Hogy mióta vagyok ordas? Pár hete csupán, de nagyon élvezem, a fájdalom és a kemény edzés ellenére is. Sőt ez éltet. De most! Most végre kiszabadultam egy kicsit. Persze a fater a nyakamon lóg, de nem zavar. Rájöttem, hogy ő is van olyan hülye mint én, ha nem rosszabb. És jelen állás szerint pont leszarom, ha az lesz az este vége, hogy büntit kapok. Tombolni akarok. Vadulni és manipulálni az embereket. Már nem akarok minden elém kerülőt kinyírni, csak aki nem szimpatikus. Tisztára fejlődő képes vagyok. A levegőbe szagolok és már érzem, mi kell nekem. Hiányzik a színpad, a figyelem és az az elvakult vágy, amivel fel bírnak nézni az emberek az énekesre. Apucit nem volt nehéz megfűzni, hogy jöjjünk be ide. Sok ember van, de nem zsúfolt, és ez az igazi legalja népség. Ilyenek közt nőttem föl. Jól kiismerem őket, csak annyi, hogy ezek nagyvárosiak, szóval pár fokkal még patkányabbak tudnak lenni, mint a szülővárosomban. Apám a pultnál csajozik, jó szokásához hűen, én pedig elindulok, hogy meghódítsam a színpadot és irigységet ültessek a többi nőstény szívébe. Egy kis hízelgés és a rock kocsma középpontjában egyedül én állok. Imádom. - Jó estét Brooklyn színe-java. Ma este megörvendeztetem önöket csodás hangommal - vigyorgok szélesen és megnyalom az ajkam, majd kikacsintok faterra. Ne aggódj értem, jó kislány leszek. Néhány helyen felröhögnek és összesúgnak, mások kíváncsiak lesznek, vagy épp fütyülnek. De nem húzom sokáig az időt. Klasszikus számmal kezdek, amit mindenki ismer. AC/DC Highway to Hell. Hangulat teremtésnek és bizonyításnak tökéletes. Bele élem magam, egy személyben betöltöm a színpadot és nem kell sok, hogy az emberek, vagy ahogy a többi faj hívja őket mondének körém gyűljenek és velem együtt énekeljenek. A szám végére tökéletes lesz a hangulat. Nem is váratom őket megajándékozom csodás közönségemet egy újabb dallal. Tombolok, táncolok és élvezem a figyelmüket, az áhítatukat. - Mára már csak egy dal maradt, amit mintha direkt nekem írtak volna - vigyorgok körbe és az ajkamba harapok, mielőtt "felcsendülne" a bad girl. Várom, amíg Marilyn Manson elénekli a kezdőt, addig én egy helyben állok középen és ritmusra rogyasztom a térdem. Mindenki engem vár, ezt annyira csípem! Na most jövök én. Elég nyugisan kezdődik a szám. "Hey hagyom, hogy átsétálj rajtam" éneklem és közben elindulok a színpad egyik sarka felé, majd flegmán gesztikulálva a dalhoz indulok el a nézőim előtt és pont középen állok meg, amikor kiszúrok egy piros hajú, piercinges csávót és rámutatok, mélyen a szemébe fúrva a pillantásom. "Tudod, hogy egy kis ribanc vagyok, ribanc". Annyira imádom ezt a számot. Tökéletesen bele tudom élni magam és ennek meg is van a hatása, amikor arra kerül a sor, hogy "Kérlek". A pillantásom kislányos és ártatlan, majd a szívemre teszem a kezem "megbaszhatsz és játszhatsz velem, szerethetsz és gyűlölhetsz", teljes erőmből éneklek és a mozdulataim szinte rutinosak, ahogy a mutatóujjammal csalogatom fel a pasikat magamhoz, majd szimplán az arcukba lépek a bakancsommal és visszalököm őket a helyükre. És ismét a "hiányzom és megakarsz csókolni" mire egy csomó kéz felém lendül, de egyiknél sem állok meg, szimplán lepacsizok az összessel. Egoista vagyok, nem tudtad? Újra teli torokból éneklek és a sor közben megint csak az a piros hajú csávó kerül a szemem elé, és mintha ezt csak neki énekelném: "Mindketten tudjuk, azért szeretsz mert rossz vagyok." Már nem is tudatos, sokkal inkább ösztönös, ahogy hergelem a tömeget. Hátrálni kezdek a és lassan eltűnök a sötétben, de a hangom betölti a teret, majd a kis szünetben térden állva végig csúszok a színpadon és széttárt combokkal állok meg a tombolók előtt. "Gyere és vedd el, most vagy soha, bármit megteszek. Leszek a rosszkislányod!" - kiabálok, de tiszta a hangom és közben érzem magamon a sok eltévedt kezet és ujjat, de hát mindent a nézőkért! Aztán hirtelen felugrok és tökéletesen zárom a dalt, mielőtt eltűnnék a sötétben és őrülten felkacagnék a férfi hang után. Ez koronázza meg a művemet. Pár pillanatig állok a sötétben, majd előlépek és kitárt kezekkel fogadom a csodálatukat, mielőtt meghajolnék. - Köszönöm, köszönöm. Na így kell bulizni - kacsintok a tömegre, integetek, majd leadva a mikrofont ugrok ki a sok kitárt kéz felé, akik szépen tovább adnak egymásnak. Mintha csak vinne a víz. Lehunyom a szemem és az egóm kb a kétszeresére hízik. Szusszanok egyet, ahogy letesznek és a pult felé indulok, hogy leöblítsem kiszáradt torkomat. Közben körbe nézek, hátha látom azt a színes hajút. Ő másképp reagált... Ez kíváncsivá tesz. Remélem, azért voltam rá akkora hatással, hogy meg akarjon keresni. Kérek egy dupla whiykyt és leküldöm. Persze nekem jut hely, hogy letegyem formás kis hátsómat, amit fekete necc harisnya és tépett short takar. Felül pedig egy AC/DC-s ujjatlan van rajtam, a hajam kibontva, és egy kevés smink a füstös szemekért.
Kicsit kiszabadultam otthonról, ráadásul ma meló sincs, szóval teljesen kiélvezhetem az egészet. Erre az alkalomra egy bőrhatású nadrágot, egy Black Sabbath-os ujjatlan pólót és a kedvenc bőrdzsekimet vettem fel, plusz egy fekete bakancsot. Általában heti szinten négy nap az, amikor szállítmány érkezik, nekem pedig a kijelölt helyen ott kell lennem, hogy segítsek a kipakolásban. Ez általában megvan egy-másfél óra alatt, viszont, ha nehezebb vagy több a mennyiség, akkor tovább is eltarthat. Viszont gyorsnak kell lenni, ezért a legnagyobb időlimit eddig négy óra volt, akkor marha sok anyag jött. A többi napon meg lopásokkal egészítem ki a fizetésem, ami egyébként sem egy égbe kiáltó összeg. Viszont már évek óta ezt csinálom, ez az életem. Ha már az életem. Ott van Lio, akinek heti szinten legalább egyszer számíthatok a felbukkanására, és akárhányszor is mondtam, hogy nem szükséges bevásárolnia, mindig megteszi. Azóta ilyen, hogy kiszedett belőlem egy-két információt. Persze, tudom, hogy csak jót akar, meg segíteni, de... Megszoktam, hogy magamra számíthatok, hogy nincs más, aki segíthet rajtam, csak én. Ez a gondoskodás furcsa, olyan távoli, régen ismert érzést kelt bennem, összezavar. Nem akarom. A rock kocsmába betérve a pultnál egy sört kérek, amivel beülök egy bokszba. Nem ez az első, hogy itt járok. Igazából az sem meglepő, hogy ilyen helyeken kötök ki. Nem igazán járok menő szórakozóhelyekre, nekem az ilyen kis kocsmák jobban bejönnek. Viszont ma kifejezetten sokan vannak, a tulaj biztos örül neki, hogy ilyen telt háza van. Lesz bevétele dögivel. A színpad felé pillantok, amikor női hang hangzik fel, majd magamhoz veszem az üveget és meghúzom a tartalmát. Kiváltképp ezért se egy rossz hely. Itt, ha valaki kedvet kap, hogy előadja magát csak kiáll a színpadra és énekel. Bár, ha jól tudom néha szokott lenni élő zene is ismert és kevésbé ismert bandákkal. A zene ritmusára mozgatom a lábam, miközben lassan iszogatom a sörömet. A lány látszólag nagyon is élvezi a figyelmet, amit magára irányított. Teljesen átveszi az irányítást a színpadon, kisajátítva az egész teret. Tekintetem végigsiklik a köré gyűlt embereken, akik teljesen ráfüggtek és majdhogynem a nyálukat is csorgatják. Felhorkantok, mielőtt egy újabbat kortyolnék a sörömből. Nem mondom, hogy nincs tehetsége a csajnak, az biztos, hogy elő tudja magát adni. Amikor találkozik a tekintetünk és rám mutat magasra szalad a szemöldököm, majd a dalszöveg következő sorára elmosolyodom. A szám lassan a vége felé közeledik, viszont nem ez volt az egyetlen pillantása a csajnak, ami megtalált engem. A következő sort pedig, mintha csak nekem címezné. Felkuncogok, rendben van. A dal végére lassan a sörömet is elfogyasztom, de még fiatal az este, hogy ennyi után lelépjek. Holnap nincs suli, szóval az egész délelőttöt átaludhatom. Ma este simán kirúghatok a hámból. A csaj időközben elbúcsúzkodik a színpadon, majd követem őt a tekintetemmel. Felállok az asztaltól ott hagyva a kiürült sörös üvegem, aztán elindulok a pult irányába. Merő véletlenségből pont abban a pillanatban szabadul fel egy hely az újdonsült sztárunk mellett, és az előtte ott ülő személy éppen a mosdók irányába támolyog el. Felcsusszanok a helyére, mielőtt valaki más csapna le rá, aztán a pultosra tekintek. – Egy sört kérnék – mondom, és ezután nézek a csajra. – Üdv, Nate vagyok, és klassz voltál a színpadon.
Imádom ezt a figyelmet. Felpezsdít és az érzékeim kiélesednek, a farkasom is vonyít velem és ez pont megfelel. Ismerem a képességeimet és a sok ittas, bulizó ember kívánságait. Régen énekeltem ennyi embernek, sőt inkább soha. Itt aztán tényleg dögivel van nép, és annyi szempárral nézek farkasszemet, amennyivel csak bírok. Megköszönöm a tapsvihart és felmérem a hím kínálatot, mert az tuti, hogy sokan rám fognak kattanni, de bárkivel nem állok le. A pult felé haladva már jönnek is a különböző ajánlatok, de aki túl közel merészkedik, azt egyszerűen és láthatatlanul tökön vágom. A tag pedig összegörnyedve támolyog odébb. A ketrecharcok során megtanultam gyorsan, pontosan és erősen ütni, úgy, hogy senki ne lássa, csak az ellenfél érezze. Mondjuk most nem tudom felmérni mekkora erővel ütök, ezt még meg kell tanulnom... Persze aki cukin hízeleg, az kaphat egy vadító mosolyt, de egyenlőre vöröskét várom, mert tudom, hogy ide fog jönni, csak idő kérdése. Ő nem tombolt, vagy ugrándozott, csak ült és itta a sörét. Ez tetszik. De tudom, hogy felkeltettem az érdeklődését. Hopp, már meg is jött. Gyorsan leül mellém. - Hello. Ügyesen lecsaptál a helyre, pedig sokan pályáztak rá - legyintek a többi ember felé, mielőtt rá pillantanék és leplezetlenül végig mérném. Vékony srác, de jó az ízlése. - Kösz. Neked meg menő a szerkód. Amúgy Hayde, és ugye nekem is fizetsz egyet? - oldalra biccentem a fejemet és ártatlanul pislogok, aztán csak felkacagok. Az ártatlan nézésemnek sosem tudnak ellenállni, de hamar rájönnek, hogy színjáték az egész, mert nincs bennem egy csepp ártatlanság sem. Legfeljebb néha naiv vagyok, de ennyi. - Nem vagy a parkett ördöge, mi? - kérdezem és legurítom a torkomon a maradék Jack Danielst, majd kérek egy sört. - Egyedül vagy? - kérdezek megint, mert kedvem lenne egy jó kis balhét szítani, vagy bele keveredni, de ahhoz le kéne lépni. Nem kéne szétvernem egyből egy kocsmát, ahogy szabadulok, megaztán jó kis hely ez.
Bőven akad ma este közönsége a csajnak és ezt ki is használja, plusz élvezi is. Én nem állok be az ugrándozó tömeg közé, csak a bokszban iszogatom meg a söröm, miközben figyelem az előadását. Mindössze a lábam jár ritmusra az asztal alatt. Viszont ahol ülök tökéletes arra is, hogy lássam azt, hogy ki honnan veszi elő a pénzt ahhoz, hogy kifizesse a piáját. Egy ilyen kis helyen ennyi emberrel körülvéve előbújik belőlem a kis ördög és megkísért. Némelyiktől olyan könnyen el lehetne csórni, és mivel elég részegek is már egyesek, fel sem tűnne a számukra. Mire vége lesz a dalnak az én sörösüvegem is kiürül, és mivel nem áll szándékomban lelépni, így a pult felé veszem az irányt, hogy rendeljek magamnak még egy sört. Útközben pedig jófiú módjára egy-két zsebet kiürítek, miközben egy csepp lelkifurdalásom sincs miatta. Túl régóta csinálom már ezt, hogy ilyesmi miatt aggódjak. Ráadásul egy kis plusz pénz sosem árt, főleg, hogy ma meló sincs, valamivel igazán kiszolgálhatom magam. – Kösz. Igen, vettem észre. Próbálkozni szabad, de én gyorsabb voltam – felelem elvigyorodva. Zsebürítésben is gyors voltam. Úgy is annyira részegek voltak már, hogy azt fogják hinni elitták már az összeset vagy kirántották a zsebükből. Igazán könnyű prédák voltak. – Kösz. Örülök a találkozásnak, Hayde – mondom, aztán felmutatom a megkaparintott pénzkötegeket. – Szereztem egy kis pluszt, szóval szívesen – felelem cinkos mosolyra húzva ajkaim. Sose fogok megjavulni, ez már annyira az életem része, mint a levegővétel. Törekvéseket lehet tenni irányomba, de nem hiszem, hogy ezen valaha is változtatni tudnék. – Nem mondanám. Van egy kis szarka beütésem, és ez jobban előjön tömegben, mint a tombolhatnék – mondom megvonva a vállam, majd én is megkapom a söröm és azzal a lendülettel mindkettőnkét kifizetem. Ha már szereztem rá lóvét. – Ja, egyedül jöttem. Miért is? – kérdezem felvonva a szemöldököm, majd egy nagyot kortyolok a sörömből. Kíváncsi vagyok miért érdekli annyira, hogy egyedül vagyok-e.
Tényleg jók a reflexei a srácnak, mert sokan akarnak mellettem helyet foglalni. Vagy csak nem részeg... De neki valahogy most jobban örülök, mint a sok részeg hódítónak. De azért élvezem a figyelmüket. - Lehet mondani. És ittasnak sem tűnsz, ez is az előnyödre válhatott - vigyorgok rá vissza és felvonom a szemöldököm erre az "örülök a találkozásnak" dumára. Ugyan már, talán még meg is fogod bánni... A pénzre felcsillan a szemem, és elismerően morranok. Még szerencse, hogy én a fehérneműmben hordom a pénzem... Oda nem nyúlkálhat be bárki, és észre veszem, ha mégis ez lenne a szándék. - Szóval neked is van hobbid, hmm? Mindig jól jön egy kis plusz. Én kicsit durvában szoktam megszerezni, sokáig ketrec harcos voltam. Ideje lenne visszatérnem hozzá. Már hiányzik az egész. A hangulat, a szurkolók, a verekedés... - kicsit elrévedek, ahogy visszagondolok a győzelmeimre - Bocs, kicsit elkalandoztam - nevetek fel és a sörbe iszok, amit közben kiadnak. - Ha te szarka vagy, akkor én magányos farkas - és még csak nem is hazudok. - Tudod új vagyok New Yorkban. Körbe kalauzolhatnál. De most nem a szép utcákra és menő épületekre vagyok kíváncsi, hanem a sikátorokra. Hol lehet kapni drogot, hol van motor verseny, ilyesmi. Magamtól is felfedezhetném, de könnyebb ha beprotezsálsz. Na, jössz? - kérdezem és nem nagyon mondhat nemet, szerintem ezt ő is érzi, kivéve persze, ha tévedtem és nem jártas ilyen helyeken. Akkor másra kell lecsapnom.
Nem ittam még annyit, hogy elbódítson és ma nem is terveztem lerészegedni, csak egy kicsit kikapcsolódni. Kiszállni a mindennapi mókuskerekemből. Ez a kocsma pedig jó ötletlenek tűnt. Nem számítottam rá, hogy egyszer csak egy idegen csajjal fogok beszélgetni. – Valóban. Egy üveg sörtől nem leszek még részeg. – Igazából egész jól bírom a piát. Tényleg sokat kell innom ahhoz, hogy olyan szintre kerüljek, mint az itteni alakok nagy része. De nagyon ritkán részegedem le a suli és a meló miatt. Főként a meló miatt, oda muszáj józanon maradnom. A másnaposság nem sokat segítene. Lehet, hogy veszélyesen élek, de azért igyekszem vigyázni magamra. – Mondhatjuk. Vagány és kemény csajszi, tetszik – vigyorodom el, aztán belekortyolok a sörömbe. – Az ilyesfajta verekedésben nem vagyok otthon. Mindenkinek más jön be. – Én az autóversenyeket szeretem, játékokban is, bár mostanában nem nagyon volt időm ilyesmikkel játszani. Ha nem tanulok, akkor alszok vagy elintézem azokat a dolgokat, amik fontosak, mint például a bevásárlás és a számlák kifizetése. Persze megeshet, hogy a haverokkal megyek el szórakozni. – Nem élek drogokkal, de ismerek egy jó eladót, akitől sokat vásárolnak. Sosem volt gond az árujával. Pár utcányira lakik egy bérházban. Motor versenyek pedig minden héten kétszer vannak, legalábbis azok, amikről én tudok – mondom, majd a kifizetett sörömmel leszállok a bárszékről. – Felőlem mehetünk, bármelyiket is akarod meglátogatni. Szóval rajtad áll, hogy merre indulunk tovább. Ha eldöntötte, akkor felőlem már mehetünk is. Nincsenek más terveim az estével kapcsolatban, másnap is nyugodtan aludhatok. Szóval még a korán lelépés sincs számításban.
Furcsa, de örülök ennek a srácnak. Nem az a fajta, akinek utána fordulnék az utcán, de eszesnek tűnik és társaságban mégis csak jobb szórakozni. Azt nem tudom mennyire hajlamos vadulni, de ha nem tudja tartani a tempót, akkor lemarad. - Még szerencse - nevetem el magam és rákacsintok, majd megiszom ami még maradt a piámból. Rá pillantok és tényleg nem látszik az arcán, hogy túl sokat ivott volna. Ami azt illeti eddig is bírtam az alkoholt, de hogy most ezzel a szőrzsákkal itt bent, mennyit kell majd leküldenem, hogy üssön, nem tudom. Ezért is akarok valami ütős cuccot. Hátha az jobban megütne. Felcsillan a szemem erre a kijelentésre. Ez hiányzott már, hogy valaki fényezzen. - Ó, igazán? Sokan mondták már... - sejtelmes a hangom, és megnyalom a felső ajkamat, aztán újra csak nevetek. Ez nem jelenti, hogy nem esik jól a hiúságomnak, csak szeretem, ahogy elhiszik, aztán mégse. Bár Nate kicsit más. Azt még nem tudom, hogy ez jó-e, vagy rossz. - Én is csak ritkán. De akkor nagyon. Egyszer majdnem át lőttem magam a palánkon - emlékezek vissza, de csak egy pillanatig - Akkor jó. Most is van verseny? Mert akkor az - közlöm és leveszem formás kis hátsómat a székről. - Amúgy még, szép, hogy én döntök - azért na. Nem mennék utána, ha nem mondhatnám meg hová menjünk. Szépen kisétálunk. A tömeg nagyobb része, már elfelejtette a csodás előadásomat, szóval úgy tűnik ez is csak egy fél órányi hírnév volt. De nem kell aggódni, még visszatérek. - Mennyi a nevezés egy ilyen versenyre? - kérdezem és élvezem a hűs éjszakai szelet, ami a hajamba kap.
Sokakat talán meglepnék azzal, hogy milyen melót is végzek. Még a barátaim közül se tudja mindenki, hogy egyáltalán lopásból szoktam kiegészíteni az amúgy sem legálisan megszerzett jövedelmem. Én nem szeretem magamra vonni a figyelmet, bár a kinézetem néha megteszi. De, hát ez van, ha valaki majdhogynem rikítóan vörös hajjal rohangál a világban. Tökre furcsa lenne „visszaváltozni” a régi kinézetemre, amikor se tetoválás, se piercing, de még a vörös tincseim sem voltak meg. Viszont az a Nathan már nincs. Most már csak az létezik, aki itt van egy rock kocsmában és egy tök idegen csajjal cseverészik. – Ja, mert nem lenne, aki feldobja az estét – röviden felnevetek és hátrasimítok pár kósza tincset az arcomból. Ha pedig az ő estéjét feldobom, akkor a sajátomnak is adok egy kis értelmet. Kissé hozzászoktam már a suli, aztán meló kombóhoz, hogy néha nem tudok mit kezdeni a nagy szabadságommal. Egyszer a semmit tevést is meg lehet unni, plusz nem annyira hozzám való. Felkuncogok. – Valóban? Sajnálatos, hogy nem tudtam újat mondani – mosolyogva pillantok rá, majd kortyolok bele a sörömbe. Kár lenne veszni hagyni, ha már kikértem. Felvonom az egyik szemöldököm, amikor említi, hogy majdnem átlőtte magát a palánkon. Nem fűzök hozzá semmit. Lehet, hogy veszélyesen élek, és nem éppen minta állásom van, de azért ilyen messzire nem mennék. Fontos az életem, meg a testem. Ilyesmivel nem mérgezném magam. – Van ma egy, igen. Motorral jöttem, szóval el tudlak vinni. – A jogsim már megvolt hozzá egy ideje, ám csak a múlt hónapban sikerült vennem egyet. Részletekben fizettem ugyan, de meglett. Ennek ellenére az egyetemhez eljutást busszal és metróval oldom meg. Inkább kisebb kiruccanásokra használom a motort, mint például arra, hogy eljöttem idáig. A házamnak nincs garázsa, szóval ponyvával oldom meg a letakarását, és a ház mögött jól elvan, amikor nem használom. – Ki más, nem igaz? – mondom elvigyorodva, miután kiléptünk a kocsmából, majd a túloldal felé intek. – Oda parkoltam. – Húsz dolcsinál kezdődik, ez a legalsó határ, plusz a fogadások. Persze az nem kötelező, lehetsz egyszerű néző is – mondom, miközben a mobilomban keresem az információkat. – A ma esti verseny két óra múlva kezdődik, addig pedig simán kiérünk a helyszínre. Raven szedi a díjakat, szóval őt kell keresnünk, ha nevezni akarsz – felelem rápillantva, aztán átpörgetem az információkat. Természetesen mindez nem csak úgy kint van a neten, amit bárki megtalálhat. Ez egy olyan zárt oldal, ahová még Raven vett be engem és csak azok férnek hozzá, akik részt vesznek ezeken a versenyeken. Bár én sosem neveztem, viszont fogadtam arra, hogy ki fog nyerni. Ez sem egy rossz bevételi forrás tud lenni, viszont nagyon a szerencsén múlik. Ötven százalékos eséllyel pedig nem megyek sokra, azért annyira nem vagyok ellátva pénzzel.
Tökéletesnek ígérkezik az este, Nate még csak nem is ellenkezik, vagy próbál meg ellent mondani nekem, és ha elsőre nem is látszik, de úgy tűnik mégis csak jártas az "alvilági" dolgokban. Na meg persze, nem kiskutyaként, de követ és nyalogatja az önbizalmamat, hogy még fényesebb legyen. És még motorja is van. Ez egyre jobb. - Remek, de had vezessek én. Légyszi, légyszi - nézek rá nagy ártatlan szemekkel és még pislogok is hozzá, ahogy közlekedünk a motorhoz. - Hmm, nem is rossz. Már régen motoroztam, már igazán rám fér. Ülj fel mögém és kiabáld a fülembe, hogy merre kell menni, mert ma versenyezni akarok - jelentem ki és ha beleegyezik fel is ülök a járgányra, majd összekötöm a hajam. A kezemet nyújtom a kulcsért és ha megkapom, dobok neki egy csókot. Megvárom míg felül mögém és már indulunk is. Nem finomkodok, egyből felbőgtem a motort és szinte kilövünk. Az autók között cikázunk a lámpák fényében és amerre csak elhaladunk dudálást és szitkozódást lehet hallani, de ez csak egy önelégült vigyort csal az arcomra. Nate kezét érzem a derekamon és hallom a hangját. Néha egy egy éles kanyar majdnem kifog rajtam, de végül mindent megoldok, csak az adrenalin szintem ugrik az egekbe. Ez már nagyon hiányzott...
Egy szóval sem mondtam, hogy nem szeretem a nem hétköznapi dolgokat. Félig meddig az „alvilágban” élek, hiszen még is csak egy csempésznek szoktam segédkezni. Tárgyakat meg ilyesmiket sosem szoktam elfogadni, pedig egyszer ajánlott valami apróságot. A pénz viszont jöhet, azzal mindig tudok mit kezdeni. Viszont illegálisan beszerzett árukat nem akarok a lakásban tárolni, ennyire nem hülyültem meg. – Jól van, végül is miért ne – mondom megvonva a vállam, miközben a zsebembe nyúlok, hogy előhalásszam onnan a kulcsokat. – Nem féltem tőled a motorom. – Én se régóta vezetem, de néha nem árt megjáratni – mondom, majd a motor kulcsát a kezébe nyomom. Mosolyogva ingatom meg a fejem, amikor dob felém egy csókot. Felülök mögé a motorra és nem szükséges megnéznem, hogy merre kell mennünk. Tudom hol kell lefordulnunk, hogy eljussunk a területig. Átkarolom a derekát, és indulásnál szinte kilövünk a pakolóhelyről. Hayde fülébe kiáltom mikor hol kell lefordulnia hol éppen balra vagy jobbra. A verseny a külvárosból indul, és nagyjából azon a területen is marad. Mindig olyan helyekre szervezik, ahol a zsaruk nem nagyon járnak. Eléggé lelőné a hangulatot a felbukkanásuk. – A következőnél menj ki balra, aztán egyenesen kifelé! Hamarosan ott vagyunk! – kiabálom neki a következő információt. Még indulás előtt a biztonság kedvéért ráírtam Ravenre, hogy jövök, bár nem egyedül, szóval nehogy elkezdjék nélkülünk. Útközben, mintha hallottam volna a telefonom felől a jelzést, hogy írt, de azt már nem néztem meg. Pár perc múlva úgy is megérkezünk, aztán Hayde benevezhet a versenyre. Én meg megmaradok nézőnek. Mehetnék a motorommal, de nem készítettem fel a versenyre, szóval nem lenne túl nyerő a dolog. Talán majd máskor. Amikor odaérünk a helyszínre, már jó pár ember tartózkodik ott. Ha tippelnem kéne, legalább ötvenen biztos, hogy összegyűltek a ma esti versenyre. Ravent is kiszúrom a holló fekete hajával és a megszokott sminkével egy hordó tetején ülve. Amint Hayde leáll a motorral leszállok mögüle, majd a hajamba túrva hátrasimítom a kósza tincseket. – Az a srác ott Raven, aki a hordón trónol. Nála tudsz nevezni – mondom a csajszinak, miközben az említett felé jelzek.
Nem félti tőlem a mocit. Hát ez cuki, mondjuk fura ez az én számból, de az egész gyerek cuki, bár asszem idősebb nálam. Na mindegy. - Pedig jobban tennéd - vigyorodom el - Gyí te paripa - játszom még egy kicsit az agyam mielőtt nekilódulnánk és élvezem a száguldás minden mozzanatát. A kezei a derekamon csak bevadítanak, hiszen menőzhetek a tudásommal. Szűken veszem az íveket, néha a lábunkat is súrolja egy egy autó, de hát így a buli. Próbálgatom a gép határait, de asszem nincs ez kész a versenyre, szóval valahonnan még azt is kell szerezni, de megoldom, mint mindig. Kiabál, pedig hallanám anélkül is, de hát had kiabáljon. Ezzel a tempóval hamar oda érünk és egy kis zökkenővel állunk meg. Vagyis konkrétan berobbanunk az emberek közé, de a mesterségem, hogy magamra vonjam a figyelmet az első minutumban. - Huh, bemelegítésnek nem is volt rossz - elismerően biggyesztem az ajkamat, majd pipiskedve nyomok egy puszit Nate arcára. Utána megkapom az útbaigazítást és csekkolom a tagot. - Oké. Akkor most figyelj és tanulj. Jah, utána pedig szurkolj nekem - kacsintok rá és elindulok a hordón ülő alakhoz. - Csá, Hayde első versenyem - mondom és úgy teszek mint aki elgondolkozik - Ja, és van olyan akit kizártak? - kérdezem és ha mutat valakit, akkor elriszálom odáig a kis fenekem és egy ujjammal odébb tolom a csávót. - Na figyelj, téged kizártak nekem nincs motorom. Ha megnyerem felezzük a jutalmat - nézek a szemébe a szerencsecsomag meg csak pislog, ezért elmondom lassabban is, mire vitatkozik egy sort, de csak sikerül megállapodnunk egy pofon és egy villantás után. - Rendben akkor a pénz fele plusz egy szopás - zárom le a dolgot és visszamegyek fizetni, majd elcsórom a járgányt és visszaballagok vele Natehez. Hála az égnek sikerült meggyőzni a hülyét, hogy a verseny után is rá ér az a cumizás, így hát ez felejtős lesz.. - Nézd mit szereztem - mondom büszkén és felragyog az arcom. Ez jó kör lesz. - Ugye adsz egy szerencse csókot, mielőtt felteszem a bukót, és itt hagylak egy negyven percre? - kérdezem félrebiccentett fejjel, de ez komoly. Kíváncsi vagyok, hogy csókol.
– Talán igen, de ennyi kockázat belefér az estébe – mondom megvonva a vállam. Másnak lehet nem adnám át ilyen könnyedén, de ennyi most tényleg belefér. Végül is jobb, mint végigunatkozni az estét, hiszen nem voltak nagy terveim a kis iszogatást követően. A motorral lehet száguldozni, nem verseny motort vettem és nem is pofoztam azzá. Nekem egyelőre ez is elegendő. Az útvonalat pedig időben megadom neki, hogy merre forduljon. A motort egy hirtelen, rosszul bevett kanyar hirtelen kiviheti alólunk, ami nem hiszem, hogy hiányozna neki is. Azzal a gyorsasággal, amivel jöttünk még hamarabb is odaértünk, mint amennyivel számoltam. Bár nem gond, legalább bőven van ideje elintézni a nevezést. Pár embernek el kell ugornia ahogy begurulunk a placra, és amint leáll a motor én szállok le róla elsőnek. A kósza tincseket pedig elsimítom az arcomból. Rámutatok Ravenre, hogy nála tudja elintézni a versenyre nevezést. Viszont mielőtt még elmenne egy puszit is nyom az arcomra. – Persze, persze – mondom mosolyogva, és megingatom a fejem, miközben nekidőlök a motoromnak. Figyelem, ahogy odamegy Ravenhez és vált vele pár szót, mielőtt rámutatna egy csávóra. Ha tippelnem kéne, akkor kizárhatták a versenyből. Raven Hayde távozása után leugrik a hordójáról és elindul felém. – Ó, ember, ne már... – mormogom magam elé, amikor látom, hogy határozottan felém indult meg. Az emberek elállnak az útjából, ahogy az irányomba tart. – Nate! Hogy van a kedvenc enyveskezűm? Látom, hoztál egy friss húst – mondja kétségtelenül jó kedvvel a hangjában, miközben átkarolja a nyakam és úgy szorít magához. – Üdv neked is, Raven, és kösz, meglehetősen jól lennék, ha elengednél. – Felröhögve az állam alá nyúl, hogy a szemébe nézzek. – Ugyan már! Előttem aztán ne szégyenlősködj! – Kibújok a karja alól, amint enged a szorítás és ellépek tőle. – Ne marhulj már! Utálom, amikor ezt csinálod – mondom kissé bosszankodva, mire nevetni kezd. Raven egyébként egy rendes srác, de ilyenkor a falra tudok mászni a viselkedésétől. A kétértelmű megszólalásait pedig még csak nem is említettem. Viszont csak engem szívat ezzel, ami csak még idegesítőbb. Ezután érkezik vissza Hayde, és úgy látom sikerrel járt motorszerzésben. – Frankó, ügyes! Gratulálok hozzá – mondom elmosolyodva, bár ha nem boldogult volna, akkor Raven úgy is segített volna neki. Az új versenyzőknek mindig örül, de a visszatérőeket is kedveli. – Szóval szerencse csók? – kérdezem közelebb lépve hozzá. – De akkor kötelező a győzelem – magamhoz vonom, hogy egy heves csókban részesítsem. Közel sem az a fajta, ahol mandulavizsgálatot folytatnék. Szerintem azt nem sokan szeretik, ha a másik ledugja a torkán a nyelvét. Legalábbis, ha magamból indulok ki. – Sok sikert a versenyhez. – Kívánok még pluszba szerencsét a versenyhez, mielőtt Hayde is elfoglalná a helyét a versenyzők között. – Hűha! Na és én? – kérdezi mögülem Raven, mire rosszallóan nézek rá. – Kap' be! – mondom morgolódva. – Ó, ez felhívás? – kérdezte elvigyorodva. – Menj a francba, Raven! – Ezután röhögve végre tovább állt, én pedig sóhajtva dőltem neki a motoromnak. Már mindenki kezdte elfoglalni a helyét, hogy láthassák az indulást. Én is kerestem magamnak egy magasabb helyet, ahonnan jól beláthattam a helyet, de elég közel volt, hogy láthassak is mindent.
Megdicsér és kisgyerekes módon örülök neki és elvigyorodom. Közben Raven is ide tolta a képét, de ez csöppet sem zavar, maximum annyiban, hogy elvonhatja rólam Nate figyelmét. - Szevasz öcsi. Szóval ti ilyen puszipajtások vagytok, nagyon király - játszom magam és még elismerően bólintok is hozzá. Nate még csak meg sem lepődik, és nem is akárhogy megcsókol, ami részemről is hevesre sikeredik. A hajába túrok és hozzá simulok. Hmm, tetszik az íze és a hosszú haja is. - Sokat gyakoroltad már, mi? Te kis kaszanova - súgom neki és végig simítok az arcán - De még nem végeztem veled - mondom és halkan morranok. Oké ez nem direkt volt, csak a bundás is hozzá akart szólni, amit talán furcsálhat is szegény. - Majd legközelebb édes, de felőlem jöhettek ketten is. Na csáó, jók legyetek - köszönök el és kacsintok egyet, majd felcsatolom a bukót és beállok a többi versenyző közé, akik persze alaposan megnézik az új tagot, akinek még saját motorja sincs. Azt hiszik kezdő vagyok, de nagyon meg fognak lepődni. Eldördül a lövés és egyszerre indulunk meg mind. Nem ismerem a pályát, sem az ellenfeleimet, de bízom magamban és az ösztöneimben, ahogy a farkasomban is, aki egyből felébred félálmából, és segít. Le akarnak taszítani, kidönteni az egyensúlyomból és folyamatosan kapom az ívet, de csak török előre, és nem érdekel, hogy hányan zúzzák félholtra magukat utánam. Csak megyek előre és olyan helyzeteket is képes vagyok megoldani, amiket emberként lehetetlen lenne. A célegyenesbe érve ketten haladunk fej fej mellett és a távolság csak egyre fogy. Próbálok bevágni az ellenfelem elé, de keményen tartja magát, kár hogy mégis kihúzza a gyufát egy erős ütéssel ami a fejemet éri. Pár pillanatra elvesztem az egyensúlyom és úgy tűnik minden elveszik, de érzem a számban a vérem ízét. A fogaim... Lerakom a kezem és visszadöntöm magam egyenesbe, majd megragadom a másikat a kabátjánál és hátra hajítom, majd két másodperc múlva befarolok a célegyenes után és lerántom a fejemről a sisakot. Még senki más nem ért vissza. Nem emlékszem, hogy mi történt pontosan, de nem voltam ura a farkasomnak. Zihálva lélegzem és csend van. Fenyegető csend. Nyelek egyet és körbe pillantok. Megdöbbent, félő és dühödt pillantásokkal találom szembe magam. A csávó megmozdul, akit eldobtam. Ha most megmozdulok, ezek rám ugranak... - Nate, indulnunk kell, ülj fel a motorra - közlöm és nem tűrök ellentmondást. Csend, majd halk morajlás, valaki visszatért és felém mutogat hevesen gesztikulálva. Amíg vele törődnek leugrom a motorról és felpattanok Nate mögé. - Indíts!
Raven felbukkanása olyan, mint púp a hátamra. Igazán maradhatott volna a helyén, erre pont hozzám tartott és hozzá a szokásos formáját. Nagy általánosságban normálisan elbeszélgetek vele, de amikor rájön az öt perc, akkor a legmesszebb akarok tőle kerülni. Szerencsére a további hülyeségétől megment Hayde felbukkanása. – Üdv, drága. Mondhatjuk így is – felelte, mire én megforgattam a szemeim. Már kezdek hozzászokni Hayde random, talán kissé szeszélyes dolgaihoz, így meg sem lepődök azon, hogy csókot kér. Én pedig miért ne alapon meg is adom neki azt a szerencse csókot. – Csajozni nem bűn, nem igaz? – kérdezem mosolyogva, bár inkább költői a kérdés. A morranásra magasra szalad a szemöldököm. Ez új, meg furcsa, de inkább nem firtatom. Megtanultam, hogy néha jobb nem kérdezősködni. Inkább nem tulajdonítok ennél több figyelmet a dolognak. Nem fűzök hozzá semmit a következő mondandójához, mert Raven biztos kapna az alkalmon, és akkor végképp nem rázom le magamról. Viszont a verseny kezdete miatt mindenki kezdi elfoglalni a helyét, így Raven is lelép, Hayde pedig a versenyzők közé csatlakozik. Én találok magamnak egy ideális helyet, ahol a verseny indulását és a pálya egy részét is beláthatom. Nem túl magasan, de nem is túl messze a motoromtól. Az indulást követően Hayde jól halad, egymás után előzi meg és küldi ki a pályáról a versenytársait. Viszont a célegyenesben valami történik, de megmenti a helyzetet, én pedig lemászok a helyemről, amint beér a célba. Nem láttam jól, hogy mi történhetett, de a kialakulóban lévő hangulatot elnézve sokaknak nem tetszett az, amit láttak. Ez pedig semmi jót nem jelent. Ravent nem fogja érdekelni, megkapta a pénzét, a többi nem szokta érdekelni. Épp az a gondolat fut át a fejemben, hogy nem ártana lelépni, mielőtt meglincselik szerencsétlent, amikor Hayde közli velem indulnunk kell. Nem kell kétszer mondani felülök a motorra és megvárom míg odaér hozzám. Amint felpattan már el is fordítom a kulcsot, hogy aztán egy félkörívet leírva forduljak meg a motorral és induljak el vele. – Merre vigyelek? – kérdezem, miután legalább négy utcányira magunk mögött tudhatjuk a tömeget. Innen könnyen eltűnhetnünk a belvárosba menet, vagy még megközelíthetünk egy csöndesebb városrrészt.
Natenek sem kell kétszer mondani, érzi ő is, hogy szorul a hurok és amint felülök mögé, már indulunk is. Hangosan felkacagok, ahogy pár utcával odébb vagyunk. Ez vicces volt. Átkarolom a derekát és lehunyom a szemem, ahogy a vállára hajtom a fejemet. Ide se kell többet, m majd visszamenni. Talán neki sem, hiszen ő szervezett be. - Legszívesebben az erdőbe mennék és futnék egyet - válaszolok hangosabban, hogy hallja, de nem mozdulok el, jó most ez így. Legalább bele ringathatom magam, hogy valaki kedvel. Ha megállunk valahol felnézek és elengedem lassan. - Kösz mindent, jó buli volt... neked nem lesz ebből károd, remélem - mondom és szusszanva állok fel a motorról. Nem szoktam ilyesmit mondani senkinek, most sem értem magam, hogy miért is jött ez csak úgy jött. Előhúzok egy cigit és rágyújtok. Mélyen beszívom a füstöt és lassan engedem ki az ajkaim között. - Van csajod? - kérdezem hirtelen és leülök a földre. Remélem nem akar most itt hagyni ezek után, és azt is remélem, hogy intimebb módon is együtt tölthetjük ezt az éjszakát. Ó, milyen szép gondolat. Nevetséges vagyok. Simán letámadhatnám, mint bárki mást és átkufircolnánk az egész éjszakát. Mégsem teszem, valahogy más ez a gyerek. Nem kívánom olyan őrült módon, de azért várom, hogy legalább célozgasson. Általában rosszul sülnek el az ilyen éjszakáim, azon nem is lepődök meg, csak Naten nem tudok kiigazodni. Ilyenkor általában már le sem tudom vakarni magamról a pasit.
Amilyen gyorsan csak lehet eltűnünk a helyszínről. Nekem nem lesz bajom belőle, hiszen nem csak én szoktam újakat hozni. Ráadásul egy szóval sem mondtam, hogy felelősséget vállalok a tetteiért. Senkinek egy szava sem lehet hozzám emiatt. Egyébként sem sűrűn járok el versenyekre, és csak Ravent ismerem az egész bagázsból. – Erdőbe nem tudlak vinni, de van egy kis park a közelben, az ilyenkor nem túl népes – mondom neki, majd ráfordulok arra az útra, amin egyenesen oda jutunk. Begurulok a bejáraton, majd meg is állok és leállítom a motort. – Igazán nincs mit, örülök, hogy jól érezted magad. Ne aggódj, nem lesz ebből bajom. Nem vállaltam felelősséget a tetteidért, szóval nem verhetik le rajtam a dolgot – felelem, és miután Hayde leszállt a motorról én is lepattanok róla. Míg ő rágyújt a cigijére, addig én felhajtom az ülést, hogy benyúljak a csomagtartóba, ahonnan előhúzok egy whiskys üveget, ami még bontatlan állapotban van. – Nincs – felelem, miközben kibontom az italt, majd leülök mellé a földre. – Kérsz? – kérdezem felé nyújtva. – Egyetemre járok, esténként pedig, ha meló van, akkor besegítek. Az életembe nem nagyon fér bele egy barátnő. Vagy csak nem próbálkoztam eléggé. Megvonom a vállam, és ha időközben ivott az italból, akkor átveszem tőle, hogy én is igyak belőle. Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy barátnőt szerezzek. Néha még arra sincs elég időm, hogy aludjak. Ha nem tanulok, akkor dolgozom, és megesik, hogy túlhajszolom magam. Azt hiszem ezért sem véletlen, hogy Lio annyira segíteni akar, még ha én ellenkezek is miatta. Annyira megszoktam, hogy csak magamra számíthatok, hogy mások segítsége túlságosan furcsa és olyan, mintha az irányítást veszteném el az életem felett. Pedig tudom, hogy nem igaz. – Gondolom neked sincs senkid... Hacsak nem vagy az a félrelépős típus – mondom felvont szemöldökkel, miközben felé nyújtom az üveget.
Hát ha nem nem. Nekem a park is jó. A padnak döntöm a hátamat és körülnézek. Elég csendes környék. - Akkor jó. Velem gyűlne meg a bajuk - közlöm és most úgy hiszem, tényleg megbosszulnám, ha baja esne. Lassan újra és újra beleszívok a dohányba és nem gondolok inkább már semmire, de Nate újra meglep, méghozzá egy üveg piával. Még szép, hogy kérek, erre inkább nem is válaszolok, csak elveszem tőle a whiskyt. - Ezt mondhattad volna előbb is - vigyorodom el és jó alaposan meg is húzom az üveget és elégedetten sóhajtva nyújtom vissza neki. - Szóval nincs. Most mondjam azt, hogy nagyon meglepett? - kérdezem és elnevetem magam, hiába egy köcsög vagyok. - És jó az egyetem? Nekem a suli is sok volt, szerintem vagy meghalnék unalmamban, vagy szétverném az egyetemet, de ami a legvalószinűbb, hogy előbb kirúgnának - mondom és elnyomom a csikket. Egyetem... Hát ezt se néztem volna ki belőle, bár zsebtolvajlásból nem lehet egy ilyen motort venni. De hát akkor is, inkább akasszanak fel, minthogy valaha is még be kelljen ülnöm az iskola padba. A kérdésre rá pillantok és felröhögök. - Á, dehogy. Nem is tudom, mikor volt utoljára pasim, egy éjszakánál tovább. Mondjuk utána sokan bekötnék a fejem, de nekem ez nem megy. Meg hát ki akarna egy olyan nőt, akinek ha kedve van, megcsonkít? - teszem fel a költői kérdést és persze, hogy elfogadom az üveget, és újra összeérintjük vele a szánkat. - Kevesen csókolnak ilyen mámorítóan mint ez az üveg - mondom és visszaadom neki, majd közelebb húzódok hozzá és a combjára simítok. - Akarod? - kérdezem és felnézek rá és megnyalom a számat. Eddig utánam bomlottak, hát most fordult a kocka.
Olyan környéket választottam, ahol ebben az időpontban nem igen fordulnak meg. Gyalogosok nincsenek túl sokan erre, inkább az autók és motorok hangja juthat el ide. A park csendes, és ez most jó így. – Akkor jól járnak, ha nyugton maradnak – mondom mosolyogva, majd a tegnap szerzett whiskyt veszem elő a motorom csomagtartójából, amivel aztán meg is kínálom őt. Gondoltam jól esne neki is a kis menekülésünk után. Plusz még fiatal az este, és simán haza tudok vezetni még ezután is. – Szerintem most jól jön – felelem, mielőtt átvenném tőle, hogy én is meghúzzam az üveget. Ha egy magam innám meg eléggé a fejembe szállna és nem vezethetnék, de így, hogy felezzük a mennyiséget, még esélyesebb, hogy gond nélkül haza jutok. – De köcsög vagy – mondom, de egy percre sem sértődök meg rajta és inkább felé nyújtom az üveget. Elmosolyodom a válaszán a sulis témát érintve. Valahogy pont ezt néztem volna ki belőle. – Igen, lehet, hogy furcsa lesz, amit mondok, de élvezem. Az életem nem egy habos torta, de nem akartam elcseszni – megvonom a vállam. Igen, van tervem a jövőre nézve, hogy talán egy normális állásom legyen, ha már megszenvedek a tanulással. Egyébként sem tudnék megélni a csempész segédkezésből és a zsebtolvajlásból. Most még elegendő, de nem is állt szándékomban mindig ezt csinálni. Egyelőre csak ez van nekem, ez az életem. – Nem is értem – mondom mosolyogva, és az üveg újra gazdát cserél. A mazochista fajtának lehet bejönne a dolog. Nekem meg még csak meg sem fordult a fejemben a házasság. Meg minek rögtön ilyenbe beleugrani. Na mindegy, ez nem is igen érdekel. – Valóban? – kérdezem felnevetve, aztán átveszem az üveget. Belekortyolok, miközben ő közelebb húzódik hozzám, majd megérzem a kezét a combomon. Lerakom magunk mellé az üveget, és az alkarjára csúsztatom a kezem. – Itt és most? Mondjuk a park egészen új helyszín lenne – mondom, miközben elsimítok egy kósza tincset az arcából.
- De jól ám, én se kötnék bele magamba - mondom önelégülten és halkan szusszanok. Az ital jól esik, elsöpri a maradék ostoba gondolatomat is és egy pillanatra lehunyom a szemem. - Bármikor jól jön - vigyorgok rá és nem hiszek ebben, de ő valahogy mégis más. Talán ha reggel felébredek nem így fogom látni. - Nem meglepő, neked van ehhez türelmed. Mit tanulsz? Valami művészetis téma? - kérdezem, mert valahogy ezt nézném ki belőle - Elcseszni... Ez vicces. A legtöbben ott rontottuk el, hogy megfogantunk - nevetek és elvigyorodom. A megjegyzésére csak elmosolyodom én is. Ha valamit, hát ezt egyből meg lehet tudni rólam. Csak rám kell nézni... - Valóban - suttogom és megsimogatom a combját, és úgy veszem észre ő is benne van a dologban. Az ölébe ülök és lenézek rá. - Miért ne? Talán nem erre vártunk egész eddig? - kérdezem és a hajába túrva megcsókolom. Mohó vagyok és türelmetlen, mint általában, de van benne valami, ami megvadít, és a piercingjei miatt valahogy más érzés. Lassan elválok tőle és a szemébe nézek. - Ismersz egy Lio nevű nőt? - kérdezem, mert nagyon gyengén, de érzem rajta a szagát. Tehát te vagy a kis védence, annál nagyobb buli megrontani. Ha ezt Lio megtudja... A szám sarkában egy apró mosoly bujkál és az ujjaim felfedező útra indulnak a felső testén.
Elmosolyodom a szavaira, majd átadom neki az üveget. Az ital most jó levezetése annak, amit átéltünk, meg úgy egyébként is. Lehet, hogy segíthet egy időre, de a másnaposság már nem olyan kellemes. Mivel haza is akarok innen jutni lehetőleg a motorommal együtt, legalább annyira józannak kell maradnom, hogy hazavezethessek. – Majdnem. Programtervező informatikus szakra járok. Valamelyest jövedelmezőbbnek tűnik, mint a művészet, bár azzal sem lenne lehetetlen elhelyezkedni. – A fizetés mindegyiknél más, viszont az informatika mindig is érdekelt, a rajzolás meg inkább hobbi, amit csak ritkán űzök. A nevelőszülőknél könnyebb volt ezekbe menekülni az otthon töltött időben. – Meglehet, de nem mi választjuk – mondom mosolyogva. Nekem semmi bajom nem volt a családommal, de nem tudtam volna megakadályozni a történéseket. Anyám öngyilkosságát sem tudtam volna megfékezni. Erről nem igazán szoktam beszélni, kissé kényes téma. Amikor az ölembe ül átkarolom a derekát. – Hmm, talán... – A csók közben a fenekére csúsztatom a kezem és rámarkolok. Mohó és türelmetlen, ami kezd rám ragadni, és az sem számít, hogy egy parkban vagyunk. Senki nem jár erre, késő van már ahhoz. Mondhatni miénk az egész hely. – Ismerem. Volt szerencsém kirabolni, és azóta levakarhatatlan. Te is ismered? – kérdezem, miközben ujjai felfedező útra indulnak a felső testemen. Az én ujjaim pedig a pólója alá kíváncsiskodnak be és simítok végig derekának a bőrén.
- Pedig azt hittem, de akkor tényleg komolyan veszed ezt a tanulósdit - nem művész, pedig tökre úgy néz ki, bár kockának is elmegy. De nem akarok többet a tanulásról hallani, valami egészen mást akarok. Az ölébe ülök és átkarol, érzem a mohóságom át ragad rá és elvigyorodom a szavaira. - Talán? - vonom fel a szemöldököm - Miért is ültél mellém a kocsmában?- kérdezem és ringatni kezdem a csípőm az ágyékán. Érezni akarom, ahogy feltámad alattam. - Csak futólag - és nem is hazudtam. Még sose beszéltünk személyesen, de pl apa szerint bosszantó egy nőszemély. Viszont ez most nem fontos. - De most felejtsd el és rám figyelj - súgom a fülébe és újra megcsókolom miközben érzem a kezét a fenekemen és a derekamon. Rosszabb kisfiú vagy te, mint amit mutatsz. A pólója alá nyúlok és végig simítok a hasán, finoman megkarcolva bőrét a körmeimmel és morranva harapok a szájába. Ahogy elengedem az ajkát a szemébe nézek és lejjebb csúszik a kezem, hogy meglazítsam a nadrágját és hozzá férjek a férfiasságához. Egész testemmel eltávolodom tőle kicsit, de csak azért, hogy a következő pillanatban kiszabadítsam ébredező tagját és a számba vegyem. Hmm, legalább ez nem vékony rajtad... A hajam előre omlik, ahogy lehajolok hozzá és a nyelvemmel kezdek körözni a makkja körül, vigyázva a fogaimra és olyan mintha ezzel fizetnék neki az estéért, de ezt én is élvezem. Érzem benedvesedek a lábam közt és újabb halk morgás szökik fel a torkomból. Hiába ezt még nem tudom mindig kontrollálni.
– Csak hobbim a rajzolás, annyira nem lőttél mellé – mondom megvonva a vállam. Annyira nem mélyedtem bele a művészetekbe, hogy tanuljam is. A nevelő szüleimnél meg vagy a rajzolásba vagy a számítógépbe merültem bele. Nem igazán érdekelték őket, hogy mit csinálok, amíg megkapják utánam a pénzüket. Szerintem még a testem is árulhattam volna, bár amilyen kapzsik, valószínűleg még a pénzem is elszedték volna. Ez nem lett volna túl jó választás. Most viszont kifejezetten a testem van előtérbe helyezve. Az ő mohósága pedig kezd átragadni és engem is magával ragadni. – Hogy miért? – kérdezem, majd felsóhajtva markolok erősebben a fenekére és húzom közelebb. – Fontos ez? – Finoman ráharapok a vállára, miközben érezheti, hogy amit csinál az nagyon is hatással van rám. – Nem is tudom ki hozta fel... – mondom, mielőtt ajkaink újra találkoznának. A kezem végül elkalandozik kicsit a fenekéről a derekára. Bekíváncsiskodom a pólója alá, hogy megérinthessem a bőrét. Beleborzongok, ahogy körmeivel finoman megkarcolja a bőröm. Nem áll túl messze tőlem az egy éjszakás kaland. Inkább ilyenekben volt részem, mint egy hosszú távú kapcsolatban. Az igazat megvallva még soha nem is volt olyan lány, aki mellett meg akartam volna maradni hosszabb ideig. Felmorranok, ahogy a farkam felé közelít a kezével, majd egy nyögés szakad fel a torkomból, amikor nyelvével kezd el ingerelni. Kinyúlva beletúrok a hajába és elsimítom az arcából. Az a halk morgás eljut hozzám, de nem foglalkozom vele. Valahogy most egyáltalán nincs ahhoz kedvem, hogy kitárgyaljam a furcsa hangforrást.
Már nem érdekel a duma, értem amit mond, de amióta farkas vagyok nem voltam férfival és az illata, a sokkal erősebb ingerek ajzószerként hatnak rám. Ez nem az az este lesz, amikor visszafogom magam. De ő sincs zavarban és ez tetszik. Ráadásul még harap is. - Nem fontos... de azért jó volna tudni. Legyezgethetnéd kicsit az egómat - súgom és végig nyalok az ajkain, és érzem, hogy nem hiábavaló a fáradozásom. A következő megszólalása kicsit megakaszt, de megoldom. Egyszerűen csak a szájára teszem a mutatóujjam és inkább eltűnök a látószögéből, hogy oda lent ólálkodjak. Ez az nyögjél, érezd! Valóban nem fogom vissza magam, mélyebbre engedem a számba és szorosan hozzá tapadnak ajkaim a farkához, miközben a hasát simogatom. Letorkozom többször egymás után, aztán újra csak a hegyén körözök a nyelvemmel, vagy cumizok és érzem, ennél keményebb már nem is lehetne és már annyira magamban akarom, hogy abbahagyom a kényeztetését és cuppanva engedem el az én kis nyalókámat. Felemelkedem és megnyalom a szám. - Finom vagy, de egy ideje már nem dugtam, szóval igyekezz - mondom és közelebb csúszok hozzá és morogva, durván esek az ajkainak és erősen megharapom, hogy érezhessem a vére ízét. Közben még így nadrágon keresztül is érzem, ahogy a szeméremdombomnak nyomódik. - Most te jössz. Legyél durva, rajtam ki élheted magad - súgom az ajkaira és úgy teszek, mintha újra meg akarnám csókolni, de aztán az utolsó pillanatban a nyakába mélyesztem a fogaim és belélegzem az illatát. De nem tart sokáig. Felállok és a mögöttünk lévő padra feltérdelek, szép kis terpeszben és kigombolom a nadrágomat. Hátra nézek rá és az ajkamba harapok. Remélem a többit, már megoldja.
A hozzászólást Hayde Carter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 18, 2018 7:34 pm-kor.
A beszéd egyre feleslegesebbé válik, ahogy a hangulat is forrósodik. Nem kell sokat fáradoznia ahhoz, hogy hangulatba hozzon. Tudja mit csinál és szexi is, szerintem nem kell többet mondanom. – Felkeltetted az érdeklődésemet és nem utolsó sorban szexi is vagy – adom meg neki a választ, miután végignyalt az ajkaimon. Látszólag a következő megszólalásom kissé megakasztja, de ez nem gátolja meg semmiben, és hamarosan más irányba tereli a figyelmem. Felnyögök, ahogy belekezd a kényeztetésembe, és a kezdés semmi ahhoz képest, amit utána művel. Van tehetsége ehhez, semmi kétség. Felszusszanok egy pillanatra, amikor felemelkedik és megnyalja a száját. Nos, nem kell kétszer mondania, nem csak ő volt régen mással. Inkább bele sem akarok gondolni, hogy milyen rég. Felmorranok, amikor olyan erősen harap az ajkamba, hogy kiserken a vérem. Hát jól van, ha keményen akar játszani, akkor játszunk úgy. Felnyögök, amikor legközelebb a fogai a nyakamba mélyednek. A fájdalom nem rossz, felkorbácsol, de azért van egy szint, aminél már csak fájdalom van és nincs semmi élvezeti része. Ez még bőven benne van az élvezeti korlátban. Amikor eltávolodik tőlem, hogy a padon helyezkedjen el. Nyelek egyet a látványra, majd csatlakozom hozzá. Nem könnyű visszafogni magam, és nem is terveztem. A szaván fogom, így nem tökölök sokáig. Mögé lépve megszabadítom az útakadályoktól, majd keményen lökve merülök el benne, miközben a derekára szorítok. Testem beleremeg az érzésbe, abba a forróságba, ami körülölel. Reszketeg sóhaj szakad fel torkomból, aztán előre hajolva harapdálom meg a vállát, miközben erős, határozott mozdulatokat teszek a csípőmmel. Nem fogom vissza magam. Egyik kezem a pólója alá siklik, feljebb simítva azt, majd rámarkolok a mellére. Ezzel egy időben megszívom a bőrét, olyan erővel, ami biztos nyomott hagy. Egyáltalán nem gondolkozom, csak átadom magam az érzésnek.
+18 Megkapom, amit akarok. Mint mindig. Kimondja és bőszen megjutalmazom érte. A furulyázásomnak meg is lesz az eredménye, de nem csak ő indul be, az én bugyim is rendesen elázik és a csípőm már magától kezd körözni, olyan sajgón kívánom. Nem játszom meg a dolgokat, magamat adom. Nem láthat mást, csak egy kiéhezett szukát, aki a pillantásával felfalja. Az ajkamba harapva várok rá, de nem sokáig. Ugyan úgy akarja mint én. Gyorsan feltalálja magát és egy határozott döféssel felnyársal. - Ó igen - nyögöm és kitolom neki a popsimat, amennyire csak tudom. Megkapaszkodom a háttámlában és minden egyes döfését élveteg sóhajokkal fogadom. Nem fogja vissza magát és már most tudom, hogy ez nem lesz hosszú... ahhoz túl éhes vagyok. Nem akarok kóstolgatni, zabálni akarom az élvezetet. Felemelkedem és neki döntöm hátamat a mellkasának, majd a hajába túrva rántom magamhoz az ajkait és a nyelven elveszik benne, mint a farka bennem. - Ez az baby... - zihálom és visszadőlök, hogy megkapaszkodhassak, és a fa recsegni kezd a kezeim alatt, de a hangomtól nem hallhatja a rombolás zaját. Mert bőven megjutalmazom kéjes nyögdécseléssel.
Kezdőlap
Kicsit kiszabadultam otthonról, ráadásul ma meló sincs, szóval teljesen kiélvezhetem az egészet. Erre az alkalomra egy bőrhatású nadrágot, egy Black Sabbath-os ujjatlan pólót és a kedvenc bőrdzsekimet vettem fel, plusz egy fekete bakancsot. Általában heti szinten négy nap az, amikor szállítmány érkezik, nekem pedig a kijelölt helyen ott kell lennem, hogy segítsek a kipakolásban. Ez általában megvan egy-másfél óra alatt, viszont, ha nehezebb vagy több a mennyiség, akkor tovább is eltarthat. Viszont gyorsnak kell lenni, ezért a legnagyobb időlimit eddig négy óra volt, akkor marha sok anyag jött. A többi napon meg lopásokkal egészítem ki a fizetésem, ami egyébként sem egy égbe kiáltó összeg. Viszont már évek óta ezt csinálom, ez az életem. Ha már az életem. Ott van Lio, akinek heti szinten legalább egyszer számíthatok a felbukkanására, és akárhányszor is mondtam, hogy nem szükséges bevásárolnia, mindig megteszi. Azóta ilyen, hogy kiszedett belőlem egy-két információt. Persze, tudom, hogy csak jót akar, meg segíteni, de... Megszoktam, hogy magamra számíthatok, hogy nincs más, aki segíthet rajtam, csak én. Ez a gondoskodás furcsa, olyan távoli, régen ismert érzést kelt bennem, összezavar. Nem akarom.
//