Megjelenésem egyszerű. Sötét ruhák, alig hosszú sötét haj és zöldes-barna szemek. Gyakran található nálam cigi hiába vagyok 17 mindig megtalálom a módját, hogy hozzá jussak. Kezem sokszor sebes a bunyók miatt, mert a huligánok nem hagynak békén és helyre kell tenni őket.
Farkas alakban szőröm sötét majdnem fekete. Termetem kicsivel nagyobb, mint egy átlagos farkasé.

Nem csak kinézeten, de személyiségem is azt mutatja, hogy rossz fiú vagyok. Makacsságom, nemtörődömségem többször is sodort már bajba, de a végén nem én kerültem haza sebekkel. Annak ellenére, hogy erős vagyok és szeretek verekedni mégsem vagyok agresszív. Éppen ezért nem húzok be senkinek, ha felidegesít. Elvem is erre épül mi szerint nem ütök addig, amíg ő nem üt.
Falkámat szerettem és szeretni is fogom még a történtek után is.
Sok fajtársammal ellentétben én jobban szeretem a farkas alakomat. Egyedül a bolhákat nem bírom, de ez mellékes számomra.

Az egyik falkába születtem. Szüleimet nem ismertem egyedül a többi farkas volt nekem. Sokat játszottam a többi kölyökkel, majd szépen lassan nőttem. Tanítottak, gondoztak egy szóval semmi okom se volt a panaszkodásra. Már kicsiként is kiderült rólam, hogy erősebb vagyok, mint hinném csak nem használom ki. És sosem tettem. Engem nem érdekelt a hatalom így maradtam a seggemen. Gyengéim is hasonlók sosem használtam az erőmet a nálam gyengébbek ellen és bántani sem tudtam azokat, akik közel álltak hozzám.
Hiába állt közel hozzám a falka tagjai volt egy titkom, amit nem tudtam senkinek sem elmondani. A saját nememhez vonzódom így magamban más szemszögből is megnéztem a fiúkat, de nem tettem semmit. Csak ábránd volt az, amit gondoltam és így is marad. Nem tudnám elmondani egy srácnak, hogy több ő nekem. Talán azért mert félek, hogy visszautasít.
De egy nap minden meg változott. Egyszer összevesztem az Alfa-val már nem emlékszem min. És odáig fajult a dolog, hogy kidobott. Ekkor voltam 16. Eleinte mérges voltam, de pár nappal később már beismertem a hibám, de már késő volt. Visszamenni meg nem akartam mert azt gondoltam úgy sem fogadnának vissza. És nem is tudnék az Alfa-m szemébe nézni azok után.
Az utcán élek már több, mint egy éve. Farkasként tengetem a mindennapjaim elvégre így könnyebb túlélni, mint emberként. Csak a sintérrel és a vadászokkal kell vigyáznom, de nem bánom. Ez idő alatt rászoktam a dohányzásra. Mindig sikerült találnom egy balekot, aki tudott venni nekem egy dobozt. Ezzel sikerült elnyomnom a csábítást telihold idején és az érzéseimet. Bár a gyakori átváltozások miatt nem is kellene a dohány erre az időszakra, de a megszokás miatt már nincs olyan nap, hogy ne szívnék el legalább egy szállal.
New York azon részén húzom meg magam, ami nem tartozik egyik falkához sem. Ha még is felbukkanok csak egy éjszakára maradok aztán tovább is állok. De nem vagyok vadállat emberként is járom az utcákat és próbálok nem bajba kerülni. Bár, nem egyszer volt hogy ember alakban voltam és a beképzelt mondénok belém kötöttek. Ilyenkor helyre tettem őket, majd tovább álltam.
Legmélyen belül vágyom egy falkára, ahol újra farkasok között lehetek. De nem jutottam odáig, hogy megkérjem az egyik Alfát fogadjon be. Különben is nem hiszem, hogy befogadnának egy olyat, mint én. Csak a baj lenne velem főleg, hogy nem is ismernének így még nehezebb találni valakit, aki hajlandó lenne gondomat viselni míg be nem töltőm a tizennyolcat. Utána, majd meglátom mi lesz, de az még messze van.