Nos hát nézz rám, nem elég ez, amit látsz, még külön modjam is el hogy hogy nézek ki? Talán vak vagy, vagy nem látod hogy mennyire elképesztő vagyok a koromhoz képest?  Már miért ne lennék? 262 éves vagyok, és még mindig egy félisten.

Kezdjük talán azzal, hogy magas vagyok, és a fizikai munka edzette és formálta a testem, ilyenné amilyen. Akkoriban tudod, a fiúk és férfiak kemény kétkezi munkát végeztek, meg is látszik, nem ilyen konditermes lufi izmaim vannak és ha pofán csaplak barátom, ott is maradsz. Legalábbis egy ideig, kemény öklöm van és néha kicsúszik egy két jobbos vagy balos.

Hosszúnak nevezhető fekete hajam van, amit olykor hol rövidebbre hol hosszabbra hagyok nőni, és olykor még színezem is, hogy ne legyen olyan unalmas, tudod? A mai világban, ne röhögtess már, a pasik több időt töltenek lassan a tükör előtt mint a csajok. Rám mondjuk nem jellemző, de azért lássuk be, adok magamra ha már ilyen alakkal és küllemmel áldott meg a nemlétező Vénember. Szeretem a hajam na. Vess meg érte.

A szemem nem tudom milyen színű. Egyesek kéknek, mások szürkének titulálják, de nekem holt mindegy. Valamilyen menő színű, mert a csajok szeretni szokták ezt az összeállítást. Többnyire jókedvű vagy éppen kaján a pillantásom, de egy pillanat alatt képes vagyok megfagyni és Vadász üzemmódba kapcsolni. Tudod, amikor a kutyafélékre jellemzően beszűkül a figyelmem és egyetlen dologra koncentrálok, de arra minden létező és nem létező idegszálammal.

Hogy mit szeretek hordani hát... ruhát. Mi van, hát nem is téglákat! Szóval szeretem a feketét és annak árnyalatait, a vidámabb színek annyira nem jellemző rám, de ne hidd hogy azért mert ilyeneket hordok, még becsavarodott goth vagy emós pali vagyok. Nem nem, szó sincs ilyesmiről, és gyakran hallatszik a hangom a falkában. Vagy azért mert röhögök, vagy mert fel vagyok háborodva. De ez másik topic. Szóval, a farmereket szeretem, mert tartósak, és nyúzhatom őket ahogy csak akarom, és szeretem feldobni egy két fellvarróval vagy lánccal a ruházkodásom. A felsőim is többnyire feketék, sokszor valami zenekaros mintásak, sokszor csak valami non figuratív szar van rajta, attól függ. Előnyben részesítem a bakancsot, pusztán a praktikuma miatt, mert azért biztos szar ha egy negyvenkettes acélossal lépnek a pofádba. Szóval jah.

Szeretem még a kiegészítőket, de nem viszem túlzásba. Fülbevalóm van ugyan, meg két piercingem, de ez minden, a tetoválás pedig már viszonylag régebbi szerzemény a karomon. Az én testem, azt varratok rá amit akarok, oké? Csuklómon általában vastag bőr karkötő díszeleg, nyakamban valamiféle nyaklánc, és egy két gyűrű belefér, dekoratív hímegyed vagyok na. Szeretek csajozni.

Farkas alakban egy ezüst színű megtermett hímegyed vagyok, a falka díszes tagja, és a különlegességem abban rejlik, hogy a szemeim kékek maradnak, nem változnak farkas sárga színűre.  

Ööööö ezt most miért tőlem kérdezed? Kérdezd inkább azoktól akik körülöttem élnek, vagy halnak. Hehe. Nos leginkább nem is tudom mit mondanék magamról, a végletek embere vagyok olykor. Egyszer nyugodt mint az állóvíz és egyetlen fodrozódás sem tudja megzavarni a néma csendes vizet, és vannak napok amikor nem veszem fel a sértéseket, a bosszantásokat.

Aztán vannak napok, amikor igen, olyankor szokott egy két tag találkozni az ökleim keménységével. Nem vagyok kifejezetten agresszív csak kellően önérzetes ahhoz, hogy ne hagyjam magam ha valami olyan atrocitás ér, és mit ne mondjak, néztek már páran az évek során puhapöcsű tagnak, hát nem mindenki állt utána lábra. Volt aki sosem, mert random derékba törtem. Éreztem-e megbánást? Hm, nem igazán, ugyanolyan jól aludtam az éjjel az éjjel mint annak előtte.  Megérdemelte a rohadék na, most mit mit mondjak?

Nem vagyok gonosz vagy állatias, csak egy egészen kicsit, és azt védem ami az életemben a legfontosabb. A családom. Na értük ölni és kínozni is képes vagyok mindenféle lelkiismeret furdalás, és  szemrebbenés nélkül. Mindent elvesztettem az életemben, ez az egy maradt meg, nem fogom hagyni hogy ez is elvesszen, és minden áron megvédem. Érted? Bármi áron. Bármikor készen állok harcolni, testőr vagyok, ez a dolgom, és nem mondom néha élvezem is hogy betörhetek pár koponyát, aki azt hiszi nagy pofával hogy jobb nálam. Jaja, natürlich. Volt ilyenre példa sajnos, nem kevés.

Alapvetően mégis megbízható és kellően hatékony vagyok, megteszem amivel megbíznak, és pontosságom és precizitásom, mint a svájci óra. Tökéletes, de hát ha azt veszed volt rá 250 évem hogy tökéletesítsem magam. Szóval igen eléggé pörfikt vagyok.  Nem mellesleg imádom a fegyvereket, szóval el is kell ám ez a professzionalitás, hiszen ott aztán nem lehet hiba.

No de, tényleg nem vagyok ám egy szörnyeteg ( vagy igen) és képes vagyok poénkodni, nevetni, sírni és gyászolni, valamint nagyon kergének lenni a falkám, de főleg inkább apám körében és a többiek mellett akiket ismerem, elengedem magam, és vedelek mint a gödény, miközben dől belőlem a hülyeség. Miért ne tartanék én is laza napokat? Én is csak ember - na jó farkas - vagyok.

Extrák:
- eddig egyetlen fia vagyok az Alfának. (A húgom nem számít ő csaj)
- imádom a zenét, egy ideig még zenéltem is, hivatásos zenészként is!
- amiket szeretek vagy nem, hát öszeszedtem, lássuk csak...

Egyéb jellemzőim:
Szereted/nem szereted: Lustálkodni, mindenfélét enni és nassolni,  a viharos időt, a munkámat, a gitáromat, ha valakinek szilárd véleménye van és azt kész megvédeni is, a szép lányokat, motorokat (vezetni és nézni is), a terepjárókat, a fegyvereket ~ || ~ a gombát, a tűző napot, az injekciót, a felesleges dolgokat, a valóság showkat, a korai felkelést, az alkoholmentes sört, a barbibabás csajokat (egy nő legyen egyéniség), a kopaszodó harmincas pasasokat, akikben mindenhol pofára lehet esni, a nagyszájú vén boszorkákat
Szokások: Szokások, hát szeretek forogni a gurulós fotelekkel(jah, ezt már mondtam is, de így van), kávé és cigi mániás vagyok, mindenütt rendnek kell lennie körülöttem, tűrhető szinten gitározok, és utálom a vígjátékokat, ellenben a videójátékokkal, aminek néha hódolok. Modern "kölyök" vagyok na, és akkor? Tekintélyes mennyiségű és széles körű fegyver gyűjteménnyel büszkélkedhetek, de ha rájuk mered emelni a mocskos kis hobbit mancsodat, széttéplek. Mosolyogva.

Ecce' vót hol nem vót....

Az élet nem csak játék és mese, ugye tudjátok ti is? Tehát, hogy is meséljek, úgy mint David Copperfield tenné? Megszülettem, felnőttem, és végül nem haltam meg? Na ugye, hogy ez mennyire sablonos és unalmas? Én is unnám, szóval inkább nem is állok neki ennek.

Firenzében születtem elég korán, anyám totál nem állt erre készen se rám, se arra hogy magára maradjon egy gyerekkel, vagyis kettővel. Volt egy húgom is, aki rám két évvel érkezett, és nem volt túl hosszú életű. Mármint érted, akkoriban az élet nem volt egy habos torta és nem volt egyszerűnek mondható sem. Az élet egy anyának, két gyerekkel, egyszerűen beleroppant, mint olyan sokan mások is. Ez nem változik, a világ nyomása egyre nagyobb. Nem is kellett sok hozzá hogy utca gyerek legyek, hamar meg kellett tanulnom hogyan legyek erősebb és okosabb mint a társaim. Azonban a szerencsém is véges volt úgy tűnik, és egy csodás, esős napom lefüleltek, és meg akartak büntetni. Minden azon múlt, mennyire gyorsan futok. Futottam ,ahogy a lábam bírta, és még annál is jobban, mint akit chilis lövedékkel lőttek seggbe. Az volt a bűnöm, hogy tekintélyes mennyiségű kaját lovasítottam meg egy utcai árustól hogy legyen mit ennünk és a tulajdonos észrevett hogy szárad volna le a töke a fajankónak... Szóval, nyakamba kaptam a tappancsaim. Az ételt és a húgom még el tudom rejteni a többiek behúzták maguk közé, mert akkoriban ugye többen éltünk együtt, de én már nem tudtam elbújni, szóval futnom kellett, és az utam éppen egy akkor tájt induló hajó felé vitt. A kikötőbe rohantam, hogy a dokkok közt elveszítsék a nyomom, és felszaladtam egy gerendán, ami egy hajóra vitt, és bebújtam a hordó mögé. Nem tudom meddig kuporogtam ott, de amikor ki mertem bújni mögüle vettem észre hogy a part távolodik, és a hajó elindult! Megrémültem. A hazám, a húgom... a húgom!

Szóval a hajó elment. Én meg ott ültem rajta és kétségbeesve próbáltam valamit kitalálni, de nem jutottam semmire. Az egyik matróz vett észre, és be akart hajítani a tengerbe de kikönyörögtem hogy hadd maradjak, és segítek neki  a munkáiba így végül maradhattam. Nem volt egy kellemes hajó út, sok munkával, veréssel járt, nehezen tűrtek meg, de nem esett nagyobb bajom. Megtanultam a hajózás alapjait, és amikor kiszálltam, nem tudtam azt sem hol vagyok. A nyelv alapjait értettem csak amit a hajón szedtem magamra és... féltem. Egyedül voltam egy ismeretlen világban és tizenöt lehettem. Amerika. Az új világ ahogy nevezték. Be kellett illeszkednem, és utcakölykök meg mindenhol vannak, itt is voltak, és velük kezdtem el ismerkedni és barátkozni és megtanultam a nyelvet is. Muszáj volt, hogy életben maradhassak.

Végül azonban beilleszkedtem, eleinte lopkodtam, később már tudtam dolgozni és itt érettem férfivá, itt volt az első nagy verekedésem, itt kaptam meg az első nőt az életemben és itt kaptam meg a vérfarkasságot is, ami azt illeti. Bár azt nem akartam, csak úgy kaptam. Na mindegy. Valószínű kifigyelhetett a tag, és egy nap amikor mentem munkából haza leszólított, megismerkedtünk és végül... megharapott, vérfarkas lettem. Ekkoriban már kifejezetten férfias jelenség voltam, a húszas éveimet jártam, és így maradtam. Onnantól hogy először átváltoztam, ember komolyan nem öregedtem egy napot sem. Nem volt kérdés, hogy vele maradok, és egyre jobban össze csiszolódtunk és megtanított mindenre amit tudnom kellett ahhoz, hogy bundásként is teljes életem legyen. Az apám lett, és ő az, akit ennek elfogadok. Felvettem a nevét és ezzel tettem a családi kapcsolatunkat teljessé, ami sokkal szorosabb mintha vérszerinti lenne. A farkasoknál ez... nagyon fontos dolog. Azóta vele vagyok. Felharcoltam magam, azaz hogy mondjam szebben, igen nagy gyakorlatot szereztem ebben, és hol vele voltam, hol távolabb tőle, de tudtam jól, ő mindig ott van nekem, és én is neki. Boldog kis család mi?

Éldegéltünk itt ott, nem igen fogadtak be minket sehol, kivéve Nashvillben 1830 körül, és mi csak éltük a magunk kis életét és... most itt vagyunk. Hát nem csodálatos? Egy ilyen kis boldog népség érkezett ide.