Összeszűkült szemekkel méregeti az egyik düledező egykori bérházat. A város szélére hozta ki a szeszélye, illetve itt tervezett vadászni is magának valami gyanútlant akit kedvére széttéphet, és meg is ehet. Mivel démon, nem találja ezt olyan szörnyűnek, hiszen ennie kell valamit mégis csak. Feketében van, mint szokott és megjelenése kicsit sem hétköznapi, a halandók kicicomázták hogy olyan visual kei sztárnak nézzen ki, ahogy az ázsiaiak sokszor szoktak. Fehérkék szeme még jól is megy ehhez, bárki elhinné hogy kontaklencse. A fogait és karmait már nehezebben tudná kimagyarázni, de elég őrült lenne ahhoz hogy emberként is így nézzen ki. Ködként gomolyogva érkezett meg, és most az épület tetején térdel, szimatol a levegőbe mint valami ragadozó aki a préda szagát érzi. Egy embert érez, egy nőt úgy képzeli. Egyedül van, és ő máris megnyalja a szája szélét, ahogy leugrik és az első erkélyszerű kiállásban megkapaszkodva belép a romos épületbe. Még nem érte el, ezért könnyed halk léptekkel oson, amennyire csak emberi alakban a magasított talpú erős bakancsban erre képes. Nem sokkal később meg is látja az embert, és nem tudja hová tenni hirtelen. Megtorpan az ajtóban, jól láthatóan zavarodottan pislog. Nem erre számított. - Te meg mi vagy? - kérdezi dallamos hangján, a japán szavakhoz szokott, de már egészen élhető az angolja is, bár nem mindig tudja kifejezni magát, gyorsan tanul. Nem fél a madárfészek hajú nőtől. Bár tény hogy eddig nem igazán látott ilyesmit, de mégis valamiért érdeklődő felé. Nem érez rajta félelmet.
Shh, olyan hangos a világ. Oly zajos, és undormányosan fényes. Ezek a fénylakók mást sem tudnak csak sápítozva sikítani, mikor meglátják Zoe kócos kobakját. Pedig Zoe normális… teljességgel normális, csak mindenki más él valami groteszk, elkorcsult fantazmagóriában, de semmi baj… Ez az őrült jelenés végtelenül frusztrált örömmel szakítja ki a népet ebből az állapotból. Meg tépi le tőből a karjukat, vájja ki a szemüket és gurgulázó nevetéssel egyetemben kaparja ki a nyelvüket sikoltozó torkukból. Most is, kénytelen volt kissé odébb jönni, mert a gyárépületből mér megevett minden ott lakó szerencsétlent, így útja az éj leple alatt egy másik magas és kellően romos épületbe vitte. Itt futott össze egy potenciális vacsora alapanyaggal. Egy ideig futott, egy ideig menekült, de Zoe elől… esélytelen. Végül a folyosón kapta el, egy székkel ütve tarkón… meg még párszor összecsapkodva vele, az alany a porba hull. ~Tik…Tak…Tik…Tak…~ Károgó nevetése rázza sovány testét, göthös macskája a távolban nyányog, jelezve, hogy őt se hagyja ki a lakomából. Zoe persze egy ideig tudomást sem vesz róla, majd ha marad… ő most éhesebb. Hogy férfi-e vagy nő fekszik alatta, az másodlagos, az lényegtelen. Ami azt illeti, fogalma sincs, mi a különbség a kettő között, vagy egyáltalán mit jelent ez. Ő csak feszített vigyorral az arcán ül a vacsorája fölött tort, kis zsebéből egy koszos tokot húz elő, belőle egy makulátlanul tiszta szike csúszik ki. Mérnöki pontossággal ejt egy vágást a csuklóban húzódó artériára s mohón nyalogatja a kibuggyanó vért belőle. Innivalóóó~ Az alany ugyan kótyagos, de a vérveszteségtől már mozdulni sem képes. Igaz ugyan, hogy Zoe alacsony termete és pehely súlya miatt nem lenne ellenfél egy egészséges, erős embernek, ám de a testi hiányosságait pótolja az őrülete áltat gerjesztett félelmetes aurája. Az ujjperceket lemetszi, és a macskának dobja, ki mohón veti rá magát a csemegére. Zoe eközben egy szép kis szeletet vág le az alkarból, s egyik felét a szájába tolva rágcsálni kezdi. ~Tik…Tak…Tik…Tak…~ Mialatt nyammog rajta, addig módszeresen kezdi szétbontani az embert alatta, mint más a csirkét szokta. Egy örömittas mozdulattal vágja bele a mellkasba a pengét s őrült hahotázás közben húzza lefelé a köldökig. A ruha másodlagos, az szakad ugyanúgy a bőrrel egyetemben. A vacsi őt nézi, kigúvadt szemekkel mered a lényre, mi még éltében fogyasztja őt. Enyhén oldalra dönti a fejét, sziszegve röhög felfeszített vigyorában. A hasról áttér a szemekre, és nemes egyszerűséggel kivájja onnan a golyókat, kis kocsányon lógnak immáron ki a szemgödörből, és a koszos padlót nézik, a saját vérét. Nem érez semmit sem, csak éhséget, így mikor valaki megszólal mögötte, még csak össze sem rezzen. Váztalan szörnyetegként tekeredik ki a nyaka s lehetetlenül groteszk pózban dobja hátra fejét, hogy megnézze mi az, miközben szájából még lóg a porhanyós emberhús. ~Tik…Tak…Tik…Tak…~ Néz rá nagy fekete szemeivel, s látszik rajta, hogy nem érti a kérdést. Súlyos percekbe telik neki analizálni a helyzetet, miközben alatta a pára kileheli a lelkét végleg, már csak az izmok utórángása miatt pattog alatta egy kicsikét. Nyammog még a husin, majd karmos és koszos kis kezével, vékony ujjaival megfogja a húst és kitépi a szájából. - Ümm….éhes. Ez az egyetlen logikus válasz létezik Zoe fejében nagyjából az összes kérdésre. Még tele szájjal, félig megrágott izomdarabokkal a foga alatt röhög fel eszelősen, gurgulázva. Nem érez félelmet, nem tudja ki vagy mi áll előtte, s az a nagy harci helyzet, hogy nem is érdekli őt. ~Tik…Tak…Tik…Tak…~
Szeret a városon kívül bóklászni, és mivel ő a legrosszabb dolog ami egy emberrel történhet nem aggódik hogy valaki belé kötne. Az illető nem lenne túl hosszú életű ha nincs a közelben egy árnyvadász sem, aki meg rá vetne szemet. Múltkor is éppen hogy csak megmenekült előlük, és dühösen morran fel az emlékre, mert nem szereti az angyal penge okozta sebeket, és a szerencsefaktor mentette meg, hogy gyorsan köddé tudott válni és nem követték, bár nem jutott messzire. Egy látó mondén vitte haza a lakásba, amit kinevezett sajátjának, miután a tulajdonosa észrevétlenül eltűnt valahol, valamelyik csatornában. Az épület nem egészen elhagyott, érez valamit, valakit. Emberszag keveredik a város mocskával, és a szemétbűzzel, ami nem zavarja az orrát, egyszerűen figyelmen kívül hagyja az egészet, az embert akarja. Élve vagy halva, még nem döntötte el, így hát felgomolyog oda, ahol érzi. Groteszk és valahol gyönyörű látvány fogadja. Ez szörnyféle lakmározik, de aztán rájön hogy ez egy emberfajzat, éppen olyan mint ahogy ő próbál kinézni. Félrebillentett fejjel nézi a nőt, ahogy vér csepeg le az ajkairól, és tágra nyílt szemekkel lép közelebb hozzé, hogy jobban lássa. - És finom? - kérdezi a hullára mutatva, ahogy megkerüli és a nővel szemben ereszkedik guggolásba. Messze ahhoz hogy elérhesse, de közel ahhoz hogy alaposan szemügyre vehesse és láthassa nem ő az, aki ezért megszólja. - Te ölted meg? Van neved? - kérdezget és ha fehérkék szemei nem lennének gonoszul üresek, még cukinak és ártatlannak is lehetne nézni. De csak lehetne. Karmos kezeit lazán lógatja a térdéről ahogy támaszkodik.
Gurgulázó hahota szakad fel göthös torkából, húzza-nyúzza szerencsétlen áldozatát, amíg csak vinnyog, amíg csak gyönyörűen, fájdalmasan szépen énekel neki. Műsoros vacsora, a kedvence. Imádja hallani a csontok ropogását, az izomrostok sercegését amikor végleg megadják magukat a hegyes kis karmoknak, mellyel Zoe vájkál a húsukban. ~Tik…Tak…Tik…Tak…~ Oly sok móka, oly sok cincálnivaló van még ezen a koszos, korcs testen, hogy az valami mennyei manna Zoe rothadt kis lelkének. Nyissz-nyissz, csúszik a penge, olvad a hús a csontról, a dirib-daabok egy részét Lucicica meglovasította, no sebaj, van még itt elég... a legfincsibb részei még itt vannak. Egészen addig jót mulat ez a sötét, elcseszett jelenés, mígnem... megszólítják. Vagyishogy beszélnek hozzá. Hozzá? De miért? Kit érdekel, ki látja s legfőképpen... miért? ~Tik…Tak…Tik…Tak…~ Nagy, őrült fekete szemeivel nézi az idegent, aki aztán fogja magát és távolabb leül vele szemben. Zoe csak nézi, egyre csak nézi, miközben a szájából kilógó húscafatot rágicsálja. Kezei közben járkálnak a szikével, alaposan boncolja, nyiszatolja az immáron teljesen kimúlt hulláját, miközben egy pillanatra sem veszi le róla koszos fekete tükreit. Mi ez itt? Mi ez itt, mi ez itt... Mit akar? Mit akar...mit akar... ~Tik…Tak…Tik…Tak…~ Nagyban ráncolja a homlokát, újabb kérdés... ejj de fárasztó nap ez. Jó fél percig gondolkodik csendesen nyammogva, mire végre a sötétségben gyulladt egy szikra és helyére kerültek a dolgok. Hatalmasra tátott szájjal vihog, fejét hátravetve mutogatja hegyesre reszelt véres fogait, a cafat is kiesik a szájából, amivel azonnal meglép az a ványadt dög. - Finom... iggen... fi-nom. Kuncog és hahotázik, majd a nevetőgörcs úgy hal el, ahogy jörr, elvégre megint kérdeztek tőle valamit. Lassan siklik le tekintete, felemeli két kis kezét, könyékig áll a vérben s alatta ugyan van karmolásnyom, de csak felületi. Meg csurig véres és koszos is ennek tetejében. - Énnn...? ümmm... Morran fel, majd kétszer-háromszor megcsapkodja a fejét, mi si volt, hogy is szólt az a hangformula minden nap a gödör fölött? - Zoe...nich... ~Tik…Tak…Tik…Tak…~ Találja meg a választ elborult kis fejében, majd újabb károgó nevetés után belevágja a szikét a hulla orrnyerge melletti részbe s gondosan lenyiszálja a szemhéjakat, majd kis ujjacskájával benyúl a szemgolyó oldalánál, gondosan három ujja közé kaparintja s kirántja egy röpke mozdulattal. Kezében a zöld szemgolyóval lépdel oda guggolásban a másikhoz, szimatolja, vizsgálja. Nem olyan, mint azok... nem olyan, mint a mocskos fényimádók. Aztán belenéz a szemekbe s érzi, ahogy a benne lakozó sötétség üdvözli a másikat. Fülig érő vigyorra húzza száját, kuncog, mint egy betépett hörcsög. - Ksz,ksz,ksz... Szépszemű... Suttogja maga elé s tenyerében a szemgolyót nyújtja a jelenésnek. Az finom falat, becsüld meg magad...
A démon érzi egy ember jelenlétét, de meglepő látvány fogadja amikor megtalálja az emberi energia helyét és gazdáját. Nem olyan mint a többi halandó, akikkel eddig találkozott, van benne valami ismerős, és rohadt. Olyasmi, ami őbenne is megvan és ez a jóság hiánya, a jó gátlása. A nő szemei csaknem olyan lélektelenek mint az ő kékfehér íriszei és egy pillanatig nem is tudja eldönteni mi az amit lát. Démon nem lehet, azt felismerné, hiszen a magafajtát könnyen kiszúrja. A nő valami más. Az egykori ember maradványai felett üldögélve nem zavarja a vér és hulla szag hiszen a démoni síkon sokkal rosszabb minden és élénk érdeklődéssel figyeli a húsdarabon rágódó nőt. Ritka látvány, és a levegőbe szimatolva nem érez még farkaskórságot sem, tehát az sem lehet. Rávigyorog, szép macskaszerű fogsorát megvillantva. Tetszik neki a furcsa kreatúra. - Emberi hús, de te is ember vagy.... nem? - kérdezi kissé akadozva mert nem mindig sikerül neki helyesen ragozni, de igyekszik. Ifjú démon még, van mit fejlődnie de sok érdekes trükköt tud például a köddel. - Jó véres munka - ez már majdnem dícséret és az alvadt vérbe mártja az egyik ujját és lenyalja a mondén halandó vérét onnan, ahogy fehérkék pillantása a nőt nézi. Nem szakad el tőle, és a válaszra is úgy várakozik hogy nem fordítja el a szemeit, tud ő egész nap pislogás nélkül nézni. - Zoenich- ismétli meg tetszik neki a hangforma és még kétszer elmondja fennhangon, hogy el ne felejtse a szót. Kedve telik a groteszk látványban ahogy Zoé a hullában turkál, és nézia manővert ahogy kikapja a szemet a helyéről. Neki is van egy kis szemgyűjteménye elő is szedi a kis zacskót és megmutatja Zoénak. - Nekem is... vannak... - mosolyog de elveszi a kezéből a friss szemet és lenyalogatja. Alaposan megtisztítja de megeszi. Tudja hogy ezt várja tőle a nő, és a másik szemet ő szedi ki hogy felkínálja. Teljesen idilli jelenet.
Kezdőlap
