Teljesen titokban költözöm be az intézetbe, ugyanis mindenki annyira elfoglalt mostanában, hogy arra sem volt időm hogy bárkit tájékoztassak. Még magát Jace-t sem, Ő is tegnap tudta meg tőlem mikor össze futottunk. Ma viszont rá kell vennem magam arra, hogy igen kipakoljak. Állok a kemény két doboz és egy hátizsákkal az ágyamon. Mikor szétszedték a lakásunkat sok személyes dolgunk nem maradt meg, így nem sok mindent kellett otthonról kiköltöztetnem. Luke-nál pedig csak a vésztartalékom volt. Most hogy itt állok, és látom hogy az eddigi életem csupán két doboz és egy hátizsák... a szívem összefacsarodik és könnyek szöknek az arcomba. Annyi mindenen mentem keresztül alig egy év alatt... és teljesen elveszett a régi életem. Egy teljesen új világ, új élet kezdődik és ... igen végig fogom csinálni. Ha mindazt túléltem, ha Sebastiant túléltem akkor ezt is túl fogom, és kivívom a tiszteletet és az Árnyvadász nevet. Hirtelen megrezzenek mikor valaki mögöttem becsapja az ajtót. - Úramisten Izzy... - a mellkasomhoz kapok. - Ha nem akarod, hogy ide költözzek azt egyszerűen is megmondhatnád, nem kell rám hoznod a szívrohamot. - mikor már a szívem rendes ütemébe ver, csak elmosolyodom. - Szia.. hát akkor , meglepetés ide költözöm. - tárom szét a karomat. Kíváncsi vagyok mit fog reagálni. Nem maradhattam anyámék nyakán, és hát ha árnyvadász akarok lenni még is hova máshova kellett volna jönnöm ? De ahogy Isabelle-t ismerem elleszünk.
A napom eddigi része... unalmas volt! Nem is tudom igazán megmondani, hogy a jelenlegi csönd túlságosan vészjósló vagy inkább jónak mondható. Valami izgalmasra vágytam, és az őszintén csak annyiban merült ki a mai napon, hogy készítettem egy kis reggelit a fiúknak; azt nem tudom, hogy megették - e mert már akkor nem tartózkodtam a konyhában. Szóval, ez valami siralmas! Végül is később csak teng-lengtem az intézetben. Kicsit kérdezősködtem itt, kicsit ott; aztán meg elmentem edzeni. Jól kiadtam magamból minden unalmat, körülbelül 45 percen keresztül, és utána legalább még ennyi ideig álltam a tus alatt a fürdőben. Aztán vágódtam csak be a szobámba. És hát meglepetésemre, úgy tűnik, most kezdődik a nap legizgalmasabb része! Az ajtót sikerült jól becsapni, mentségemre szóljon, véletlen volt! Széttártam karjaim ennek bizonyítására; majd vigyorogva, kettőt sasszézva közelebb léptem Claryhez. - Helló, Clary! Csak neeem? - Artikuláltam, de őszintén kicsit sem játszottam meg magam. Ilyen vagyok, mindig. A dobozokra esik a pillantásom. - Juhéé! Ez ám a meglepetés! A mai nap fénypontja! Na, lássuk, mit hoztál? - Fontam össze a karjaim magam előtt, miközben fejemmel az egyik dobozra bólintottam. Nem akarok hozzányúlni az ő cuccához csak úgy. - Remélem nem valami tré cuccok vannak benne, mert hogy csak tudd, a kandallóba kerülnek! - Hívom fel a figyelmét; amióta itt van, egész jól kikupálódott öltözékek terén a lány, de hát nem tudom, azért szívesen válogatnék neki ruhatárat még mindig.
Miközben próbálok a szívrohamból újra éledni, Izzy már rögtön rá is kattan a cuccaimra és el kezd kotorászni. Tulajdonképpen nála nem is bosszant, hisz ismerem milyen. Fárasztó és felesleges küzdelem lenne, így csak oldalra billentett fejjel nézem, ahogy a cuccaimat kritizálja. - Nem tré cuccok, hanem... az én cuccaim. - sóhajtok. - Stílust még nem váltottam, és tulajdonképpen nem is tervezek ha ez lenne a terved. - mindig is mondta, hogy segíteni fog a stílusomon, de hogy őszinte legyek én úgy vélem egyáltalán nem szorul segítségre. Nekem a jól beváltak a kényelmes cuccaim. Bár jómagamnak is kénytelen vagyok bevallani, mióta ismerem Jace-t a ruhatáram is nőiesedett valamelyest, bár nem annyira és annyira nem is fog mint izzynek. Nincsenek meg sem az adottságaim hozzá sem az önbizalmam. Jó vagyok így, így vagyok Clary. Majd együtt pakoljuk ki a cuccaimat, ami nem sok maradt. Sóhajtok. - Szánalmas... az egész életem... 2 karton doboz. -mondom miközben lehuppanok az ágyra pont a hátizsákom mellé. Mielőtt bejött Izzy akkor is ugyan ezek a gondolatok kavarodtak bennem, és most ismét előjöttek. - Plusz egy hátizsák. - csak most gondolok bele , hogy pár ruhán és a rajzcuccomon kívül... semmim nem volt. Bár valóban az ember értékei kézzel fogható tárgyak? Az tény, hogy az életem valójában most fog beindulni, most vagyok ott ahol tartozom.
Kezdőlap
