Ha rám nézel, akkor egy ellenállhatatlan, fess fiatalembert látsz. Hosszú, szőke hajam - amit csak nagyon ritkán hordok felkötve, de mindig nagyon odafigyelek a rendben tartására - teszi a külsőm olyan  vadítóan ellenállhatatlanná. De most tényleg! Nem? Szemeim szürkéskékek, néha zöldes árnyalatúak, talán kedvtől függ, de az is befolyásolja, hogy hogyan esik rá a fény. Tekintetem nem épp pókerarcokhoz illő tekintet. Szinte mindent elárul rólam és pillanatnyi gondolataimról. Na de ezért is tudok olyan vonzó lenni, amikor számomra tetszetős hölgyek társaságában vagyok. De ez lehet a kidolgozott testem miatt is. Ez munkahelyi ártalom, viszont a sok égési sérüléstől, hegtől, rúnáktól néhányan megriadnak. Én már megszoktam őket, a testem részei. Egyébként viszonylag magasnak mondható vagyok, olyan 178 centi körüli.
Ruházatban nem vagyok túl kényes. Legyen kényelmes, de persze azért a mackónadrág maradjon otthon. Utcára és bulira elegánsan, munkára praktikusan, otthon... alsónadrágban.
Hát most mondd, hogy nem vagyok egy igazi angyali sármos pasi!

Amit rólam feltétlenül tudnod kell: Először is felejts el mindent, amit a balesetem előtt tudtál rólam. Nem mondom, hogy teljesen kicserélődtem, mert az hazugság lenne, de azért változtam ebben-abban.
No jó, akkor kezdem azzal, ami megmaradt a személyiségemben. A hajamra még mindig kényes vagyok és még mindig rühellem, ha csesztetik. NE! merészelj hozzáérni az engedélyem nélkül! Sose hívj gyávának, mert arra bepöccenek. Bár ez már enyhült egy ideje és időnként vissza tudom fogni magam, de csak ha elég komoly a dolog ahhoz, hogy nem érdemes hülyeséget csinálni. Még mindig iszonyatosan feledékeny vagyok és ami még fontosabb, hogy még mindig jobban bírom a piát nálad!
Mindezek ellenére viszont nagyon sokat komolyodtam. A munkát mindig is komolyan vettem, de mellette minden hülyeségben és buliban részt vettem. Azóta viszont, hogy megtapasztaltam milyen is igazán közel kerülni a véghez, hát... átgondoltam a dolgokat. Dora nem volt mellettem, amíg lábadoztam, így volt időm agyalni. Nem szeretek döntéseket elkapkodni és igyekszem megtervezni minden lépésemet. Persze embervér is csörgedezik az ereimben, úgyhogy időnként az érzelmek keresztbe tesznek, de alapvetően szeretem higgadt fejjel intézni a dolgokat. Legyen szó bármiről.
A nőzés sem már az én terepem, annak ellenére, hogy az egészséges férfi egoizmus ott bujkál bennem és növeli az önbizalmam, ha tapad rám egy formás test. De elsősorban azért az igazit keresem, már amennyi időm van keresgélni.
Egyelőre azonban kevés ember áll hozzám közel. A családomon kívül csak Dora van nekem és egy-két jó barát, akikért bármit megtennék, akár az életem is adnám. A többiek lelki bánata, egyéb problémái nem érdekelnek és ezt a tudtukra is szoktam adni. Hát igen, az őszinteség és az igazság két olyan dolog, ami életem fontos része. Ha valami még ki tud hozni a sodromból, a "gyáva" megnevezésnél is jobban, az a hazugsák. Azért harapok. Nagyon.

Ha az élettörténetem érdekel, akkor nem mondhatok sokat. Megszülettem, árnyvadász lettem és most itt vagyok. Érdekelnek a részletek is? Ha elmondanám, akkor meg kéne, hogy öljelek! Na... persze, hogy ez nem igaz, kivéve, ha a Pokol szülöttje vagy. Akkor így is és úgy is kinyírlak.
Na, ne húzzuk az időt, mesélek neked egy kicsit. Londonban születtem és egyke voltam mindig is. Pici koromban nem történt semmi extrém, amiről beszámolhatnék. Egy emlékezetes pillanatra azért emlékszem, és arra kristály tisztán, amikor megismertem Dorotheát. Nemigen lakott a környéken más velünk egykorú gyerek, így attól a naptól kezdve igen sok időt töltöttünk együtt és tökéletesen jól megvoltunk. Az intézetbe is együtt kerültünk, s bár ott nagyon különbözőnek tartottak minket, azért mi jóban és rosszban is egymás mellett voltunk. Én népszerű lettem - nem is volt kérdés, hiszen szexi arcomnak senki nem tudott ellenállni. Dora viszont a kis furi volt a többiek szemében, de ez egy csöppet sem tartott vissza attól, hogy kiálljak mellette. Ez aztán abban is megnyilvánult, hogy pár év elteltével eljegyeztük egymást. Haha, csak vicceltem! Elfogadtuk egymást egymás parabataiának. Mindketten úgy éreztük, hogy kiegészítjük egymást és árnyvadászként is sokkal jobbak vagyunk együtt.
Így teltek, múltak az évek. Valentine mizériáját is túléltük, s én is és Dora is tökéletesen haladtunk tovább az utunkon, amikor egy nap minden megváltozott. Ez klisésen hangzik, de tényleg így történt. Egy munka alkalmával rosszul sültek el a dolgok, s csak egy lehetőségünk maradt, az hogy felgyújtjuk az egész vámpír kócerájt. A bökkenő az volt, hogy számunkra sem maradt kiút, illetve végül Dora talált egy rést, ahol ő kifért, de én nem tudtam áttuszkolni magam rajta. Igazi sötét nap volt mindkettőnk számára. Ő azt hitte meghaltam, amiben majdnem igaza is lett. Igyekeztem másik rést vagy kiutat keresni, de semmi. Végül a füsttől és a hőtől összecsuklottam. Nem igazán emlékszem többre, de azt mondták, hogy óriási volt a szerencsém. Két mondén gyermek talált rám, akik aztán szóltak a szüleiknek, engem pedig kórházba szállítottak. Hamarosan az intézet is tudomást szerzett arról, hogy élek, s aztán haza is szállítottak. Addigra azonban Dora lelépett New Yorkba, az én felépülésem pedig hosszabb ideig tartott, mint ahogy azt szerettem volna. Fájdalmas, sok maradandó égési sérülés, szemléletváltás, életmódváltás... A baleset sok érdekes következményei közül néhány.
Aztán persze amint jobban lettem már utaztam is New Yorkba, hogy megkeressem a parabataiom, hogy újra minden a régi lehessen. Ugyan megtaláltam, de semmi nem lett a régi. Hogy is gondolhattam...
Eleinte úgy tűnt, hogy helyrerázódunk, de aztán kiderült, hogy nehezebben megy, mint gondoltuk. A nagy öröm ellenére kiderült, hogy én is és ő is megváltoztunk egy picit és sok volt a külön töltött idő. Ezen persze egy cseppet sem segített, hogy a klávé kijelentette, hogy Dorát hozzáadja ahhoz a tuskó Rukohoz. Persze a nehézségek ellenére én ugyanúgy szeretem, mint régen, csak jobban féltem. Sokkal jobban. És ez néha konfliktusokat szül....