Amióta Mattel találkoztam a gondolataim egyre jobban a saját fiam körül kezdtek forogni. Sok "Mi lett volna ha..." kezdetű mondat megfogalmazódott bennem és nem volt könnyű őket elkergetni. Nem is mindig akartam, de a vállamra telepedett a kisördög és folyton azt suttogja azóta, hogy talán mégsem halt meg ott, a szülőszobán. Még el sem nevezhettem. Persze Mattről is sokat gondolkoztam, és mindenképp meg akarom neki könnyíteni az itt létet, és talán ha elfogadja, akkor segíthetek neki megérteni mi hogyan működik. Kora délután van és egy doboz sütivel lépek ki az udvarra. Lopva csináltam az egyik éjjel. Körbe nézek és Matt vacka felé tartok, de igyekszem nem tolakodó lenni.
~ Szia, Matt. Remélem nem zavarlak. Hoztam egy kis sütit. Gondoltam megnézem mi újság. Persze csak ha nem zavarok ~ üzenem neki és remélem, hogy "meghallja". Kicsit félszegen álldogálok, egyik lábamról lépek a másikra. Nekem is nagyon új ez a helyzet, de az ösztöneim azt súgják, segítsek.

Eltelik pár hosszúra nyúlt pillanat, de végül előbújik a vackából és elmosolyodom. Milyen szép farkasként, is. Amúgy is kedves vonásai vannak. Mielőtt még bármit mondhatnék visszaalakul, én pedig egy darabig elfelejtek pislogni, majd gyorsan lesütöm a szemem. Nem azért mert kislányosan zavarba jönnék a látványtól, hanem mert szerintem senki sem szereti ha megbámulják, és azért egy kicsit tényleg zavarba ejt. Én senkiben sem bízom annyira, hogy meztelenül mutatkozzak előtte. Örömmel nyugtázom, hogy visszamegy és felöltözik és közelebb lépkedek, de nem megyek be hozzá, nekem túl pici a hely.
~ Köszi, de inkább itt kint maradok ~ mondom és leülök a vacka bejáratánál. Figyelem, ahogy öltözködik, majd felém fordul és az újabb kérdésére elmosolyodom.
~ Hát, a süti az egy étel, amit azért eszünk, mert finom. Sok féle süti van. Attól függ ki hogyan szereti. Amit én hoztam, abban csoki van és meggy. Remélem ízleni fog ~ nem tudom, hogy mennyire tudja, de furcsa, hogy mindent elfelejtett az életnek hívott katyvaszról. Bár jobban belegondolva nem csoda, hogy ennyire "tudatlan". Lassan kinyitom a dobozt és felé nyújtom, hogy vegyen egy darabot, ha akar, majd én is veszek és beleharapok, hogy lássa nem rossz ez. Figyelem kék szemeit és kedvesen elmosolyodom.
~ Mit csinálsz itt egész nap? Nem unatkozol? ~ érdeklődök és szívesen elhalmoznám kérdésekkel, de tudom, hogy az nem segít, ezért csak üldögélek és majszolom a sütit. Vajon mit gondolhat rólam, vagy hogy érezheti magát? Rá pillantok, de nem látok semmit az arcán. Olyan megfoghatatlan.

Figyelem, ahogy vesz egy darabot és enni kezdi. Azt hiszem tetszik neki. Leteszem a dobozt magam mellé és megeszem lassan a sajátomat.
~ Nagyon szívesen. Jó, hogy te csak ilyen egyszerűen örülsz valaminek és nem gondolsz mögé semmit ~ halkan sóhajtok és lenézek az ujjaimra. Igen, azt hiszem ezért jó vele, mert egyszerű és nincs meg benne ez a túlbonyolító gondolkozás, csak az életösztön. Hallom a szavait és lassan elmosolyodom. Gondolom a legtöbbünknél többet tud a természetről. Nálam legalábbis biztosan.
~ Akkor te sok mindent tudsz. Jó lenne ha én is ilyen sokat tudhatnék a világról ~ halványan elmosolyodom és látom, hogy a kezével babrál. Zavarban van a helyzet miatt? Mintha csak magamat látnám, amikor Nicho beszél... A kérdésére halkan felnevetek és várom, hogy felnézzen rám. Már értem miért nem szeretik az emberek, ha lehorgasztom a fejemet.
~ Nem igazán van rá időm. Ha meg unatkoznék, akkor gondolkozok, vagy mint most kijövök... ~ hozzátenném még, hogy hozzád, de inkább ezt magamba fojtom.
~ Nagyon jó kis helyet csináltál magadnak. Itt nem is rossz, hogy kicsi a hely, csak a falakat nem szereted? ~ kérdezem kíváncsian és körbe nézek a vackában. Tényleg tök jó, látszik, hogy nem ez az első, amit magának megcsinált.

Nem erőltetem a szemkontaktust, hanem az ujjait figyelem, ahogy rajzol.
~ Az mindenképp az előnyödre válhat ~ vélekedek és ha rám néz elmosolyodom. Szívesen bemennék hozzá, de inkább nem kockáztatom, hogy bepánikoljak.
~ És nem is akarsz tanulni róla? Vagy inkább csak beszélgetni... Mert sok szép van a világon, és ez hülyén hangzik tőlem, de szerintem nem szabad félni a világtól.
Magam is elcsodálkozok, hogy milyen szépeket tudok mondani, mintha valami nagy bölcs lennék... Felnevetek és megcsóválom a fejemet, aztán hallgatom a válaszát és halkan sóhajtok.
~ Azt hiszem igazad van. Meddig éltél a természetben? ~ kérdezem, mert tényleg érdekel a dolog, hogy hogyan lehet túlélni. Mondjuk farkasként azért egyszerűbb, de kíváncsi vagyok.
~ Szeretsz rajzolni? ~ kérdezem a kezére, majd az arcára pillantva és a farzsebembe nyúlok. Egy összehajtogatott lapot veszek elő, és habozok, hogy megmutassam-e neki. Nichonak nem mertem megmutatni. Attól tartok, hogy ő nem értené, miért tartottam meg. De Matt talán értékelné, a dolgot. A papírt nézem, majd felpillantok rá, de újra csak a rajzon köt ki a tekintetem.

A válaszát hallva megbánom a kérdést és csak bámulok magam elé. Hogy is mondhattam ilyet, hogy nem kell félni a világtól? Halkan szusszanok és csak a kezét látom, ahogy eltörli a művét.
~ Bocsi, tudnom kellett volna, hogy ezt gondolod... ~ válaszolok és lassan felnézek rá. Mintha elmúlt volna a feszültsége, és válaszol is a sok kérdésemre. Talán nem kéne ennyi kérdéssel lebombáznom szegényt.
~ Régen sokat rajzoltam. Néha csak kriksz-krakszokat, de néha próbálkoztam mással is. Mindig azok a legjobbak, amik csak úgy jönnek és nem külső nyomásra készülnek ~ elmosolyodom és figyelem, ahogy kijjebb jön a vackából és rákérdez mi van nálam.
~ Egy régi rajzom. Szeretnéd látni? ~ kérdezem és ha bólint oda adom neki, de feszülten várom, hogy mit mond rá. Chris van a rajzon. Mosolyog. Ritkán mosolygott, ezért gondoltam megörökítem. De most nem tudom, mit kezdjek vele. Hiszen ő már... elmúlt. Felnézel Matt arcára és szeretném megfejteni a gondolatait. Neki még annyi gyerekkor sem jutott, mint nekem.

Nézem az ujjait, ahogy végig szaladnak az alkotásomon. Minden egyes vonalon, mintha csak ő rajzolná most elém ezt a képet.
~ Köszönöm. Próbálkozom ~ elmosolyodom. Mintha megkönnyebbültem volna attól, hogy tetszik neki. Hát ennyire fontos nekem, hogy valaki elismerjen, vagy pont Matt elismerése kell? Talán Nichoétól félek? Igen, azt hiszem, igen. Neki hatalma van fölöttem. Nem tudom miért... Mindegy, már megint az ostoba gondolataim.
~ Ő Chris. A volt vőlegényem ~ válaszolok neki ~ Én akartam, hogy megnézd, ne szabadkozz emiatt. Este úgyis előjönnek az emlékek. Ideje szembe néznem velük. Te mit gondolsz, megtartsam a képet? Ez az utolsó dolog, ami mutatja, hogy összetartoztunk ~ bizonytalan a kérdésem. Érezheti, hogy ebben nem tudok dönteni, de hallgatni fogok rá, bármit is mond majd. A rajzot nézem. A mosolyát... majd felnézek Matt arcára.
~ Szeretnél rajzolni? ~ kérdezem és kedvesen elmosolyodom. Valamivel csak tudnék segíteni, amit én is értek.

Összeráncolom a homlokom. Hogy lehet ilyet kérdezni? Hányszor megkérdeztem Nichotól... hát már tudom, hogy milyen érzés.
~ Mert úgy gondoltam, hogy hasonlítunk egymásra és ha nem is úgy mint te, de ismerem ezt az érzést, amin most keresztül mész... és nem érzem igazságosnak, ahogy ide kerültél... nem nézhetem tétlenül, hogy egyedül vagy... és ha a múltadon és a jövődön nem is tudok változtatni, talán a jelenedet kicsit szebbé tehetem ~ lehet úgy tűnik, de nem vagyok biztos magamban. Még sosem kellett ilyesmi miatt magyarázkodnom.
~ Ó. Hát nem tudom mi legyen vele. Szerintem Nicho nem örülne, ha látná... jobban utálja mint én ~ halkan sóhajtok és elteszem a rajzot vissza a zsebembe.
~ Igen az jó. Én mindig a suliban firkáltam ilyesmiket. Ha szeretnéd hozhatok legközelebb papirt meg ceruzát ~ üzenem neki lelkesen és a szemébe nézek. Olyan fiatal még lelkileg... mégis sokkal többet tapasztalt, mint sokan egész életükben.

~ Szívesen ~ nem tudom mit mondhatnék még, hogyan győzhetném meg, hogy lehet jobb a világ, amikor én sem hiszek benne igazán? Elmosolyodom a szavai hallatán.
~ Te sokunknál sokkal bölcsebb vagy... remek srác vagy Matt, ne add fel ~ valamiért biztatni szeretném, tudnia kell az igazat, hogy a sok vád, mind hamis.
- Szerintem érdemes, van benned tehetség és sok gőzt ki lehet engedni a rajzolással... Talán neked is segíthet ~ szeretném hinni, hogy tényleg így van, de most mennem kell, pedig mellette jól érzem magam, nem feszéjez.
~ Sajnos mennem kell, de ha szeretnéd, jöhetek még. Szia! ~ köszönök el tőle, ahogy felkelek és visszasietek a házba.

Köszönöm a játékot!