Árnyvadászok

Minden attól függ, honnan nézed. Az egyik ember fényt lát, a másik sötétséget.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Multi
Felhasználónév:


Jelszó:


Chatbox
Oldalunk

Latest topics
by Chloe Salzburg Kedd Aug. 14, 2018 6:58 pm

by Aedion Ancarth Kedd Aug. 14, 2018 1:27 pm

by Aedion Ancarth Szer. Aug. 08, 2018 2:56 pm

by Liona Bianca di Canio Kedd Aug. 07, 2018 12:28 pm

by Tatyana Beherovsk Hétf. Júl. 30, 2018 10:56 pm

by Zyra Rockwood Vas. Júl. 29, 2018 3:03 pm


by Noel Dessauge Pént. Júl. 27, 2018 9:37 pm

A hónap reagolói
Dorothea Coldstone
 
Aedion Ancarth
 
Liona Bianca di Canio
 
Chloe Salzburg
 
Kouji Asashima
 
Statisztika
Szószámláló

This free script provided by JavaScript Kit

Music box

Share | 
 

 Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Vas. Ápr. 08, 2018 12:22 pm

Három hete dolgozom. Három hete, minden nap rengeteg ember közt, szűk helyeken. Úgy érzem megfulladok, vagy belebolondulok. A főnököm kedves, mindenben segít és szépen haladok a betanulásba, csak a pánikrohamaim jöttek újra elő. Tíz percenként kirohanok az utcára, hogy levegőhöz jussak, és visszaszoktam a dohányzásra, mert kellett valami, ami megnyugtat. Kevesen dolgozunk itt, de a kollégák éppen emiatt nagyon közvetlenek. Túlságosan is, főleg az egyik férfi. Nem bunkó, csak nálam nem annyi a tisztes távolság, mint egy normális embernél. Persze Nicho minderről nem tud. Ahogy arról sem, hogy megint elővettem a késemet, de ezúttal nem csak dobáltam, hanem magam ellen fordítottam. Jól esett, rá kellett jönnöm, hogy hiányzik a fájdalom, mert megnyugtat. Ez az egyetlen érintési mód, ami tökéletesen le tud higgasztani. Hiába próbálkozom, Nicho ölelése, még mindig fájdalmas, pedig egyre jobban kötne hozzá valami, de az elmúlt hetekben kerültem őt. Nem akarom, hogy így lásson. Gyakorlatilag egy ideg roncs vagyok. Hiába Camillának köszönhetem, hogy felvettek, de visszatértem a régi ruháimhoz. Nem akarom az újakat összekoszolni és a városban még nagyon is hülyén érzem magam, amikor megnéznek. Így is megnéznek, de legfeljebb szánalom tükröződik az arcokon, nem pedig valami gonosz fantáziálás. Ráadásul nem tudok aludni. A rémálmaim nem múltak el és reggel fel kell kelnem, ezért nem tudom kipihenni magam. Mindenféle altatókat és nyugtatókat veszek be esténként, amik aztán úgy kiütnek, hogy világomat sem tudom és reggel is még nagyon tompa vagyok. Egyet azonban köszönhetek a melónak, hogy többször változom át és csak rohanok az erdőben, mert a farkasomnak kell a mozgás és így én is elfelejthetek mindent. Ráadásul ez az egyetlen mód jelenleg, amikor normálisan tudok beszélni bárkivel is, és végre ügyesedek a vadászatban és mindenben.
Csak kavarognak a gondolataim és a gyomrom és próbálom kiprüszkölni az édes cukrászillatot az orromból, ahogy megyek az utcán céltalanul. Elhagyottabb, csendesebb helyek felé igyekszem a lábam visz és nincs megállás. A gyomrom is hajt, legalább 3 kilót fogytam, amióta be kell járnom a városba és a mozgást is elhanyagoltam, de most nem vágyom másra, csak egy forró fekete kávéra. Már van egy "székhelyem" ahova be szoktam térni munka után és itt várom meg Nichot, mert ragaszkodik hozzá, hogy haza cipeljen. Nem is értem, hiába mondom neki, hogy nem kell, maradjon csak nyugodtan. Ő akkor is jön és elvisz, pedig neki is kell "dolgozni", vagy legalábbis edzenie, és néha úgy rohan el, csak hogy engem haza szállítmányozhasson. Pedig el akarom kerülni a vizslató, aggódó tekintetét, mert nagyon fáj, hogy így kell látnia, és minden este a szemébe kell hazudnom, hogy minden jó lesz és ne aggódjon. Neki köszönhetem az állásom, nem akarom elcseszni. De legalább a süti díszítést élvezem, amikor leülhetek egy asztalhoz és egyedül dolgozhatok. Persze mindig rám szólnak, hogy egyformára csináljam őket... De hát úgy a szép ha sok féle van, nem?
Nagyot szusszanok, ahogy megállok a kávézó előtt, majd benyitok lassan és az ajtó fölötti kis csengő jelzi, hogy megérkeztem. A szokásos, eldugott kis asztalkához megyek és örömmel nyugtázom, hogy nincsenek sokan. Ez a jó itt, hogy alig vannak. Ide jön, az a kedves arcú lány, aki mindig mosolyog és rendelek egy cappuccinot, nem élek nagy lábon, igyekszem tartalékolni a pénzemet. Nem sokára meg is kapom és élvezettel kortyolok bele a csészémbe. Felnézek, amikor újra nyílik az ajtó és ahogy meglátok egy fiatal, zöld szemű srácot, amint belép, majdnem visszaköpöm a kávémat. Krákogva, igyekszem megnyugodni, de ez az illat, ezek az energiák, a szeme... az arca... Basszus.. Nem létezik! De egy pillanatra felém fordul és tudom. A zsigereimben érzem, hogy ő az. Meredten bámulom és leesik az állam. Hát életben van... Csak nézem őt, pislogás nélkül és elhűl bennem a vér, a szívem kihagy egy ütemet, aztán olyan hevesen kezd verni, hogy majd kiugrik a helyéről.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Vas. Ápr. 08, 2018 5:46 pm



Nicho & Carol & Lien
Már legalább három hónapja annak, hogy a saját kis házamban élek. Eleinte furcsa volt egyedül, de elboldogultam, még főzni is tanulok. Azért örülök, hogy sikerült rábeszélnem a nevelő szüleimet a házra. Egy héten át addig nyaggattam őket, míg végül meglett az eredmény. Persze nem nagy ház, bőven elég nekem. A pénz ügyeket ők kezelik a számlákkal kapcsolatban, ebbe természetesen beszállok. Viszont nem nagyon hagyom, hogy belefolyjanak az önállósodási folyamatomba. Ez annyit takar, hogy magamat ellátom élelmiszerekkel, ruhákkal és a fontosabb kellékekkel. Ennyit simán kibír a zsebpénzem és a diák melóval keresett lóvém.
A városban sétálgattam, semmi dolgom nem volt, a házikat meghagytam estére. Most egy kicsit jól esett sétálni. Még is csak a hét öt napján keresztül a padot koptatom, és az agyamnak sem árt a szünet. Szükségem van arra, hogy ne mindig tudással tömjem a fejem. Tettem egy kört az egyik kisebb parkban, majd úgy döntöttem, hogy beülök valahová. A barátaim meséltek egy jó kávézóról a környéken, így annak az irányába indultam meg. Felhajtottam a felsőm kapucniját a fejemre, aztán zsebre vágtam a kezem. Felhívhattam voltam pár barátom, hogy nem-e akar velem tartani, de most egy kis egyedüllétre vágytam. Néha szükségem van rá. Talán furcsa, de megnyugtató, hogy ha nem zsongnak körülöttem. Menet közben küldtem egy üzenetet az egyik osztálytársamnak, hogy holnapra ne felejtse el elhozni azt a szakácskönyvet, amit megbeszéltünk. A receptek alapján egész jól elboldogulok az ételek elkészítésével. Nem nehéz követni az utasításokat. Ráadásul nem vagyok ügyetlen a konyhában, még nem égettem oda semmit és tüzet sem okoztam, szóval jól haladok. Amint az üzenet elment átsiettem a zebrán, majd pár perc séta után elértem azt a kávézót, amit célomnak tűztem ki. Beléptem az ajtón, aztán körbehordoztam a tekintetem. Nem volt tömve a hely, ami nem volt rossz. Nem vagyok tömegiszonyos, de most, hogy nem vágytam embertömeg közé, eléggé feszélyezne, ha sokan lennének. Hangulatos, jelenleg ez az, ami eszembe jut a kávézóról.
Helyet foglalok a sarokban lévő asztalnál, ahonnan nem rég távoztak a vendégek, és mire a felszolgáló lány az asztalomhoz lép már tudom is mit kérek. Espressot és egy szelet gyümölcstortát rendelek, abból is az erdei gyümölcsöset. Szeretem az édességeket, főleg a tortákat. Ha egy kis édességgel kínálnak, sosem szoktam elutasítani. Érzem, hogy figyelnek, bár igyekeztem nem törődni vele, de egy idő után azért kicsit furcsává válik. Egy nőn akad meg a tekintetem, aki majdhogynem úgy néz rám, mintha szellemet látott volna.
Viszont mielőtt bármi is történne a felszolgáló lány visszatér az asztalomhoz a rendelésemmel, amit mosolyogva köszönök meg.

//Szóljatok, ha valami nem jó és javítsam. Smile //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nicholas Russo


avatar


Hozzászólások száma :
79
Age :
350

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Vas. Ápr. 08, 2018 10:14 pm

Hosszú volt az este. Nagyon sokáig bent voltam. Egy fürdőre és egy gyors kajára volt időm és már beszéltem is Carollal. Most haza akar jönni gyalog a városból ideáig. Megmondtam, hogy ilyet nem játszunk ha van kocsink. Elmegyek érte. Persze amióta dolgozni kezdett megint elhidegültünk. Megint kerül engem és megint ott vagyunk mintha bele sem kezdtünk volna semmibe. És kicsit dühös vagyok. Rá is és magamra is. És az egész szar helyzetre. Nem arról van szó, hogy türelmetlen vagyok de ez a folytonos vissza esés miközben olyan dolgokról beszéltünk már ami sokkal bensőségesebb. De mint úgy érzem magam mint egy kutya akit megsimogattak beengedtek majd kiraktak az esőbe. A kocsival beérve a városba szusszanok egyet és fejemet megtámasztva szabad kezemmel lassan gurulok a városban egészen a kávézóhoz. Fáradt vagyok és kicsit ingerlékeny ez miatt. Az alvás helyre tenne...már egy ideje nem alszok normálisan megint és túl sok dolgot vállalok el pont azért, hogy ne forogjon annyira az agyam. Nem akarok gondolkozni semmin. Nem akarok érezni semmit csak menni és csinálni. Aztán vagy bele rokkanok vagy nem...Kiszállok a kocsiból és zsebre dugom a kezemet. Érdekes energiák. érek valami nagyon furcsa szagot és ahogy bele szívok a levegőbe lehunyom a szemeim. Ahogy kinyitom az ajtót úgy pillantok a fiú asztala felé hogy meg se érezze a pillantásomat. Annak a szörnyek és Carolnak a fia. Az elveszett gyereke. Érzem Carol energiáit és az arca...De sok mindenben hasonlít az apjának nevezet valamire is...Lassan elindulok Carol asztalához és látom, hogy szinte kiesik a szeme annyira nézi azt a szegény gyereket. Hangosan dobom le magamat, hogy kizökkentsem őt és hogy rám nézzen.-Ne bámuld olyan feltűnően mert ez már mindenkinek ciki nem csak neki...-mondom halkan ahogy szemeibe nézek. Mélyet szusszanok és a hajamba túrok.-Gyere, menjünk ki és levegőz egyet.-mondom ahogy fel is kelek és a kezemet nyújtom majd ha elfogadja vagy nem is magam elé terelem és kiviszem a kávézóból majd ha felém fordul rá nézek.-Carol! Itt vagy velem?-kérdezem ahogy pillantását keresem és várom, hogy mondjon valamit végre.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Vas. Ápr. 08, 2018 11:01 pm

Ez nem lehet... Olyan mint ő, az illata... kábultan meredek rá és mozdulatlan vagyok akár egy kőszobor. Valami hangos robaj zökkent ki és úgy ugrok hátra a székkel együtt, mintha az életemre törtek volna. De csak Nicho az. Zavarodottan nézek rá és ő megszid. Lehajtom a fejem, tudom, hogy mérges rám. Elfogadom a kezét, mert nem tudnék most felállni magamtól és rongybabaként hagyom magam kitessékelni és a távolba révedek. Semmin zajt nem hallok, semmi szagot nem érzek, csak Nicho szavai jutnak el hozzám, de az értelmük homályos.
- Él... életben van... a fiam... azt mondták... de én tudtam... él... él a fiam - nézek a szemébe és a könnyeim végig csorognak az arcomon.
- Miért hazudtak?.. semmi baja... hazudtak... azt mondták meghalt... - kiabálom elfúló hangon és ökölbe szorul a kezem. Hogy tehették ezt, amikor itt van?! Az én fiam, az én gyönyörűséges, egyszem fiam. Mi lehet a neve? Jól élhet? Vajon van aki szeresse? Elbambulok és kavarognak a gondolataim a gyomrom görcsbe rándul és a falnak kell támaszkodnom, hogy meg tudjam tartani magam.
- Olyan szép... és egészséges... a fiam... a gyerekem... - súgom mosolyogva, de azonnal az apja jut eszembe és nagyot sóhajtok. Kicsit kitisztul a fejem és felnézek rá.
- Bocsánat, csak annyira váratlanul ért... El sem hiszem - talán ha Chris láthatta volna, megváltozik. Ezt nem mondom ki, mert tudom, hogy Nicho gyűlöli őt.
- Mit mondjak neki? - kérdezem tanácstalanul és újra megfogom a kezét és esdekelve nézek rá. Csak most az egyszer utoljára segíts. Könyörgöm!

//Minden szupi! Kicsipiroszmájli //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Hétf. Ápr. 09, 2018 2:05 pm



Nicho & Carol & Lien
Nos, ez kifejezetten kezd elég ciki lenni, és ezt a fajta bámulást nehéz figyelmen kívül hagyni, amikor már feltűnik. Zavartan kortyolok bele a kávémba, miközben azon agyalok, hogy ha zárós határidőn belül nem hagyja abba, akkor én kérem meg, hogy fejezze be. Ráadásul minél tovább csinálja, az másnak is feltűnik, ami még zavaróbb. A fene sem gondolta, hogy ilyesmi történik, amikor úgy döntöttem beülök ide egy időre.
Hamarosan egy férfi csatlakozik hozzá, aki kizökkenti őt a bámulásomból. Megkönnyebbülten pillantok ki a legközelebbi ablakon. Rövidesen elhagyják a helyet, én pedig elkortyolgatom a kávémat és belekezdek a torta szeletembe.
Azért, ha egy ismeretlen ennyire megbámul, az elég zavaró tud lenni. Az viszont ritkaság számba megy, hogy bárki így reagáljon rám. Pontosabban még egyszer sem történt velem ilyesmi. Elfogyasztom a süteményemet, miközben azon pörögnek a gondolataim, hogy mi volt ez az egész, de végül elhessegetem. Úgy sem tudnék rájönni, mert az biztos, hogy ezelőtt még nem láttam. Miután végeztem a tortával és a kávés csészém is teljesen kiürült szórakozottan kezdtem el hajtogatni egy szalvétát. Végül úgy döntöttem, hogy még egy kólát rendelek, hogy ne az üres tányér és csésze felett üldögéljek. A felszolgáló lány meghozta a kólámat, aztán elvitte a már szükségtelen tárgyakat.
Amikor legközelebb nyílt az ajtó, akkor felpillantottam és a belépőre néztem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nicholas Russo


avatar


Hozzászólások száma :
79
Age :
350

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Hétf. Ápr. 09, 2018 9:58 pm

Nem azért mondom de neked is fiú most kell feltűnnöd? Az anyád egy csődtömeg az apád egy szadista szörnyeteg volt...Figyelem Carolt és nézem ahogy lehullanak a könnyek az arcán. Hazudtak mert börtönbe volták és valamilyen módon elvették mert nem tarthattad magad mellett egy börtönben. De itt van egészséges és lehet jó élete van. Talán azt kellene mondanom, hogy menjünk haza mert ő is fáradt és én is az vagyok. hát akkor szegény gyerek, hogy örülne csak úgy elé tolom az anyját, hogy "nézd ő az anyukád aki börtönben szült meg téged mert lecsukták az apád meggyilkolásáért. Tiszta boldog család nem?" Az arcom elé nyomom az egyik kezemet és megdörzsölöm a szemeimet ahogy a hajamba túrok majd figyelem ahogy megfogja a kezemet és felnézek rá. Néha úgy érzem igazából csak egy támasz vagyok és a gondban nagyon jó kellék. De ha arról van szó, hogy esetleg lehetnék mondjuk egy kibaszott barát akkor takarodjak vissza az esőbe ázni még. Minden lejátszódik a fejemben most de semmi nem ül ki az arcomra. Csak figyelem zöld szemeit és belül ordítok. De valamit válaszolnom kell különben bele kell harapnom a saját kezembe, hogy valóban ne üvöltsek egyet.-Fogalmam sincs Carol. Ép úgy megbámultad, hogy szerintem megijedne ha most csak úgy oda mennél hozzá. Legalábbis te biztos megijednél a helyében. Kinéz magának csak úgy valaki, bámul vagy 15 percen keresztül majd oda megy és azt mondja, hogy az anyád. Szerintem elfutnál.-mondom végig a szemeibe. Igen fáradt vagyok. Igen most ami a szívemen az a számon érzésem van. Mélyet szusszanok és lehunyom a szemeimet.-Csak...menj oda és...próbálj vele egy kicsit beszélni...mondjuk kezd azzal, hogy elnézést kérsz amiért végig bámultál rá...aztán egy kicsit próbálj beszélgetést kezdeményezni..csak egy kicsit...-mondom ahogy a kávézó felé nézek és a fiút figyelem miközben megkapja a coláját. Sokként fogja megélni ha majd megtudja az igazat. Nem szabad most csak úgy lerohanni. Jobb lesz megtudnom ki ő, mit csinál, hol él, és ki nevelte vagy ha nem nevelték, hogy jutott el ideáig.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Szer. Ápr. 11, 2018 5:19 pm

Kérlek Nicho, a fiam, nem hagyhatom csak úgy itt! Tudom, hogy haragszol, azt is tudom, hogy miért, de kérlek... Gyűlölöm magam az egész helyzet miatt, de majd jóvá teszem valahogy, ha még lehet. Csak most itt van ő, aki után 16 éve vágyódom, aki mindig eszembe jutott, mielőtt végezni akartam magammal, mert addig nem halhattam meg, amíg nem látom legalább egyszer. És most besétálok ide, egy eldugott kis kávézóba és csak úgy szimplán megjelenik. Ha most itt hagyom ki tudja mikor láthatom megint, ki tudja meddig marad és... és én meg akarom ismerni, tudni akarom, hogyan él, hogy bánnak vele a társai és a nevelőszülei, ha vannak. Csak nézem Nicho arcát pislogás nélkül és bízom benne, hogy annyira még nem utál, hogy ezt elvegye tőlem. Mégis, ahogy megszólal, mintha jeges vízzel öntene nyakon, és elengedem a kezét, lehajtom a fejem és elfojtok magamba mindent. Az érzéseimet a vágyamat, és legfőképpen a bent üldögélő kamaszfiú látványát, aki alig pár méterre van tőlem és vér a véremből.
- Igazad van - mondom színtelen hangon és szinte várom, hogy megfogjon és haza cipeljem. Buta voltam, megint. Elhittem, hogy ez létezhet és szép lehet. De újra megszólal és felkapom a fejem. Hát mégis akar segíteni? Nem akarja elvenni tőlem? Talán, mégis sikerülhet?
- Úgy lesz - ígérem meg és ebben a két szóban benne van az egész világ. Hirtelen fellángolásomban megölelem és egy pillanatig így maradok lehunyt szemekkel - Köszönöm. És sajnálom... - súgom, majd elengedem és nagyot sóhajtok, megtörlöm az arcomat és megfordulva megyek az ajtóhoz. Még egyszer nagy levegőt veszek, majd belépek. Alig alig nézek fel, elég az illatát követnem és nem sokára megállok az asztalánál, de tisztes távolságban.
- Szia - kezdem izgalomtól és megkönnyebbüléstől remegő hanggal - Bocsánat az előbbiéért... le... leülhetek? - kérdezem és nagyon igyekszem nem elfutni. A körmömet bele vájom az ujjaimba, hogy itt tartsam magam és tudjak koncentrálni és ha megengedi lassan leülök és csak óvatosan nézek fel rá, nehogy bámulni kezdjem. A szeme színe az enyém, de az arcvonala, a karaktere az apjáé. Szomorkásan elmosolyodom, miközben a hideg veríték kiül a hátamra.
- Gyakran jársz ide? - kérdezek újra halkan és annyira vágyom hallani a hangját, mint eddig életemben még semmit. Ó bárcsak ismertelek volna eddig is, bár előbb megtalállak...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Szer. Ápr. 11, 2018 8:26 pm



Nicho & Carol & Lien
Mit csinálhat a legtöbb ember, ha beül egy ilyen helyre egyedül? Gondolkodnak vajon valamin vagy csupán élvezik a pillanatot? Azt hiszem egy idő után elkerülhetetlen, hogy az ember gondolatai felvegyenek egy fonalat és átgondoljanak egy-egy történést a közelmúltból. Hozhattam volna egy könyvet is magammal, hogy azzal foglaljam el magam, de az ide jövetelem elég spontán volt. Amikor otthon lepakoltam nem úgy indultam neki, hogy végül itt fogok kikötni, hanem csak közben jutott eszembe. Nem hiszem, hogy annyira feltűnő jelenség lennék, ami miatt bárki is megbámulna. Mondhatni egész átlagos vagyok. Most még is megtörtént, és nem is tudom miért járatom ezen az agyam. Megbámult. Nagy ügy, lépj tovább, Lien! Felsóhajtottam, majd önszórakoztatási célzattal egy szalvétát kezdtem el hajtogatni. Viszont mivel nem akartam még lelépni, így rendeltem valamit még inni, hogy ne az üres asztal felett üljek. Mivel továbbra sincs dugig a hely, ezért hamar meg is kapom kólámat.
Egyébként egész jó kis hely, csak kár, hogy a másik irányba lakom. Nem esne útba még hazafelé sem. Bár azt senki sem tiltotta meg, hogy ne jöjjek ide máskor is. Felpillantok az asztalról, amikor hallom a kis csengőt, ami a belépőt jelzi. Az a nő tér vissza, aki az előbb úgy megbámult. Visszatérek a kólámhoz és belekortyolok, majd akkor nézek fel ismét, amikor megállnak az asztalomnál.
– Helló – köszönök elmosolyodva. – Ugyan, felejtsük el! Persze, csak nyugodtan. – Lehet tök fura volt az egész helyzet nem régiben, de nem igazán adott okot arra, hogy ne akarjak vele szóba állni. Nem fog el rossz érzés a közelében, szóval nem próbálok meg lelépni.
– Nem mondanám. A barátaimtól hallottam a helyről és igazából ma vagyok itt először – válaszolom kérdésére, aztán kedves mosolyt varázsolok ajkaimra. – Te sokat jársz ide?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nicholas Russo


avatar


Hozzászólások száma :
79
Age :
350

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Csüt. Ápr. 12, 2018 11:15 pm

Miért bántasz engem Carol? Miért teszed ezt velem? Mit csinálok rosszul ellened? Miért nézel rám úgy mintha minden esélyedet én osztanám és én venném el tőled? Nem vagyok isten! Kurvára nem vagyok az aki döntsön feletted! Hagyd ezt abba és ne néz így rám! Csak még jobban dühös leszek magamra....Ahogy felragyog a tekintete én leveszem róla kék szemeimet és csak hallgatom amit mond majd ahogy megölel bennem szorul a levegő. Össze szorítom a számat, hogy ne nyögjek fel majd ahogy elenged csak nézek magam elé. Arra figyelek fel mikor felcsöng a kávézó ajtó csengettyűje majd el is hal a hangja ahogy becsukódik az ajtó. Szaggatottan veszem a levegőt és lehunyom a szemeimet ahogy össze szorul a testem. Össze szorulok belülről. Lassan az ajtó felé nézek és látom, ahogy oda ment a fiához. Figyelem őket és finom halovány mosoly szalad a számra. Legalább él és egészséges a fia. ÉS láthatja őt újra. talán jobb hatással lesz rá ez a fiú mint én. Bele sajdul a lelkem de az érzés bent marad. Ahogy minden más is. Mivel nem tudom mikor fog végezni mikor hagyják abba ezért lassan sétálva elindulok az utcán. A telefonom nálam, így ha végez Carol fel tud hívni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Vas. Ápr. 15, 2018 8:32 pm

Meglepően kedves a hangja nem is sértődött, vagy rosszalló. Mégis alig veszek levegőt és kínosan ügyelek minden mozdulatomra, nehogy valami balul süljön el. Lassan kijjebb húzom a széket és leülök, ami segít, mert egy szintre kerülök vele.
- Köszönöm - suttogom és nem tudom titkolni, hogy mennyire megkönnyebbültem. Nem haragszik, nem dühös. Felemelem a fejem és a szemébe nézek, ami kedvesen ragyog rám. A fiam... és teljesen normális. Nem egy szadista őrült és nem is egy gyáva féreg. Legalább őt nem rontottam el. Nem is ronthattam volna, de talán jobb is ez így... Megtörlöm a szememet és érzem a vérem illatát, annyira bele mélyesztettem a körmömet a húsomba, de a fájdalom segít megtartani a józan eszemet.
- És tetszik? - kérdezek újra az arcát figyelve - Munka után általában ide jövök. De még csak három hete dolgozom - mondom és óvatos kis mosoly jelenik meg a szám sarkában.
- Te tanulsz még? - kérdezem kedvesen és az izmaim feszültsége enged egy kicsit, de még mindig erősen koncentrálok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Hétf. Ápr. 16, 2018 12:47 pm



Nicho & Carol & Lien
Nem sértődtem meg és nem is haragszom, plusz nem hozta rám annyira a frászt, hogy szóba se akarjak állni vele. Szóval gond nélkül engedem meg, hogy helyet foglaljon az asztalomnál. Elmosolyodom, ahogy jól láthatóan megkönnyebbül mindettől.
– Nincs mit – felelem továbbra is mosollyal az arcomon. Szeretek új embereket megismerni. Ráadásul nem mind idegenként kezdjük? Minden kapcsolat így kezdődik. A nevelő szüleimmel is így volt. Idegenek voltak, még csak nem is a vér szerinti családom. Sokat köszönhetek nekik, hiszen ők tették nekem azt lehetségessé, hogy jó iskolába járhassak. Akkor voltam először dühös rájuk, amikor az anyámról hazudtak. Hónapokba telt, mire elmondták az igazat róla, hogy nem csak úgy lemondott rólam. Nem szeretem, ha hazudnak nekem. Legyen bármilyen fájdalmas is az igazság, inkább halljam azt, mint a hazugságot. Ennyit azt hiszem igazán megérdemlek.
– Igen, egész családias a hangulat, hogy úgy mondjam. Nincs tömve, nem zajos, ki lehet élvezni a pillanatot – felelem kérdésére. – Értem. Az első hetek kicsit nehezek, de ez a munkához szokással jár. Én diák melózok egy ideje.
– Igen, még tanulok, és idővel szeretnék majd tovább tanulni is. Van egy elképzelésem, bár még nem döntöttem véglegesen. Végül is van még időm – mondom elmosolyodva. Egy ideje azon gondolkozom, hogy orvosnak fogok tanulni. Most leginkább ez vonz, és szerintem elég sokat tehetnék az emberekért. Persze még semmi sem végleges, még megtetszhet valami más, míg leérettségizem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Szer. Ápr. 18, 2018 3:12 pm

Egyáltalán nem látszik rajta, hogy mérges lenne, és még csak nincs is zavarban. Ahhoz képest, hogy 16 éves, nagyon is éretten viselkedik. Velem ellentétben, aki azt sem tudja, hova nézzen, mit gondoljon és főleg, mit mondjon ki a gondolataiból. Bólintok és félszegen elmosolyodom, majd hamar leülök és az asztal alá rejtem a kezeimet. Hallgatom őt és annyira boldog vagyok, hogy minden rendben van vele. A külseje, a hangja és a viselkedése is mind arról árulkodik, hogy nem érték nagy traumák és valaki szereti. Valaki más szerette helyettem és nevelte fel a fiamat... Halkan sóhajtok, de a hangja olyan nekem, mint a méz, egész nap el tudnám hallgatni.
- Igen, emiatt szeretem én is. Nem kedvelem a tömeget és a bezártságot - mondom halkan és kicsit megvonom a vállam. Újra az asztal lapját kezdem nézni, mert nem akarom megbámulni, mégis mágnesként vonzza a tekintetemet az arca.
- Túl nehezek...még sosem dolgoztam és hát... amennyi buta félelmem van eléggé megvisel... de inkább te mesélj magadról! - kérem szinte könyörgő hangnemben és minden betűt amit csak kiejt a száján úgy iszom, mint az élet vizét, és érzem, ahogy szétárad a testemben és felébreszt bennem valami elveszettet.
- Az jó... úgy örülök, hogy vannak elképzeléseid. A családod tudja finanszírozni az egyetemet? - lelkesedek be és kiváncsiskodom és megint csak utólag döbbenek rá, hogy kezdek túl bizalmas lenni, hiszen ő nem tudja, hogy ki vagyok. Elszégyellve magam hajtom le a fejem és újra a kezeimmel kezdek babrálni.
- Bocsánat, ez kicsit indiszkrét volt - suttogom és annyira nem akarm, hogy furának nézzen, de hát ezek után, biztosan sejti, hogy valami nem oké. Lassan mégis csak felnézek rá, mert egyszerűen nem tudom elszakítani tőle a tekintetemet. Olyan szép és okos fiú...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Pént. Ápr. 20, 2018 4:23 pm



Nicho & Carol & Lien
Általában könnyű velem kapcsolatot létesíteni, nem szoktam elzavarni senkit magam mellől. Ha magányra vágyom és nem akarom, hogy hozzám szóljanak, akkor olyan helyet választok, ahol biztos nem fog senki sem megzavarni. Lehet, hogy a mostani társaságom rosszul indult neki ennek az egésznek, viszont nem látom akadályát, hogy ne beszélgessek vele. Jobb dolgom úgy sincs, és egy új embert megismerni sem rossz dolog. Még ha látszólag tőlem jóval idősebbről van is szó. Ha van miről beszélgetni és van közös téma, akkor teljesen mindegy, hogy hány év van az emberek között. Na, meg aki a legtöbb helyzetből is képes kidumálni magát, annak ez nem jelenthet akadályt.
– Akkor azt hiszem van bennünk valami közös – mondom felkuncogva. – Általában véve nincsenek problémáim a tömeggel és nem is szoktam tőlük pánikrohamot kapni, de azért vannak olyan napok, amikor inkább kerülöm az embereket. A bezártság pedig nem lehet könnyű.
Néha egyszerűen jobb érzés az, hogy egyedül vagyok. Ilyenkor sok mindent át tudok gondolni vagy csupán kikapcsolom az agyam és nem gondolok semmire. Kizárni mindent és mindenkit akár egy órácskára, már az is elég, hogy nyugodt tudjak maradni. Persze van, hogy ennyi nem elég ahhoz, hogy levezessem a bennem feszülő indulatokat, ekkor szokott segíteni a futás. Szeretek futni. Elég felszabadító érzés, és ezt már legalább két éve alkalmazom.
– A félelmekkel nem könnyű, de úgy hiszem jobb őket legyőzni, mint hagyni, hogy elnyomjanak. Persze ezt könnyű mondani – mondom lágyan elmosolyodva. Nem lehet mindenki olyan erős akarattal megáldva, hogy legyőzze a félelmeit. – Egyébként Nathanielnek hívnak. A barátaimnak viszont csak Lien vagyok. A korosztályom nagy részétől eltérően pedig szeretek olvasni – felelem röviden felnevetve. Egy kissé könyvmoly vagyok, de nem szégyellem. Én inkább építem az elmém, mint rombolom. Nem véletlenül az egyik búvóhelyem a könyvtár. Csöndes és nyugodt, ami jót tesz az én drága lelkemnek.
Kérdésétől elmerengek egy kissé. Mondhatnám azt, hogy semmi köze hozzá, hiszen van benne ráció, főleg így egy öt-tíz pernyi ismeretség után. A nevelő szüleim jól keresnek, így nincs gondom a tovább tanulással, még azt a kis házat is megvették nekem, pedig számomra egy bérlakás is megfelelt volna próbának. Vajon miért érzem úgy, hogy megbántanám azzal, ha azt mondanám semmi köze hozzá? Túlkomplikálom, mi? Megint túlgondolom a dolgot...
– Semmi gond, csak hát kissé furcsa ilyen rövid ismeretség után a kérdés – mondom elmosolyodva, majd belekortyolok a kólámba. – De maradjunk annyiban, hogy nincsenek problémáik a nevelő szüleimnek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Hétf. Ápr. 23, 2018 5:50 pm

Azt hogy mennyire meglepődtem és mennyire örülök, nem lehet emberi szavakkal kifejezni. A fellegekben járnék, ha nem kéne iszonyú erővel koncentrálnom a viselkedésemre. Nem akarom elárulni magam, de azt sem akarom, hogy teljesen idegennek nézzen, és persze nem ártana jó benyomást kelteni a fiamban, hátha találkozunk még...
- Igen, úgy tűnik - mosolyodom el, és látszik az arcomon, hogy valami egészen másra gondolok, hiszen sokkal több közös van bennünk mint hinné.
- Most már nem vagyok bezárva, az a múlt, de a klausztrofóbiám mindig elkísér... Viszont most rengeteg támogatást kapok, amiért hálás is vagyok... csak hát nem igazán az én asztalom az emberi kapcsolatok - sütöm le a szemem szégyenlősen, mintha csak magyarázattal tartoznék, de nem tudom nem figyelni minden rezdülését. A mosolyát és azt a megingathatatlan jó szándékot, ami tükröződik a szemében. És valóban felfedezni, hogy ki lett belőle, a közös tulajdonságainkat... Csak nem örökölte a hibáimat, egyszerűen tökéletes. Szereti a csendet, a magányt és a könyveket, mintha nem is egy 16 éves fiú lenne. Jóval érettebb a koránál.
- Valóban nem könnyű - csak ennyit mondok, nem akarom ezt a szép pillanatot elrontani a buta gondolataimmal.
- De jó, és miket szoktál olvasni? Van kedvenc íród? - teszem fel a kérdéseket sorban és csüngök minden egyes szaván - Szép neved van. Az enyém Caroline, de nyugodtan szólíts Carolnak - nem tudom, hogy mit tud rólam, de hátha tudja a nevemet. Csak remélni tudom, hogy nem titkoltak el előle mindent. Halkan nevet én pedig elvigyorodom. Isten tudja, mennyi idő óta először. Itt van, itt ül velem szemben és érzem, ahogy a lelkem egy megsebzett darabja meggyógyul. Soha többé nem akarom őt elveszteni és minden kis részletet meg akarok tudni az életéből. Túlságosan is belelohalom magam a dologba és újra összehúzom magam. Ő nem tudja! Mantrázom és a szégyen visszaül mellém a másik asztaltól. Azt hiszem többet nem szabadulok meg tőle, és a szorongás is rám talál újult erővel, ahogy feszülten várom, hogy mit fog mondani. Az arcán nem látszik semmi visszautasítás, bár meglepi a dolog és elgondolkozik. Lesem az arcát és mázsás súlyok hullanak le rólam, amikor válaszol. Hát nem utasít vissza. Hangosan, nagy levegőt veszek a megkönnyebbüléstől.
- Igen, bocsánat... De örülök, hogy rendben vagytok - ezt muszáj hozzá tennem, tudnia kell, hogy fontos nekem, még ha nem is sejti, hogy ki vagyok.
- És szabad tudnom, hogy mit szeretnél majd tanulni? - kérdezem félénkebben, puhatolózva. Van családja, legalább nem egy árvaházban senyved bezárva. Boldog és kiegyensúlyozott, olyan akinek volt gyerekkora. Ó, bár része lehettem volna... legalább csak láthattam volna messziről, mint cseperedik fel...
- Tudod, én is árva gyerek voltam... nekem a nagynéném és a férje segítettek. Szerencsések vagyunk, hogy volt aki felkarolt minket - mosolyodom el halványan és eltűnődve nézem zöld szemeit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Kedd Ápr. 24, 2018 5:18 pm



Nicho & Carol & Lien
Válaszára elmosolyodom, de nem fűzök hozzá többet. Lehet, hogy van bennünk még több közös dolog is, de ez idővel kiderülhet. Végül is még csak most kezdtünk bele az ismerkedésbe. A klausztrofóbiáját említve tudom, hogy nem lehet vele könnyű. Az ilyen betegségekkel sosem az.
– A támogatás jó dolog, az emberekkel pedig sosem könnyű. Nem hiszem, hogy rosszul kéne érezned magad amiatt, hogy nem megy jól a kapcsolatkialakítás. Van, akinek könnyen megy, valakinek nehezebben. Nem vagyunk egyformák – mondom lazán megvonva a vállam. Lehet, hogy meglepő egy tizenhat évestől ilyeneket hallani. Mondták már páran, hogy idősebbnek tűnök a koromnál, hogy érettebb vagyok a legtöbb korosztályom bélinél. Talán nálam jobban közrejátszott az, hogy milyen családban nőttem fel és a könyveket is milyen szinten falom. Máshogy tekintek az életre, vagy a fene se tudja, hogyan lehetne ezt magyarázni.
– Sok mindent olvasok. Igazából bármit, ami leköt és érdekes. A verseket is szeretem, ahogy fantasykat is szívesen olvasok. Edgar Allan Poe műveit például szeretem – mondom elmosolyodva. Otthon van pár verses kötetem, ahogy jó pár krimi, fantasy és más-más témában is találhatóak könyvek. Egy kisebb kupac az íróasztalomon még arra vár, hogy elolvassam őket. Azután pedig még vissza is kell vinnem a könyvtárba, ahol valószínűleg megint találni fogok pár olyat, amit szívesen elolvasnék. – Köszönöm. Caroline? Az édesanyámat is így hívják, legalábbis a nevelő szüleim elmondása szerint. – Amikor eléggé megharagudtam rájuk amiatt, hogy féligazságokkal és hazugságokkal tömtek, azóta egyszer sem kaptam őket azon, hogy hazudoznának. Az volt az első igazán nagy veszekedésem velük. Szeretem őket, és tényleg sokat köszönhetek nekik, de az rosszul esett. Természetesen párszor eljutottam addig a gondolatig, hogy megkeressem az anyámat, de végül sosem tudtam rávenni magam és lemondtam a dologról. Úgy gondolom, hogy ha viszont akar látni vagy egyáltalán keres engem, akkor meg fog találni kerüljön bármennyi időbe. Nem tudnám megmagyarázni, hogy mi állított meg mindig a felkeresésében. Talán tényleg tartottam attól, hogy nem kellek neki, hiszen ez volt az első, amit hallottam vele kapcsolatban a nevelő szüleimtől. Vehetjük úgy is, hogy hárítottam és nem én akartam lenni az első, aki lép az ügyben. Igazából magam sem tudom, hogy mitől félek igazán.
Az egyetemi finanszírozás kérdésén kissé meglepődök, de nem utasítom el azonnal, inkább átgondolom. Persze rávághatnám, hogy ehhez semmi köze, viszont valami még is azt súgja, hogy jobb választ kéne találnom. Elnézően mosolyodom el, amikor láthatóan megkönnyebbül a válaszomtól. Azt hiszem még is csak jól döntöttem.
– Semmi baj. Igen, kösz, hogy így aggódsz – mondom nevetve, majd következő kérdése előtt kortyolok egyet az italomból és csak azután válaszolok.
– Az orvosláson belül még nem döntöttem el, hogy melyik ágazatot válasszam. Sok felé el lehet indulni, de nem kell elsietnem a döntést. Még van időm gondolkodni rajta, és nem is akarom elkapkodni. Fontos döntés – felelem kérdésére, aztán végighallgatom, amit ő mond, majd lágyan elmosolyodom.
– Igen, szerencsésnek mondhatom magam, hogy jó családhoz kerültem. Bár én nem mondom teljesen árvának magam... A legjobb tudomásom szerint az édesanyám még él – felelem, majd pár másodpercig elmerengek, miközben kipillantok az ablakon. Végül visszatekintek Carolra. – Párszor elgondolkodtam azon, hogy megkeresem őt, de valamiért aztán mindig letettem róla...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Kedd Ápr. 24, 2018 9:08 pm

Még ő biztat engem, pedig ennek fordítva kellene lennie... Kicsit megcsóválom a fejem a gondolatra és szomorkásan elmosolyodom.
- Nem, unalmas is lenne... jó ez így. Csak néha elég kínos helyzetek alakulnak ki emiatt - vonom meg a vállam és elég ha csak arra gondolok, amikor nem is olyan rég megbámultam, és máris elpirulok. Hát ez van, nem mindig kellemes ennyire másnak lenni, mint az átlag.
- Hm, akkor előnyben leszel az egyetemen. Azt mondják, hogy aki szeret olvasni, az könnyebben is tanul. Nekem is volt két év, amikor rengeteget olvastam - igen, amikor börtönben voltam és vagy ez, vagy a testedzés, nagyon nem lehetett választani, meg finnyáskodni. Az édesanyjára, nem mondok semmit, pedig itt ül a nyelvem hegyén, hogy kimondjam, mert tudnia kell. Ha esetleg nem láthatom többet, akkor is tudnia kell. Csak elmosolyodom, de éget belülről, nem fogom tudni magamban tartani, és nem is akarom. Az sem jó, ha sokkal később mondom el neki, de az is lehet, hogy most kiakad és akkor... Egyik lehetőség sem kecsegtet, de nem mehetek úgy el, hogy nem próbáltam meg.
- Ó, orvosi? Az szép, sok lehetőség van benne. De nagyon komoly hivatás, és ha nincs bajod a vérrel, meg ilyesmi, akkor - halkan elnevetem magam, de csak magamon nevetek, a kétségbeesett próbálkozásaimon, hogy tovább vigyem a beszélgetést és normálisnak tűnjek a szemében. Aztán rám terelődik a szó és nyelek egyet. Hosszú kínos másodpercekig megint csak bámulom őt.
- Miért nem kerestél? - kérdezem halkan - Nathaniel, régóta kereslek, nem is tudod mennyire vártam ezt a napot... én - az ajkamba harapok mert a könnyeimmel küzdök - Elvettek tőlem... én... én vagyok az anyukád - mondom ki halk, színtelen hangon és a könnyeim végig folynak az arcomon.Nem tudom, hogy fog reagálni, nem tudom mit érez majd irántam, de hogy láthatom őt, az maga a boldogság.
- Sajnálom... annyira, sajnálom - mondom már zokogva és a tenyerembe temetem az arcomat - Bocsáss meg nekem, kérlek... nem tudtam hová visznek... - sírom és lehunyom a szemem. Szedd már össze magad. A zsebembe túrok és előhalászok egy zsebkendőt, megtörlöm az arcomat és csak pislogok rá. Kérlek, fiam... ne hagyj most itt...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Szer. Ápr. 25, 2018 5:23 pm



Nicho & Carol & Lien
– Értem – mondom elmosolyodva. Azt hiszem nincs olyan ember, akinek ne lennének kínos pillanatai az élete során. Mint például, ami nem rég volt, amikor megbámult. De ezen nem akadok fenn.
– Igaz lehet, mert a tanulással nincs gondom. Néha az is elég, hogy átolvasom az anyagot és gond nélkül visszamondom. Kijelenthetjük, hogy a könyvek jó dolgok. – Sosem rossz új információval bővíteni a meglévőket. A tudás sosem rossz, az olvasás pedig eléggé kikapcsol. Az anyám is szóba kerül, legalábbis a keresztnevük megegyezik. Jó, elég véletlen ez az egész. Végül is hány nő élhet még Caroline névvel a világban? Nem hiszem, hogy olyan ritka név lenne.
– Igen, már egy ideje ezen gondolkozom. A vérrel nincs bajom, még a tű látványára sem leszek rosszul. – Ha ennél maradok, akkor már csak azt kell eldöntenem, hogy melyik része lenne közelebb hozzám. Ebben még jobban bele kell mélyednem, átnézni a lehetőségeket. Aztán egy olyan témára váltunk át, ami nem kicsi döbbenetet vált ki belőlem. Nem számítottam erre...
– Tessék? – kérdezem meglepetten, és miközben tovább hallgatom, amit mond, egyre inkább mélyül a döbbenetem és zavarodok össze egyszerre. Amikor elkezd sírni még meg is rémülök. Most mit csináljak? Béna vagyok vigasztalásban... – Én... Oh, egek... Ez most elég hirtelen jött. Ez komoly? Mármint, oké, ennek mennyi lehetett az esélye? – Kezdek össze-vissza beszélni, és azt se tudom mit kellene kérdeznem vagy mondanom. Ez annyira abszurdnak tűnik... – Ha ez igaz... Tudsz bármi bizonyítékot adni rá? – kérdezem tőle. Mert oké, nagyszerű hír, de a kétely is ott van. Még is mi rá a bizonyíték, hogy aki itt ül előttem, az valóban az anyám? Nekem nincs képem róla. A nevén és azon kívül, hogy börtönben volt nincs sok információm róla. Ennyi erővel bárki előadhatná ezt nekem. Én hinni akarok neki, de olyan lehetetlennek tűnik.
Amikor zokogva temeti az arcát a tenyerébe érzem, ahogy lassan egyre melegebb lesz az arcom és kezdem magam zavarban érezni. Főleg azzal a ténnyel együtt, hogy másoknak is kezd feltűnni és erre-erre sandítanak.
– Ó... én nem... Én soha nem haragudtam. Rád sose! A nevelő szüleimre igen, amikor hazudtak nekem... Amikor azt mondták, hogy az anyám azért nincs velem, mert nem kellek neki – mondom visszanézve rá. Még mindig olyan hihetetlen, alig akarom elhinni. Keresem a hasonlóságokat, de ahogy sejtettem a szemem színét az anyámtól örököltem. Viszont más külső tulajdonságot nem vélek felfedezni. A nevelő apám mondta, hogy jobban hasonlíthatok apámra. Nem akartak beszélni róluk, még az elején anyámról is hazudtak. Nem tudom miért akarták ennyire eltitkolni előlem... Végül is jogom van tudni, vagy nem? – Mi történt? – kérdezem végül.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Szer. Ápr. 25, 2018 9:05 pm

Próbálok megnyugodni és megtörlöm az arcomat. Butaság volt. Ezt nem így kellett volna közölni... Meglepődik, és persze nem kitárt karral fogadja a hírt.
- Sajnálom... nem így kellett volna ezt... - suttogom és idegesen tördelem a kezem. Bizonyíték? Felkapom a fejem és kissé ijedt szemekkel nézek rá, majd a zsebemben kezdek kotorászni és remegő kézzel veszem elő a pénztárcámat, amiből előhúzok egy régi képet. Egy kisfiú ül a homokozóban, egy dömperrel. 5 éves lehetett.
- Ez te vagy - csúsztatom át az asztalon neki és remélem, hogy felismeri, vagy már látta a képet. Az ajkamba harapva várom a reakcióját és az asztal alá rejtem a kezeimet.
- Úgy 5 éves lehetsz itt. Kerestelek és mivel még csak a nevedet sem tőled kaptam, ezért nehéz dolgom volt... De volt valaki a börtönben, aki segített keresni, és miután kijöttem utána is, és tőle kaptam ezt a képet. De aztán megszakadt a kapcsolat... - csendesen beszélek, a hangom néha megremeg félelmemben, hogy elutasít vagy nem akar látni többé.
- Tessék? Ez nem igaz... Nathaniel, amióta csak megszülettél, utánad kutatok... - mondom és kezdek kétségbeesni - Semmit nem tudsz? Csak a börtönt? - nézek rá, és nem akarom elveszíteni. Ha semmit nem tud, talán elijesztem és akkor... De ha tud valamit, akkor sem tudhatom, hogy milyen véleménnyel van rólam, és ez idegtépő. Mi történt? A kérdésre lesütöm a szemem és nem láthat mást maga előtt, csak egy megtört nőt, aki nem szívesen beszél erről.
- Az apád, egy pszichopata volt. Miatta árvultam el... és két év után nem bírtam tovább... végeztem vele és feladtam magam. Te végig velem voltál, amikor vert... csoda, hogy túlélted egyáltalán - súgom fojtott hangon és óvatosan nézek csak fel rá.
- Sajnálom, bocsánat... Hülye vagyok, hogy ezt így rád zúdítom... de annyira hiányoztál és annyira örülök neked... de ha akarod, elmegyek - nézek rá és újra könny gyűlik a szemembe. Ó de ostoba vagyok... Hogy rohanhattam le ezzel itt és így...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Csüt. Ápr. 26, 2018 7:35 pm



Nicho & Carol & Lien
– Nem, ennek lehetne keresni a megfelelő alkalmat vagy meg lehetne máshogy fogalmazni... de akkor se lenne könnyebb. Ez... egyszerűen hihetetlen... Nem gondoltam volna, hogy egyszer csak így – mondom, miközben össze-vissza cikáznak a fejemben a gondolatok és minden olyan kusza. Azt se tudom mit mondhatnék vagy mit kellene mondanom, vagy tennem. Gondolatban sosem jutottam el idáig, a mi lenne ha kezdetű lehetőségekig. Erre... Erre egyszerűen nem készültem fel. Amikor elém csúsztatja a képet, mint bizonyítékot én rápillantok és fel is ismerem. A homokozó azon a játszótéren van, ahová kiskoromban sokszor elvittek a nevelő szüleim. A kezembe veszem a képet, hogy jobban megnézzem. Felismerem róla még azt a dömpert, amit a születésnapomra kaptam. Imádtam, és valószínűleg még mindig megvan valahol a garázsban.
– Igen... – mondom miután végighallgattam őt, majd nyelek egyet. – Az a homokozó azon a játszótéren van, ahová sokszor elvittek... A játékot pedig a születésnapomra kaptam. Ezekre tisztán emlékszem. – Visszarakom a képet az asztalra, aztán visszacsúsztatom elé. Ez az övé, és rólam egyébként is rengeteg kép van a családi albumban. Annyi minden kavarog bennem, hogy azt se tudom mit kéne éreznem. Szinte minden egyszerre van jelen bennem.
– Tudom... Hazudtak nekem. Azzal ütötték el a témát, amikor érdeklődni kezdtem az igazi szüleim felől, hogy az anyám elhagyott. Évekig ebbe a hitbe ringattak, mikor egyik este a nevelő anyám elmondta az igazat, hogy a valódi anyám nem elhagyott, hogy nem azért nincs velem, mert nem kellek neki, hanem mert nem tud velem lenni. Elmondta a börtönt, de semmi mást... Nem kaptam túl sok részletet. Összevesztem velük, dühös voltam, hogy titkolóztak. Nem szeretem, ha hazudnak nekem... – mondom, és a végére elhalkul a hangom, majd a torkomat megköszörülve nyúlok a poharam után, hogy beleigyak a kólámba. Az apámról sem mondtak semmit, talán nem is tudtak róla. Lehet jobb is így, főleg azért, amit a kérdésemre válaszol. Ezek után csak remélni merem, hogy a külső jellemzőkön kívül semmi mást nem örököltem tőle. Bár így neki sem lehet könnyű, ha emlékeztetem rá. Tudom, hogy nem vagyok az apám, de akkor is...
– Én... Nem is tudom mit mondhatnék erre... Sajnálom – mondom, majd egy pillanatra félrenézek és pislogok egyet. Ez tényleg sok így egyszerre. Egyáltalán mit sajnálok? Hogy apám egy görény volt? Hogy verte őt és megkeserítette az életét? Ezt az egészet? Hiszen jobb nélküle, nem?
– Nem! Miből gondolod, hogy azt szeretném, hogy elmenj? Most, hogy végre megtaláltuk egymást... – mondom visszanézve rá, majd nyitott tenyérrel helyezem az asztal lapjára a kezem, így nyújtva felé, hogy ha akarja, megfoghatja a kezem. Nem szeretném, hogy elmenjen, csak most túl sok mindent kell feldolgoznom, és nem tudom mit kéne tennem...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Csüt. Ápr. 26, 2018 9:08 pm

Megint igaza van és a szavai, ahogy az egészhez viszonyul újból meglep és meg könnyebbülök kissé.
- Igazad van... megláttalak és nem tudtam volna, úgy elmenni, hogy nem tudod meg... - próbálok minél halkabban beszélni, de azért úgy hogy ő értsen. Egyetlen érthető bizonyítékom van. A fénykép. Számára az, hogy az energiái elárulják és az illata, neki ez nem bizonyíték. Ezért lassan elé teszem a képet és az arcát figyelem. Beharapom az ajkamat és egyszerre mosolygok és sírok.
- Kisfiam... - suttogom és elrejtem újra a fényképet a helyére. A biztos helyre, ahol mindig megtalálhatom. Minden este ha nem tudtam elaludni, az ő arcocskáját néztem és ábrándoztam. Most teljesültek az álmaim. Megismerhetem a fiamat, az egyetlent, aki a családomhoz tartozik és még él. Ő sem tudott rólam, szinte semmit.
- Jajj Nathaniel... Ne haragudj rájuk. Ha belegondolok jobb volt ez így... az apád... és én sem vagyunk túl jó múlttal megáldva. Nem tudtam én sem hová kerültél és hiába küzdöttem évekig, nem adtak rá engedélyt, hogy láthassalak. Ha én nem lehettem veled, legalább kaptál egy jó családot- mondom csendesen és visszagondolva rá, hogy mennyit jártam emiatt a gyámügyhöz... és most teljesen véletlen itt van, itt ül előttem és nem csak hogy egészséges, de okos és biztos háttere van. Minden amit csak kívánhattam neki.
Elmosolyodom és megnyugszom. Nem futott el, sőt azt szeretné, hogy maradjak. A kezére pillantok, majd az arcára és újra a kezére.
- Köszönöm... te vagy nekem a legnagyobb ajándék - kinyújtom lassan a kezem és az övébe teszem. Nem tehetek róla, de újra csak könny áztatja el az arcomat és nem jönnek szavak a számra. Ez túl szép...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Vas. Ápr. 29, 2018 2:17 pm



Nicho & Carol & Lien
Kell valami, ami alátámasztja mindazt, amit mondott. Az adott szóban nem mindig lehet hinni, és ha egy idegen, akivel csak pár perce találkoztál hirtelen közli, hogy ő az anyád... Szükségem van valamire, ami bizonyíthatja, hogy tényleg igazat mond. A fénykép és mindaz, amit a nevelő szüleimtől megtudtam anyámról elég annyira, hogy megnyugtassam magam. Bár még is miféle előnye származott volna abból, ha hazudik? Lehet, hogy jól élünk, de a nevelő szüleim nem milliomosok. A fényképen szereplő tárgyakra és arra a napra is tisztán emlékszem. Egy másik nézetből több képet is készítettek rólam, és mindaz benne is van az albumban.
– Anya... – mondom elmosolyodva, és olyan furcsa ez most így kimondva. Eddig mást szólítottam így. Azt hiszem ideje lesz hozzászoknom ehhez a gondolathoz. Bár nem tudom még mi lesz ezek után, de biztos, hogy nem csak ennyi volt az egész.
– Már nem haragszom rájuk, de nem esett jól... Magamat hibáztattam – mondom megkocogtatva az üvegpohár oldalát. Szóval igen, mérges voltam, hogy nem mondták el rögtön az igazat. Rosszul esett, de ez már elmúlt, és a kapcsolatunk jó. – Nem kerültem rögtön családhoz. Egy ideig árvaházban voltam, csak később kerültem a nevelő szüleimhez. De igen, egy jó családhoz kerültem – elmosolyodom, aztán kortyolok egyet az italomból. Nem tudom milyen életem lett volna, vagy milyen lennék most, ha végig anyám mellett maradhattam volna. Ha nincs az apám... Na mindegy, ezen már nem tudunk változtatni, de talán pár elveszett dolgot tudunk pótolni.
Nem akarom, hogy elmenjen és én se akarom csak úgy itt hagyni. Kicsit úgy érzem, hogy ez mind túl szép, hogy igaz legyen, de még is megtörtént. A kezem az asztalra helyezem, kinyújtva felé, hogy ha szeretné, akkor megfoghatja. Úgy érzem, hogy apám bánásmódja túl sok sebet okozott neki, és ettől még inkább azt érzem, hogy jobb nélküle. Valahogy mindig is úgy éreztem, hogy nem is akarom ismerni őt.
Elmosolyodom szavaira, majd hüvelykujjammal finoman végigsimítok a kézfején. A zsebemből előhúzok egy zsebkendőt, aztán elé csúsztatom. – Kisírod a szemed itt nekem. Ne sétáljunk egyet? Vagy, aki veled volt még visszajön?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Szer. Május 02, 2018 4:44 pm

Igaza van, kell valami, amitől bizonyosságot kaphat. Annyi minden van még, de a legkézenfekvőbb a fénykép. Biztosnak kell lennie, ahogyan én is biztos vagyok benne, hogy tudnia kell. Hisz nekem, ami nagyon boldoggá tesz, annyira hogy újra és újra meghatódok. Mint valami nagymama... A szám elé emelem a kezem és lehunyom a szemem, ahogy megszólít. Hányszor elképzeltem ezt a pillanatot, hányszor vágytam már rá, és most beleborzongok. Lassan elmosolyodom, majd a zöld szemeibe nézek.
- Köszönöm, hogy így tudsz szólítani... annak ellenére, hogy van egy anyukád, aki felnevelt... és milyen jól csinálta - igen, Lien egy fantasztikus gyerek. És minden bizonnyal, ebben a nevelőszüleinek nagy szerepe van.
- Magadat? - kérdezem meglepve - Emiatt ne hibáztasd magad... ezt nekem is meg kell még tanulnom, de te ártatlan csecsemő voltál, és mindennél jobban fájt, hogy elvettek tőlem. Csak egyszer foghattalak meg... - mondom halkan, és tudom, hogy sosem lesz köztünk olyan kötődés, mintha mellette maradhattam volna. Mert ezt nem lehet visszacsinálni. talán ha a kölykömmé tenném... De az hosszú idő még és az sem biztos, hogy szeretné... Milyen szép család lehetnénk. Lien, Nicho és én...
Felém nyújtja a kezét és kicsit bizonytalanul merem csak megfogni, de ahogy megteszem, nem érzek fájdalmat, nem kísértenek az emlékek, csak örömöt és megnyugvást érzek. Lassan megmozgatom az ujjaimat és apró kört rajzolok a tenyerébe. Ez túl szép. Hogy lehet igaz? de hát itt vagyunk, és ő sem akar elmenni, hanem meg akar ismerni. Mindent túlszárnyal, amit elképzeltem.
- Óh, köszönöm - nevetek halkan és megtörlöm az arcomat a könnyeim után, de a kezét nem engedem el.
- Ő is sétál... és értünk jöhet, ha szólok neki mert autóval van. Szóval mi is mehetünk, ha szeretnél - ha rá bólint, akkor nehezen, de elengedem és felkelve sétálok az ajtóhoz, hogy kiérve az utcára nagyot sóhajtsak. A fiam... Nathaniel...
- Együnk egy fagyit? Vagy van valami amit szeretnél megnézni, vagy mutatni? - kérdezem felé fordulva és csak mosolyogni tudok. Olyan büszke vagyok rá.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Pént. Május 04, 2018 10:26 pm



Nicho & Carol & Lien
Már van valaki, akit anyának szoktam szólítani, ezért most olyan furcsa, hogy őt így hívom. De biztos vagyok benne, hogy idővel meg fogom szokni. Azért örülök, hogy találkozhattam vele, az igazi anyámmal, aki a világra hozott.
– Kicsit furcsa érzés, de hozzá tudnék szokni – mondom elmosolyodva. – Igen. Nekik nem lehetett saját gyerekük, ezért nagyon örültek nekem.
Becky, a nevelő anyám ötlete volt az örökbefogadás, aminek eredménye képpen kerültem hozzájuk. Nem lettem elkényeztetve, de megkaptam mindent, amire csak szükségem volt.
– Tudom, de akkor ez az érzés kerített hatalmába. A legjobb barátom, akit óvoda óta ismerek is ezzel vigasztalt, amikor rajta kapott, hogy lógatom az orrom miatta. Ez már régen volt... Az elmulasztott időt nem tudjuk teljesen bepótolni, de megismerhetjük egymást. – Túl hosszú az az idő, ami kiesett kettőnknek, lehetetlen lenne jó pár dolgot bepótolni. Talán annyiban tudnék neki segíteni, ha láthatná azokat a videókat és fotókat, amiket készítettek rólam. Megvannak az első lépéseim, és egy csomó más olyan fontos pillanatot megörökítettek a nevelő szüleim, amikből talán ő sem akart volna kimaradni.
Felé nyújtom a kezem, de hagyom, hogy ő döntse el, meg akarja-e fogni. Még, ha bizonytalanul is, de a kezembe helyezi az övét. Nem tudom mitől tartottam igazán, hogy miért mondtam le végül mindig arról, hogy ne keressem őt. Pedig annyiszor gondoltam már rá, hogy felkutatom. Még sem lett belőle semmi. Erre ma egyszer csak feltűnt az életemben. Annyira hihetetlennek tűnik!
Amikor könnyei újra elerednek adok neki egy zsebkendőt. Ennyit tudok tenni.
– Szívesen – mondom elmosolyodva. Elég ügyetlen vagyok a vigasztalásban, és kissé irigy vagyok azokra, akiknek olyan könnyen megy.
– Értem. Rendben – mondom egy bólintással kísérve válaszom, majd hagyok pénzt az asztalon, mielőtt felállnék, hogy kimenjek az üzletből.
– A fagyi jó ötlet. Nem volt célom a városban, csak sétálni akartam egyet. Egy fagyi árust viszont láttam arra a másik oldalon – mondom, miközben elmutatok balra, amerről jöttem. Amikor átjöttem a zebrán pár méterre láttam egy mozgó árust. Ha szerencsénk van, akkor még ott lehet és vehetünk fagyit.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Caroline Wood


avatar


Hozzászólások száma :
107
Age :
34

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Csüt. Május 10, 2018 6:37 pm

Furcsa lehet neki, de nekem a világot jelenti, hogy kiejti a száján: Anya. És ez én vagyok. Több mit egy évtizednyi vágyam teljesült most ezen a napon, az egyetlen napon, amikor nem tudtam a fiamra gondolni a stressz miatt, és mégis most csöppen bele az életembe, ahogyan én az övébe és ez olyan csodálatos, hogy örömtáncot tudnék járni.
- Gondolom... de örülök, hogy lett családod. Hogy lett anyukád... Nem tudtam volna elviselni, ha árvaházban kellett volna sínylődnöd - mosolygok rá halványan és hallgatom őt. Évek óta nem figyeltem ennyire oda senkire, anélkül, hogy ne féltem volna tőle. De Lien mindent felülmúlt. Egyszerűen fantasztikus gyerek, vagyis inkább kamasz vált belőle. Tudom vannak rejtett, titkos dolgai. de kinek nincsenek ennyi idősen?
- Igen, ez a legnehezebb. Önmagunknak megbocsátani. De remélem hallgatsz a barátodra, mert te semmiről sem tehettél. Mióta vártam már, hogy megismerjelek - vigyorodom el és a szemet figyelem. Megnyugtató tekintete van, és nem látok benne semmi rosszindulatot vagy zavartságot. Mintha teljesen tisztában lenne önmagával. Az érintése is ilyen, határozott de gyengéd. Halkan szusszanok és nehéz letörölnöm a képemről a mosolyt még a könnyeim ellenére is. Elengedem lassan a kezét és kisétálok vele az utcára, ahol mielőtt felé fordulnék elengedek egy hatalmas sóhajt egy ugyanakkora idétlen de boldog mosollyal együtt.
- Rendben, akkor fagyizzunk. Van valami kedvenc ízed? Én a joghurtosat szerettem nagyon kislányként - próbálok társalogni. Sosem volt az erősségem, de most kifejezetten szeretném, hogy sikerüljön és ha sokat is gondolkozok azon, hogy mit mondjak, de végül mégis csak kérdezek. Közben elindulok vele a fagyis felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nathaniel Rowe


avatar


Hozzászólások száma :
14
Age :
16

TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   Hétf. Május 14, 2018 9:07 pm



Carol & Lien
Régen sokat gondolkodtam azon, hogy vajon milyen lehet az igazi anyám. Talán azért mondtam le mindig arról, hogy megkeressem, mert féltem attól, hogy csalódom. Most pedig itt ül előttem és még az is furcsa érzés, hogy anyának szólítom. De végül is ezt szerettem volna, most pedig megtörtént, amire évek óta vártam. Nem tudom, hogy mit fognak szólni hozzá a nevelő szüleim, de biztos, hogy örülni fognak a hírnek. Legalábbis nem fognak eltiltani attól, hogy megismerhessem őt. Nem, mintha megtilthatnák, ebből nem engednék.
– Igen, ebben a tekintetben szerencsésnek mondhatom magam – felelem elmosolyodva. Nem mindenkinek sikerül családhoz kerülnie. Az árvaházi élet meg nem éppen a legjobb, ezt sokaktól hallottam már. Szóval a két kezem összetehetem, hogy ilyen jó családhoz kerültem és miattuk juthattam el eddig.
– Igen, Min mindig ott volt mellettem, amikor szükségem volt egy barátra... Egyébként ez kölcsönös. Én is szerettelek volna megismerni, és rengetegszer gondoltam már arra, hogy megkereslek, de aztán mindig elrettentem tőle. Nem tudom mitől féltem ennyire, talán attól, hogy majd csalódni fogok... Ostoba félelem volt. Örülök, hogy találkoztunk – mondom elmosolyodva. Valóban hülye voltam, hogy ennyitől nem mertem lépéseket tenni. Mondhatni MJ-nek megint igaza volt, mert hányszor rágta a fülemet emiatt, hogy tegyem meg, hiszen mi veszteni valóm van. Ha csalódom, akkor ennek így kellett lennie, majd túlteszem rajta magam, mint eddig mindenen.
A keze egy ideig az enyémben pihen, aztán úgy döntünk, hogy tovább állunk. Mielőtt felállnék az asztaltól még hagyok a poharam mellett pénzt, és követem anyámat az utcára. Úristen, még mindig olyan hihetetlennek tűnik! Anya... Hát ezt még meg kell szoknom.
– Olyat kóstoltam már, finom volt. Nekem a kedvencem a stracciatella ízű, de szeretem még a csokisat és a vaníliásat is. Meg úgy egyébként minden édességet imádok, mert elég édesszájú vagyok – mondom felnevetve, miközben elindulunk a fagyis felé. Nem szoktam túlzásokba esni, de az biztos, hogy ritka alkalom az, ha elutasítom az édességet. MJ jókat szórakozott már azon, hogy egy tábla csokival is hogy fel lehet engem vidítani. Ő már tudja, ha a szavak nem segítenek, akkor csak elém kell raknia egy tábla csokit és el van intézve a rossz kedvem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom





TémanyitásTárgy: Re: Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol   

Vissza az elejére Go down
 

Te életben vagy?!! - Nathaniel&Nicho&Carol

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» [Játékos Küldetés] Mersz vagy nyersz?
» Uchiha Madara
» Hazukage Inu(újra)
» Gundan művészei (FanArt verseny 09|11)
» Korotsuki Kazeno

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Árnyvadászok :: Játéktér :: New York :: Brooklyn-