Nem számítottam rá, hogy Jace lesz az első akivel összefutok a nagy hírrel, de örülök neki. Bárhogy nézzük ő számít leginkább, az ő véleménye. És be kell még magamnak is vallanom... félek tőle. Azt már tudom hogy szeret, hisz azt hiszem amiken át mentünk kellően bizonyítja. Viszont nem tudom annak mennyire fog örülni, hogy egy fedél alatt lakjunk. Persze külön szobában, de hát... pasik, sosem lehet tudni mi az ami megrémiszti őket. Csak fél mosolyt eresztek meg felé.
- Nyugi, a motiváció megvan. - mondom lelkesen. Tényleg alig várom, hogy teljes egészében belemélyedjek az edzésbe. Előtte is edzett Jace, de aztán mindig követték az események egymást. Most béke van, elvileg nem fenyeget minket semmi fajta veszély. A végén tényleg kitanulom a ... szakmám.
- Thea? - gondolkodom el. - Kedvelem, kedves lány. Viszont ... te nem fogsz ? - emelem fel kérdőn a szemöldökömet. Mondjuk sosem voltak békés napjaink mikor ő vele edzettem. Akkor valami nem normális. - Hagyjuk, jó lesz Thea.- mondom végül egyszerűen. Közbe egyre közelebb lépkedek hozzá.
A csoki ellenes monológjára valóssággal tátva marad a szám a döbbenettől. Nem lesz csokoládé ?
- Nem igaz, kell az a ... protein mennyiség. - nézek rá dacosan. Azt hiszem a saját adagomat a szobámba kell beszereznem. Csak nehogy híre menjen..
Mikor közelebb lép és a hajamba borzol kirázz a hideg, de folyamatosan tartom a tekintetét.
- Nem volt könnyű harc azt meg kell hagyni. - mondom mosolyogva. - De itt vagyok, és Árnyvadász leszek. Ebben senki és semmi nem fog megakadályozni. - jelentem ki magabiztosan.
- Hallottál Simon felől?  

Csupán meglepődve, felvont szemöldökkel nézek rá. Még hogy a nagy Árnyvadász Jace-nek ne lenne motivációja. Miután leül oda sétálok hozzá, és a homlokához helyezem a kézfejemet.
- Hm, pedig nem vagy lázas. Nem értem. Valószínűleg lelki eredetű. - leülök a mellette lévő székre, és érdeklődve megtámasztom az államat. - Szóval mi a gond? - tudom ha másnak is van gondja, akkor eleve másé nem fogja annyira érdekelne. Ismerem annyira Jacet, érdekli mi van velem de ha nyomja valami a lelkét csökken az érdeklődése az enyém iránt. Valami van vele, azt látom. És nagyon remélem, ajánlom neki, hogy megossza velem. A következő stílus amire válaszol pedig csak nyomatékosítja bennem a gondolatot... tényleg gondja van, viszont nem szeretem mikor lekezelőn beszél velem, így csak fogom magam és hátra dőlök a széken és karba teszem a kezem.
- Lehet ezt a beszélgetést akkor kéne folytatni ha lenyugszol, igazán elmondhatnád mi van veled.
A csokoládé iránt támadása is ront a kedvemen... - Na igen azt vettem észre, lehet ha betömnél néha a fejedbe egyet nem lennél ilyen ... méregzsák. - hirtelen jobb jellemző név nem jutott eszembe, csalódásomba sóhajtok egyet.
Na igen anya, ellene az egyetlen fegyver a határozott lázadás. Borzasztóan hasonlítunk egymásra és ezt nekem is be kell vallanom. Ezért is veszekszünk annyit és van hogy nem értünk egyet. Egyszerűen mind a ketten borzasztóan makacsok vagyunk, és nem engedünk a saját igazunkból. Egyszerűen bejelentettem, hogy az intézetbe költözöm, mert tanulni szeretnék. Akkor már a csomagjaim a lábam előtt hevertek és azzal a lendülettel gyorsan megöleltem őket és kivonultam. Anyának még szerintem időt se hagytam a feldolgozásra, de úgy hiszem ez volt a legjobb taktika.
- Tudom, csak meg kell tanulni kezelni. Az a legnehezebb, sok év gyakorlása szükséges. - itt elmosolyodom. - Igen, semmi nem fog tetszeni neki ami rólad szól, de meg kell békélnie, ennyi az egész. Egyébként már nem... utál, csupán vannak ellenvetései veled kapcsolatban, még is csak a pici lányát akarod elvenni tőle. - pislogok rá kedvesen. De kénytelen vagyok Simonra rákérdezni. Neki még is csak több kapcsolata van az Akadémiával mint nekem. De persze rögtön ellenségesen válaszol. Én csak enyhén elmosolyodom. Nem tudom még meddig fogja megjátszani nem érdekli Simon. Tudom megkedvelték egymást, de már csak a férfi rivalizálás miatt se fog egyikük se engedni.
- Meg kéne tudakolni hogy van.. gondoltam írok neki levelet vagy ... nemtudom. Levél jó ötlet, nem? - nézek rá tanácstalanul. Tényleg szükségem van rá.

Látom, hogy Jace-el van valami. Valami nem stimmel, nem önmaga és problémája van. Meg is kérdezem tőle, és készülnék is fel arra, hogy kitérő válaszokat kapok, mikor hirtelen kitör belőle. Hátra dőlve, sűrűn pislogva, meglepődve hallgatom a panaszát. Hirtelen aggódni kezdek, ismét előre dőlök, és megérintem a karját.
- Jace, még is...miért érzed ezt ? Valami csak kiváltotta... - kezdek bele, de folytatja, hirtelen feláll és elkezd járkálni. Komolyan aggódok, így én is felpattanok vele együtt.
- Bármi van, közösen találunk rá megoldást, megígérem. - mosolyodom el kedvesen, de az aggodalmam mindig tükröződik rajta. Bármit megtennék érte, és sok mindent meg is tettem érte. Még olyanokat is, amire nem is hittem volna hogy képes lehetek bárkiért... Ha újabb kihívás elé nézünk, hát álok elébe. Ha ez az életünk, hogy folyton bizonyítani kell.
- Mertem remélni, hogy nem velem van... - mérem végig dacosan, de végül elmosolyodom. Próbálom lenyugtatni. Majd magához húz, és mint mindig ilyenkor, szorosan belé kapaszkodom és beleolvadok.
- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? - morgom bele a mellkasába, majd kérdésére csak felnézek rá.
- Még is mire gondolsz? Mit hogy csinálok? - nézek rá értetlenül, majd lábujjhegyre állva egy rövid csókot adok az arcára.
Miután kicsit megnyugodott át terelődik a téma rám. Anyámat konkrétan ott hagytam, ha csak Luke nem fogja vissza úgy érzem még a napokban hallani fogok felőle, és kérdőre fog vonni.
- Köszönöm, én tényleg igyekszem. Szeretnék minél hamarabb kikerülni a diák státuszból. - sóhajtok, mikor leszek már végre nagykorú ? Borzasztó, hogy már rég felnőttnek érzem magam és készen állok, még is még kölyökként bánnak velem, velünk. Mit kéne még tennem? Csak várni...
A következő kijelentésén csak elnevetem magam.
- Micsoda nagy szerencséd van, hogy ezt nem hallotta, amúgy a szőke hajkoronádtól meg is szabadítana. De tényleg... észre se vennéd, és nem is lenne a fejeden.
Kicsit aggódok, hogy Simont szóba hozzam e. De komolyan nem értem mit makacskodnak, tudom hogy nem utálják már egymást. A levél íráson gondolkodom, mert még sem szeretnék még betoppanni hozzá...
Majd Jace válasza meglep, kicsit elhúzódom hogy jobban lássam az arcát.
- Komolyan megtennéd? De szerinted jó ötlet ? Örülne? A történtek után nem is tudom mennyire ... aj ez annyira bonyolult lett.

Nem szoktam ennyire pocsékul érezni magam, de beteg meg eleve nem nagyon lehetek, lévén az iratze rúnám meggyógyít mindent és az immunrendszerem is baromi ellenálló tőle. Mégsem találom a helyem a világban.
- Nem tudom, de megőrülök ettől, és még az sem segít hogy péppé verjük egymást Aleccel minden második órában... - mert ezt is kipróbáltam az intenzív edzést, amikor addig hajtom magam amikor már összeesek a kimerültségtől. Két óra múlva kutya bajom nem volt, és megint tele voltam feszültséggel.
- Megígéred? És mit tudsz te kezdeni az én makacs fejemmel? - nézek rá kérdőn félmosollyal, amolyan ugratásképpen, hiszen elég sok mindent tudott kezdeni, lévén hogy olyan dolgokat tettem meg érte, amire még nem volt példa és Alec utált is érte. Clary kiszakított egyfajta komfort zónából úgy, hogy nem is volt tudatában ennek. Mégis változásokat hozott az életembe, és tudtam hogy különleges már amikor először meglátott a pandemóniumban.
- Tudom, de ezt még elmondani sem tudom, egyszerűen olyan megfoghatatlan az érzés amit érzek, és néha még mindig felriadok rá hogy bennem van a mennyei tűz... - sóhajtok fel, mert bár Clary remekül kivonta belőlem és a Dicsőségbe ruházta, maradt bennem is, és olykor előtör. Most mászkálni kezdek, mielőtt ő is felállna, és magamhoz húzom, jelezve nem vele van a probléma, sokkal inkább magam sem tudom mivel.
- Azt hogy most sokkal nyugodtabbnak érzem magam, mint amikor lejöttem a szobámból. Valahogy képes voltál lenyugtatni, hgy csináltad? - kérdezem, de még nem engedem el, egyenlőre kiélvezem hogy a gondolataim nem zakatolnak össze vissza.
- Na azt én is. Hiába van hírnevem már most, technikailag még nem vagyok én sem felnőtt, Maryse nagy bánatára, mert addig is az ő felelőssége vagyok - vigyorgok, hiszen még árnyvadászhoz képest is mozgalmas életem volt, és messze nem vagyok gyerek. Tudom hogy a döntéseimért felelősséget kell vállaljak és igyekszem ezt tenni.
- Szerinted hagynám hogy valaki a csodás hajamhoz érjen? Még anyukád sem nyúlhat hozzá - morgolódok hiszen kényes vagyok a szőke tincseimre, amiket állítólag apámtól örököltem. Mármint Stephantől. Felajánlom végül hogy elmehetnénk Idrisbe, mert lenne ott dolgom, és amíg ő a barátját hajkurássza addig én is elintézhetném.
- Lenne dolgom Idrisben de még... nem találtam jó okot azért hogy elinduljak oda - válaszolok.
- Mittudomén, nem vagyok jó az ilyen kapcsolatkezelő dolgokból, de biztos örülne egy ismerős arcnak - amivel kimondom hogy szerintem nem rossz ötlet.

Megfordult a fejemben, hogy a tűz teljesen nem ment ki Jace testéből. Úgy értve, féltem hogy nem maradéktanul. Hogy nyomot hagy benne. És ahogy elmondja mit érez rögtön elkezdek aggódni. Cseppet sincs rendben, hogy ennyire ne érezze magát jól a saját bőrben. Borzasztó kellemetlen, és őszintén szólva Jace esetében veszélyesnek is mondható.
- Az nem segít senkin. - forgatom a szemem reagálva arra, hogy szétverik egymást Aleckel.
- Természetesen. Még is milyen kérdés ez. Tudod Jace, hogy rám mindig számíthatsz.- mosolyodom el kedvesen miközben már ott is vagyok előtte. -  Felkerestél már ez miatt valakit? Péládul Magnust? Nálad ez egyáltalán nem normális dolog. Muszáj lenne valakitől tanácsot kérned. Lehet a tűz miatt ... maradt benned valami. - borzasztóan szeretnék neki segíteni, de sajnos tehetetlen vagyok. Csupán annyiban segíthetek neki, hogy tanácsot adok illetve elkísérem ahova kell. Az biztos, hogy mindent megfogok tenni. Szeretném hogy jól érezné magát. Sok mindenen mentünk keresztül, szerintem joggal rászolgáltunk a nyugalomra. Megölel, én pedig szorosan oda bújok hozzá. A megjegyzésére elmosolyodom mire felnézek rá
- Esküszöm nem rúnát használtam. - elvigyorodom magam, majd az arckifejezésére el is nevetem. - Nem tudom, neked a vakmerőséged és a borzasztó nagy egod a különleges képességed. Lehet én pedig szélsőségesen vagy nyugtató hatással vagyok az emberekre, vagy  felidegesítem őket. - vonom meg ártatlanul a vállamat.
Na igen, dacára annak mit tettünk a világért mégsem képesek minket felnőttként kezelni. Nem hisztizek és nem is a tini kori lázongásnak tudható be az amit érzünk. Egyszerűen a történtek alatt érettebbek lettünk, tapasztaltabbak. Olyanokat láttunk és tettünk, amik komolyabbá tettek minket. Én sem vagyok már az a hisztis kislány, aki csak azért akar felnőtt lenni, hogy komoly vegyék végre. Most valóban úgy érzem, hogy az is vagyok, és vissza fognak ezzel a sok szabállyal hogy ne is érezzem magam továbbá gyereknek.
- Pedig téged nem igazán tántorít el bármitől is, hogy hány évesnek hisznek. - nézek rá megemelve mind két szemöldöködet. - De neked nincs sok hátra, csak össze kell szorítanod a szádat, és kibírnod. - kacsintok rá.
- Nem, a hajad tabu. Ezzel mindenki tisztában van, akire csak ránézel. - nézek rá faarccal, és sikerül tartanom is, hogy komolyan beszéltem. Majd felmerül a Simon téma, és őszinte meglepetéssel és komolysággal nézek rá. Tényleg kezd felnőni...
- Én... borzasztó hálás lennék, Jace. Köszönöm. Bár nem tudom mennyire akarna látni, egy próbát megér. Meg ... amúgy is hiányzik Idris. - forgatom a szemem, bár tényleg elkápráztat mindig az a város ahányszor beteszem a lábam. Megpróbáltam többször is lerajzolni, de soha nem lett az igazi. Nem úgy mint anyának.... még egyszer szemügyre kell vennem, bár mostanában inkább edzek mint rajzolok...
Majd eszembe jut még valami, viszont úgy érzem azt hogy gondolkodom azon Simon legyen a parabataim nem most kéne felhoznom neki...

Azt hittem felemészt a mennyei tűz, még akkor is amikor Clarynek végül sikerült az egész energia tömeget átűzni Dicsőségbe de még mindig érzem a mellékhatásait, és néha megégetek dolgokat. Még mindig. Nehezemre esik beszélni erről, de ha neki nem árulom el akkor mégis kinek tehetném? Ő áll a legközelebb hozzám jelenleg, Alecen kívül, de az más fajta kapcsolat.
- De, kifejezetten jót tesz az egómnak ha laposra verem Alecet - nevetek fel, van ami nem változik, és ugyanolyan öntelt tudok lenni, mint voltam, mielőtt megismertem Claryt. A régi énem nem tűnt el, csupán szelidült egy picit.
- Milyen, milyen. Olyan, amilyet amúgy is szoktam kérdezni néha - válaszolok, hiszen képes vagyok a lehető leghülyébb kérdéseket is feltenni, néha már csak bosszantásból is, hogy mások agyára menjek vele. Az imidzs, kérem, az imidzs. Megrázom a fejem.
- Még nem, de már gondoltam rá. Majd valamikor meglátogatom, amikor kilát Alec nyakából. Tudtad hogy mostanában rászokott a kendőre meg sálra? - kuncogok kicsit gonoszan mert jól tudom mit rejteget. A kiszívott nyakát. Aztán kicsit elhúzódom.
- Nem normális, de még mindig lángra tudom lobbantani a kezem ami menő, most hány árnyvadász csinálná utánam? - nevetek fel, mert mindig kilógtam valahol a sorból, és szeretem ezt a jó szokásomat tartani is, és kifejezetten imponál hogy egész Idris tudja már a nevem. Mondjuk fél Idris már azelőtt tudta, hogy Clary megjelent volna, szóval nem panaszkodom.
- Úgy gondolod hogy borzasztó nagy egóm van? Clary, ez egészséges önbizalom csupán - nevetek fel, mert való igaz hogy van önbecsülésem. Még akkor is, ha néha semminek érzem magam és már egészen megbarátkoztam azzal hogy nem Waylandként mutatkozom be, hanem Herondale-ként.
- Tény, hoyg elég idegesítő vagy. Ha aznap éjjel nem követsz a pandemóniumba... - sóhajtok. Ki tudja, hogy alakult volna akkor? He nem fogja rám hogy szívtelen gyilkos vagyok. Az vagyok és voltam is, nem tudom miért éppen az hergelt fel hogy ő nevezett annak. Fogalmam sincs, de elkezdtem érdeklődni utána, és.... most itt vagyunk.
- Nem is érdekel, de még nem számítok nagykorúnak, annak ellenére hogy több csatát éltem meg, mint mások, és idegesít - válaszolok, hiszen ez formaság, de a Klávé szigorúan veszi az ilyesmiket. Elegem van, hogy gyerekként kezelnek, és sokszor az az egyetlen érv hogy távol tartsanak valamitől, hogy nem vagyok nagykorú.
- Bizony, a hajkoronám tabu, még a kósza szélnek is - értek egyet komoly arccal, de megrándul a szám széle. A következő téma nem épp kedves a lelkemnek, bár el kell ismernem, tisztelem valahol Simont. Olyan sok mindenen ment keresztül Clary kedvéért, nem sok mondén tette volna ezt a helyében.
- Nézd, még mindig jobb egy ismerős arc, mint akikkel tanul. Rád emlékszik, de velük életében először találkozott az Akadémián, szóval... - érvelek, de elviszem ha akarja, mert amúgy is... Vannak dolgok amiknek utána akarok járni.
- Holnapután elmehetnénk, mit szólsz? - pontosítok a kérdésen, még mielőtt meggondolná magát.

Aggódok Jaceért,és ezt egyáltalán nem tudom leplezni. Érzem, hogy minden az arcomra van írva, de hát ez természetese nem igaz? Szeretem, és azt akarom hogy boldog legyen, hogy jól érezze magát a bőrében. Természetesen sosem mutatná ki, azon is csodálkozom hogy ezt elmondta nekem. De a hatalmas egójával nem tud mindent palástolni. Ismerem már annyira,hogy tudjam mikor van gondja.
- Örülök hogy a fiúk hasznosan tudják eltölteni a szabad idejüket. - gúnyos mosoly kíséretében végig mérem. Igen elég ziháltan néz ki, és ez nem segít még jobban abban, hogy ne aggódjak.
- Rendben, a napokban mindenképp keresd fel, és beszélj vele. Ez parancs.- bökök a mellkasára. - Öhm.., azt hiszem erre az infóra nem feltétlenül volt szükségem, de köszönöm... - na igen ez teljesen feldobta a napomat.
- De baromi menő... - nézek rá zavartan. Egyáltalán nem tartom menőnek.- Tűzálló pizsamát fogok felvenni, ha esetleg úgy alakulnak, hogy egy ágyban kötünk ki. - húzom el a számat, de azért egy gúnyos mosolyt belecsempészek.
Az egójával kapcsolatos kioktatásán csak elnevetem magam, na igen az csak egészséges önbizalom. Soha nem volt nála egészséges ez a dolog, de szerintem jobb ha ráhagyom mert csak olaj a tűzre.
- Igen persze... - egy csókot nyomok az arcára. - Ha szeretnéd az lesz. Én kis szerény barátom.  - nevetem el magam.
Arra, hogy idegesítő vagyok csak durcásan karjaimat átfonom a mellkasom előtt. Hű még mit nem.
- Ha aznap éjjel nem követlek, most nem lennék itt. Örülj neki, hogy ilyen kíváncsi természet vagyok. - forgatom a szemem. Ez is a pillangó hatást bizonyítja. Ha aznap éjjel nem török be a raktárba... nem tudom meg ki vagyok, nem tudom hova tartozom és nem ismerem meg Jacet. Az életem unalmas lenne, és minden bizonnyal művészeti főiskolára jelentkeznék épp, miközben a legnagyobb problémám a felvételi lenne. El se tudom már azt az életet képzelni, mintha valaki más életét éltem volna ezidáig. A rajzolás mindig is az életem része lesz, de csak azzal nem teljesedhettem ki...
Az hogy még mindig gyereknek tekintenek, valamilyen szinten jogos. Csak az nem, hogy nem képesek felfogni, illetve elfogadni, hogy mi 18 éves korunkban több  mindent láttunk, és több mindent éltünk át mint egy árnyvadász egész életében. Sok változást hoztunk a társadalmukba, így nem hiszem hogy egy kalap alá kéne bennünket venni a többi tanuló árnyvadásszal.
- Lassan vége, nagykorúak leszünk, te még előbb is mint én. Beletörődtem, edzek, tanulok. - megvonom a vállam. - Csupán ki kell várni. Mást nem tehetünk. - kedvesen rámosolygok ezzel is biztatni szeretném.
A hajas megjegyzésén csipán csóvál a fejem és elnevetem magam, ezt megnyerte. A felajánlásán pedig meglepődöm, egy jó pár percig meg se tudok szólalni.
- Persze tökéletes lenne. És remélem tényleg Simon... lelkesen fog fogadni. - felsóhajtok. Gyorsabban történnek a dolgok mint terveztem, így gyorsan ki kell találnom mit is mondhatnék neki.

Tudom jól, hogy Clary aggódik értem, és azt szeretné ha minden tökéletes lenne, de vannak dolgok amikkel még nem tudok mit kezdeni. Eddig küzdöttünk, mindig mindenért, most meg egyszer csak nyakunkba szakadt a semmit tevés, semmi démon mozgás, és semmi más nincs ami ellen hadat kellene viselni. Nagyon szokatlan érzés. Ahogyan az is hogy elmondtam Clarynek, de próbálok megnyílni, haladni a kapcsolatunkkal, és bízni benne. Az életemet is a kezébe adnám, nem arról van szó csak egyszerűen túl sokáig zárkóztam el ahhoz, hogy hirtelen minden megváltozzon, de remélem értékeli az igyekezetemet.
- Oh a fiúk mindig kitalálnak valamit, amivel el tudják tölteni én pedig extra kreatív vagyok ilyen téren ami azt illeti - kuncogok fel, ahogy Clary végignéz. Tudom hogy tetszik neki a hanyag, ksisé zilált megjelenésem, és annak ellenére hogy egy világmegváltó vagyok, vele együtt, még mindig az az érzésem hogy a lányos apukák puskát szegeznének rám ha meglátnának.
- Parancs? Mióta parancsolsz te nekem, ha? Na szép, hová jutottunk... - háborodom fel látványosan, de a szám szegletében rejtőző mosolyom nem tudom elnyomni, és ezt láthatja is. Műhiszti, mert abban úgyis olyan jó vagyok.
- Nem? Hát jó. Senki nem kíváncsi a szaftos pletykákra, hát hová jut így ez világ? - sajnálkozom látványosan, bár nem áll szándékomban kibeszélni Alec és Magnus magánéletét, a vak is láthatja hogy eddig nem hordott ilyesmit, most pedig igen. Vajon miért? A szavaira elnevetem magam.
- Tűzálló pizsama? Clary, te alkotsz új rúnákat. Egyszerűen csinálsz egy tűzállót és kész - húzom magamhoz hogy összeérjen a testünk, szeretek érintkezni vele, szeretem az illatát, és bár néha nem mondom vagy mutatom ki, a legfontosabb dolog lett az életemben Alecen kívül. Clary más, annyira más. Talán emiatt is kerültem mellé ennyire.
- Oh igen, szépségemnél és magabiztosságomnál csak a szerénységem nagyobb - jelentem ki büszkén, és elmosolyodom a puszira. Kezem a hajába babrál, imádom a vörös tincseit. A durcás megjegyzésére csak vállat vonok, nem tudok vele vitatkozni ebben igaza van.
- Igen akkor nem lennél itt, és szegényebb lennék érzelmileg. Azon kívül meg ülhetnél unalmas órákon, és rajzolhatnál amíg el nem kopik a kezed és Java Jonesos pocsék kávét ihatnál barátod barátjának rémséges verseit hallgatva. Ugye hogy én jobb parti vagyok? - nevetek hiszen egyszer bementem én is abba a helyiségbe és kemény öt percig bírtam, pedig műszerető ember vagyok, még ha nem is nézik ki belőlem túl gyakran.
- Tudom, tudom, ki kell várni, csak akkor is igazságtalannak érzem, és tudod hogy pocsékul viselem az ilyesmit - sóhajtok ahogy a feje búbjára támasztom az állam. Elgondolkodom, egy kicsit azon, hogy végül is Simon is bebizonyította hogy barát. Nem is azzal hogy nekem segített, hanem hogy mindig is kiállt Claryért. Képes volt túllépni a vágyán, hogy szerelmes volt belé és képes volt Izzy felé nyitni inkább.
- Csak úgy tudhatod meg, ha kipróbálod. Nekem is lenne dolgom Idrisben. Most hogy az előző Inkvizítor meghalt, úgy fest én vagyok az egyetlen Herondale, és rám szállt egy ház. Meg akarom nézni magamnak mi is az örökségem - mesélem neki, szerintem ezt még nem mondtam el, bár igaz én is pár napja tudom csak.

Nem igazán lep meg, hogy a fiúk mit játszanak, mindig ezt játsszák, és igen az árnyvadászoknál, játéknak hívják mikor ellátják egymás baját különböző fegyverekkel... de jó hogy ezt így, ebben a formában nem mondtam ki hangosan. Így erre csak forgatom a szemem, amíg nem esik egy baja egyiküknek sem.
Próbálok tárgyilagos lenni, és hogy ne tudjon kizökkenteni. Nem igazán tartom jó dolognak a jelenlegi állapotát. De Jacet ismerve nem tudom rá erőszakolni olyanra amit nem akar. Így próbálom kedvesebb arcot felvenni, és mikor rá "parancsolom" menjen el Magnushoz a tekintetem szerintem mindent elárul, és persze a parancs szót is kiejtem a számon, miközben mosolygok rá, de a szemem komoly.
- Mióta magadtól nem vagy képes alap dolgokat megtenni. Imént panaszkodtál nincs semmi dolgod. Nos szerintem a jelenlegi állapotod, pont olyan dolog amivel eltölthetnéd az idődet. És tudod jól ha engeded mindenben segítek, ha kell elmegyek veled Magnushoz is. Így legalább meg is bizonyosodnék afelől, hogy valóban arról fogsz vele beszélgetni. - de persze a továbbiakat poénkodással próbálja terelni, de jelenleg olyan jó kedvem van, hogy kiszabadultam a fészkemből, így nem is húz fel. - Illetve már itt vagyok én is, szóval még egyel több dolog amivel töltheted az időt. - egészítem ki az előző gondolat menetemet spontán.
Szeretem Magnus és Alec-et nagyon örülök neki, hogy végre ténylegesen együtt vannak... minden jel szerint. De azért vannak fenntartásaim mennyit szeretnék megtudni a kapcsolatukról, és őszintén szólva kicsit furának tartom hogy erről... Jace ilyen könnyedén beszél. Oké elfogadta,de azért...
- Nem, nekem elég a saját nemi életemmel foglalkoznom... - tekintek rá jelentőségteljesen. A fura az egészben... barlang óta nem igazán jutottunk el odáig. Najó nem igazán az azt jelenti egyáltalán nem. Ahogy lenyugodtak a kedélyek próbáltunk visszarázódni a rendes kerékvágásba. Aztán ott volt a Simon dolog, és így tovább. Kicsit azért is akartam minden áron elköltözni otthonról, és ide jönni.. hátha a kapcsolatunk is végre haladhatna.  
A tűzálló pizsama ötletemre igazán büszke leszek.
- Igen tudok rúnákat készíteni, de most valahogy nem ugrik be a tűzálló pizsama rúnájat. - nevetem el magam, de persze tudom mire gondol, használtam már olyat. Viszont nem igazán kellemes emlékeket hordoz magával. Szóval maradjunk a pizsamánál. - A lényeg, hogy a tüzes énedet megtudom oldani. - válaszolom kedvesen. Mikor magához húz csak szélesebbé válik a mosolyom. - Igen Jace gyönyörű ember vagy...- mondom miközben csókot nyomok az arcára, de persze a hangom végig cinikus és gúnyos. Még majd segítek megnövelni, azt ami eléggé nagy neki... és ismét örülök hogy ezt nem hangosan mondtam ki.
- Na látod... - bököm meg a mellkasát... mindig meglepődöm milyen kemény. - A lényeg, hogy mind a kettőnk életét színesebbé tette a mi kis találkozásunk. Egyébként én többet nyertem... - mondanám tovább, de nem akarok nyálas lenni: megtaláltam hova tartozom, a családom, a fajtám az életem. A rajzolásba menekültem és különféle kocka dolgokkal Simonnal, mert nem találtuk a helyünket. Most talán mondhatom olyan szerencsésnek magamat, hogy megtaláltam... és remélem Simon is hamarosan így fog érzeni.
- De legalább nézd a jó oldalát, ugyanis nem egyedül vársz. - nevetem el magamat kissé... kétségbe esetten. Olyan jó lenne már minden ellenőrzés nélkül létezni.
Az, hogy elmegyünk együtt Idrisbe felvillanyoz. Egy részt, hogy nem egyedül kell mennem másrészt... lehet egyedül nem is mentem volna. Kellett ez a lökés, hogy valaki jó ötletnek tartsa, és hogy eljöjjön velem. Na ezért tartom meg Jacet.
- Igazad van. - bólintok. - Csak izgulok és kicsit félek tőle. Megváltozott, és valljuk be én is. - sóhajtok, majd felcsillan a szemem. - Oh, én is szívesen megnézném... mármint nem a hagyatékod, csak hogy... hol éltek a szüleid.

Valahogyan le kell vezetni a feszültséget, és amíg Izzy ilyenkor elmegy vásárolni például, mi Aleccel általában verekedni szoktunk és mindezt edzésnek nevezzük. Mindig más harci eszközzel, sokszor csak puszta kezes harcmodorral, de akárhogy is, valahogy mindig sikerül döntetlent kihozni. Bár az ember azt hinné nekem van előnyöm, hát az téved, nem jelent sok előnyt.
Claryre nézve eszembe jut mindig, hogy mi mindenen mentünk keresztül egymásért és egymással. Kalandosan alakultak a dolgaink, de tudom azt is hogy ha még egyszer kezdhetnénk, sok mindent ugyanígy csinálnánk mint most tettünk. Elmosolyodom ahogy rám néz, tudom hogy szeret.
- Képes vagy megtenni elég sok mindent ami azt illeti. Elmentem veled ruhát próbálgatni amikor anyukád hozzáment Luke-hoz - vigyorodom el, ahogy felidézem, mert én ott szenvedtem. Nagyon, és még annál is jobban, de legalább engedékenyebb lett a néni.
- El fogok menni Magnushoz, és majd beszélgetek vele erről is, mert van még pár dolog amiről terveztem. Ott van az, hogy ugye a bátyámmal jár, aztán meg mindig is érdekelt miért tart macskát... - sorolom, mert képtelen vagyok ma komolyan venni magam, minden aggodalma ellenére.
- Tudom hogy itt vagy, és nagyon örülök is neki. Komolyan, Clary - mosolyodom el lágyan ahogy megsimítom az arcát, és kissé összevont szemöldökkel fogadom ahogy reagál, végül is valahol talán igaza van, hiszen annyi minden volt az életünkben hogy... éppen csak mi csak nem voltunk egymáséban.
- Oh hát szívesen foglalkozom a te nemi életeddel is, csak... nem éppen a konyha közepén, tudod egy kicsit... szégyenlős vagyok - hajolok közelebb és a fülébe harapok. Tudom mennyire érzékeny, és azt is hogy nem jutottunk el igazán a lényegig egy ideje, de ezen is változtatni fogunk.
- Nem? Ez furcsa. Mindegy, gondolkodj el rajta, szükségünk lesz egy tűzálló pizsama rúnára azt hiszem - kuncogok fel ahogy ahogy arcon csókol. Imádok tüzes lenni, bár nem a szó legszorosabb értelmében, de azért az sem rossz. Hányan tudnak random mennyei tűzbe borulni? Szerintem teljesen menő.
- Oh tudom hogy az vagyok, de mindig örülök ha másik is elismerik a nyilvánvalót - vigyorgok, tudok ám nagyon egoista lenni, de azt hiszem mellette azért szerethető is. Legalábbis Clary szeret engem, én meg szeretem hogy szeret.
- Színesebbé. Azt hiszem ez még tőled is nagyon nagyon enyhe jellemzése annak hogy megküzdöttünk mindenféle démonnal, Valentine-al, megjártam a Néma várost, kinyúlt előttem a nagyanyám, aztán Sebastiant kergettük át fél dimenziókon és megismerkedtünk Magnus apjával... Határozottan színesebb, de tudod... nem bánom, mert végig velem voltál - még ha nem is mindig fizikailag a szívemben akkor is, de ezt nem mondom ki egyenlőre. Nem akarok ennyire nyálas lenni, így is tudja hogy az életem is eldobnám érte ha ezt kérné. Talán ezért utálta olyan sokáig Alec.
- Nem, nem egyedül, csak egyszerűen falra mászok ettől hogy gyerekként kezelnek. Jó itt, nem meg Thea is rendes de a Klávé... - morgolódok egy sort, mert valahol nagyon mélyen megértem miért akart változást hozni Valentine, de akkor is a legrosszabb módszerekkel akarta mindezt elérni.
- Mindannyian változtunk, még ha ez külsőre nem is látszik, de talán neki a legnehezebb. Elveszteni az emlékeit és gyakorlatilag újra megismerni minket... - sóhajtok fel, nem hiszem hogy kibírnám ha elfelejteném valaha is Claryt. Éppen ezért sajnálom eléggé Izzyt.
- Akkor menjünk el holnap. Most viszont, mi lenne ha gyakorolnád egy kicsit a rajztehetséged? Szívesen állok neked modellt - vigyorgok ahogy közelebb húzom és a kezeim elkalandoznak a feneke felé. Rajzolni, naná.

A nosztalgiázás közben végig vigyor van felragasztva az arcomra. Főleg azért, mert pont nem rég eset meg úgy, mikor otthon voltam kapcsolgattam a tv-t és egy japán csatornán akadt meg az ujjam. Mikor Simonnal néztük japánul az anime-ket és próbáltuk kitalálni épp mi történik. Olyan, mintha ezóta évek teltek volna el, több év... év tized. Majd elbambulva végig söpört lelki szemeim előtt mennyi minden történt, ilyen rövid idő alatt. És tetszik, hogy Jace-ben is ilyen élénken élnek ezek a képek, és mosolyogva idézi fel őket.
- Igen, de tegyük hozzá akkor nem igazán voltál önmagad... - bökök a mellkasára, de nem szeretnék hangosan vissza emlékezni arra még is mi zavarta akkoriban. - De nagyon is értékelem, hogy igyekeztél. -vissza ragasztom a kedves mosolyomat.
Majd komolyabb témák jönnek, így kissé lehangoló az előzőkhöz képest. Lesz olyan időszak mikor mind a ketten jól érezzük magunkat, és semmi nem gyötör minket?
- Helyes. - mondom kifújva a levegőt. - Mit akarsz megbeszélni azon? Megfenyegeted, hogy ne merje megbántani, mert veled gyűlik meg a baja? - mutatom a kezemmel, ahogy egy kacsa hápog... csak maszlag, de elnevetem magam. - Te is tartasz macskát... - mutatok rá.  - Lehet egy azon oka lehet ? - döbbent arcot vágok, mintha erre csak most jönnék rá. Említettem már imádom húzni az agyát? Csak azt utálom, mikor ő húzza az enyémet. Akkor én húznék neki egy pofont kölcsönben.
- Ajánlom neki is, hogy örülj. - nézek rá komolyan, de megenyhül az arcom, mikor hozzá ér és egy kellemes hálás mosoly ül ki rajtam. Imádom ha hozzám ár...
Majd enyhe célozgatásokba megy át a téma, ami a nemi-nem nemi életünket illeti. Őszintén szólva, lehet én sürgetem a dolgot... oké nem, de jó lenne a kapcsolatunk is rendes mederbe folyni, mint minden normális párkapcsolat. Megértem, hogy még nem érzi jól magát, vagyis vannak gondjai, és ez kissé akadályozza a dolgokat. Ezért is akarok neki segíteni. Elnevetem magam a reakcióján.
- Te meg a szégyenlősség, úristen, hogy nem szakad rád a plafon... - nevetem el magam jóízűen - Hát rendben, majd egy csukott szobába, becsukott ablakkal, lehúzott redőnnyel, leoltott lámpákkal. - kacsintok rá. - Nehogy a végén még közbe zavarba gyere. - húzom el a számat. - Ha ilyen testem lenne én is szégyellném... - forgatom a szemem, mondtam már, hogy imádom húzni az agyát.
- És a tűzálló pizsama rúnán is dolgozom addig, ne lesz gond. - mosolyodom el negédesen.
- Igen, igen a nyilvánvalót - forgatom a szemem.
Majd elkezdi sorolni az igencsak színes és változatos életünket... felemelem a kezemet védekezés képen, ahogy hadarja a történteket.
- Elég Cowboy... komolyan könyvet is írhatnál. - nevetem el magam zavartan. De a végére meghatódom, attól amit mond, és egy rövid csókot lehelek ajkára. - Én ki se bírtam volna nélküled. - mondom egyszerűen minden kertelés nélkül. Lehetek akármilyen nyálas, ez így van, volt. Ha Jace nem lenne amúgy is rég halott lennék. És az egészet segített főleg lelkileg átvészelni.
Arra, hogy gyereknek kezelnek minket... nem tudok mit mondani. Nekem is elegem van, oké régen csak hisztiből hittem ezt. Viszont már mi több dolgot megéltünk, mint az árnyvadászok többsége. Csupán annyira vágyom, és úgy vélem Jace is arra gondol, hogy ez miatt némi tiszteletet szeretnénk a kivételnek. Miért akarnak úgy bánni velünk, mint a többi árnyvadász kölyökkel akik, még démont is könyvből láttak? Tapasztalt árnyvadászok nem láttak olyat mint mi.
Simon téma mindig kényesen érint. Mély levegőt veszek. Ideges vagyok, és félek vele találkozni... nagyon is. Nem tudom hogy fog velem viselkedni, és mennyire fog egyáltalán örülni nekem. Csupán ajkamba harapok.
- Igen ezzel tisztában vagyok. Csak tudod nehéz lesz így közelíteni és beszélgetni vele, mikor nekem több éves közös emlékeim vannak vele, neki pedig egy se. Még is hogy ... nem tudom. - rázom a fejem. - Csak egy próbát akarok tenni, hogy áll hozzám, hogy én is úgy álljak hozzá. - egy félmosoly szökik az arcomra. - Nagyon hálás vagyok, és nagyon köszönöm hogy elviszel. - átkulcsolom a nyakánál mind a két karomat. Majd elnevetem magam az ajánlatán.
- Gondolod ennyi kockát, ami a pólód rejt letudok rajzolni? - rázom a fejem. - Nem te túl tökéletes vagy....- forgatom a szemem, majd egy csók kíséretében elnevetem magam.

Az életem nagy részét ezen falak között éltem le, de eddig soha nem volt olyan otthonos, mint most. Nem csak azért mert Clary is ideköltözött, hanem mert végre rend lett a környéken is, és igaz hogy Lightwoodék most kicsit furán működnek, és Robert inkvizítor lett, de Maryse még így is sokat van itt, és valahogy örülök neki hogy nem tekint szörnyetegnek, és továbbra is életben tart minket a csodás főzőtudományával.
- Hm, sokszor nem voltam önmagam, ami azt illeti de leginkább a Sebastian mellett töltött időt sajnálom. Emlékszem miket tettem, de hogy nem józanul... - sóhajtok fel, hiszen remek volt kirándulni, és romantikus sétát tenni Velencében, és ellopni egy gondolát és csónakázni a nyílt vízen, és a város csatornáin. Jó lenne megint, csak józanabbul.
- Na azért ám. Hová igyekezzen az ember ha nem értékelnék kellőképpen az igyekezetét - vigyorodom el, aztán megint ahogy szóba kerül Magnus és hogy beszélnem kellene vele. Majd fogok is, csak nem csak egy témáról, már egész csokorral összeszedtem amit meg akarok vele vitatni.
- Hm, igen, ez is határozottan ott van a listán. Tudod Aleccel együtt nőttem fel, és senki nem szarakodhat vele úgy, hogy ne számolna azzal, hogy jól seggbe lesz rúgva - vigyorodom el, mert tény és való képes vagyok megfenyegetni Magnust is azzal hogy megölöm ha összetöri Alec szívét.
- Én nem tartok macskát! Church nem igazán az enyém - viszakozok, hiszen amióta az eszem tudom, az a démoni teremtmény már itt élt ebben az intézetben. Hány éves is lehet már? Jobban belegondolva meddig él egy átlagos macska? Church már egy vénség.
Végigsimítok Clary haján, imádom a puha vörös tincseit és nem tudom elégszer elmondani mennyire jó érzés hogy itt van az intézetben. Bár tudom hogy valószínűleg kemény meccset vívott az anyjával miatta de hát az én barátnőm, keménynek kell lennie hogy el tudjon viselni engem is.
- Most mi van? Igenis szégyenlős vagyok! A mennyezet pedig tökéletesen stabil hiszen középkori gótikus boltívekben épület amiből még nem spórolták ki az anyagot mint egyes mai házakból - nevetek fel én is ahogy ő is nevet. Annyira normális pillanat, és annyira ritka, hogy meg kell becsülni.
- Hát jó de egy szál gyertyát megengedek, talán kibírom hogy lást a testem körvonalait... - cukkolom vissza, hiszen imádunk egymás idegein táncolni, de az is biztos hogy nem vagyunk egy hagyományos pár, és nem átlagos problémákkal küzdünk. Sosem tettük, az annyira snassz.
- Helyes. Az az érzésem kelleni fog az a tűzálló pizsamarúna, bár inkább csak tűzálló legyél, a pizsama nem kell - vigyorgok ahogy a fenekére markolok, mert annak ellenére hogy mi minden történt, férfi vagyok és Clary igazán vonzó idomokkal rendelkezik. Nem egy bombázó de ha az lenne, talán sosem figyeltem volna fel rá, ő így tökéletes, és ha elkötelezem magam, akkor kutyahűséggel tudok kitartani.
- Hm, nem rossz ötlet. Lehet megírom az életünket egy regénynek. Ne becsüld le magad Clary, még sosem láttam nálad erősebb nőt - nevetek fel ahogy visszacsókolom őt. Rövid, puha csók, de annál édesebb és annál többet mond.
- Cowboy? Hm, nem tévedsz, szeretek lovagolni. Ha elmegyünk Idrisbe úgyis lóháton fogok közeledni szóval... felülhetsz majd mögém, vagy megtaníthatlak lovagolni - ajánlom fel a kihagyhatatlan lehetőséget, hiszen régen mindig ezekkel közlekedtünk, és most is Idrisben nem működik valami jól a technika szóval.. Ez van.
- Tudom hogy nehéz, de... ne próbáld a múltat látni. Ne azzal traktáld hogy milyen volt, hanem élj a pillanatnak, hogy most milyen. szerezzetek a mostani Simonnal közös pillanatokat. Az alapvető érzés megmaradt benne, hogy ismer téged és szeret mindennél jobban szóval... én ezt tanácsolnám - jegyzem meg, mert elképzelni se akarom milyen lenne ha hirtelen elfelejteném mondjuk Alecet, akivel együtt nőttem fel, egy halom közös élményünk van és egyszer csak... félig idegen lenne tőlem.
- Hát nem is tudom, mi lenne ha azért megpróbálnád? Én bízom a képességeidben... - vigyorgok és ha belemegy akkor a konyhát itt hagyva indulok el vele a szobáink felé.

Hosszú mély levegőt veszek Sebastian említésére. Az emlékei is fáj. A testvérem, és felemésztette Valentine rossz vére. Sajnálom. Sokszor elszoktam gondolkodni, kalandozni azon mi lett volna ha... főleg mert láttam, láttam milyen lenne... Csak megrázom a fejem, mintha ezzel kitudnám törölni minden emlékképet róla.
- Ugyan, arról nem te tehettél. Kihoztál minden jót amit tudtál abból a helyzetből is. - mosolyodom el, miközben megfogom az egyik kezét, ezzel is kifejezve együttérzésemet és a hálámat. A hálámat, hogy akkor sem szűnt meg szeretni. Talán az volt életünk legrizikósabb korszaka, és még is sikerült EGYÜTT átvészelnünk és tenni ellene.
Az hogy Magnussal elakar beszélgetni , mint férfi a férfival mintha Alec lenne a kishúga akit hozzá add valakihez. Egyszerűen elnevetem magam a helyzet komolytalanságán. Nem tehetek róla, semmi gondom nincs velük, örülök hogy egymásra találtak, csak magán a helyzeten... Jace a nagy komor báttyó . Vicc.
- Biztos Magnus befogja húzni szó szerint fülét farkát. - kacsintok rá, majd még jobban elnevetem magam.
Csak sóhajtok a macskás megjegyzésén.
- De Cruch a te macskád, ahogy most már az én macskám is ahogy beköltöztem. Szomorú tény Jace, de macska tartó vagy. - mondom lebiggyesztett művészi grimasszal a számmal. - De ne aggódj nem mondom el a fiúknak a klubból.  Vagy igen... nem tudom meglátom hogy viselkedsz. -vonom meg egyszerűen a vállam.
Mikor végig simít a hajamon enyhén megremegek. Csak nézek rá nagy szemekkel.
- Igen Jace szégyenlős vagy, borzasztó szemérmes. - sóhajtok szemforgatva, jobban teszem ha ráhagyom. Következőkön elkezdek nevetni, nagyon nevetni.
- Úristen komolyan ebben a testben hogy fér el még is ennyi ego? De komolyan Jace, hogy csinálod, hogy nem robbansz fel saját magadtól? - nevetek még mindig. Majd mikor elmúlik a röhögő görcs, csak a vigyorom marad fent.
- Oh igen? Meglátjuk hogy viselkedsz, hogy melyik rúnát használjam. - mondom incselkedve miközben a ruháját megragadva közelebb húzom magamhoz. Nem ér össze az ajkaink, oh nem... hisz abban hol lenne a kísértés? Épp hogy érezheti leheletem, majd épp olyan gyorsan tolom el mikor közelít, mint ahogy magamhoz húztam.
Majd olyan csodálkozást erőltetek magamra,hogy a szám is nyitva marad a meglepetéstől.
- Tudsz írni? - komolyságomat csak addig tudom tartani, amíg meglátom az arckifejezését majd elnevetem magam. - Köszönöm, bár én nem érzem olyan erősnek magam. De jól esik, hogy annak látsz. - mosolyodom el, de már nem gúnyosan hanem szeretetteljesen. A csóktól a legkellemesebb módon végig remegek. Még, még akarok... de nem most.
- Hűha alig várom, hogy lássalak lovagolni. - mosolyodom el. Szó szerint szőke herceg lenne fehér lovon. Bár ahogy ismerem kapásból a legfeketébb lovat választaná. "Kemény Árnyvadász feketében jár" szerintem ez a lóra is vonatkozik.
Simon, és a Simonnal való találkozásom. Folyton ez kavarog a fejembe. Gyerek óta legjobb barátok vagyunk sülve főbe együtt. Manapság nem, teljesen elszakadtunk, és mondhatni elvonási tüneteim vannak a hiánya miatt. Izgulok és félek mit fog hozzám szólni. Gyomrom is összeszűkül a gondolatra, hogy nem emlékszik a közös emlékeinkre.
- Igazad van. - bólintok. - Óvatos leszek, és nem fogok nyomulni. Csak ne küldjön el. - mondom sóhajtva. És essek már túl rajta...
- Hát végülis egy próbát megér. Kell gyakorolnom - mondom szintén vigyorogva és elindulunk a szobája felé. Az enyém még konkrétan darabokban van.

Érzem hogy megrázkódik kicsit a nagy levegőtől, de hát én is tudom, Sebastian nem éppen a legkellemesebb téma küztünk sem, pedig én egy ideig igazán harmóniában éltem vele. Kár, hogy az egész nem volt igazi, és végül Clary volt az aki megmentett tőle, és a démoni rúnájától, amivel befolyásolni tudott. Utólag belegondolva még a szőr is feláll a karomon ettől.
- Kihoztam? Tehettem volna, ha erősebb vagyok és valahogy meg kellett törnöm azt a kötődést... - sóhajtok fel ahogy beletúrok a hajamba. Jellemző rám ha ideges vagyok, vagy tanácstalan. Most inkább csak nosztalgiázó, hiszen Sebastian már nincs az élők sorában. Szerencsére, mivel nem igazán tudom hogy férne bele a boldog családi életbe. Bár Clary mamája is kemény dió de legalább tudom kitől örökölte a makacsságát.
Ahogy elneveti magát az aggodalmamon Magnus és Alec kapcsolatát illetően.
- Most mi van abban? Én vagyok az idősebb (lélekben legalábbis) vigyáznom kell a családomra és Alec mindennél fontosabb nekem. Ő fogadott el először annak, aki vagyok - válaszolok morcosan, és ha emiatt bele kell kötnöm egy warlockba, hát bele fogok kötni, nem érdekel. Kedvelem Magnust, de nem kötekedhet a parabataiommal.
- Nem, nem nem. Church nem az ÉN macskám, hanem az intézet macskája, sőt igazából Jem macskája... Szóval nekem nincs macskám - magyarázom meg a dolgot hiszen ez tény és való. Az a bundás szörnyeteg már akkor itt lakott amikor én idekerültem a Lightwood szülőkhöz. Church a legöregebb itt azt hiszem. Tényleg, meddig él egy átlagos macska? Tizenhét évig biztos nem.
- Különben meg milyen fiúk, milyen klubb? Hova jársz te esténként nélkülem... -csikiziem meg galádul az oldalát ahol tudom hogy érzékeny, de hát épp olyan komoly a vád is. Jól tudom hogy én vagyok az egyetlen. Felkuncogok.
- Na ugye? Ezt mondom én is.... - bólogatok, de ahogy kitör belőle az őszinte nevetés, nem tudok ellenállni, én is nevetni kezdek. Egyik személyes varázsom hogy eleinte elviselhetetlennek tűnök, de aztán kiderülhet hogy nekem is van lelkem.
- Hm, nem tudom. Mondjuk néha elég szűkös idebent azt elismerem, de aztán kiöntöm a lelkem, és akkor elférek továbbra is. Lássuk be Clary, van mire nagyképűnek lennem. A generációm egyik legjobbja vagyok, és a legszerencsésebb is amiért minden jutott amit csak akarhattam. Parabatai, egy pár... Lightwoodék barátsága... - vigyorgok, de a végére mosollyá szelidül a gesztus, hiszen amilyen pocsékul álltam neki az életnek, annyira jó irányba kanyarodott végül el, de az is igaz hogy az ironikus megjegyzéseim még mindig nem kegyelmeznek senkinek.
- Én mindig jól viselkedek, szóval jöhet a tűzálló rúna. Pizsama nélkül mert eltakarja előlem a lényeget - lobban fel tekintetemben a láng. Vágyom rá, az ölelésére, a testére, hogy hozzám simuljon... Mindenére. Közelebb húzódik, és ahogy odahajol, megáll, és megállom hogy felnyögjek, de türelmetlenül zárom be a távolságot ajkaink között, nem hagyom elhúzódni.
- Meglepőbb hogy tudok írni, mint hogy tudok zongorázni? - vonom fel a szemöldököm kissé kihívóan, aztán magamhoz húzom hogy csak hozzám simuljon. Bármeddig el tudnám viselni így.
- Pedig az vagy. Az egyik legerősebb akit valaha is ismertem. Hányan bírták volna ki azt amit átéltél? Hányan tartottak volna ki egy ilyen egoista seggfej mellett mint én? - kérdezem tőle, erős önkritikát gyakorolva, de még ebből is viccet tudok csinálni. Alec néha már a falra mászott tőle, és szerintem valahol hálás lehet Clarynek hogy vele töltök több időt, és megmenekül kéretlen humorom elől.
- Előrebocsátom, istenien mutatok a lovon és a lovaglótudományon is kifogástalan - vigyorgok egósan, de hát igaz ami igaz. Jóba vagyok ezekkel az állatokkal, és szeretek vágtatni Idris zöld mezein át. Felszabadító érzés ami azt illeti.
- Nem fog elküldeni csak adj neki időt. Őt is eléggé zavarja hogy nem emlékszik, nem csak rád, hanem Izzyre sem. Elég nyomás van most rajta, szóval...csak legyél ott neki mint régen. Jobbat nem nagyon tudok mondani, de majd időnként én is ránézek az akadémiára. Én sosem járhattam oda és kíváncsi vagyok miféle hely - tanítani biztos nem tanítanék ott, de azért megnézem majd magamnak valami látogatás ürügyén.
- Hm, akkor menjünk... alig várom hogy a modelled lehessek... - mosolyodok el, és a konyhából kifordulva már indulok is a szobám felé, mert határozottan úgy érzem hogy túl vagyunk öltözve mindketten.

Mély, reszketek levegőt veszek, és csak rázom a fejem.
- Hagyjuk ezt a témát kérlek. Sebastian elment nincs többé. Te pedig erős vagy. Erről pedig nem nyitok vitát. - az ujjam az ajkára helyezem még mielőtt válaszra nyitná azt a gyönyörűen szexi telt ajkait. Sebastian a testvérem és elveszítettem még mielőtt igazán megismerhettem volna. Úgy teszek mintha nem érdekelne, pedig nagyon is. De ilyenkor egy vigasz jut eszembe. Nekem mindig volt egy bátyám Simon személyében.
Majd jót szórakozok azon, ahogy Jace komolyan előáll Magnus befenyítésére. Azért megnéznék egy olyan szópárbajt mikor mind a ketten Alec lelkivilágának megmentéséért vitatkoznak. Bizonyára mint egy anime-ben szemeikből a másik irányába villámokat szórnának. Én a háttérben karba tett kézzel ráznám a fejem, Alec pedig az oldalamon zavarban tátott szájjal nézné az eseményeket. Ennek fényében nem csodálom ezt Jace négyszemközt szeretné vele lerendezni.
- Hát hajrá. És nagy hős vagy, hogy így véded a családod. - megejtek egy csibészes mosolyt. - Lélekben idősebb, hát hogyne. - itt forgatom a szemem. Jace meg az érettség. Csak sóhajtok egy színpadiasat. A macska kérdést is inkább úgy döntök rá hagyom
- Nem érted a tréfát . -rázom a fejem csalódottan. - És igen elfogom mondani annak a szerencsétlen macskának, hogy kitagadtad. Rosszul fogja fogadni. - az a durva abból a macskából kinézem, hogy érteni fogja mit mondok, és komolyan megsértődne Jacere.
A további poénjaimat se érti, így csak magamban kuncogok. Imádom húzni a modén dolgokkal, AKKOR annyira okosnak érzem magam, és őt hülyének. Élvezem, ez van.
- Nélküled ? Ugyan Jace merek én nélküled bármit is csinálni? - színpadiasan szememet forgatom.
Nevetek ahogy ő nevet, mondtam már imádom mikor őszintén nevet és nem gúnyból? Akkor pofán tudnám csapni.
- Most komolyan azzal próbálsz engem győzködni, vagyis azt akarod nekem megmagyarázni még is miért vagy ilyen egoista állat ? - nézek rá hitetlenkedve, majd elkezdek szakadni a röhögéstől. - Na mikor azt hiszem nem tudod tovább fokozni, mindig meglepsz. De ha ez neked jó. Igen Jace van mire nagyképűnek lenned. Jól nézel ki, és te vagy generációnk legnagyobb árnyvadásza. - itt megpaskolom a vállát. - Tudom ez mind nehéz teher neked, de én mindenben segítek amiben tudok. - ennél szarkasztikusabb, és gúnyos már nem is lehetnék. Türelmetlenül várom a reakcióját.
Majd kis ártatlanul nézek rá , és pillogok.
- Ohhhh én szeretek pizsamában aludni, de lehet megfűzhető vagyok egy hálóingre is. - nézek rá kis szerényen.  Hisz valamit le kell tépnie rólam, nem igaz ? Majd kissé cukkolom, felhúzom. Látom rajta hogy meghökken, én arcomon pedig győzelemittas mosoly húzódik.
- Őszintén? - nézek rá kérdőn arra hogy jobban elhiszem hogy jobban tud zongorázni, mint írni. - Na jó csak húzlak. Persze hogy kinézem belőled, hogy a szép külsődhöz intelligenciát is kaptál a sorban állásnál. - az angyalra de imádom oltogatni és a fejét, mikor erre rájön.
- Igaz erős vagyok. Hisz ezt sok lány nem bírná elviselni hosszú távon. - nevetek a többire nem is reagálok Nem hiszem hogy erős lennék, csak helyzet hevében cselekedtem mindig, nem jól átgondolt terveim voltak soha. Vakon bele az ismeretlenbe... azt hiszem ezt kéne kinőnöm.
- Persze hogy istenien mutatsz még lovon is. Szőke herceg fehér lovon. - ismételem ezt folyamatosan mert tényleg nevetséges lenne, ha a szőke fürjeivel előjönne félig kigombolt inggel egy fehér lovon. Szerintem előbb törne elő belőlem a nevetés, mint a nyálam.
Simon témára viszont össze szorul a torkom, és meglepődöm Jace milyen bölcseket mond, és jó tanáccsal lát el. Csak gyengéden elmosolyodom, és egy rövid puha csókot adok neki, de annál több szerelem volt ebben.
- Köszönöm. Tudom nem kedveled, és nagyon sokat jelent, hogy így átérzed a helyzetet és segítesz.
Így szó nélkül követem a szobájába, alig várom azt a rajzolást....

Már éppen mondanék még valamit ezzel kapcsolatban, de egyszerűen képtelen vagyok rá, hiszen Clary elhallgattat ahogy ujját az ajkaimra teszi.
- Ne haragudj. Nem akartam rossz érzést kelteni benned - hiszen a legvégén mindketten láthattuk milyen lett volna ha Sebastian nem az apjára hallgat és nem lesz ilyen elborult elme. Kíváncsi lettem volna, arra az alternatív valóságra, ahol minden normálisan alakul, és az én szüleim sem halnak meg, ahol Valentine nem alakítja meg a Kört, és ahol nem dúl háború. Mennyire jó lett volna. Ám ez csak szép álom és szerte is foszlik hamar. Magamhoz ölelem, hogy kicsit megvigasztaljam, és helyre hozzam hogy felhoztam a témát. Tudom, hogy neki sem könnyű ez, és nem volt soha rendesen ideje arra, hogy feldolgozza.
- Nanáhogy! Lélekben idősebb és védem is azt a keveset ami az enyém, nem fogom hagyni senkinek hogy kárt tegyen bennük. Ahogy érted is ölni tudnék, ugye tudod? - pillantok rá borostyánszínű szemeimmel, amelyben még mindig fel-fel lobban a mennyei tűz szikrája.
- Ezt nem teheted velem! Ne mondd el Churchnek, mert esküszöm az a macska megértené és utálna engem életem végéig - tiltakozom, de csak legyintek. Értem én a poént, vagyis legalábbis többnyire, de ezekhez a mondén dolgokhoz nem vagyok szokva és furcsa nekem néha
- Remélem nem, mert velem vagy a legnagyobb biztonságban. Istenek de régen volt már amikor ezt először mondtam neked - kuncogok fel, hiszen tény és való én voltam a legjobb esélye az árnyvadász világban, és lám, még mindig él. Hogy közben milyen kalandokba keveredtem és kevertem őt is hát.. az... nos.. nem fontos!
- Nem, azért vagyok ilyen egoista, mert az lehetek, és van mire annak lennem, fogadd el. Az egyik legjobbal jársz - vigyorgok ahogy nem engedem el, még akkor sem ha röhög. Vele nevetek, nem félek viccet csinálni saját magamból sem.
- Oh hát, nem is tudom. Elég erős a vállam hogy elbírjam, de veled hajlandó vagyok osztozni, generációnk egyik legjobb női árnyvadásza - válaszolok ahogy megcsókolom. Mi tagadás, ő is Izzy a legjobbak jelenleg, és az egész árnyvilág a csodájukra járhatna.
- Hm, a hálóinget jobban kedvelem, könnyebb megszabadulni tőle - kuncogok, mert tény és való hogy imádom Claryt mindenhogyan, de ruha nélkül a legjobban. Ahol csak ketten vagyunk.
- Tudom hogy szeretsz húzni, de igen jutott elég ész is abba a hidrogénezett szőke hajamba, ahogy a haverod mondaná - nevetek, mert elég vicces volt ahogy először találkoztunk, és Luke házánál a bokorból húztam ki. Nem voltam vele valami kedves, de valahogy annyira irritál a feje, én nem tudom. Viszont Clarynak fontos, és megmentett minket Asmodeustól, szóval... hálásak vagyunk neki. Ettől még szívom a vérét, persze nem szó szerint, ahogy ő tette velem azon a nyomorult hajón.
- Nem bizony - kuncogok, mert igaz hogy egyikünk sem a megfontoltság mintapéldánya, de élünk és nem halt ki a fajtánk sem, ami szerintem máris siker.
- Annyira tudtam hogy megint ezzel fogsz jönni - nyögök fel, mert ismerem már ezt a herceg és hercegnő párhuzamot, de nem vagyok oda érte. Általában barna lovon jelenek meg, bár a színe a legutolsó szempont ha egyszer a közelembe kerül egy. Jóban vagyok vele, és bár utólag szörnyű ezt mondani, akkoriban még apámnak gondoltam Valentine-t, ő tanított engem lovagolni.
- Nem kedvelem, ez igaz. Te viszont igen, és mivel téged szeretlek, így Simont is elismerem valahol... kezdő árnyvadásznak, elvégre nem minden mondén ment volna át mindezen egy barátságért. Kevés embert ismerek, aki bátran állt volna Asmodeus elé - azért ez a tette elég nagyszabású volt, és még én is tisztelettel adózom felé emiatt hiszen mindenét odavetette azért, hogy Clary és akiket ő szeret, épségben hazajussanak a démoni birodalomból.
Lassan feljutunk a szobámba, és az ágyhoz navigálom Claryt hogy hanyatt dönthessem rajta. Jól mutat az egyszerű ágyon, mint valami ritka kincs. Bár, az is mondjuk.

Ezeket a beszélgetések szerintem órákig tudnánk folytatni. Fura, de épp amennyire különbözünk Jacel annyira is hasonlítunk. Egyszerűen mindig azon kapom magam, hogy mindig van beszéld témánk, és soha nem unjuk meg a beszélgetéseinket. Mindig azon agyunk, hogy a másikunké legyen az utolsó szó, és az a legmeglepőbb az egészbe, hogy én ezt rendkívül élvezem. Nem hiába szerettem bele, egyszerűen mellette érzem magam önmagam, és nőnek. Annak a nőnek, aki mindig is lappangott bennem valahol mélyen, és az ő jelenlétében kezd kifejlődni teljessé. Simon mellett és mindig önmagam lehettem, azért is lett a legjobb barátom. De mellette a női énem egyszerűen nem akart előjönni. Bár ezek nagy szavak, hisz gyerekek voltunk, és most is csak tiniknek számítunk. Úgy vélem mondjuk, hogy az utóbbi időkben történtek mindannyiunkra akkora hatással volt, hogy hetek alatt fejlődtünk felnőtté, tapasztaltabbá és sokkal érettebbé.
Ez főleg Jace-nél abban látszik, hogy Simonhoz viszonyul. Tisztában vagyok vele, és nem rejtették véka alá a véleményüket egymásról. De látszik igyekszik, és azt is látom, hogy nem csak az én kedvemért, hiába nem vallaná be. Sokkal érettebben és felnőttként gondolkodik. És ez a változás számomra csak még vonzóbbá teszi.
- Simon bátor, mindig is az volt. Egyszerűen nem volt alkalma kibontakozni. Viszont sajnálom, hogy ilyen körülmények között kellett megtennie. - sóhajtom. - És köszönöm Jace, borzasztóan sokat jelent számomra, hogy így állsz hozzá. Alig várom, hogy ketten látogassuk meg Idrist. - főleg így, hogy sokkal nyugodtabbak a körülmények. Alig várom látni az "új" társadalmat, olyan címer alatt amit én terveztem.
Ahogy felérünk Jace szobájába azonnal rá is dönt az ágyra, belőlem pedig kirobban a nevetés.
- Bocs csak, a drámai hatás tudod... - vigyorodom el, miközben kezem közé fogom az arcát. Nem csoda hogy angyali vér csörgedezik benne. Enyhén, de annál szenvedélyesebb csókot lehelek ajkaira, majd aggódva nézek rá. - Biztosan tudod uralni? - nem magamat féltem a tűztől, tudom hogy őt lelkileg sokkal jobban megviselné, mint engem.

Nem tudom meddig tudnánk folytatni ezt a beszélgetést, ha nem lenne valahol vége a napnak, és nem lennének dolgaink, nem kellene járőrözni, és nem lennének edzések. Pedig vannak, de nem bánom őket, mert szeretek harcolni és mozogni is, le kell mozgassam magam és a felesleges energiáimat. Clary mellett sem unatkozom, hiszen azt hiszen elmondhatom hogy életem nőjét találtam meg a személyében, hiszen a legrosszabb formámban is mellettem volt, és a legrosszabb arcom is látta már. Ahogy én is láttam a fájdalmát, örömét és ragaszkodását is ahhoz a mondén felé. Simon felé.
Clary mellett kicsit lejjebb adtam a seggfej stílusomból, bár azért most sem hazudtolom meg magam és bárkit kikergetek a világból öt perc alatt, bár a leginkább azt vettem észre Thea érzékeny rám. Nem is értem miért.
Túl hamar lettünk felnőttek, és vívtunk meg egy háborút, amit nem is nekünk kellett volna, de nem hagyhattuk hogy minden elvesszen és még több veszteség legyen.
- Igen, valóban az. Kezdetben nem hittem benne, és azt hittem hogy csak egy nyafogós mondén, aki nem tud elszakadni tőled, de időben úgyis elkopik de... bírta a lépést tartani velünk árnyvadászokkal is, és amit ott tett... mindent feladott érted - válaszolok, hiszen tény és való nem sokan merték volna megtenni, hogy feladják az örök életüket. Élhetett volna örökké, vámpírként, és mégis lemondott róla hogy megmeneküljünk. Ezért pedig tisztelem őt.
- Elviszlek oda, de szerintem én keresek valami izgisebb elfoglaltságot mint Simon - vigyorodok el, mert kedvelem, de nem én lennék ha nem szívnám a vérét, az ifjú árnyvadásznak, aki most kezdi a kiképzést, és a felemelkedésig végig kell küzdenie magát az akadémián. Utána viszont teljes értékű tagja lehet a fajunknak.
Felérve a szobába, eldöntöm az ágyon és gyöngyöző nevetésére én is szélesen elvigyorodom. Klisék, klisék mindenütt.
- Tudom, de drámai vagy sem istenien festessz az ágyamban, de túl sok rajtad a ruha - simítom le a felsőjét róla, hiszen olyan kis könnyá egyszerű darab, és adja magát, mintha csak kérné hogy vegyem le. Előrehajolva csókolom meg, lassan, érzelmesen mélyen és rámarkolok melltartón keresztül az egyik formás kis mellére. Pont jó méret.
- Egyáltalán nem biztos, de itt van nekünk a tűzállópizsama rúna - kuncogok fel, és ledobom magamról a felsőmet. Perceken belül mindketten teljesen meztelenek leszünk, és kényeztetem őt, ahogy ott fekszik az ágyamon, apró csókokkal, kis harapásokkal ingerelve, imádom ahogy megfeszül a teste.