Unottan lógatom a lábam a Dumort Hotel tetejéről és azon gondolkozom amit nemrég mondott nekem Apám a bátyámmal, Akashával kapcsolatban. Azt mondta, nem kellene minden alkalommal az agyára mennem, és akkor kiderülne hogy alkalom adtán szívesen nézi azt is ahogy táncolok, pedig ez nem éppen egy latinos férfias tánc. A fúziós hastánc, amit én választottam mégis közel áll hozzám ,de... vajon Akasha mit táncolna, ha táncolna? Hagyományos táncot vagy valami szenvedélyesebbet? Áh, meg akarom tőle kérdezni ha legközelebb találkozom vele, szóval akár el is indulhatnék megkeresni nem igaz? Ehh, meg kell mozdulnom. Leugrom a ház tetejéről, és ahogy vagyok úgy indulok el. Egy egyszerű csípőfarmerben és egy nyitott fehér ingben mászkálok, egyszerű fekete edzőcipővel.
- Egek Akasha, hol a pokolban lehetsz? - sóhajtom amikor már a sokadik szórakozóhelyet hagyom ott, és visszatérek inkább a főhadiszállásra a Dumortba, és ott végül megtalálom őt is. Lendületesen felé szaladok, és a hátára vetem magam, körbefonom magam mint valami kis koala.
- Héééy, Bátyus. Kérdezhetek valamit? - kezdek csevegni máris, és kapaszkodom hogy le ne essek ha esetleg közben mozogna is.
- Ha te táncos lennél, ha érdekelne a tánc, milyen típusú táncot választanál? Latinosat vagy nyugodtabbat vagy klasszikust? - kérdezem végül és kíváncsian várom a válaszát. Mert én mindig mindent tudni szeretnék, és lehetőleg mindent azonnal is. Mert én már csak ilyen vagyok. Reményeim szerint nem dob le csak úgy magáról.

Ma gond volt az egyik beszállítóval. El kellett intéznem, mielőtt még az italokon meglátszódna, hogy hiányosak. Talán túl reagálom, de szeretem, ha minden tökéletes "itthon".
Nem rég beszéltem illetővel telefonon, hogy hozza helyre a hibát, addig egy centet sem kapnak. Meglepődtem hogy felvette, azt hittem, hogy üzenetrögzítőre fog tenni. A lényeg a lényeg, hogy el van intézve, holnap pótolják a hiányzó üvegeket. Épp végig jártam a hotelt, hogy minden más rendben van-e, végül a rendezvényteremben kipillantottam az ablakon. A benti fény és a tükröződés miatt nehézkesen láttam rá a csillagokra, de így legalább meg láttam, ahogy Paris megjelenik az ajtóban és lendületesen elindul felém. Halkan sóhajtok, mikor látom, hogy elkezd futni. Be is támasztok, mert a végén még rám veti magát és mind a ketten kiesünk az ablakon... Az üvegest biztos nem érném el ilyen későn.
Hagyom, hogy rám ugorjon és csimpaszkodjon, mint valami majom, azonban nem tartom meg, csak keresztbe fonom karjaimat a mellkasom előtt. Nem mondanám, hogy megerőltető súlya van. Kérdését hallva ráncolni kezdem a homlokom.
- Paris... - morgom a nevét, valamifajta üdvözlésképpen. - Igazán viselkedhetnél néha úgy, mintha felnőtt lennél. Ha nem is vámpír, de legalább emberi szemmel. - lépek el vele az ablaktól és megindulok az egyik asztal felé, hogy ott fejtsem le magamról. - És különben is, miféle kérdés ez..? Miből gondolod, hogy táncolnék egyáltalán? - kérdezem, miközben a tárgyhoz lépve úgy fordulok, hogy ráülhessen, majd megpróbálom lefejteni magamról elsőnek kezeit. Persze azért átszáguld az agyamon, hogy ha valaha is táncoltam, miféle tánc volt az, vagy mit kedvelnék. Nem mondanám, hogy túl sok fajtát tudok. Ha valaha is táncoltam, az csak azért volt, hogy nők közelébe kerülhessek. Nem azért, mert élveztem.

Az unalmamat végül az elhatározás oldja fel, és az a tény hogy végre megtalálom a testvéremet ebben az irdatlan hodályban a rendezvényteremben. Megint az ablakon át bámulja a csillagokat és gondolom már mérföldekről hallja az érkezésemet is, mert jól látom ám, hogy betámasztja magát a támadásomra, ahogy a hátára vetődök, komoly ötven kilómmal, már ha vagyok annyi. Egy hópihe az ő erős izomzatához képest, na de hát engem nem is ezért szeretnek mert izomagy lennék.
- Nos, ez igaz. Viselkedhetnék, ha felnőtt lennék. De nem vagyok felnőtt, én még mindig kölyök vagyok, és még maradok is legalább öt évig szóval addig büntetlenül ugrálhatok rád vagy akár másra is. Logikus nem? - vigyorodom el ahogy kapaszkodok, és sejtem mi a szándéka ahogy az asztalok felé indul velem. Hohóóó, le akar tenni engem. Még nem tudom hagyom-e magam neki, végül is olyan elutasító velem szemben néha, talán fél tőlem. Bár miért tenné? Több mint 2650 év előnye van.
- Ez egy teljesen normális kérdés. Tudod, a testvérek szoktak maguk között beszélni dolgokról, és csak úgy ismerhetlek meg jobban ha kérdezek és te válaszol. Szóval ... - veszek újabb levegőt, és próbálom meggyőzni magam hogy jelenleg épp nem próbáltam meg kioktatni a bátyámat és nem fog érte megenni keresztben. Mert hát szokott olyasmit csinálni néha, és a végeláthatatlan kergetőzéseink egyik oka, hogy szerinte minősíthetetlen a viselkedésem. Pedig nem a.
- Szóval, miféle táncot táncolnál, vagy táncoltál is? Te bőven éltél a középkorban ahol bálokat adtak, és nem rég az ezer nyolcszázas években is voltak ilyen arisztokratikus események, ne mondd hogy soha egyre sem mentél el... - noszogatom, ahogy elengedem, és hagyom hogy megforduljon, hogy szemben állhassunk, vagyis szemben ülhessek vele jelen esetben.
- Naaaaa, ne tartsd magadba mondd el mit érzel, megöl a kíváncsiság Akashaaa - nézek rá kiskutyaszemekkel.