Ma konkrétan semmit nem csináltam, olyannyira nem, hogy még azt sem. Egyszer nekem is lehet lazítanom, ha mégsem, azt majd megtudom az apámtól. Egy biztos, az, hogy ma mi történt, arról szemernyi elképzelésem sincs, ahogy arról sem, éppen mit akar ma éjjel, amikor kivételesen éppen lazsálok... milyen szép is lenne, ha nem tudnám, dehogynem tudom.
A mai kedvmutatómat jelezvén egy sima kimonot öltöttem magamra és csak azt, semmi mást. Ma ilyenem van, és az is csoda, hogy a kendőm nincs a fejemen.  Még nincs. A kezembe fogva cipeltem, ha előkerültem a szobából, akkor így láthattak. Belőttem az időt, Kaname  mikor végez, ám jön az üzenet, így még gondolkodnom sem kell rajta.
Néhány mappát veszek még magamhoz, a laptomat, kezembe fogom a kendőmet és húzom magam után, végig a folyosón, azaz azon a kemény pár méteren, míg átérek egyik szobából a másikba. Komoly táv.
Kopogok, mert illik, de tudom, hogy nem fog kiszólni, mert hívott, így már nyitom is az ajtó, hogy bevonuljak rajta a mappák és a laptop, én és a kendőm. Ebben a sorrendben.
-Itt vagyok.
Először a tévére pillantok, aztán a mély kivágású ingre siklik a tekintetem. Ez így nem ér, így nem lehet dolgozni.
Reménykedem abban, hogy ma semmi komoly dologról nem esik szó, valahogy úgy festek, mint aki szét van csúszva, pedig nem vagyok éhes, sem fáradt. Persze tudom, mi a napirend, így felsóhajtok, és végül még az ajtót is becsukom magam után.

Miután megérkezem, lepakolni készülök, ahhoz pedig két kéz kell, így a kendőt elengedem, hagyom, hogy a földön landoljon, és szépen leteszek mindent az asztalra.
Lopva siklik vissza a tekintetem a félig szétnyílt ingre, azaz valahová alá, de amikor apám felül és az még le is csúszik, akkor már képtelen vagyok titokban nézni.
Annak idején ha azt mondja valaki, hogy bármit is vonzónak találok majd benne, azt kiröhögöm, és tessék. Itt vagyok már nem éppen kölyökként és egyenesen izgatónak találom, megőrülök érte.
-Igen, készültem. A mappákban rendszereztem mit tervezünk, milyen kilátások lehetnek, illetve mit mond a statisztikai mutató.
Mindent kiterítek, azért annyira nem lazsáltam ám, csak szeretem előadni. A kérésre, hogy meséljek, elvigyorodok.
-Egy szoba felújításra szorul, miután kedves orosz vendégünk épp ott nevelte gyermekét... folyamatban, de arra az időre lezárattam. Számításaim szerint holnap utánra elkészül, ha nem, akkor is. Ezen kívül kaptam pár levelet a hölgyektől, illetve egy meghívást Németországba a berlini klánvezértől, aki szívesen megmutatná a birtokát nekem. Maradjunk annyiban, hogy mást szeretne, de ha gondolod, belemegyek a játékba, hogy abból is profitáljunk. Így röviden ennyi.
Beszámolok mindenről ami lényeges, és utána rápillantok végre, nem a mellkasát bámulom meredten.
-Veled történt valami? Kell valahová segítség?
Érdekel, mi van az apámmal, és nem csak tiszteletből kérdezem. Az a kötelék ami köztünk van, jóval erősebb sima Teremtő-Gyermek kapcsolatnál, és én igenis a támasza akarok lenni, hogy minél többet le tudjak venni a válláról. Néhány testvérem igazi hülye, már ha fogalmazhatok így, de arra még nem jöttem rá, hogy maguktól vagy segítséggel érik el mindezt. Simán beletenyerelnek dolgokba, olyanokba, amikbe nem kellene, de mégsem teszek megjegyzést, mert ha összevetem a régi önmagammal, aki a legtöbb fejfájást okozta Kanaménak, az magasan én vagyok.

A pakolás nem egyszerű, lévén csak két kezem van, de remélem, semmit nem borítok le vagy fel, főleg, hogy közben valami egészen másra figyelek. Segítséget jelent, hogy Kaname felhúzza az ingét, így már a tekintetemet is el tudom szakítani onnan, és rá is figyelni, kicsit feljebb.
Az ősi írástól eljutni az üzletig éles fordulat, de ez nem azt jelenti, nem foglalkozom azzal is, mégis fontos, hogy flottul működjön minden és apámnak már csak tényleg a legszükségesebbekkel kelljen foglalkoznia.
-Lebuktam, nem igazán, de olyan jól hangzott. Tudod, hogy mindig ellenőrzök, hibás adat vagy számítás ne kerüljön eléd.
Mindent elkövettem ami azt a látszatot kelti, henyélés volt a célom, de nem sikerült. Nálam az sem azt jelenti, hogy nem csinálok semmit ténylegesen, csak azt, hogy jóval kevesebbet.
-Nem akartam úgy fogalmazni, hogy igazi tapló, aki nem foglalkozik azzal, nem otthon van.
Így is indíthattam volna, mert tény, igen hangos volt az a helyreigazítás, csak a fél szárny hallotta. Öntörvényűek, ezt kell szeretnünk, mert ott is van érdekeltségünk.
-Az. Igazából nincs kedvem, irritál, de ha tényleg úgy véled, hogy szükség van rá, akkor rábólintok... bele fogok halni.
A hideg is kiráz a gondolattól, hogy az a nő rám tegye a kezét akárhogyan is. Apám hangsúlyából érzem, sérelmezné, ha kedvem lenne játszadozni, de egy véleményen vagyunk. Persze ha úgy dönt, hogy kell, akkor nem fogok ellenkezni. Nagyon.
-Rendben, a tegnapi nappal megvagyok, azaz idáig mindent felvezettem, a következő két hónap marad és a zárás. Igen, hallottam róla, legidősebb öcsém össze is futott vele, elmondása szerint nagyon fiatal vámpírról van szó, sőt, még szinte ott van a tojáshéj is a hátsóján, de kísérőt nem észlelt sehol. Mintha egyedül érkezett volna, és valóban a letelepedésen gondolkodik. Minden esetre most vagy ennyire merész és vakmerő, vagy egyenesen őrült. El fog jönni a fiatalúr, figyelmeztette, bár állítólag felesleges volt, tudja az alapokat, de azért ráállítottam valakit, biztos ami biztos, így keresni sem kell majd.
Az éves beszámolónak már régen nekiláttam, egyszer hagytam szinte az utolsó napokra, hát bele is döglöttem. Azóta sosem teszem, rendszeresen vezetek mindent, hogy csak tényleg kiegészíteni kelljen és a végleges mérleg, statisztika maradjon.
-Meg. Bejött a húzásod, a vendégek kedvelik az apró figyelmességeket, illetve azt, hogy nem csak a felső körök engedhetik meg maguknak, eltöltsenek itt egy éjszakát. Ezt a Hilton nem mondhatja el magáról, egyértelműen csak és kizárólag a tehetősekre specializálódtak. Valószínűleg ők is engedni fognak, így majd megint ki kell találnunk valamit.
Kedvelem a versengést, attól nem tartok, hogy ne találnánk ki valamit, amivel a többiek előtt járunk. A vendégeink elégedettek, a világ minden tájáról jönnek, újak és visszatérők egyaránt. A kiszolgálásra nem lehet panaszuk, az az alkalmazott aki nem felel meg, azonnal lecseréljük.

Elméletileg megszokhattam volna ennyi évszázad alatt, hogy apám képes olyan ruhadarabokat felvenni, amikkel nem fedi magát, de ezt nem lehet, egyszerűen nem. Minden egyes ilyen alkalom emlékeket ébreszt, mégpedig kellemes emlékeket, amik mellett nem tudok elmenni.
megkönnyebbülés, mikor vissza húzza az inget, így már másra is tudok figyelni, nem csak a látványra.
-Persze, mert nekem ez is jól áll, másnak meg nem kell tudnia, hogy nem így van. Muszáj, ha nem kapcsolunk időben, baj lehet. Jobban szeretem ha mindig tisztán látom.
Amit megtanultam apámtól, az a játék, és szeretek játszani. szerencsére nagyon hitelesen elő tudom adni ezt az arcomat is, miszerint semmit nem teszek, csak mászkálok a szállodában, de aki ismer, az tudja, hogy akkor is dolgozom.
Az, hogy mindent átnézek tüzetesen mielőtt Kaname elé teszem, egyértelmű. Van elég dolga, így mindent megteszek, hogy tényleg csak rá kelljen pillantania mindenre, lássa, rendben van, vagy éppen kiemelve szerepeljen, ahol a baj.

-Durva megfogalmazásban nálam egy elmebeteg, neveletlen barom, akiről azt sem tudom, hogy a jó fenébe maradt eddig életben.
Ez az igazság. Azt értem, hogy az orosz terület nem kicsi, és futunk bele hol arisztokrata vonalat képviselő vámpírba és kevésbé sznobba, na de az, amit ez a vendégünk produkál, az egyenesen vérforraló. Az más kérdés, hogy belefér, ha foglalása van, tudom, hogy valószínűleg kárt okoz, bár meg is fizeti az árát. A borravalói busásak, amik fedezik az esetleges javításokat, így ha ezt a felét nézem, azt a pár napot túléljük, míg itt tartózkodik.
-Nem akarok. Elegem van belőle, zaklat, már-már betegesen ki akar sajátítani, és amikor itt van, valaki pedig a közelembe jön, egyenesen megfenyegeti. Éljen, akkor felkészülök rá.
Rosszul vagyok a gondolattól is, hogy az a nő hozzám érjen, mégis kénytelen vagyok kedvesen bánni, hiszen vendég. Az, hogy a bálon jelen lesz, én is tudom, és bevallom, igencsak lelomboz. Annak örülök egyedül, hogy apám sem tartja fontosnak, elutazzak a kedvéért.
-Nem szokásom, haladni akartam, hogy napra készek legyünk. Igen, találkozott. Fura figuraként jellemezte, nem tudta hová tenni. Azt mondta, olyan az öltözéke alapján, mintha egy 18. századi környezetből lépett volna ki, közben pedig mindenhogyan gyermek még. Francia, de kitűnően beszéli az angolt, akcentus nélkül, és amit még érdekesebbnek talált, hogy meglepően eszes a korához képest. Kíváncsi vagyok, minden esetre érdekes jelenségnek tűnik.
Én és az üzlet... beletanultam, ennyi az egész, és most teljesen mindegy, hogy a kényszer vitt rá vagy sem. Az idegen vámpírkölyök miatt nem aggódok, eleve nem az én reszortom, Kaname dönti el, maradhat, nem maradhat... stb. Darryn beszámolója után viszont tényleg érdekel, ki az, aki egyedül, nyakába véve a világot szinte még újszülöttként meg mer lépni egy ilyet.
-Nem tudom. Vagy magánéleti problémái vannak, vagy kifelé kacsintgat. Valami zavar vele kapcsolatban. Kezdjük el figyelni?
Jessica valahol a jobb kezünk, ő csinál mindent nappal, de az utóbbi időben valami megváltozott nála. Előfordul, ha nem számít arra, hogy valaki belép, zavarba jön, mintha valamit titkolna. Régebben sosem volt ilyen. Ettől függetlenül nem aggódok, apám azonnal kiszúrja, ha gond van, bár ha kérdez, akkor az általában azt jelenti, valami nem stimmel.
-Van néhány ötletem. Például kipróbálhatnánk az egyik szárnyban, hogy esetlegesen a kis kedvenceinket is magukkal hozhassák. Persze lehet, ez fennakadást okozna fiatalabb vámpírok esetén, azt nem tudom. Lehetne egy olyan akciónk is, amit egyes kifőzdék, kávézók kezdtek el, hogy esetleg egy plusz kávét vagy valamit kifizessenek egy-egy hajléktalannak, aki betér. Ez egyedülálló lenne, egyetlen szálloda sem csinálja, és biztos, hogy még cikkeznének is róla. Ingyen reklám. Helyet adhatnánk néhány rendezvénynek, mint barista verseny, vagy hasonló. Ezekre sokan kíváncsiak.
Sok dolog megfordult a fejemben, persze nem mindegy, melyiket hogyan tudjuk kivitelezni. A kis kedvences opció a sznob vendégeinknek hatalmas előny, úgy is lelkesen cipelik karjaikban az aktuálisat. A hajléktalan-kérdés már sokkal merészebb húzás, de az is beugrott, hogy ha embert faragunk belőlük menet közben amolyan előtte-utána verzióval, akkor kisebb ellenállásba ütközne.
A versenyeket néztem, követtem, hatalmas forgalmat produkált, így szerintem az sem éppen elvetendő.
-Csak ne a romantika legyen, akkor nem élem túl berlini vendégünket. Horror?
Ezen a kérdésen még nem gondolkodtam el, nem volt rá érkezésem, pedig el kell kezdeni készülni rá, hiszen mindent beszerezni nem két nap lesz. A beszállítóink tele lesznek munkával, így ezt fel is jegyzem azonnal.

Szokták mondani hogy a ruhákat tudni kell viselni, és ebben aligha nem már profi szintre léphettem, mert szinte mindegy mit veszek fel, a vékony de mégis izmos alakomon remekül áll, és ha még selyem is, akkor könnyedén elmoccan, és ez akár még fegyver is lehet. Nassyrral szemben mindig, elkalandozik a tekintete ha hagyom hogy lecsússzon rólam az ing, amit csak két gomb fog össze. Amolyan itthoni viselet.
- Neked még a durcikendő is jól áll ha már itt tartunk, de nem bánom hogy mostanában nem látok túl gyakran - kuncogok fel, ahogy előrehajolok és végigsimítok az arcán, sokszor bújt el a kendője mögött az idők folyamán, és néha megfenyegettem hogy széttépem az anyagot ha nem veszi le önként.
Tudom mennyire alaposan oda figyel mindenre, és kedvem lelem benne hogy ennyire ráérzett ezekre a dolgokra, és nekem alig van dolgom a szállodával és a vezetéssel. A fiaim megoldják helyettem, főleg Nassyr.
- Durva megfogalmazásban, de még enyhében is ez, és tökéletesen lefedi azt, hogy milyen is az orosz valójában. Nem kedvelem, de nem utasíthatom vissza a látogatásait, diplomáciai okokból - sóhajtok fel, mert való igaz hogy eléggé problémás tud lenni, és szeretem az ilyesmiket. Az oroszokat sem feltétlenül. Az a tag meg, mindig okoz valami kárt, amit rendbe lehet hozatni ugyan, de attól még utálom.
- Nekem is elegem van, de szerencsére mostanában hitelesen tudom mondani hogy telt házunk van, nem tud idejönni. A bál meg... megint férjül fog kérni tőlem, előre utálom ahogy elő fogja adni magát nekem... - borzongok meg, hiszen a sivataban is meg tudnám fojtani a nőt egy kiskanál vízben. Annyira tenyébemászó és idegesítő, de nem mondanám különösebben erősnek. Alig pár száz éves, mit akar ő pont az én fiamtól, az Elsőszülöttemtől ráadásul. Még a gondolat maga is nevetséges. Mindenesetre amíg nyíltan nem sért meg minket, nem tilthatom ki, és adhatok rá préda stáruszt. Sajnos még nem.
- Fura figuraként? Ezek után már én is igazán kíváncsi vagyok, de majd holnap kiderül mi lesz a sorsa. Érdekes, már csak azért is, mert Darryn az egyik legjobb emberismerő, már életében is az volt, de ha valakit ő is furának tart, akkor érted.. - gondolkozom el hangosan, hiszen nem hiszem hogy alaptalan lenne akkor nem jelezte volna, és én sem hoztam volna fel témaként. A következő témára kissé elkomolyodom, Jessica megbízható munkaerő, és hat éve minimális hibákat vét csak amiket elnézek neki, nem vall rá ez a viselkedés.
- Igen. Kezdjétek el figyelni, ha a munkájában van valami hiba vagy kiszivárogtat infókat, és adatokat, azonnal rúgjátok is ki. Bár remélem csak magánéleti baja van, abban még segíteni is tudnánk neki, ezt is tegyétek neki egyértelművé hogy forduljon felénk bizalommal. Nem szívesen rúgnám ki... - sóhajtok, de persze ha az üzlet megkívánja, megteszem. Bár remélem semmi ilyesmiről nem lesz szó, csak valami gubanca van, amit meg tud oldani, erős nő.
- Hm, a barista versenyekre én is gondoltam már, meg tudnánk oldani végül is. A hajléktalan ügy... merész lenne, de talán pont ezért ugye egyedi és még társadalmilag hasznos is. Megint megkaphatnánk a zöld levél kitüntetést... Dolgozzuk ki rá valamit, ez az ötlet kell nekem valamilyen formában - gondolkozok el, és az agyam már messzebb kattog, mint ahol a szavaim tartanak. Határozottan van benne lehetőség, és kivitelezés szempontjából sem megoldhatatlan. Még át kell gondolnom ezt rendesen, de mindenképp olyan ötlet, amit felhasználhatunk.
- Nem hiszem hogy az lesz, három évvel ezelőtt volt romantika... eret vágok ha most is az lesz de szerintem nem sokára... hoppá, várj egy kicsit - csippan fel a telefonom, és előhalászom a nadrágom zsebéből, és az üzenetet végig futom a vigyorom kiszélesedik.
- Nem hiszem el. Az összesített szavazatok alapján a bál témaköre a "gonosztevők". Na ez hogy fekszik neked Nassyr? - vigyorodom el, hiszen még én sem tudom mi lennék, pláne most, hogy tudjuk is mi lesz a téma. Gonosztevő, gonosztevő.... hm...

/Kódolás később//

Szeretem a selymet, az az igazság. Ugyan a hazámban nem éppen a legelőnyösebb viselet a melegben, viszont máshol igen kényelmes, és nem utolsósorban könnyen meg lehet tőle szabadulni. Gondolatban már valahol rég ott járok, hogy látom lecsúszni teljes egészében az apámról szabaddá téve az egész felső testét, ám egy mozdulattal visszahúzza, így kénytelen vagyok tényleg munkával foglalkozni. Kár érte, persze az üzlet az első.
-Tudom, főleg ha csak azt tekerem magamra.Látod? Széttépted volna, megfosztottalak volna az élménytől.
Az arcsimításra elmosolyodok, tudnám viszonozni, de még nem lehet. Annyira azért nem kell félteni, a kimonót is hasonló okokból használom. Egyrészt jól áll és kiemeli az alakomat, másrészt nem kell vele bele bajlódni ha arról van szó.
Viszont a munka az munka, és ennek is meg kell lennie. Az oroszra húzom a számat, nem kedvelem, és ezt az apám előtt sosem titkoltam.
-Sajnos. Addig ki kell húzni. Igaz, hogy felé már más árkategóriával dolgozunk többnyire, de még nem morgott miatta, tudja, hogy károk nélkül sosem távozik.
Nem tudom, meddig kell fenntartani a látszatot, de egyelőre nem zárhatjuk be a kapukat. Bele kell kalkulálnunk, hogy minden egyes alkalommal valamit megrongál, legalábbis eddig nem volt olyan eset, mikor épségben maradt volna utána minden.
A berlini nőre felszisszenek, az nekem is fáj, nagyon de nagyon fáj.
-Mondd meg neki, nem vagyok eladó, foglalt vagyok vagy tudom is én. A bált túlélem... remélem.
Az egyetlen szerencsém, hogy Kaname akkor se adna oda neki, ha én lennék az utolsó egyed. Egyrészt nagyon fiatal a nő, másrészt nem az esetem, harmadrészt pedig erőszakos és nyomulós. Nem szívlelem a nőt, és lassan zavar, hogy muszáj vele kedvesnek lennem, mert vendég. Még bírom, mert bírnom kell, hiszen ebből élünk, de kezdek besokallni.
-Igen, így fogalmazott. Nagyon kíváncsi vagyok, mit értett ez alatt, de láthatóan nem tudott kiigazodni rajta, ami meglepett, főleg, hogy egy gyermekről beszélt.
Elvigyorodok, mert ahogy Darryn előadta, ott elröhögtem magam. Olyan tanácstalan volt, látszott rajta, hogy tényleg nem tud konkrétumot mondani, mintha kakukktojásról lenne szó.
-Rendben. Legyen igazad, és tényleg csak magánélet. Beszélek majd vele, a segítség természetes.
Jessica eddig megbízhatónak tűnt, sajnálnám, ha ki kellene rúgni. Nem két napja dolgozik itt, és sosem láttuk ilyen állapotban, ezért remélem, hogy nem kell a legrosszabbra gondolni.
-Merész, de mindenképpen első, amivel bárkit le lehetne kőrözni. Meg fogjuk kapni. Már van tervezet, itt van.
Lapozok az egyik mappában, nagyjából felvázoltam, hogyan lehetne kivitelezni. Az egyik szárnyat el lehet különíteni erre a célra, a recepción hirdetve lenne az akció, és még jelölő táblát is csináltam, mely jelzi, hogy ha a hajléktalan betér, azonnal látja, hogy hány hely szabad. Ugyan csináltam egy B opciót is, amin a szállodán kívül tudathatjuk velük, hogy betérhetnek, és külön bejáraton közelíthetnék meg, ne zavarják a vendégeket. Egy zuhanyzót is betettem a tervbe, és egy reggelit, ebédet vagy vacsorát, napszaktól függően.
-Mit tudsz? Gonosztevő? Úgy festek mint egy gonosztevő? Kész.
Ötletem sincs egyelőre, mit vegyek fel, vagy mit válasszak. Mondjuk még mindig jobb, ha valami nyálas szerepet kellene keresnem.

Amikor azt hinné a vámpír fia, hogy ismeri az apját, mindig rájön, hogy ez mégsem így van. A mai napig nem fér a fejembe, hogy tudja így használni akár a magán lévő ruhát is, hogy lefegyverezze a másikat. Most vagy én reagálok így, mert egészen más érzelmek fűznek hozzá, vagy tényleg ennyire profi benne, Majd egyszer megfejtem. A megjegyzésére elvigyorodok.
-Lecserélhetem, ha gondolod, nem tart semeddig.
A kendőm felé mutatok, azt is hoztam, és egy gyors vigyort is elnyomok mellé, hogy utána bevágjam az ártatlan képet. Jobban féltem a kendőimet mint a kimonókat, az az igazság, bár ahányat már szétszaggatunk, egy vagy több már nem számít.
-Az nem most lesz, mivel nem fiatal, van bőven tartaléka. Maximum addig is megerősíttetek mindent, nehezebben verje már szét ha lehet. Igaz, most nem az a fontos.
Sajnos egyet kell értenem apámmal, az orosz nem foglalkozik az árral, ezt mutatja az is, hogy a felárak mellett busás jattot ad a személyzetnek is. Viszont ez tényleg nem a legfontosabb most, van egyéb más dolgunk is. A bál és a német nő... többek között.
-Ez egy kifejezetten jó ötlet, támogatom. Én gyenge vagyok neki, hagyjon engem békén, az orosz medve az igazi őserő.
A hideg is kiráz a gondolattól, hogy ez a nő erőszakosan engem követel. Gyűlölöm az ilyet, gyűlölöm, hogy nem érti a finom jelzéseket sem, miszerint nem vágyom a társaságára.
-Oké, remélem, tényleg bejelentkezik, csak nem olyan félnótás, hogy ne tegye.
Ki az idegen, hát majd kiderül, de az meglep, hogy egy igen fiatal vámpír kószál egyedül. Normális esetben kísérővel lenne, nem így. Szabad prédaként kínálja fel magát. Vagy felelőtlen, vagy ennyire tapasztalatlan.
-Én is. ha végeztünk, megkeresem.
Jó munkaerőt nem szívesen dob ki az ember, és ha Kaname azt érzi, hogy ez magánjellegű dolog lesz, akkor nagy valószínűséggel az is. Ritkán téved, sőt, soha. Azt is szereti, ha az alkalmazottak jól érzik magukat, és nem szenvednek, ehhez mindent biztosít, persze, hogy szeretnek itt dolgozni.
-Rendben. Helyünk van, de semmiképp sem egyszerre hirdetném meg, hanem időszakosan, változatosan.
A szaunaprogramot feljegyzem gyorsan, majd kiderül, hogy a kinti részen lehet csak kivitelezni, vagy esetleg bent is, az uszoda környékén. Igény van rá, bár tény, nem mértem még fel teljes mértékben, hogy mekkora kihasználtsággal működik. Lehet, valamivel összevonva sikeresebb lesz.
-Én? Én a megtestesült ártatlanság vagyok, nézz rám. Na jó, nem. Akkor mi értelme van bármi jelmeznek? Jó így ahogy van.
Elnevetem magam, az igazat megvallva teljesen értelmetlen ez a beöltözősdi nekünk, magunk vagyunk a ragadozók, és ezt mindenki tudja. A munkának vége, a mappák is feleslegesek, így nem tiltakozom, mikor Kaname maga mellé húz. Nem szeretnék néha játszani, letépném róla azt a selyeminget.
-Előbb bizonyítsd be, hogy gonosztevő, addig ártatlan... bár... ez elég hatásos technika.
Benne vagyok a játékban, nagyon nem kell noszogatni, de apám tudja, mi a hatásos fegyver ellenem, és használja is. Az ing ahogy lecsúszik róla... végem van, ösztönösen siklik kezem a mellkasára, hogy végighúzzam rajta.

Sok dolgot megtanultam apámtól, alkalmazom is, de ellene még én is védtelen vagyok, főleg, ha ő maga a fegyver. Annak idején is az volt, csak teljesen más értelemben. Akkoriban én vívtam ellene, ő pedig folyamatosan hárított, aztán... aztán az egész átfordult. Hány kollekciómat vágta haza, atyaég, már nem is számolom. Bár néhány ruháját én tettem tönkre.
-Szerencse, hogy nem pár darabot szereztem be belőle.
Nincs rosszallás a hangomban egyrészt azért, mert tényleg így van, és mindegyikből több kollekcióval rendelkezem, másrészt azért, mert jó néhány inget meg pont én tettem tönkre azzal, hogy nem voltam képes kivárni, míg Kaname levette magáról. Besegítettem. Ráadásul magam ajánlottam fel, de még ahhoz is lusta vagyok ma, hogy megmozduljak.Látszólag.
-Tehát van esély arra, hogy ha folyamatos felárral dolgozunk az esetében, előbb-utóbb elfogy a tartaléka. Örvendetes hír, bár az is érdekes, hogy ha nem foglalkozik semmivel sem, akkor miből halmozta fel azt a készletet, amiből él?
A többire bólintok, tudom, hogyan áll a cég, mennyit profitál a kiadások ellenére is. Bőségesen nyereséges. Merem remélni, hogy apámnak igaza lesz, és az orosz elfelejt majd minket. Persze akkor lennék a legboldogabb, ha magával vinni azt a nőt is.
-Kíváncsi leszek, harapjon rá. Bár orosz barátunknak teljesen mindegy, csak ezzel így legyen a hölgyemény is. Nem élem túl, ha tovább zaklat a szerelmével.
Az maga lesz a pokol, ha kiderül, mégsem jönnek be egymásnak, pedig az oroszoknál is gyönyörű vidékek vannak, utazzanak el, kiránduljanak, esküszöm még a jegyet is megveszem nekik, mint nászajándékot.
-Majd elválik, Darryn szerint nem tűnt értetlennek sem hülyének, csak nagyon... nagyon fiatalnak, akinek fogalma sincs semmiről, a világunkról.
Kíváncsi leszek erre az ifjú palántára, és arra is, hogy mi a fészkes fenét keres teljesen egyedül nemző nélkül egy idegen területen? Vajon megszökött vagy csak kirándul? Utóbbi esetben a beölelője elő lesz véve, előbbiben is. Bár az sem mindegy, miért lépett meg, ha így történt.
-Megteszem ami tőlem telik.
Bólintok, el fogom intézni. Amit lehet, amúgy is megoldok, hogy apám elé már úgy kerüljön, ne kelljen vele túl sokat szöszmötölnie. Egy klán irányítása bőven elég neki, így amit lehet, leveszek róla.
-Akkor egyre gondoltunk.
Minél több terv van a tarsolyunkban bevethető állapotban, annál jobb. Szeretem, ha előre kidolgozott ütemben tudunk haladni, és nem az utolsó pillanatban kell kapkodni, hogy előrukkoljunk valami mással, mint ami megszokott.
Ahogy apám átül a kanapéra, egészen másfelé kalandoznak a gondolataim, az ing már megint félrecsúszott.
-Ott van az, csak jól elrejtettem. Nem kell lopnom, alapból is angyal vagyok, csak értsd úgy, ahogy akarod.
Ilyen bűnt nem követek el, angyal fajjal nem közösködöm, egyébként is, minek? Elég rám nézni, süt rólam, hogy annak készültem, csak elhagyták a hozzávalókat. A kanapé pedig sokkal jobban tetszik, lévén, kényelmesebb, tágasabb, de mindenképpen tágasabb.
-Legalább a látszatra adj egy kicsit, egy nagyon kicsit. Aha, akkor már ne is hozzak fel semmit a védelmemre, nem igaz?
Felesleges lenne válaszolni, a mozdulatában ott van minden, én pedig meg is buktam. Egyszerűen nem vagyok képes megtanulni fékezni magam, amikor a közelembe kerül és ledobja az ingét, muszáj azonnal hozzáérnem.
-Ugye... nem most akarod elkezdeni? Az nem lenn túl... etikus.
Mert nálunk számít az etika, hogyne. Ahogy közel hajol, a a másik kezem önkéntelenül is a nyakára vándorol, hogy úgy húzzam magamhoz egy lopott csókért.

Hányszor gondolkodtam el azon, hogy apám fegyvere csak nálam működik, vagy másoknál is? Mindig rá kell ébrednem arra, hogy mesterien használja, és lehet, nem vagyok matuzsálemi korú, de azért annyira fiatal sem, hogy ne legyen némi önuralmam. Márpedig vele szemben nincs, egy pillanat alatt felmorzsolja az ellenállásomat, és ezt megteszi mással is. A válaszára bólogatni kezdek.
-Sokat, nagyon sokat. A kedvencemet is, AZT a kedvencemet is.
Nem vagyok vádló, dehogy, csak kicsit, mert azt az egy kendőmet sosem bocsátottam meg apámnak, azt az egyet nem. Hiába van azóta hat ugyanolyan, az más, az nem AZ AZ EGY, és lehet nekem magyarázni, akkor is meg vagyok sértődve miatta. Lehet tőlem a világ összes kasmír kendője, mindegy, nem tudtam túltenni magamat rajta. Azt hiszem, nem is akarom, mert így mindig Kaname orra alá dörgölhetem, nem mintha zavarna hogy nem mindig visszafogott... én sem vagyok az.
-Ötletem sincs. Volt néhány üzlete, erről tudok, de a fele befuccsolt, így elképzelésem sincs... vagy a maffiához van köze. Más elképzelésem nincs, mert egyszerűen lehetetlen, hogy szinte szarja a pénzt.
Megvonom a vállam, mert amennyit az orosz nálunk már elszórt, képtelenség így pótolni még akkor is, ha az elmúlt időszakban volt is tartaléka. Már nem tudok mit kitalálni, miért számítunk fel neki felárat, de úgy jön ide, mintha hazajárna.
-Jó lenne, ünnepnappá nyilvánítanám. Ne, ne akarjon, keressen mást, ha lehet. Na, az nehéz lesz, de legyen igazad és sikerüljön.
Óhatatlanul is felsóhajtok, mert ez a német nő úgy tapad mint egy pióca. Amit nem értek, hogy miért nem apámra hajtott rá? Mire számít rajtam keresztül?
-Ő sosem, mindig bejött amit mondott.
Értek egyet apámmal, mert az öcsém tényleg tévedhetetlen. Nem tudom, hogyan csinálja, de még nem volt rá példa, hogy ne az lett volna amit mondott. Hihetetlen pali. Nagyon sokat profitáltunk a megérzéseiből, olyanból is, amikor 100 emberből 99 mondta, oké a tag, ő volt az egyedüli aki kijelentette, márpedig necces. Kinek lett igaza? Neki.
-Jövő héten az asztalodon lesz minden kimutatással együtt.
Bólintok, nem ígérek lehetetlent, főleg mert szeretem részletes kidolgozottsággal kiadni a kezemből a munkámat, hogy arra apámnak elég legyen csak rápillantania, ne kelljen beleásnia magát, hogy átlássa. Ezt sajnos még én sem tudom megcsinálni egy nap alatt, bármennyire is szeretném a haladás érdekében.
-Gondolod, hogy problémás lesz? Vagy csupán a beölelőjét akarod megkérdezni, ő mégis merre van, mikor a gyermeke itt lófrál?
Érzem a sóhajból, hogy mi aggasztja Kanamét, mire gondol. Igaz, erre a kérdésre én is szívesen meghallgatnám a választ, mert ilyet még én sem pipáltam. Az, hogy egy fiatal vámpír 20 körül már egyedül megy mindenfelé, az oké, na de egy konkrétan még majdhogynem újszülött... az erős.
-Igen, én angyal, még szárnyaim is vannak, csak jól rejtem őket is. Észre sem vetted? Áááá, jó a statika, sosem omlik le.
Vigyorogva pillantok fel azért, mert az angyalság maximum a külsőmben jelentkezik, ezen felül el is felejthetem teljes nyugalommal.
-Ez így is van kérlek szépen. Én is egy eszméért harcolok, mégpedig azért, hogy a vámpírok nemzetségét elismerjék angyali teremtménynek. Mert ez egy fontos dolog. Semmi démoni nincs bennem, angyali annál több, látod? Megadóan tűrök és mosolygok, ez nem angyali? Dehogynem.
A védekezésem az felér a nullával, de ez igenis egy nagyon komoly eszme, amiért küzdenem kell. Most már legalábbis, ha már kijelentettem. Kivitelezhetetlen? Ugyan már, nem érdekes, akkor is egy eszme, az enyém. Betartani meg eszem ágában sincs, egyrészt azért, mert nem akarom, másrészt azért, mert lehetetlen. Legalábbis apámmal szemben az, mikor így hajítja le az ingét, ennek sosem tudtam ellenállni, éteri szépség, a vágyam az egekben.
-Nem, dehogy. Szabadságra ment. Neki is kell a pihenés, minden egyes nap szolgálatban van, elfáradt, ezt igazán megérthetnéd.
Örök fogság, nem hangzik túl fenyegetően, ítélni sem kell rá, tudja, hogy az övé vagyok. Gyűlölöm az ellenállhatatlan, csábító pillantását, mocskos játékot űz, tudja, hogy ilyenkor a maradék még valamire való tartásom is elszáll, de élvezem. Győz az olthatatlan vágy, egyszerűen magamra rántom.

A nagy gondolkodásban -míg apámat figyelem az önálló életet élő, majd látványosan igazított selyeminggel- odáig jutok, hogy ki a fészkes fenét érdekel, hogy ki mit gondol a szemét kis csábító trükkjeiről, nálam működik, túlzottan is, és én egyszerűen szeretem ezt a mocskos kis játékát, hazudnék, ha azt mondanám, nem élvezem.
-Ilyen pontosan számoltad? Hős vagy.
Eggyel több vagy kevesebb, olyan mindegy, tényleg, mert azért én is fosztottam már meg néhány ruhadarabjától nem éppen stílusosan, de szeretem ezzel idegelni, hogy minden egyes alkalommal megjegyzem neki. Egészen addig, míg be nem pipul.
-Járj sikerrel. Annyi esze nincsen szerintem, hogy ilyenbe is belekeveredjen, de sosem lehet tudni.
Sóhajtok, esküdni mernék rá, hogy az orosz olyan egy szempontból, mint az apám. Soha nem fogom kiismerni, ha készül valamire, akkor még azt is eltitkolja ami nyilvánvaló, hogy váratlant húzhasson.
-Rendben, bízom benne, sikerrel jársz. Az igazat megvallva a német vendégünk sem tűnik kevésbé erőszakosnak, múltkor majdnem letépte rólam a ruhát, mondván érezni akarja ezt a férfi testet. Remélem, hogy az orosz medve bejön neki. Bármilyen információt elejtek előtte, ha ez kihúz a szarból.
Kell, saját magam játszom a kerítőt tovább, csak engem hagyjon békén a házassági ötletével. Nem kételkedem abban, hogy valami olyannal rukkol majd elő, amire végeredményben majd mindkét fél harapni fog.
-Azért van még néhány, ne fukarkodj.
Vigyorgok, Darryn se piskóta, szóval azért bőven lehetne sorolni az erényeit, de gondom van, vagy valami kérdéses, ő az első, akit meginterjúvolok.
-Kíváncsian várom az élménybeszámolót.
Tippelni se tudnék, mekkora barom az a fajtársunk, akitől simán elkódorog a saját gyermeke. Főleg úgy, hogy pár nap alatt sem tűnt fel neki, mintha valami hiányozna.
-Akkor nézd meg még egyszer, mert ott van az, és nekem jól áll. Na ja, tudtad előre, hogy erre szükség lesz, igaz?
Persze, angyalszárnyak, nekem, hogyne. Viszont a vámpírnép hiú, akár tetszik, akár nem, még szép, hogy bomba- és egyéb biztos az épület. Az érveim pedig helytállóak, szerintem. Azt nem mondom, hogy időt is, magától értetődő, nekem.
-Az az egyetlen esélye arra, hogy kivegye. Onnan, hogy… a sok túlóra és társai… lecsúsztatja.
Ez is satnya magyarázat, de mi mást mondhatnék? Azt akkor sem vallom be, hogy ő maga az oka, miatta vagyok képes egy pillanat alatt elveszíteni az eszemet is. Gyűlölve szeretem ezért, ő az egyetlen, aki ilyen hatással van rám, ha akarja. Ahogy magamra húzom türelmetlenül, a kimonóm az már rég sehol nincs –jól sikerült megkötnöm-, simán lehull rólam.
A játékba lelkesen vetem bele magam, bármennyire keserves is a lassúság, élvezetes, nagyon is élvezetes, és legalább abban nem tud meggátolni, hogy a kezeim elkalandozzanak a hátán és a csípője tájékán, vagy éppen lejjebb.