Általában egyedül vagy Dorotheával megyek vadászatra, azonban ma úgy hozta a Sors, hogy egy számomra majdnem idegen lánnyal kell majd összedolgoznom. Látásból ugyan ismerem, de a hirtelen jött bejelentés miatt gyorsan kellett a vezetőségnek ugrasztania valakiket. A bejelentés szerint 3 démon bujkál a Staten Island déli partján álló romos épületben. Nem tudom, hogy a bejelentő kicsoda és mennyire megbízható, úgyhogy jobb lesz óvatosnak lenni. Számíthatunk egy üres épületre vagy démontanyára is. Kényelmes, mégis valamennyire elegáns öltözékben indulok útnak. Még sötétedés előtt van, de hamarosan nyugovóra tér a Nap. Pár perccel a megbeszélt időpont előtt érkezem a találkahelyre, ami már nincs túl messze attól a bizonyos "kísértetkastélytól". Előveszem a telefonom és azt nyomkodom, amíg várok...
Igyekszem nem paranoiás lenni, de úgy érzem kezd némileg indokolt lenni. Végre lett volna egy kis időnk Jace-el, épp igyekeztem hozzá, mikor szó szerint karon rángattak, egy hirtelen jött bejelentés miatt, és valami Caleb-el kell találkoznom a helyszínen. Nem értem eleve miért nem akkor Jace-el küldenek ki terepre, tényleg olyan érzésem van mintha mindig valahogy meglenne akadályozva mióta ide költöztem, hogy együtt töltsünk egy kis időt. Bár nem panaszkodhatom, hisz nem rég volt, hogy kiruccantunk Idrisbe, még is olyan távolinak tűnik. Mély levegőt beszívva, ahogy kiléptem az intézetből indulok meg a helyszínre. Mire oda érek rájövök, nem valami szívderítő látvány, azt hiszem itt minden bizonnyal indokolt lesz a démon bejelentés, a kis mocskok imádnak ilyen lepukkant helyen tanyázni. Nem mondom, hogy rögtön megtalálom az idéiglenes társam, mint ahogy szoktam persze rossz irányba indultam el, és tettem egy kört: hát na felmértem a terepet. - Szia. Caleb, igaz? - lépek hozzá mosolyogva, nyújtva a kezem. Még szoknom kell a többi árnyvadász társamat, volt aki a kéznyújtásomra úgy nézett rám, mintha a szemem láttára nyúztam volna meg a kis cicáját. Remélem ezúttal kicsit lazább partnert kapok.
Épp felnézek a mobilom, amikor megpillantom a felém közeledő hölgyet. Kétség sem fért hozzá, hogy leendő démonvadász társam talált végre ide hozzám, így egy gombnyomással lezárom a képernyőt és a nadrágzsebembe csúsztatom a telefont. A lány szemrevaló teremtés, mosolya elbűvölő, egészen el is feledteti velem, hogy már várok itt egy jó pár perce. Kezem felé nyújtom és könnyeden megrázom kézfejét. -Igen. Te pedig Clary, ha jól tudom. Gondolom Te sem bánod, ha tegeződünk.- mosolygok én is rá. -Igencsak meglepett, hogy ilyen hirtelen egy tök új társat kapok, de most, hogy látom, hogy kivel kerültem össze, már nem is bánom. - a rám jellemző bókkal indítok, én már csak ilyen bájgúnár vagyok, de az ehhez hasonló bókokat a baráti köröm lány tagjai is megkapják, nem csak azok, akikhez testileg közelebb szeretnék kerülni. Még egyszer felmérem társam, aki első ránézésre törékeny alkatnak tűnik, de aztán megnyugtatom magam, hogy bizonyára nem véletlenül lett a csapatunk tagja és nem véletlenül küldték most erre a melóra. -Nos, akkor, ha felkészültél, akkor csak utánad! - mosolyom továbbra is az arcomon díszeleg, kezemet pedig az úti célunk felé kitárva előre tessékelem a lányt. Természetesen azután pontosan mellett indulok el én is. Ahogy lépkedek, közben leellenőrzöm, hogy nálam van-e minden, amire szükségünk lehet az elkövetkezendő percekben. Hiába szeretem a munkám, azért remélem most hamar végzünk...
Őszinte leszek, a szemem sarkából még ha Simon is volt mellettem, ha jó pasit láttam mindig megfigyeltem. Mióta Jace-el vagyok, egyszerűen tényleg akkor veszem észre ha valaki jól néz ki mikor már a szemem előtt integet. De mégis miért nézegetnék mást, mikor egy tökéletesen egoista pasim van? Caleb a hosszú hajával nem mondható az esetemnek, de elég helyes, viszont a lehengerlő modora az ami mosolyt késztet az arcomra. Olyan ritkák az udvarias férfiak mostanság, így mindig ha találkozom egyel nem tehetek róla, de fülig pirulok. Sajnos Jace nem a kedvességéről, s udvariasságáról híres. - Oh, igen ... Clary vagyok.- válaszolok zavartan. - Mi? Persze, tegeződünk. - nem szeretek amúgy se magázódni, mikor az lenne illendő is néha elfelejtem. - Én is meglepődtem a párosításon. Mostanában elég sok furcsa dolog történik az intézetben. Nem gondolod? - kérdezem hátulról mellbe tapogatózva, de a kedves mosoly az arcomon ragadt. Ha esetleg ő nem úgy gondolja, akkor gondolja azt, hogy csak viccből mondtam. - Fel lehet erre készülni? - kérdezem, miközben az egyik kezemet a pengét tartó tokhoz csúsztatom, hogy közel legyen ha esetleg használatba kéne vennünk. Megindulunk az elhagyatott épület felé, hiába küzdöttem már annyi démonnal, még is a szívem majd kiugrik a helyéről. Egyedül akkor vagyok nyugodt, ha Jace-el vagyok küldetésen. Tudom, hogy akkor nem eshet bajom. Ráadásul most egy teljesen ismeretlen árnyvadászra kell bíznom magam, és ez a legijesztőbb az egészben. Amint bemászunk a poros, és romos és egyben természetesen korom sötét épületbe, azonnal megdobban a szívem. - Te hallottad ? - kérdezem a hörgésre célozva. Még az állkapcsom is beleremegett.
Caleb Blackarmour
Hozzászólások száma :
36
Tárgy: Re: Démoni bújócska - Clary & Caleb Szer. Május 23, 2018 11:18 am
Mosollyal az arcomon fürkészem a lány arcát. Már láttam az intézetben jó párszor, de mindig csak elhaladtunk egymás mellett. Milyen érdekes, hogy most egy küldetés alatt kell megismernünk egymást. -Hát igen. Meg az az értelmet esküvő is... Te elégedett vagy ezzel a Ruko figurával? Engem kissé frusztrál, hogy ő lesz itt a nagyfőnök. - Theát nem említem, őróla mindenkinek jó a véleménye. Ha meg mégsem, akkor arra nem vagyok kíváncsi. Én tudom, hogy szívét és lelkét beleteszi abba, amit csinál. Költői kérdésére nem válaszolok, csak egy félmosollyal tekintek vissza rá. Persze, hogy nem lehet igazán felkészülni, de úgy gondolom, hogy megszokni azért meglehet. Hiszen ez a dolgunk. Természetesen tudom, hogy a férfiak és a nők teljesen máshogy működnek és nekem fogalmam sincs arról, hogy ők hogyan gondolkodnak, de az biztos, hogy én már szinte várom, hogy összefussak egy mocskos, sötét démonnal és levezessem rajta minden stresszem. Elindulunk végre, majd nem is tétovázva behatolunk a romos épületbe. Egymás oldalán haladunk befelé a síri csöndben, amit végül néhány gyanús hörgés, majd Clary hangja tör meg. -Igen. Ne aggódj, itt vagyok melletted. - válaszolom halkan, bár már úgyis tudják, hogy itt vagyunk. Szeráf pengém a kezemben egyértelműen jelzi, hogy a ház démonokkal van kitömve. Esküszöm érzem a fegyveren, hogy várja, hogy lenyessen néhány démonfejet. -Vigyázz! - kiáltok fel és ezzel majdhogynem egy időben lököm félre testemmel a nőt és csak a poros fal akadályozza meg, hogy a földön landoljunk. A felénk repülő éles tárgy elszáll testem mellett, majd valahol mögöttünk beleáll az ajtóba. Ellépek a lánytól, aggódó szemeimmel pillantok rá, hogy minden rendben van-e. Aztán felemelem a pengém és a sötét folyosók felé lépek egyet. -Ti gyáva férgek! Már csak így megy? Fedezékből dobálózva, mint az óvodások? - szólalok fel hangosan, remélve, hogy legalább egy füstös alak megmutatja magát. Aztán másodpercek múlva egy 5 évesforma gyermek totyog elő a sötétből ártatlan szemekkel pislogva rám...
Vendég
Vendég
Tárgy: Re: Démoni bújócska - Clary & Caleb Pént. Május 25, 2018 10:36 am
Clary&Caleb
Kérdése kissé meglep, nem hittem volna már az első pár percbe ilyen cseverészésben kötünk ki. De őszintén szólva nem bánom, sőt szeretem ha a szokásos feszengés elmarad, és már tudok az emberekkel rögtön beszélgetni. Csak ezt főleg az árnyvadászok között nem igazán szoktam meg. De őszintén szólva nem igazán tudok érdemben válaszolni a kérdésére, zavaromba ajkamba harapok. - Ruko... igen. Hát őszintén szólva nem igazán tudok véleményt alkotni róla. Nem sokat beszéltem vele, de a vezetés alapján nem láttam semmi kivetnivalót. De gondolom majd, mint eddig mindenkinél idővel kiderül mennyire bizonyul megfelelőnek. - mosolyodom el, büszkén arra, hogy remélhetőleg megfelelő választ adtam a kérdésére. Ugyanis önző módon nem igazán figyeltem teljesen oda ami mostanában az intézetben folyik. Költözéssel voltam elfoglalva, és azzal hogy Jacel minél több időt tudjunk együtt tölteni, annak ellenére, hogy valamiért sosem vagyunk mostanában egymás mellé osztva. Ahogy Izzyvel se , sem Aleckel. Illetve ott van Simon... itt mély levegőt szívok be, amit a közelben lévő folyó frissebbé tesz... valamennyire. - Köszönöm, de azért engem se kell félteni. - vetem oda lezseren oldalra biccenve a fejem, miközben már a romos épületben is találjuk magunkat. A rossz érzésem nem hagy nyugodni, pláne a mocorgó hangok. Figyelmem még is egy másik csattanó hang tereli... hirtelen csak a figyelmeztető felkiáltást hallom, majd ahogy félre löknek, és nagy erővel a falnak ütközünk. Automatikusan tolom el , persze nem erőszakosan magamtól Caleb-et, majd pislogva veszem észre a tőlem pár centire landoló éles tárgyat. Kikerekedett szemekkel nézek Caleb-re. - Köszi.... - kifújom a bent felejtett levegőt. Majd követve a példáját, én is felemelem a pengém, és szorosan mögötte, megfordulva hátra felé lépkedek, ezzel is fedezve egymást. Caleb csak cukkolja őket, amire elmosolyodom. - Persze, mert tudják testközelből bizonyára veszítenének. - válaszolom neki fennhangon. Majd egy hangos morgásra leszek figyelmes, és úgy érzem egyszerre fordítjuk a fejünket a hang irányába új társammal. Egy aprócska gyerek lép elő. A szám is tátva marad... őt kéne legyőznünk? - Undorító, egy gyerek képébe bújik? - suttogom, és próbálom hogy ne remegjen a hangom. Rosszabbal is elbántunk már, de inkább attól félek esetleg ketten vagyunk kevesek ehhez. Kicsi a bors de erős...
Kezdőlap
