel is állok, hogy örömmel üdvözöljem. -Kaname, örülök, hogy elfogadtad. Foglalj helyet, válogass kedvedre, mit fogyasztanál. Kezet nyújtok, majd magam is visszaülök, töltve a sziget vezérének is. Zavarni nem fognak, ebben biztos vagyok, így nyugodtan beszélgethetünk. -Nos, a bálon nem volt alkalmam pár szót sem mondani, de tán nem is az volt a legalkalmasabb időpont. Ismerem az ifjút, ismerem az apját és a beölelőjét is. Belekortyolok a nedűbe, elégedetten csettintek, és csak utána folytatom. -Raul Dessauge a nekromancia világhírű képviselője, szakmai tekintélye vitathatatlan, tudása sokak számára felfoghatatlan, bár ő sem mai darab az 1800 évével. 20 évvel ezelőtt híre ment, hogy egy újszülött landolt nála, s bár akkor még elhallgatták, de a saját fiáról volt szó, a te ifjadról, Noelről. Nem sokkal később már azt suttogták, ha valaki képes lehet az öreget felülmúlni, az pont ő. Minden képessége megvolt hozzá, szinte ragadt rá a nekromanta tudomány, mintha ezeket már réges régen tudná, ott volt benne. Az más kérdés, hogy a legjobbtól tanult, így ez még rá is tett egy lapáttal. Nem váratom Kanamét, tudja, hogy mindent tudok a srácról és a múltjáról, lévén pont Raul üdvözletét adtam át neki a bálon. -Mint tudod, Európa sosem volt a nyugodt környék, mindig forrongások voltak, egymás torkát tépték ki azért, hogy előrébb jussanak. Ez nem kerülhette el Rault sem, az életére törtek. Az ifjú alig volt 14, mikor megölte a támadót, ám ezt nem igazán tudta feldolgozni, s bármennyire is próbálta, örök tüskét hagyott benne. Mivel elért a kamaszkorba ment a feje után, mert valami mást akart mint az apja, nem csak az apja fiaként akarta, hogy emlegessék. Volt egy hatalmas vitája Raullal, amikor úgy érezte, hogy lebecsülik és nem vehet részt olyan dolgoban, amihez már érettnek gondolta magát. Elrohant otthonról az éjszaka kellős közepén... az öreg ekkor látta utoljára. Részletesen megyek végig a folyamaton, hogy mint vezér, Kaname teljes képet kaphasson, ne a sötétben tapogatózzon. -Gerard Benoit... egy pöcs, rajtam múlna már rég nem létezne... örökké féltékeny volt mindenkire, nem volt maradása sosem egy klánban sem, mint kiderült, jó ideje figyelte az ifjút. Úgy gondolta, ha megszerzi magának, akkor Raul titkokat árul el neki, illetve a fiú is neki dolgozik majd. Tévedett. Azon az éjszakán Noelt elragadta, beölelte...nem volt 17... Raul majdnem beleőrült a tudatba. Azonban a terve nem vált be, a fiú semmit nem mondott, így bosszúból semmit nem tanított meg neki, mondván ő maga is egyedül boldogult, hát tegye ezt az ifjú is. Gerard véleményem szerint szégyent hoz a fajunkra, nem igazán értem, hogy miért nem lépett még senki közbe, egyáltalán miért engedték neki, hogy gyermeke lehessen. -Noel egyedül próbált túlélni, rájönni arra, mit tud és mit nem, mit tehet és mit nem. Gerarddal nem értett szót, miután Benoit ráébredt, hogy sem a fiútól, sem az apjától nem fogja megkapni azt amit akar, végképp leszarta őt. Az ifjú egyszer már meglépett tőle, bár pont Londont választotta, ahonnan hazavitették, lévén egy ilyen fiatal vámpír nem maradhat a beölelője nélkül. Noel egyetlen dolgot kért ettől a baromtól, hogy Rault is tegye azzá ami ő maga, mert találkozni szeretne vele. Gerard ezt elutasította, bosszúból, hogy ha már az ő terve nem működik, véglegesen szétszakítsa őket, persze ezt nem közölte vele, de volt olyan barom, hogy vigyorogva elmesélte másnak. S talán itt értheti meg Kaname igazán, miért nyilatkozom úgy Benoit-ról, ahogyan teszem. Lehet, a fajunk kíméletlen gyilkos, de az ilyet kiveti magából, eltakarítja az útból, legyen bármilyen idős is. -Az ifjú innentől kezdve csak azon dolgozott, hogy előkészítse a terepet a végleges szökéséhez. Okosan csinálta? Valljuk be, igen. El tudta hitetni Gerarddal, hogy lenyugodott, és halál jól elvan a saját dolgaival. Ne kérdezd hogy csinálta, a mai napig nem tudom, hogy egy meglett korú vámpír hogy nem vette észre, mire készül a gyermeke? Itt nevetni kezdek, mert annyira abszurd ez az egész. Szép is lenne, ha nem tudnám Paris mit tervez vagy mit nem. Rám nézve lenne szégyen. -Kihasználta az alkalmat, mikor Gerard tárgyalásra ment, és egyszerűen megpattant. Mire az öreg bármit is léphetett volna, már a szigeten volt. Nálad. Okos kölyök, sokkal okosabb mint ahogy hiszik róla, és simán bebújik a kamasz álarca mögé, ha szükséges. Ambiciózus, karrierista, van benne potenciál, érdemes rá figyelni. Raultól tudom, hogy a jövőjét nem éppen Franciaországban képzelte el már kisebbként sem, bár nem ennyire korán tervezte a váltást sem. Végül is ennyi a története, Noel ezért van itt, és nem otthon, ahol lennie kellene. Hiba? Valahol igen, bár talán érthető, hiszen sosem volt mellette olyasvalaki a vámpírrá válása óta, ami ott tartotta volna. -Szóval a kezdetleges botlásai azért vannak, mert fogalma nincs arról, mit kellene tudnia, vagy hogyan kellene viselkednie, pláne klánban. Önállóságra nevelték, és ez meg is látszik rajta. Van kérdésed? Ismét kortyolok a nedűből, végül leteszem a poharat és Kanaméra pillantok. Foglalkoztatja valami, nyugodtan kérdezzen, hiszen ezért vagyunk itt.
Kaname Kazushi
Hozzászólások száma :
53
Tárgy: Re: Kaname & Richard csúcstalálkozó Szomb. Ápr. 08, 2017 2:25 am
Richard
&
Kaname
Idézet
Mára már nincs más tervem. Semmit nem terveztem csinálni ma már azon kívül hogy idejöttem. Ez nem üzlet, ez egy szabad nap, amikor a régi ismerősök elbeszélgetnek egy egész éjjelt. Pontosan ez a tervem, és felsétálok a lépcsőn a találkozó helyéig. Nem aggódok amiatt hogy elkésnék. A kedves üdvözlés után, keresek egy kis nassolni valót, amennyi időt mi már átbeszéltünk, nem hinném hogy bármelyikünk is szégyenlős lenne. - Köszönöm, azt hiszem ezt elfogadom - veszek egy vértasakot, amit majd lustán elfogyasztok, és elfoglalom a helyem vele szemben. Nem érzek túl nagy mozgás a hotelben, noha tudom hogy Richard legifjabb gyermeke örökmozgó, nagyon hasonlatos Noelhez aki bár nem az én fiam, mégis a klánom része és így ugyanúgy gondoskodok róla, mint bármely más tagról, de tudnom kell ki ő pontosan. Nos, ezért vagyok itt. - Igen, sajnos ott nem tudunk beszélni, de mérhetetlenül kíváncsi tettél ami azt illeti és alig vártam hogy ideérjek - mosolyodom el, és ez nem csupán formaság, amit mindig illik elsütni, tényleg érdekel, hiszen Richard nem egy pletykás vámpír, és ha nem lenne holt biztos az információja, nem említette volna. Türelmesen várom hogy adagolja nekem az információt. - Szóval Raul? Tény és való én is hallottam már a munkásságáról, ő olyan tényező amit még mi sem hagyhattunk figyelmen kívül. Bár a munkásságát nem vizsgáltam meg részletesen, az az érzésem hogy te igen - mosolyodom el, és belekortyolok a vérbe. Egyetlen csepp sem megy kárba, tudok kultúráltan szépen inni. Hallgatom tovább. - O szóval utolérte a kamaszkori lázadás. Bár meg tudom érteni, senki nem akarja hogy az apja fiaként emlegessék, és nem úgy mint egy saját kutatási eredményekkel rendelkező embert. A tudós gyermeknek átok az ilyen apa, a hírnév és nyomás miatt is - sóhajtok fel és határozottan összevonom a szemöldököm. Érzem a rosszallást régi barátom hangjából, és bevallom magam is osztozom az érzésben. Noel mesélt nekem egy két dolgot Gerardról és ez alapján...ha Staten Islandra teszi a lábát abban a pillanatban halott. - Ha rajtam fog múlni, nem is fog létezni amennyiben a klán területére teszi a lábát. Mivel Noel már hozzám tartozik, jogomban áll eldönteni hogy ki jelent veszélyt rá és a klánomra és én úgy döntöttem teszek neki egy szívességet azzal, hogy kivégzési parancsot adok Benoitra amennyiben idejönne - szólalok meg, mert ezzel ugyan kockáztatok, de az ilyen söpredéknek nincs helye a társadalmunkban. A szigetemen legalábbis biztosan nincs. El fogom pusztítani ha rajtam múlik. Egyre inkább úgy érzem helyesen döntöttem el. - Tényleg egy ritka nagy barom. Tudom hogy Noel nem tanult semmit a teremtőjétől, ezt ő maga mesélte el nekem, és teljesen megdöbbentett hogy beállított egymaga a szigetre és annak sem volt tudatában hogy ezzel veszélybe sodorta saját magát. Felelőtlennek gondoltam, de a szavai mögött nem a nem akarás állt, hanem sokkal inkább nem tudás. Hogyan kérhetnék számon rajta valamit, amit soha, senki nem tanított meg neki eddig? - kérdezem drámai sóhajjal, ahogy újabbat kortyolok, és elgondolkozok egy kicsit. Az az érzésem hogy Richard is szívesebben látná napozni ezt a Benoit-ot. - A válasz az, hogy okosan csinálta. A meglett korú vámpírt nem érdekelte többé Noel, miután nem tudott belőle kihúzni semmit és nem volt hasznára. Így érthető módon nem is sokat tett azért hogy vele maradjon, és nem figyelt rá - válaszolom meg a kérdését, enyhe kérdő hangsúllyal. Akár lehet az is hogy nincs igazam, bár kétlem hogy ne lenne. - Oh igen, már rájöttem magam is hogy egy csiszolatlan gyémánt, és nem fogom őt kiadni. A klán törvénye felülírja a teremtő és gyermek közötti kapcsolatot, így hát nem követelhetik vissza. A vérét vettem, és a vérem vette, most már Staten Island az otthona. Tisztelem benne a függetlenségét és azt a ragaszkodást, amit Raul felé tanúsít. Ha beszélni tudnál vele alkalomadtán, elmondanád neki hogy vigyázok a fiára? - pillantok rá. Feltett szándékom megismerkedni ezzel a férfival is, de nem akarom Noeltől elszakítani az egyetlen emberi kapcsolatát. Ahhoz azonban, hogy találkozzanak, meg kell tanulnia minden körülmények között koncentrálni az éhségét, és vérszomját. - Fogalma sincsen hogyan működik egy klán, de lelkes és nyitott, és az embereim szerint szomjazza a tudást. Egy független lényt, szabályok közé kényszeríteni nem könnyű de véleményem szerint nem is megoldhatatlan. Nézd meg Nassyr fiamat... - mosolyodom el. Na ővele aztán évtizedeken át kemény harcot folytattam. - Raul hogyan érezhet Noel iránt? Még mindig a fia és gondolom aggódik. Senki nem bánná ha kihúznék egy tényezőt a képletből, ugye? - mosolyodom el kissé lassan, mint ahogy az oroszlán szokott a nyúlra nézni, támadás előtt.
-Mintha otthon lennél. "Régi motorosok" vagyunk, akik nem két percet beszélgettek már át az évezredek folyamán, így természetes dolog, ha a másikat úgy vendégeljük meg, hogy felkínáljuk számára az egész készletet. Válasszon csak. -Tudod, ott a falnak is füle van, és ez az információhalmaz kizárólag rád tartozik, senki másra. Kettőnk viszonya más Kanaméval, baráti, így nem is gondolok arra, hogy ez csupán udvariasság lenne a részéről. Megmondaná a véleményét kerek perec, nem kertelne. Köztünk ez természetes dolog. Nagyjából azért eddig is követtem, mi van a fiúval, mert Raul megkért rá, de amikor meghallottam, hogy a szigetre tévedt, megnyugodtam. Kisgyermek volt még, mikor utoljára láttam, talán olyan 5 éves, azóta nem. Szép szál legény lett belőle még akkor is, ha elméletileg kamaszként állt meg a fizikai fejlődésben. -Bizony ám. Az öreg nekromanta a biológiai apja. Igen, utánajártam, illetve ismerem is őt személyesen, így tudom, min dolgozik, vagy miket vitt véghez. Így van, nem tagadom, tökéletesen jól tudom, mit tett le az asztalra a nekromanta, miért volt ennyi irigye és van a mai napig. Igaz, az is időbe telt, mire elterjedt az amit addig is sejtett mindenki, hogy nem befogadott egy gyermeket, hanem a saját véréről van szó. -Persze, ahogy mindenkit. Nehezen viselte, hogy bármerre ment, úgy emlegették, mint Dessauge fia. Kölyökként nem zavarta, büszke volt rá, de ahogy cseperedett és elkezdett saját terveket szövögetni, dolgozgatni, egyre inkább. Ki akart lépni az apja árnyékából, Raul ezt tudta, támogatta is, azon volt, hogy Noel túlnőjön rajta egyszer. Tudod, egy mesternek az a legnagyobb érdeme, ha a tanítvány többet ér el nála. Bólintok, a kamaszkor az egy külön fejezet, a kezdeti szárnybontogatásé, ahol valaki kisiklik, valaki belerokkan az elvárásokba, valaki pedig túlél mindent. Az más kérdés, hogy ebben az esetben egy vámpír szólt közbe, és élt vissza a hatalmával. -Annyira sajnos nem hülye, hogy betegye a lábát a szigetre, vagy konfrontálódjon az idősebbekkel. Kerüli azokat a helyeket, ahol veszély leselkedik rá. Párizs klánvezére fiatalabb tőle, ezért tűri meg hallgatólagosan ezt a rohadékot egyelőre. Viszont tőrbe csalható, ha gondolod. Cinkos mosolyt villantok, Benoit okos, de kijátszható, ha arról van szó. Tervem is van hozzá, de ezt későbbre tartogatom. Sokáig nem értettem, miért nem lépnek a franciák, miért nem lép a vezetés, aztán megértettem, de ami késik, nem múlik. -Az, kétségkívül. Sajnos ez a helyzet, de tudtam, hogy te érteni fogod, nem a hanyagság és az ostobaság az, ami miatt a fiú hibát hibára halmoz, hanem az, hogy nincs meg a kellő tudása tanítás hiányában. Így van, Noel annak idején sem értette, miért baj, hogy egyedül jelent meg Londonban, miért kell hazamennie, amikor nem tett semmi rosszat. Remust ráadásul szar passzban fogta ki, és ő nem volt türelmes, hogy ezt elmagyarázza neki, egyszerűen Benoit-ért küldetett. Nincs mit szépíteni, a fiú tényleg nincs tisztában semmivel, az egyetlen amit a józan paraszti ész diktált számára, hogy tudta, szólnia kell, ha megérkezik valahová. Amit tud, arra saját maga jött rá, vagy elcsípett néhány megjegyzést egy-egy beszélgetésből. Szerencsére Kaname is az a típus, hogy szereti megérteni a tagjait, viselkedésüket, és nem ítél azonnal elhamarkodottan. -Bizony okosan. Egyébként majdnem eltaláltad. Gerard akkora féreg, hogy úgy gondolta, ha bosszúból nem foglalkozik az ifjúval, akkor nem elég, hogy az apától elszakította, hanem még ki is nyírathatja végleg, pontosan azt kihasználva, hogy a fiú nem ismeri a játékszabályokat. Mindezt úgy, hogy az ő keze tiszta marad és revansot vehet, vagy kártérítést követelhet a létből is kitépett gyermeke után. Vagyis két legyet ütött volna egycsapásra. Arra számított, hogy még ott Párizsban bevégezteti a sorsát, azonban tévedett, a fiúnak hatalmas szerencséje volt, hiszen azzal, hogy idegen területre szökött, azzal a saját nemzőjét keverte "bajba" tudtán kívül. Első alkalommal Remus még szemet hunyt, hiszen, nyughatatlan kölyök bepróbálkozik, előfordul, ez kimagyarázható, és Gerard meg is tette. Viszont másodszorra... nálad pont azért nem jelentkezett, mert erre már nem tudott volna megfelelő válasszal szolgálni. Bólintok, Kaname nem járt messze az igazságtól, majdnem sikerült telibe találnia. Végül kifejtem teljes egészében, hogy Benoit mit is tervezett egészen pontosan. Ez az, ami -bármennyire is kegyetlen ragadozók vagyunk is, a fajunk számára is visszataszító, elfogadhatatlan, és ez ellen tenni kell. Persze kellő bizonyítékkal lehet csak megtenni a szükséges lépéseket, ám azok most már megvannak, és mivel Kaname klánjában van a fiú, így az eddig összegyűjtött anyagot előveszem a fiókból, és átnyújtom neki. -Örülök, hogy hozzád tévedt be és nem máshoz, nem egy fiatalabb vezérhez, aki esetleg türelmetlenebb és nem érdekli az ifjú múltja, nem érdeklik a miértek. Nálad biztonságban van és jó kezekben. Mindenképp átadom, de lehet, jobban örülne, ha te magad tennéd. Elmosolyodok a kijelentésre, kedvelem a fiatalokat, érdekes hallgatni, hogyan látják ők a világot, és ha azt nézem, ők képviselik a jövőt, rajtunk áll, mit kell kezdünk velük, mivé formáljuk őket. Az, hogy Kaname vigyáz Noelre, ennek Raul örülni fog, pár év után talán az első megnyugtató hír lesz a számára. Egy papírra felírok valamit, azt is átadom Kanaménak. Egy telefonszám, és nem szükséges semmit sem hozzáfűznöm, tudja, kié. -Melletted meg foga tanulni, nem kétlem, és ha érzi, hogy otthonra lelt, akkor még igyekezni is fog, hogy bizonyítson. Igaz. Nassyrral boldogultál, Noellel is fogsz, bár vele sokkal könnyebb dolgod lesz, ő nem akar borsot törni az orrod alá. Elnevetem magam, emlékszem azokra a csörtékre, Nassyr jócskán próbára tette Kaname türelmét és idegeit akkoriban. Most viszont tanítani való a kapcsolatuk. -Aggódik persze. Arra vár, hogy Gerard hibázzon, akármit, de hibázzon. Ő is meg akarja állítani ezt a tetvet. Ó, dehogy, szövetségesed lenne. Kacsintok, tudom, hogy az öreg mindent megtenne azért, hogy Benoit végre feleljen a tetteiért, de ő sem léphet addig, míg nem történik valami olyasmi, ahol jogosan léphet fel. Tudom jól, Kaname ezt meg fogja oldani, és ebben én is segíteni fogok. -Ja, igen, a koponya... Francis... vagy hogyan nevezi. Nos, annyira láb alatt volt folyamatosan, annyira ment a nagyokkal már akkor is, hogy le akarták kötni valamivel. Olyan érdeklődést mutatott a csontok felé, hogy ezért kapta azt már egészen kicsiként. nagyon nagy becsben tartja, sokkal több számára mint egy csont vagy egy kabala, szinte mellette nőtt fel, ráadásul az apjától kapta. Ne nézd miatta zakkantnak. Ha bemutatja neked, vagy egyáltalán megmutatja, az azt jelenti, bízik benned. Ha kiadja a kezéből, akkor az hatalmas dolog a részéről. Mikor először találkoztam vele, azon vigyorogtam, hogy lehet, a cumi a szájában volt, lehet, elesett, hiszen járni is alig tudott, de a koponyának nem lett baja, arra vigyázott. Megfoghattam, le kellett ellenőriznem, hogy tényleg nem ütötte meg magát. Nevetve mesélem, mert nekünk ez hóbortnak tűnik sok esetben, de egy kisgyermeknek egészen más. Az, hogy a legnagyobb és legféltettebb kincsét megfoghatjuk, azt nagyon meg kell becsülni, mert ő így mutatja ki az érzéseit.
Kaname Kazushi
Hozzászólások száma :
53
Tárgy: Re: Kaname & Richard csúcstalálkozó Szer. Május 24, 2017 4:32 pm
Noel
&
Kaname
Idézet
- Lassan tényleg haza járok hozzád is - mosolyodom el, mert elég sok mindent osztunk meg egymással, és azt hiszem minden fennhéjazás nélkül mondhatom, hogy ő az egyetlen olyan barátom akivel szemben nem kell óvatoskodnom, mert az adott szava szent és sérthetetlen. Kevés nagyöreg él már a világban, és mi már jobban ismerjük egymást, minthogy ostoba csitri játszmákba süllyedjünk. - Jó lett volna akkor beszélni, de én sem akartam hogy kéretlen fülekbe jusson az, ami nem tartozik rájuk. Ezek vámpír ügyek - értek vele egyet, mert bár ott nem tudtunk beszélni, mégis sikeresnek könyvelhettük el a bált, és Noel is megismerkedett Richard gyermekével az ifjú Parissal. Mosolyt csal ajkaimra az emlék hogy ők ketten azonnal megígérték egymásnak hogy majd még találkoznak. Meglep kissé hogy kicsoda Noel apja, hiszen Raulról én is hallottam, és amikor mondta a nevét ismerősen is csengett de mégsem kapcsoltam hirtelen. - Mondta is pedig, de nem kapcsoltam hogy az a Raul AZ a Raul, a nekromanta. Mondjuk, sok mindent meg is magyaráz az is igaz - gondolkozok el, és az egyik ujjammal végig simítok az arcomon, amolyan pótcselekvésként, ahogy összekirakózom a képet. Meglepő hogy saját gyermeke van, de hát végső soron nem lehet rajta csodálkozni. A nekromanta valahol vámpír de mégsem. Egyik sem igazán éppen ezért is hihetetlenül ritka egy tehetségesebb, és Raul... Fiút tudott nemzeni, nem mondom hogy hajszálnyi féltékenység nem lobban bennem egy két pillanatra de el is fojtom. Nem irigylem el tőle. Valaha nekem is volt élő családom. Asszonyom, és gyermekeim, akiket hátra kellett hagynom halandó életemmel együtt. - Ez érthető mondjuk. Senki nem az apja árnyékában akar élni, és ahogy nekem elmesélte, egészen komolyan kísérletezik, és bevallom kíváncsivá tett, így nem is engedném elmenni. Szerencsére úgy tűnik, sikerül neki beilleszkedni és jól érzi magát a szigeten - válaszolok neki én is, hiszen egészen érdekes tapasztalat volt, hogy csak úgy beállított és közölte hogy Francissal ők vigyáztak egymásra. Szerintem még sosem fordult elő ilyesmi velem, hogy ennyire tehetséges de tudatlan gyermekkel találkozzak. - Nem, annyira nem, hogy önként betegye, de annyira nem is okos hogy kiszimatoljon egy esetleges csapdát ha úgy alakul. Noel még mindig vonzza őt, és ezáltal a sziget is - mosolyodom el, de ez a mosoly nem kedves. Ez hideg mint az acél, és éppen eléggel vagyok öregebb Benoitnál hogy ne érdekeljen mit csinál. Nem lesz ellenfél fizikailag, de a diplomácia... körmönfontnak kell lennem. Lennünk. Összevillan a mosolyunk és ez mindent elmond. - Egyik sem lenne jellemző Noelre, ezt már ennyi idő alatt is kibogoztam, és meg kell mondjam egyre inkább érik bennem a szándék hogy a teremtőjét kiiktassam, mert sért a létezése is. Nekünk az utód választás nem csak egy hobbi és nem osztogatjuk csak úgy, éppen ezért sértő hogy ő csak azért tette, hogy Rault bosszantsa hogy elveszi a fiát - fejtem ki Richardnak, hiszen ő tudja a legjobban, neki mindössze három gyermeke van, nekem azért több. Én családot építettem, akár csak a yakuza, és nem mondom hogy nem foglalkozok én is sötétebb ügyletekkel, de a mi korunkban, ki nem? Ki mondhatja el hogy patyolat tiszta a lelke? - Remus amúgy sem a türelem minta képe. Nem rossz vezető, de aligha lenne jó "apa" - jelzek ujjaimmal macska körmöt, hiszen a beölelő kicsit olyan hivatalos, és aki beölel valakit, az a szülője lesz, aki felel érte, akinek tanítania kell, és akinek egyengetni az új vámpír útját. - Igen, ezt szépen kifundálta. Jól jöhet ki a helyzetből úgy, hogy őt semmiféle veszély nem fenyegeti mert elvette Noel életét. Jogosnak is tűnhet, de... nem vette számításba hogy Noel elég talpraesett hogy életben maradjon saját magától. Szerencsére pont jó helyre került a szigetre, és igen kicsit csodálkoztam is hogy nemzője nem jelentkezett érte, de így érthető. Nem is várom, de... felelősségre vonható hogy ugyan miért nem jött Noellel, vagy nem hívott fel aggodalom roham közepette ha már egyszer az ő fia, nem? - kérdezem számító kis mosollyal, ahogy a paksamétára nézek, és elveszem tőle. Belelapozok, és néhol felhúzom a szemöldököm is. Elég tekintélyes anyag, ami azt illeti. - Szép gyűjtemény nem mondom. Mennyi idő alatt szedted össze ezt mind? Elvihetem elolvasni vagy nézzem át most? - az sem jelentene éppen nagy kihívást, mert meg tudom jegyezni az infókat is, de kényelmesebb lenne mindent átolvasni a dolgozószobámba. Jobban szeretem a hotelem kényelmét. - Ennek én is örülök. Így utólag, még jobban, mert én amúgy is alaposan utánajárok az embereimnek, és ha valakinek zaklatott vagy sötétebb a múltja nem feltétlenül jelent hátrányt ha a jelenben képes szabályok szerint élni és azt a minimálisat betartja - válaszolok, mert a szigeten kevés a szabály de azok elég szigorúak. Amiket be is tartatom. Átveszem a telefonszámot, és nem kell megkérdeznem kié. Mindenképpen fel fogom hívni, hogy beszéljek vele. Ha Noel kicsit jobban tudja majd kezelni a vér utáni vágyát, szeretném a szigetre hívni a nekromantát is. Én is felkuncogok. - Na igen Nassyr nehéz eset volt, de Noel nem az a fajta. Mármint ő igyekszik a kedvemben járni, hogy halad, tanul, Nassyr akkor mereven elzárkózott minden elől. Noel nem teszi ezt, ezzel máris könnyebb lehet - mosolyodom el én is, hiszen tény hogy Nassyr kis híján felőrölte az idegeimet, de végül én kerültem ki győztesen a kettőnk harcából. - Remek, akkor felhívom majd Rault és beszélek vele is - mosolyodok el és elteszem a cetlit a zsebembe. Innen nem fogom elhagyni az biztos. - Oh igen, azt hiszem akkor a bizalom megvan, mert bemutatta nekem már, de még a kezembe nem adta. Remélem majd azon is túl esünk egyszer, de még ott nem tart a kapcsolatunk - vigyorodom el Richard mesélésére és el is tudom képzelni a jelenetet, a totyogó kis vámpírt és a koponyát ahogy védi és szorongatja.
Tárgy: Re: Kaname & Richard csúcstalálkozó Pént. Május 26, 2017 9:49 pm
-Ezt most úgy mondod, mintha annyira zavarna. Nem egyszer kaptuk már meg, hogy úgy viselkedünk, mintha egy klán lennénk két területen, hiszen rendszeresen látogatjuk egymást. Persze ezen jót szórakozunk többnyire, sőt, volt már olyan is, saját magam direkt rábólintottam. Azóta is van aki ezt próbálja megfejteni. Kaname barát, és nem átmeneti, nem friss, nem néha beszélek vele kategória, hanem valóban az. Sokszor adtam tanácsot én is neki, de volt, amiben pedig én kértem ki az ő véleményét, pont leszarva a korkülönbséget. -Tudom, Kaname, ám nem most jöttünk le a falvédőről ahhoz, hogy ne tudjuk azt is, hogy az ilyen... rendezvények többnyire az információszerzésről és a kapcsolati hálók feltérképezéséről szólnak. Vigyorgok, mert ugyan tényleg kötelező a megjelenés, én magam sem rajongok ezekért. Már tisztelet a kivételnek, mert való igaz, olyan is akad, akivel csak itt futok össze, és nem radarként funkcionál a füle. -Ismeretlenül állított volna be és úgy említi, nekem sem fordult volna meg a fejemben, hogy kiről van szó, pláne hogy tudjuk, elméleti alapon nem is lehetne utódja, és mégis. Megcsinálta a vén szarházi. Egy pillanatra elgondolkodom azon amit Kaname mond, és igazat kell adnom neki. Mivel én ismerem őket, egyből tudtam volna, miről van szó, de ha nem, én is később kapcsolok csak. Az, hogy az öreg Dessauge hogy csinálta, fia lehetett, ez számomra is rejtély, még ha sejtjük is, mit használt hozzá. Akkor is nagy eredmény. -Persze. Á, már kicsiként is olyan rajzokat mutogatott aminek a felét nem értettem, de ő igen. Raul akkor mesélte, hogy amint tanul valamit, rögtön tovább akarja gondolni, és lehet, hogy amit éppen alkot az összevisszaságnak tűnik, mégis az ő kis fejében egy teljes rendszert alkot. Persze akkor még amolyan ártalmatlan apróságokról volt szó, amik maximum egy hangos pukkanás keretében működtek, de működtek. Ami vicc, hogy volt olyan, amire az apja sem jött rá, miért, mert elméletben lehetetlen volt. Ezt örömmel hallom, Paris is meg akarja látogatni. Bólintok, ez így is van rendjén, ahogyan az is, hogy a szülő akkor a legboldogabb hogy a gyermeke túlszárnyalja. A fiú nincs könnyű helyzetben, de úgy tűnik, igazuk volt azoknak, akik annak idején azt mondták, ő lehet az, aki többet ér el Raulnál. Annak viszont nagyon örültem, hogy a bálon a két fiatal így egymásra talált, legalábbis Paris a fülemet rágta, hogy minél előbb elengedjem Noelhez. Jót fognak tenni egymásnak, főleg, hogy egy korabeliek szinte. -Az alkalmas pillanatra vár csupán, a kérdés az, mikor szánja el magát? Vagy mire? Ugrasszunk nyulat a bokorból, tegyünk úgy, hogy nem lett befogadva a srác, vigye haza, ahogyan Remus tette? Kérdő pillantást vetek Kanaméra, ehhez vajon mit szól? Remusnál bevált, és ha most is azt hallaná, itt nincs helye egy gyermeknek a nemzője nélkül, lehet, a feébe szállna a tudat, hogy Noel nem szabadulhat tőle. -Megértem. Azt az egyet bántam, hogy Franciaországban nem volt területem, mert ki sem mozdul Párizsból, ha nem muszáj. Tudod jól, mindig tiltakoztam az ilyesféle utódszerzés ellen. Ez nem csak sértő, a fajunkhoz sem méltó. Van néhány ország, ahol akad rezidenciám, ám nem vagyok az a hataloméhes vámpír, hogy ragaszkodjak a fél világhoz. Mindenki tudja, ha az idősebbek valóban megindulnának, akkor hamar végeznénk a begyűjtéssel, de ez nem célunk. Akivel gondunk van, megtaláljuk a módját, hogy eltüntessük. -Nem, ő vezetőnek tökéletes, de hogy kineveljen valakit, az kizárt. Ezzel egyet kell értenem, Remus az első adandó alkalommal kinyírná a saját vérét, ha hibázni mer, márpedig ez ifjaknál gyakran előfordul. -Pontosan, és az a hibája, hogy túlságosan önálló, máris kifizetődött. Nem így nevelték volna, már nem létezne. Meg lehet tenni, az egyetlen baj ezzel, hogy simán hivatkozhat arra, nem ez az első eset, hogy a fiú elszökött, és ebből neki elege volt. Tehát marad az az opció, ki kell csalni Párizsból. Kacsintok, mert nem mondom, hogy Kaname könnyű helyzetben lesz a nekromanta ifjúval, de ha megtalálja vele a közös hangot, nem lesz semmi probléma. Nem rossz gyerek, szerethető a hóbortjaival együtt, főleg ha még meg is találja a helyét. A cinkos mosolyom pedig a kicsalásnak szól, mert ez kivitelezhető terv, akár még úgy is, hogy Kaname a szigetre hívatja. -Vidd csak, minden benne van. Annyira nem volt vészes, talán 2-3 év, mire tényleg mindent összeszedtünk róla a legkisebb részletekig. Azért adtam át, hogy vigye el nyugodtan, kívülről betéve tudom az egészet. Nem csak az én érdemem azért, hogy kb. 1800 évet felgöngyölítettem, komoly segítségem volt benne. A múltat ismerve pont ezért nem értem Benoit-t, normális nemzője volt, sajnos elesett az egyik háborúban, de egyáltalán nem erre tanította őt. -Eszes gyerek, ne aggódj, meghálálja a törődést, igaz, a maga módján, de meg. A kötöttségekkel ugyan bajban lehet a srác, ám ha van értelme, azaz elmagyarázzák neki normálisan, miért kellenek, és nem csak hozzávágják, ez van, akkor el fogja fogadni. -Tudom, csodáltam a türelmedet, nagyon értékesnek kellett lennie ahhoz, hogy ezt hosszú évtizedeken eltűrd neki, és kiderült, tényleg az. Noel makacs a szó jó értelmében, de látod? Az, hogy jól érzi magát, otthonosan, ezt eredményezi. Amit ne hagyj figyelmen kívül, hogy kamasz volt, amikor beölelték, ezt pedig tudod, nem most fogja elhagyni. Nevetni kezdek Kaname és Nassyr kezdeti kapcsolatán, sokszor tényleg csodáltam, hogy Kaname állja a sarat, bár az is hozzátartozik, nem ismertem Nassyr múltját. A kamaszkor említésén elvigyorodok, Parisom is éppen csak kinőtte szinte, és igen, még mélyen benne vannak a szokások, de így szeretem őt. -Tőrbe fogjuk csalni. Ugyan szóval nem említem, de itallal kínálom Kanamét, töltsön nyugodtan, hiszen végül is otthon van, ha úgy veszem. -Az már egy jó pont. Nem hóbort nála, egyszerűen a... társa? Talán ez a legjobb szó rá. Vicces jelenet volt, ahogy másnak még mindig az lehet, ha egy fiatal fiú előhalászik egy emberi koponyát, hogy megmutassa, mint valami gyémántot. Oké, nekromanta, ezt így náluk ez érthető dolog.
Kaname Kazushi
Hozzászólások száma :
53
Tárgy: Re: Kaname & Richard csúcstalálkozó Vas. Okt. 08, 2017 12:07 am
Richard & Kaname
Elmosolyodom, őszinte ritka mosoly és a családomon kívül Richard az aki ezt láthatja, előtte nem kell megjátszanom magam. - Nem azért mondom. Tudod hogy én kivételesen örülök ennek, hogy békés kellemes szomszédom van a személyedben - válaszolok, hiszen ő a barátom, az egyik legrégebbi és legőszintébb. Richard nem kerülgeti a témát, és ha valamit úgy lát hogy nem jó, meg is jegyzi, és átbeszéljük. Nem minden témánk vidám, de egy barátságot ez jellemez. A két klán közel áll egymáshoz, mint egy egész két fele, és jó alaposan zavarba tudunk ezzel hozni néha másokat. Meg azzal is, hogy oda vissza tanácsokat adunk egymásnak ha éppen szükséges és nem érdekel mit gondolnak mások, a kor csak egy szám, a gondolkodás mód számít igazán. - Igen, tudom tudom. Kötelező pofavizit, vagy minek nevezik mostanában, de általában azért jó móka. A fiaim és az ifjaim élvezni szokták már csak azt hogy ilyen nagyszabású rendezvény - mosolyodom el, hiszen tudjuk jól mire megy ki. Mi is szorgosan hegyezzük a vámpír fülünket, ahogy mindenki más is. Vannak olyasmik, amik máshogy nem jutnak el hozzánk, és mi a vezetők nem engedhetjük meg magunknak hogy le legyünk maradva információkkal, hiszen az hatalom, és olykor védelem is. - Igen, ezért nem vágtam le én se elsőre hogy most akkor mi van, de elég értelmes gyerek. Csak nem értette, hogy én miért nem értem hogy ő egyedül utazgat a nagyvilágban. Meg bizony, nem kispályás az öreg Dessauge - mosolyodom el ahogy kiszolgálva magam egy zacskó nullás vért keverek borral. Így emészthető számunkra is. Kényelembe is helyezem magam ahogy beszélgetünk, mert ez egyáltalán nem hivatalos jellegű. - Kezdem sajnálni, hogy kicsiként nem ismerhettem, biztosan szép kis kölyök lehetett, és nem kevés fejfájást okozott az apjának ezekkel a kis trükkjeivel. Az látszik rajta hogy iszonyú lelkes, és nagyon új szerű neki hogy ennyi ember veszi körül de meg fogja szokni. Parist pedig szeretettel várjuk ha látogatni kívánna - bizakodó vagyok, és majdnem egészen biztos, a probléma itt nem Noel, sokkal inkább az a rohadék. Nem fogom hagyni neki hogy elvigye innen a fiút, mert már a klán a családja, és jól beilleszkedett és még Richard fiával is barátkozik. Az én egyik végrehajtómat pedig szintén kedveli, ami nagy szó. - Nem tudom mire vár. Erre próbálok én is rájönni, hogy elébe menjek a dolgoknak. Meg lehet játszani hogy elejtjük hogy Noel nem a klán tagja, egyiké sem, és keressük a beölelőjét, de benne van a kockázat hogy mivel ezt Remusnál egyszer eljátszotta már, beugrik-e még egyszer - sóhajtom, mert jó lenne. Ha Benoit ide teszi a lábát a szigetre, már küldöm is Blackwoodot hogy vadássza le, kivételes vámpír, még nem okozott csalódást egyszer sem. Richard kijelentésével egyetértek, nekem sem volt soha ott területem, de nem is akartam. - Ezt megértem. Nekem sem volt ott sosem, még Tokióban van, mert az a mesteremé volt, és úgy vélik az enyém kellene hogy legyen szóval azt végül is megtartottam, de ezen kívül nincs. Van még egy lakásom olaszországban de az csak lakás, semmi más - sóhajtom, mert egyszerűbb lenne ha politikailag elérne oda a kezem, de nem ér. Ez is mutatja hogy mennyire nem akarok központi figura lenni, elég nekem a saját kis királyságom és a családom. Csak biccentek sötét pillantással hogy mennyire egyetértek, és elítélem ezt a fajta beharapást. Nem méltó hozzánk, és nincs jó véleményem azokról sem, akik ezt teszik. Vámpír törvény ugyan nincs erre, de nem tűrjük el igazán, és az öregeknek azért van szava a társadalmunkban. Kevesen vagyunk. - Igen, az ifjakkal nem jó, de amúgy rendben van a tag szerintem - vonom meg a vállam, vannak ilyen emberek, esetünkben vámpírok, akik jók, de gyereket nem adnék a kezükbe sosem. Mert egyszerűen nem olyan típusok, akik tudnak velük bánni, Remus is ilyen. - Mondjuk én nem feltétlenül mondanám hibának, mert ha nem lenne ilyen önálló, akkor már rég nem is élne, és kár lenne érte lássuk be. Igen, esélyes hogy ki kell csalni, csak mivel tudnánk? Mire ugrik rá? - kérdezem az ezerdolláros kérdést, mert ez itt alapos tervezést és szervezését igényel, nem lehet elkapkodni. Éppen ezért átveszem az aktát. Viszonzom az öreg róka mosolyát és tudom hogy bármit is fundálok ki, segíteni fog nekem. Már az ötletelésben is. - Rendben átolvasom és visszahozom neked. Én még csak részleteit látom át, de átolvasom és aztán kidolgozunk egy tervet - hiszen ahhoz nekem is ismernem kell minden részletet hogy tőrbe csalhassuk. Akarom is, mert nem fair hogy Noelnek ilyen nemzővel kelljen szenvednie, és ha jól tudom kinézte már magának a bosszút hogy elszakadjon ettől a vámpírtól. - Igen, arra már rájöttem, csiszolatlan gyémánt ahogy mondani szokás - mosolyodom el, és elmerengek, van egy olyan érzésem hogy még klán vezetőként sem fogok unatkozni Noel mellett, mert adni fogja nekem a fejfájást és az ötleteket is. De nem bánom, erre való a klán, nagy család. - Értékes is volt, csak akkor még nem fogadott el dolgokat de esküszöm megérte végigharcolni vele azt a pár ezer évet. Legalábbis annyinak tűnik, de még egyszer nem ismételném meg azért ha nem muszáj - nevetek fel, hiszen sokszor voltam ott, hogy egyszerűen elharapom a torkát és ott hagyom a napom meghalni, annyira felhúzott de végül... nem tettem meg, és ma már nagyon is kedvemre való ez a dolog. - A kamaszkor egy átok, komolyan mondom - nyögök fel elcsigázottan, mert a kamaszkor egy dolog, de egy vámpír kamasz még rosszabb. Ha kell, vele is megküzdök lépésről lépésre, nem arról vagyok híres hogy csak úgy feladnám. - Úgy lesz, nem vagyok hajlandó elviselni hogy ő is ebbe a fajba tartozik - morgolódok, mert ez nagybetűs sértés ránk nézve. - Igen valami olyasmi. Mint egy legjobb barát, azt hiszem. Végül is, másoknak egy napló a képzeletbeli barátjuk, neki egy koponya... - tárom szét a karjaim, de kivillannak a vámpírfogaim olyan széles a vigyorom. Kész kabaré volt a jelenet, de azt hiszem elmondhatom hogy elsőre megkedveltem a fiút.
-Tudom hát, különben nem toltad volna ide a képedet. Most már elvigyorodok, nem vagyunk mi annyira feszesek mint hiszik rólunk, persze ezt másoknak nem kell tudniuk. Azon is jókat szoktunk szórakozni mikor azt találgatják, mi történne akkor, ha a két klán egymás ellen fordulna, így még röpke „vitákat” is le szoktunk játszani a poén kedvéért. -Az enyémek is, gondolhatod. Jelenleg a legkisebbem a legjobban, de ez nem is csoda. Az idősebbek már másként tekintenek az ilyesmikre, de az ifjak még sok esetben a szórakozást látják mögötte. Számunkra kihagyhatatlan, apró morzsákból is értékes információt nyerhetünk. emiatt kifejezetten kedvelem őket, bár néha a hátam közepére sem kívánom. -Ne aggódj, szerintem még most sem érti igazán. Az ő korában ez neki teljesen természetes, holott… majd idővel rájön, hogy miért akadtál fenn rajta. Nem… és kedvem lenne elküldeni mindenfelé, mert neki sikerült. Nem lepne meg, ha az ifjú Dessauge még mindig csak széttárná a karját, miért akkora szám, hogy egyedül eljött idáig… sőt, szinte látom magam előtt a jelenetet. Legyintek, ez van, biológiai gyermekünk az nem lesz. Magamnak is töltök, más vércsoportot választva, úgy pillantok Kanaméra. -Maradjunk annyiban, hogy már akkor is megtalált minden kiskaput amit lehetett. Nem tartok attól, hogy nem így lesz, főleg köztetek. Szerencsés, hogy rátok lelt és nem máshová indult el. Köszönöm, biztosan jelentkezni fog, ahogy arra is számítok, esetleg Noel is tiszteletét teszi. Tudom, hogy Kaname és a klánja segíteni fogja az ifjút mindenben, a többitől pedig nem féltem, eszes gyerek. Parist látva a rendezvényen sejtem, hogy rágni fogja a fülemet, mehessen a szigetre, de semmi kivetnivalóm nincs ellene, saját korosztálya szinte, menjen csak. -Arra, hogy vagy halálhírét vigyék, vagy pedig követeljék a hazavitelét. Be fog, ha mint klánvezér nyomatékosan felszólítod, vigye haza a Gyermekét. Remus is ezt tette, az más kérdés, hogy ő tényleg hazaküldte a fiút. Biztosra veszem, hogy Benoit nem fog ellentmondani, ha egy ilyen levelet kap, azt azért ő sem meri megjátszani, hogy ne reagáljon, mikor előveszik, mert a gyermek egyedül lófrál egy idegen országban, idegen területen. Alig várom, hogy megérkezzen. -Az ifjabbak majd megértik, hogy nem az jelenti a hatalmat és az esetleges tekintélyt, ha sok területet birtokolnak, hanem egészen más. persze ez idő, és van aki elkurvul, szó se róla. Remus pedig Remus, ez van. Végig gondolva… hány és hány területünk lehetne ha nagyon akarnánk… akár az egész világ, de annak semmi értelme. Nem tudunk mindenhol ott lenni, azaz nem is akarunk. Remus pedig… bólintok, ezért is becsülöm, hogy sosem vállalt utódot, reálisan látja saját magát. -Maradjunk annyiban, hogy inkább mázlija volt, még ha értékelem is, hogy képes volt életben maradni. Futhatott volna bele olyan tagba, aki tényleg kicsinálja, no de szerencsére ez nem így történt. Mondom, ezt tudnánk tenni, ha tényleg felszólítod, hogy vigye haza Noelt, mert a klánod nem fogadja be, túlságosan ifjú ahhoz, hogy a beölelője nélkül létezzen. AZ pedig nálad maradhat, én minden betűjét ismerem. Azt nem mondom, hogy az öreg Dessauge kérésére nem figyeltük a kisvámpírt, és próbáltunk rá vigyázni -mit nem érnek a kapcsolatok-, de azért az oroszlánrésze nem ránk hárult. Felvetem ismét az ötletet, akár még Remus tanácsát is kikérhetjük, miként fogalmazta meg a levelét, ha nagyon muszáj. Az aktára legyintek, tényleg minden részletét ismerem, így nincs rá szükségem, Kanaménak annál nagyobb. -Az. Sok sikert hozzá, ha eddig unatkoztál volna, hát most nem fogsz. Azon azért jól szórakoztam ám, mikor Nassyr fiad észrevétlenül vált azzá, mint te magad, a nagy bosszújával. Nem értem, miért mondod, tényleg nem. Most mondd azt, nem élvezted. Ismét elnevetem magam, ha Kaname már kezdte élvezni a nyugalmat, hát tessék, kapott egy ifjút, akiben buzog a tettvágy és minden egyéb. Viszont sosem felejtem el Nassyr arcát, mikor Kaname közölte vele a vérfürdői után, hogy ugyanolyan, mint ő maga. Óriási volt. -Nem vitatom, főleg, hogy benne is ragadnak a korban és sokkal hosszabb időbe telik, mire kinövik. Drága barátom, tényleg egy kalappal hozzá, nem lesz egyszerű menet a lázadó, makacs ifjút visszafognod. De adok egy tanácsot. Ha bünteted, fordítsd visszájára a dolgot. Tudod, például szobafogság… pont, hogy a szobájába ne engedd, onnan zárd ki. A mai kölyköknek az nem büntetés, mikor ott van mindenük. Parissal sem vagyunk még túl ezen, pedig ő azért már idősebb egy kicsit, s bár néha kész agyrém, azért élvezem is. A szankciós tippemet nem véletlenül adom, igen hamar bekövetkezik a változás, ha hasonló gondolatmenetet folytat valaki. Bólintok, Benoit már nem sokáig létezik köztünk, ez egészen biztos. -Az az. El tudom képzelni, milyen arcot vágtál mikor lelkesen bemutatta neked. Ez még mindig vicces, mert számomra tényleg az. Mégis ki a fene számítana arra, hogy bemutatnak neki egy koponyát, ráadásul olyan csillogó szemekkel, mintha most lenne karácsony? Senki.
Kezdőlap
